A történet főszereplője egy fiatal fiú, Henry Walker, akit édesapja gyógyszeres kezeléssel fekete bőrűvé (mondjuk ki: négerré) változtat, hogy ez által fekete mágusként szerezzen pénzt családjának, mert fehér mágusból (bűvészből, vagy kinek hogy tetszik) már csordulásig telítve van a piac. Henry apja egy hotelben él és dolgozik, mint gondok, ahol Henry és húga Hannak egész nap játszanak. Hannah egy áldott jó lélek, mindenkinek segít, kóbor kutyát fogad be és saját ebédjét adja oda az ebnek. Henry érdeklődő, kíváncsi gyerek és vágyik az új dolgokra. A felfedezés hajtja amikor benyit a hotel egyik szobájába, ahol megismerkedik Mr. Sebastiannal, aki megtanítja neki a varázslás tudományát, miután szövetséget kötnek. Henry elszórakoztatja a közönségét, de amikor eltünteti a húgát és Hanah nem jön vissza, rossz fordulatot vesz a fiú és édesapja élete.

"Végül mindig a gonosz győz. Azért vesszük fel a harcot ellene, mert így helyes, de a végén mindig elvérzünk. Mindig. Mert belső szabályok határozzák meg a jóságot, a belső jóságot, ezekhez kell alkalmazkodnunk, hogy ilyenek legyünk, jók maradjunk. A gonosz mindent meg tud tenni, amit csak akar. Ez nem az egyenlők harca. "

A regényben különböző visszaemlékezéseket olvashatunk azokról, akik valaha kapcsolatba kerültek Henry-vel. Főként egy vándorcirkusz fura dolgozói (Henry munkahelye a jelenben, az 1950-es években) mesélnek a Fekete mágusról, akinek szemében örökké szomorúságot láttak. A fekete mágus kalandos élete csupa titok, de én nem találtam ezt sem varázslatosnak, sem egyszerűnek. Kegyetlenkedések, nélkülözések, halálesetek és a mindenhol felbukkanó Mr. Sebastian nyomasztó alakja újra és újra előkerül az olvasás során. 

Szomorú könyv ez, de nem is az zavar, hogy szomorú, hanem hogy olyan össze-vissza és követhetetlen. A visszaemlékezések hiányosak, több helyen olyan megoldással vannak beékelve a regénybe, mint egy jegyzetfüzetből rosszul kitépett koszos és foltos szaggatott lapok. De hát ilyen végülis Walker élete is.

Értékelés: 5/2.5 

Egy-két emlékezetes jelenetnél több nem maradt meg bennem a regényről. Ha rá gondolok, csak az jut eszembe, hogy nem olvasnám el többet és nem ajánlanám másnak se igazán, mert túlzottan zavaróan nyomasztó aura lengi körbe. Biztos a gonosz mágia miatt van, ami belőle árad. Vagy  csak azért, mert Daniel Wallace szarul rosszul írta meg.

Daniel Wallace másik könyve A nagy hal egy Tim Burton filmből is ismerős lehet. Mivel én utálom Burtont (igen, lehet kövezni, egyedül az Álmosvölgy legendáját vagyok hajlandó megnézni tőle bármikor, mást nem), lehet hogy ez valahogy kapcsolódik ahhoz, hogy a negró mágus világa sem jött be. Az eredeti könyvborító azonban tetszik, bár ettől többet pontot nem kap az olvasmány.

Van itt egy szebb Ekultúrás írás a könyvről, ajánlom annak, akit jobban érdekel a szomorú varázsló tragikus élete.

A tavalyi várólista csökkentésem elmaradásait próbálom behozni, úgyhogy gyorsan sort kerítek a december végi Tasmina Perry könyvre is. Olvastam már az írónőtől több regényt, bár csak az Apuci lányairól keletkezett post (ITT), de sejtettem, hogy Perry nem fog csalódást okozni. És nem is okozott! 800 oldalnál is hosszabb könyvről van szó, féltem tőle, hogy ez majd jól kifog azzal, hogy december 31-ig letudjam az olvasmányaim, de nagyon gyorsan haladtam vele.

A Divatdiktátorok két főszereplője Cassandra Grand, aki a Rive angol divatmagazin főszerkesztője és Emma Bailey, akire a híres Milford régi múltra visszatekintő táskagyár szakad a nyakába. Cassandra és Emma unokatestvérek, és a könyv elején bepillantást nyerhetünk múltjuk kis szeletébe. A 7 éves Emma könyvmolyként olvasgat Saul nagybácsikájuk medencéje mellett, míg a 12 éves Cassandra körmét lakkozva szeretne inkább a parti forgatagához csatlakozni. A két kislány teljesen ellentéte egymásnak és 23 év elteltével, mikor újra találkoznak Saul bácsikájuk temetésének a másság még jobban szemtűnő. A szürke kisegér Emma New Yorkban egy pénzügyi vállalatnál építi karrierjét, míg Cassandra divatos és tökéletesre vasalt kosztümben parádézik Londonban a legnagyobb divatházak kifutóit vizslatók első sorában ülve. 

Most, hogy Saul nagybácsi az örök vadászmezőkön kergeti az afrikai vadállatokat a temetés utáni végrendelet kihirdetés az egész családnak tartogat meglepetést. 

Emma kapja a Milford divatcéget, míg Cassandra csak egy kis birtokot. Roger, a Milford eddig kreatív igazgatója, aki magának szerette volna megkaparintani a céget nagyon dühös, hogy Saul kisemmizte. Emma az elején még nem akar beleszállni a cégvezetésbe, hiszen semmit sem ért az egészhez, de a pénzéhes és aljas családtagok hiénaként tépnék szét apró darabokra a régi múltra visszanyúló táskabirodalmat, ha lenne rá módjuk. És Emma nem hagyja, hogy legyen. 

814 oldal tömény bulvár regény rengeteg kavarással, ármánykodással, szexszel mindezt megkörítve iszonyat sok divattal. Aki szerette bármelyik Tasmina Perry regényt remek szórakozás lesz ez a regény is. Rengeteg érdekes dolgot lehet megtudni egy nemzetközi divatlap szerkesztéséről, a munka mellé járó ajándékokról, az exkluzív divatbemutatókról, a divathetekről, a sajtó eseményekről. Emma révén betekintést nyerhetünk egy haldokló régi hagyományokra visszanyúló kézzel készült táskabirodalom újraépítésébe és az üzletvezetés nehézségeire. Mindezek mellett mind Cassandra és Emma személyisége is tartogat nagyon sok meglepetést. 

Cassandra viszonya a lányával, a Rive szerkesztőjével Giles-szal vagy az önmagát teljesen felőrlő csatája sok fura dolgot tartogat a könyv utolsó oldalain is. Emma Bailey a szemünk előtt válik unalmas pénzügyi tanácsadóból vérbeli divatmániás tárgyalóképes profivá. Míg Cassandra ellenséges karakter (de a végére megszerethetővé válik) addig Emma kedves, de naiv áldozat a végére szerencsére kikupálódik. És persze fény derül a legfontosabb kérdésre közben: Ki akarja megölni Emmát a Milford sikeres új igazgatóját is. Persze nem árulom el, hogy kiről van szó, de elég jól kavarja a szálakat Tasmina Perry, hogy ne jöjjünk rá rögtön kiről is van szó! 

Oldalszám: 814 oldal

Kiadó: Ulpiusház

Az írónő pofás honlapja mindenféle fancy cuccal telerakva

Előre leszögezem erről a könyvről spoilermentesen nagyon nehéz írni és felesleges is azt hiszem. Aki tervezi, hogy elolvassa, az olvassa el az első bekezdést, aztán az Értékelést és szerezze be a könyvet. Mert megéri!

A történet főszereplője Samantha Kingston egy középiskolás lány, aki 3 barátnőjével éli a fiatal tinik életét. Sam készül első együtt töltött éjszakájára barátjával (aki a suli legmenőbb sráca természetesen). Péntek estére egy házibulira hivatalosok a barátnőivel, ahová csak a legmenőbb arcokat hívták meg, és korlátlan mennyiségű alkohol várható. Csak a szokásos (amerikai) tini világ ez, ahol az a fontos, hogy valaki népszerű, szép és közkedvelt legyen. Sam ilyen lány. Mindene megvan és mindenki az ő életét irigyeli. Ám ezen a péntek éjszakán valami megváltozik. Sam elveszti a legfontosabb dolgot....

Azt hiszem, a búcsú mindig ilyen – mint leugrani a szakadék széléről. A legrosszabb az egészben meghozni a döntést, hogy leugrunk. Ha már a levegőben vagyunk, semmit sem tehetünk, csak engedjük megtörténni.

...Az életét. 

Az első fejezetben annyira ellenszenves volt a főszereplő csaj, hogy majdnem félredobtam a könyvet úgy idegesített. Beképzelt, nyafogós ráadásul mellé társult 3 szintén hasonló karakterű lány (Elody, Lindsay, Ally), akikkel együtt uralják a suli elit körét. Aztán megtörténik a baleset, ahol Samantha az életét veszti és mikor felébred újra az előző napja reggelén ébred fel. Olyasmi ez, mint az a film, ahol a főszereplő folyton ugyanazt a napját éli át. (Tudjátok, amiben az a hód van, meg Bill Murray.)

Az első újra átélt nap szimplán furcsa Sam-nek, mint egy álom, és nem is tudja, hogy mit csináljon így újra megtörténik a baleset. A második esélynél már kezdi kapisgálni a dolgokat, de akárhányszor elalszik azon a végzetes pénteki nap éjszakáján, reggel újra arra a napra ébred fel. A főszereplő nehezen törődik bele, hogy valami nincs rendben vele, és nem jön rá, hogy miért kapta ezt az "ajándékot", hogy újra és újra átélje azt a bizonyos február 12-ét.

A lényeg az, hogy te talán megengedheted magadnak, hogy várj. Neked talán van holnapod. Rád talán ezer holnap vár vagy háromezer, vagy tízezer, olyan sok idő, hogy lubickolhatsz benne, foroghatsz benne, átengedheted az ujjaid között, mint az érméket. Olyan rengeteg időd lehet, hogy akár pazarolhatod is. Egyesek számára viszont csak a ma létezik.  Ráadásul soha, senki nem tudhatja biztosan.

Sam és barátnői az iskolájukban a méhkirálynők (avagy a suli legnépszerűbb lányai). Akárhol járnak mindenki őket csodálja. Ugyanennyien utálják is a kis bandát. Ally, Elody és Lindsay lenézik a lúzereket, ahogy az lenni szokott. Bár Sam nem annyira gonosz, mint néhány barátnője (ő nemrég került be a klikkbe), de mivel ő is benne van ezekben a stiklikben (pletykákat terjesztenek másokról, gúnyneveket adnak a csajoknak, fiúknak, tanároknak) így ő is hibás dolgokért. Egy idő után rájön, hogy változnia kell, mert addig ismétlődik meg újra és újra február 12-ei nap, amíg tart a világ.

Ám mielőtt mutogatni kezdenétek, hadd kérdezzem meg: tényleg olyan szörnyű dolgokat műveltem? Olyan gonosz voltam, hogy meg kellett halnom? Annyira aljas voltam, hogy ilyen rettenetes halált érdemeltem?
Tényleg annyival nagyobb bűnöket követtem el, mint mások?
Tényleg annyival rosszabb voltam, mint ti?
Gondoljátok végig.

Samantha hét napot kap, hogy megváltoztassa az életét, önmagát és rájöjjön azokra a kis apróságokra, amikkel eddig más életét befolyásolta. (Szuperül megjelenik a pillangó hatás, ami azt takarja, hogy a világ egyik végén egy pillangó meglibbenti a szárnyait és a világ másik végében forgószél támad). Furcsa belegondolni, hogy mennyi minden múlik egy-egy kis apróságon és mennyi mindenre nincs befolyása a másik embernek, még ha akarná is.

A könyvben fontos szerepet kap Sam és a barátnői viszonya. Bár kapcsolatuk felszínesnek tűnik, mégis tudnak egymásról sok olyan titkot, amit még a családjaik sem. Persze, mondhatjuk ez sok fiatalnál így van, hiszen a szülőknek ki vallja be, hogy a hétvégi bulin mennyit ivott, mit szívott, vagy kivel gonoszkodott a suliban, esetleg miért depressziós, vagy vagdossa magát és azt is titkolják, hogy sminkelik magukat, vagy evészavarosok. Az amerikai tinik sem másabbak, mint a magyarok ugyanúgy tudnak gonoszak lenni és ugyanúgy elesettek ők is, akik segítségre szorulnak. Lauren Oliver könyve tökéletes rávilágít a generációs problémákra és tévutakra.

Egy jóbarát meghagyja neked a titkaidat. A legjobb barátaid pedig segítenek megtartani azokat.

A könyv során Sam olyan változáson megy keresztül, amit fájdalmasan szép volt olvasni. Szép lassan rájön, hogy mik a fontos dolgok az életben. Néhány jelenet már-már túlzottan giccses (Libaorom rész, ahonnan az első idézet származik például), de kellenek ezek, hogy a könyv olyan szerethető legyen, amilyenre sikerült.

Korábban soha nem gondoltam bele, de csodálatos, hogy hányféle fény van a világon és hányféle égbolt: a tavasz halványkékje, amikor az egész világ irul-pirul; a júliusi dél buja, élénk derűje; a bíborszínű viharfelhők, a zöldes háborgás, mielőtt lecsap a villám, és az őrülten színes naplementék, amik kábítószeres álomhoz hasonlítanak.

Persze nem marad el a szerelem sem a regényben, de Oliver ezt olyan finoman és szívmelengetően írja le, hogy én is beleszerettem egy kicsit Kentbe. Sam és a fiú viszonya nehezen indul a regényben, hiszen a lány még Robbal jár (aki egy beképzelt seggfej) és Kent hiába volt régen jóban Sammel, a lány mióta menő lett lenézi a kissé fura fiút. Egyik este, amikor Kent "megmenti" Samet a lány rájön, hogy mennyire kedves és védelmező a srác. És persze nem mellesleg helyes is.



Értékelés: 5/4.5

Tökéletes olvasmány azoknak a kamaszoknak, akik keresik önmagukat az életben és azoknak is akik már úgy gondolják, hogy megtalálták. Jó volt elgondolkozni azon, hogy én mit tennék, ha ilyen helyzetbe kerülnék, mint Sam. Kétségtelen, hogy különös hangulata van a könyvnek, ami megfog és nem ereszt és utána is van miről agyalni róla. A kis levonás azért jár, mert néha túl soknak éreztem benne az elmélkedést és néha lassan teltek az események, míg máshol úgy felpörögtek, hogy úgy éreztem, hogy követhetetlen.

Anno még a Várólista csökkentéses listámba került be ez a könyv és könnyed romantikus szórakoztatásként biggyesztettem oda, hogy majd jót fog tenni. Hát nem így lett! Nem volt könnyű ez a regény. Főleg az időzítés, mert pont amikor belekezdtem történt sok szomorú dolog és ez éreztette velem a hatását közben. Bár nem bánom, mert még így is nagyon meghatározó volt olvasni a Van valaki odaát?-ot!

Anna New Yorkban él, tökéletes élete van férjével Aidennel. A lánynak egy szuper PR-os állas van a legmenőbb szépségipari cégnél, ahol dúskál az ingyen smink cuccokban. Van egy mókás és hibbant családja (sok lánytesója) és pár barátja akikkel menő éttermekbe járnak vacsorázni. Persze nem ebben merül ki a regény több mint 600 oldala, hanem ennél jóval komolyabb témát boncolgat. 

Marian Keyest, mint írónőt bevallom nem ismertem igazán. Olvastam már Lobonál róla asszem a Görögdinnyék regény kapcsán, de én kb a Van valaki odaát? első 160 oldaláig azt hittem egy tökéletes szingli regényt tartok a kezemben, hiszen az írónő a boldogságkönyvek királynője (a borító szerint legalábbis). Itt azonban nem sok boldogság van. Anna szenved, Aiden eltűnt (elhagyta?) ő pedig a szüleinél próbálja kiheverni ezt a csalódást és egy csúnya balesetet, ahol megsérült. Egy idő után visszatér az Államokba és megpróbál talpra állni. Ahogy az a nagy könyvben (és a szingliregényekben) meg van írva. Megismerkedik egy új pasival, újra érdekelni kezdi a divat, a kozmetikumok és a társaságba járás az önsajnáltatás után. De ez itt nem éppen így zajlik és nem is ennyire könnyen.

Most már örökké visszatartom a lélegzetemet, arra várva, hogy a világ helyrerázódjon?

Anna szenved rendesen és vele szenvedtem én is az olvasás közben. A szívem szakadt meg, bár nagyon jól tudtam, hogy mi történik vele, mert én is átéltem már hasonló érzelmi megterhelést. Szóval átéreztem a helyzetet, és bevallom lányosan nem egyszer bőgtem a könyv olvasása közben.

Az igazat megvallva az összes nővérem az ökölharc határáig lojális, így miközben nem probléma, hogy kinyírják egymást, megölnének bárkit, aki a testvérükre kezet emel.

Viszont Keyes annyira jól hozza össze a szomorú részeket a vidám helyzetekkel, hogy kellő egyensúlyba helyezi a regényt. Anna emailes levelezéseit is elolvashatjuk a cselekmény szálai között, ami tartogat sok megmosolyogtató részt. A legmókásabb részek azok, amikor Anna az Írországban élő nyomozó nővérével Helennel (és anyjával) próbálja kideríteni, hogy ki az a nő, aki minden reggel oda viszi a kutyáját a házuk elé, hogy ott intéztesse el az ebbel a nagy dolgát. Anna nővérei és szülei, akik még mindig Írországban laknak próbálnak Annára hatni, felvidítani, hogy ne szenvedjen annyira. Ez azonban nem annyira egyszerű ebben a helyzetben.



Értékelés: 5/4

Nehéz spoilerek nélkül írni erről a könyvről, így csak azt tudom tanácsolni, hogy akit érdekel szánjon rá időt, mert sok érdekességet megtudhat a továbblépésről, a hiányról és az újrakezdésről, mindezt úgy, hogy közben nagyon emberi helyzetekbe nyerhet betekintést Annán és emlékein keresztül. Sok értékelésnél olvastam, hogy a könyv nincs összhangban a hosszúságával, hogy Keyes megírhatta volna ezt kevesebb oldalban is. Van ebben is igazság, de én úgy gondolom, hogy kellett ez a plusz 200 oldal Anna jellemfejlődéséhez és ahhoz, hogy egy darabokra hullott életet újra felépítsen a főszereplő. A hosszúsággal nekem nem volt bajom, inkább egy-egy szereplőt, vagy helyzetet éreztem furának, de nyilván ezek nem akkora tragédiák.

Fájdalmas regény ez, cseppet sem habkönnyű olvasmány, de én nem bántam meg, hogy anno egy könyvcsomagban megvettem potom összegért. És ez után még jobban elkezdett érdekelni a többi Marian Keyes regény.

Oldalszám: 653 oldal
Kiadó: Ulpius ház
Az írónő csinos kis weblapja

Nick James young-adult sci-fije egy olyan világban játszódik, ahol a gyöngyökért (az energia egyetlen forrása) folyó harc a mindennapok része. Az Éghajó Akadémián (a Föld atmoszférájának szélén lebegő hatalmas hajó) élő gyerekeket arra képezik ki, hogy a Földre leszállva begyűjtsék a gyöngyöket, ám a Felszíni városokban is vannak gyöngyszerző ügynökök, akik nem hagyják annyiban, hogy az égiek vigyék a túlélésért felelős energiaforrást. Komoly harc dúl a két tábor között, bár a Hernandez-egyezmény azt is megakadályozza elvileg, hogy az égiek a felszínre jöhessenek és fordítva. Ám az egyezmények arra valók, hogy megszegjék őket.

2095-re a Föld teljesen lakhatatlanná vált. Azok az emberek, akik nem hódolnak be a társadalom élén uralkodó Felszínieknek (és nem fizetnek kemény adókat), azok a Peremvárosokban élhetnek kitaszítottként. Ezekben a városokban nincs klímaszabályozás, így borzasztó a hőség. A peremlakók guberálnak és megpróbálják túlélni a szárazságot és felhasználnak bármit, amit csak találnak az életben maradás miatt.

Jesse és két iskolás társa (Eva és Skander) egy bevetésen felfedeznek egy föld felé tartó gyöngyöt. Cassius is ott portyázik, így az arrogáns fiú megpróbálja Jessetől elvenni az energiaforrást. Egy háztetőn csatáznak, ahol valami furcsa történik kettejük között. Összekapcsolódnak valami energia által, ami mindkét fiúban fura testi folyamatokat indít be. Míg Jesse képességei a gyöngyökre korlátozódnak, addig Cassius tulajdonságai pusztító erejűek. A két fiú nem tudja, hogy miért történnek velük ezek a dolgok és a saját kis világukban próbálnak meg választ keresni.

Cassius nevelőanyjától Madame-tól kér tanácsot. A nő irányítja és mozgatja a diplomácia szálakat a földön és amint értesül a fiú képességéről fontos feladatot bíz a fiúra. Mindenáron el kell kapnia Jesse Fishert, mert nála van a megoldás (gyógymód), ami segíthet Cassiusnak. Jesse eközben az éghajón kihallgatja Alkine kapitányt és a a tanárokat amint az ő "képességeiről" beszélnek. A fiú nagyon szeretné kideríteni, hogy mit titkolnak el előle. Amikor a két fiú újra találkozik elkezdődik a hajsza, űrkompokkal a kihalt városokon át a végső válaszig.

A föld lapos volt és élettelen, már a kígyóktól eltekintve. Már eddig is belefutott kettőbe, és bár nem nagyon vettek róla tudomást, Cassius azért óvatos maradt. Nem szerette a kígyókat, különösen nem azokat, amelyek nem valamelyik Kiválasztott Város állatkertjében tanyáztak.

Rövid olvasmány Nick James könyve, de annyira jól felépített ez a különös posztapokaliptikus sc-fi világ, hogy nem győztem csodálkozni. A fejezetek a két fiú váltogatott elbeszélésével viszi előre a cselekményt, amiből azért nincs hiány. De szerencsére kapunk történelmi áttekintést, hogy mi történt a Földdel, mi okozta ezt a hatalmas pusztulást. Azt is jól leírja Nick James, hogy a társadalom miként épül fel, ki és mit szeretne elérni különböző politikai céljaival. Arról is élvezetes leírásokat olvashatunk, hogy miként lehet felhasználni a gyöngyökben érkező energiát, és a járművekről szóló gazdag leírás miatt olyan mint én is ott lettem volna az Éghajón, vagy egy-egy Peremvárosban a Földön. Furcsa belegondolni abba, hogy ez akár a mi jövőnk is lehetne.




Értékelés: 5/3,5 

A karakterek, a két fiún kívül nincsenek túlzottan kidolgozva, és a lekorlátozódik a velejéig rossz (Madame) és a jó karakterek közé (Alkine kapitány, Eva, Skander, Avery). Nincsenek átmenetek vagy jellembeli meghökkentő dolgok és azt kell mondjam, hogy túlzottan sok meglepetés sincs az Éghajó akadémia első kötetében. Fény derül néhány furcsaságra, ami nagyon kíváncsivá tesz a folytatást illetően, de nem rágtam tövig a körmöm olvasás közben. Néhol túlzottan gyorsan akart az író belesűríteni mindent néhány fejezetbe és ettől nagyon zsúfolt és néha kapkodós lett minden. 

A két fiú közül nekem Jesse volt a szimpatikusabb, mert én mindig a lúzerekkel vagyok! (Hasonlít rám sok mindenben ez a srác :D) Neki szorítottam végig, hogy nyerje el Avery szívét (3 éve reménytelenül szerelmes a lányba) és szerettem volna, hogyha kiderül a múltjának fontos mozzanata. Cassius, mint pasi tuti tetszene (a borítón ő szerepel egyébként) hiszen veszélyes, arrogáns, lekezelő és igazi rossz fiú, de azért, mint kiderül van szíve is.

Azt hiszem az Éghajó Akadémiából szuper filmet lehetne csinálni. Remélem, hogy hamarosan felfigyel rá egy forgatókönyv író és jól megfilmesítik. Tetszene!

A könyvet köszönöm szépen a Főnix Könyvműhelynek!

Minden évben megpróbálkozom egy kis évösszegző postot írni, de nem igazán jutok sokra, mert nehéz a hektikus blogom egy évét átlátni.

Lássuk mi volt 2012-ben!

A moly éves gyűjtőlistája alapján tudom, hogy idén 39 könyvet olvastam ki. Igazából csalóka a szám, mert 4-et félbehagytam, így ezeket is odavette, és a 35 sem 35, mert ebből van 2 tankönyv még régebbről, de ez még így is több mint 11.316 oldalnyi könyvlapot jelentett. (húh! ez így elég sok leírva :o)  

Kimaxoltam a 12 könyvet tartalmazó várólistámon (2 könyvet ma olvastam ki belőle) és sok olyan könyv szerepelt a maradékban, ami recenzió és kiadótól (vagy magától az írótól) érkezett és/vagy régóta a polcomon porosodott.

Stílusában és mondanivalójában is sok újdonságot adott a DamageReport, nagyon szerettem a Nyár és New Yorkot mert sokat megtudtam belőle a barátságról, megismerkedtem a steampunkkal ( Soulless-Lélektelen, Mechanikus London) és elég jó benyomást tett rám. Regisztráltam nyáron a Rukkola.hu-ra és megállíthatatlanul érkeztek a happolt könyvek és tűntek el a polcomról a rukkolt példányok. Sok szuper könyvet kaptam innen és sok kedves emberrel ismerkedtem meg. A Rukkola révén jutottam hozzá a Zombiháborúhoz, ami az év könyve lett nálam a külföldi írók között. 

Magyaroknál Hidasi Judit mindkét könyvét szerettem, de a nyáron elolvasott Április úthoz nagyon kötődöm és minden lapját imádtam, úgyhogy 2012-ben toronymagasan ez volt nálam a magyar kedvenc.

Volt már jobb évem is, már ami a mennyiséget illeti, de azt hiszem idén elég sok minőségi könyvet olvastam. Egyedül az Álmodozók és Az alvilág zsoldjában okozott "csalódást" és ért el nálam kevés pontszámot. Ez jó arány! 

Nem szaporítom a szót és a postot betűkkel: nagyon szépen köszönöm, hogy velem voltatok 2012-ben, köszönöm a kiadóknak a támogatást, az íróknak a könyveket, az olvasóknak a kommenteket és mindenkinek a szeretetet! Nélkületek nem ment volna! 

Csodás és sikerekben gazdag 2013-at kívánok mindenkinek!

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves blogolvasómnak, kommentálómnak és ismeretlen ismerősömnek! Remélem találtatok sok érdekes olvasnivalót a fa alatt :)

UI: Én egy Libri utalvánnyal lettem gazdagabb (alig várom, hogy beváltsam valami jó olvasnivalóra)

A jövő évben is nekifutok Lobo "Csökkentsd a várólistádat 2013-ban is" kezdeményezésének. Igaz még 2012-nek sincs vége (van még soron egy vaskos Tasmina Perry könyv, és be kell fejezzem a Mr. Sebastiant és a fekete varázslót), de már kijelöltem a jövő évi teljesítést. 

Nemrég kiolvastam a Van valaki odaát? -ot és a Mielőtt elmegyek című könyvet és ezek után egy kicsit felüdülés lesz a Divatdiktátorok. Az előző kettő említett könyv kemény olvasmány volt (mindenféle magánéleti történések miatt is). Hamarosan lesz róla blog majd, csak győzzem a szaloncukrok, habkarikák és a karácsonyfa előtt fetrengve megírni a postokat. 

Hallottam már Irvin D. Yalom Schopenhauer terápia című könyvéről (egy ideje fenn van a kívánságlistámon), ami a fikciót és a pszichoterápiát ötvözni. Most a Park kiadó jóvoltából elolvashattam az idős pszichiáter legújabb történetét, aminek az alapsztoriját egy magyar származású, Amerikába kitelepült túlélő zsidó visszaemlékezése adja.

Yalom és Brent egyetemi csoporttársak, ám megismerkedésük is véletlennek köszönhető. A könyvtárban találnak egymásra, és egy közös feladat/munka köti őket össze. A két teljesen mást tanuló és más mentalitással rendelkező ember több éven át marad kapcsolatban. 50 éves egyetemi találkozójukon Brent olyan titkot oszt meg Yalommal, ami teljesen letaglózza az idős pszichiátert.

"Az álmaimban… szinte mindegyikben két dolog bukkan fel: a holokauszt vagy a műtő. Vagy az egyik, vagy a másik, és a kettő néha összeolvad. És valahogy ezek az álmok, akármilyen szörnyűek, brutálisak, véresek, lehetővé teszik, hogy a másnapot viszonylag tiszta lappal kezdjem. Mindegyik afféle biztonsági szelep. Mint az örvény, ami előbb feldobja, aztán eltörli a sötét emlékeket."

Brent minden idejét még idősen is arra használja, hogy embereket mentsen szívsebészként. A munkába menekül mert a múltja miatt éjszakáról éjszakára rémálmok kínozzák a magatehetetlen zsidók miatt, akiken sem ő, sem senki nem tudott segíteni. Hatalmas teherbírással műt, és idős korára is aktívan harcol azért, hogy támogatást szerezzen olyan kórházaknak, ahol az ő módszereivel műtött emberek új esélyt kapnak az életre. Egy ilyen  támogatás miatt utazik Caracasba, ahol a reptéren megpróbálják elrabolni. Ekkor hangzik el a kötet címét adó: Szólok a rendőrnek! mondat. 

Ez indítja be Brentben azt, hogy meg kell osztania a háború szörnyű élményeit barátjával a pszichiáterrel, aki majd analizálja őt és végre meghallgatja több mint 50 évnyi némaság után.

Nemcsak arról volt szó, hogy Bob hallgatott a múltjáról, hanem arról is, hogy én nem akartam tudni róla. Összejátszottunk a tartós hallgatásban.

A történet szörnyű, amit Yalom is iszonyodva hallgat. (Ezeknél a sztoriknál a szerző a saját életével von párhuzamot, így róla is sok mindent megtudhatunk.) Mindenki hallott már a nácikról és a nyilasokról, azokról a kegyetlen megtorlásokról a zsidók ellen, ami a kötetben egy fiatal 16 éves fiú szemével átélve és leírva még borzasztóbbnak tűnnek. Brent mesél a Budapesten töltött időkről, Miklós nevű barátjáról, aki mások szeme láttára vérzett el a nyilasok lövései után az utcán. A félelem és a veszély mindennapos társai voltak a fiatal fiúnak, aki megpróbálta túlélni ezt az egész helyzetet, amibe azért került mert más a származása és a vallása.

A Caracasban feltűnt rendőr és a Budapest utcáján a nyilas megtorlástól Brentet megvédő rendőr alakja közös kapocs a múlt és a jelen között. Az emlékezés, ami olyan fájdalmas, tökéletes alapot ad(na) a pszichológiai analízisnek. A kis regényben olvasott történetek pedig abból a korszakból mutatnak be képeket a Bob által átélt helyzetek alapján, amikkel jobban megismerhető a II. világháború kegyetlen szakasza és az egész zsidóság által átélt megpróbáltatások.

Értékelés: 5/4 

Irwin D. Yalom stílusa és pszichiáteri hozzáállása nagyon jót tesz a könyvnek, ám sajnos amilyen megdöbbentő történeteket tudunk meg belőle, olyan gyorsan véget is ér az alig 55 oldalnyi párbeszéd és visszaemlékezés. Yalom feloldozza Brentet a Kimondom az ártatlanságodat mondattal, és ő  valószínűleg megkönnyebbül az évek hosszú sora óta hordozott szörnyű emlékképektől, ám ebben a történetben sokkal több lenne még. Fogva tartott ez a kis történet, hiába olvastam el több mint egy hete, még mindig felrémlenek a történetek és a párbeszédek.

Kíváncsi lennék Yalom teljes pszichológiai analízisére és az álmokra, amik nem csak Bobnál, de a szerzőnél is feltűnnek sokszor. Remélem a későbbiek folyamán olvashatok még erről, mert a téma nagyon érdekes feldolgozása a holokausztot átélt embereknek.

Oldalszám: 55 oldal

Kiadó: Park Kiadó (a könyv most -20% kedvezménnyel megrendelhető)
A szerző weboldala

A könyvet köszönöm szépen a Park Kiadónak!

Anno az Április utat imádtam, és színtisztán emlékszem arra a nyári napra, amikor egy huzamban kiolvastam. Egy agárpályán voltam ahol tűzött a nap, körülöttem zajlottak a versenyek, száguldott az élet (meg a kutyák), én meg csak ültem egy kis árnyékos részen mindenkitől távol és néhol pityeregtem, néhol a fejemet fogtam, néhol nevettem, de befejeztem a könyvet.

Szóval az első regény Hidasi Judittól sok mindent előhozott belőlem, úgyhogy kíváncsian vártam, hogy a Kilenc ismétli vagy megközelíti ezt. És igen! Nálam hasonló hatásfokot ért el, pedig a sztori  egyáltalán nem hasonló, és az előző regény szereplői és a Kilenc karakterei között csak gyenge kapocs van. Az Április útban megismert Kováts Vera színdarabot írt, amit egy Dénes nevű rendező 9 színésszel óhajt színpadra állítani. De nem egyszerű ezt a 9 embert előkeresni és megtalálni nyár közepén. 

Erre kéri fel Dénes Fehér Pirost (Pircsit, Pirót), aki otthon nyűglődik, mert élete szerelme, a nagybetűs FÉRFI, akibe szerelmes elutazik 5 hónapra Afrikába dolgozni. Pircsi itatja az egereket, hisztizik és 35 éves nő létére úgy viselkedik, mint egy hormonzavaros tinilány.

"Az első pár napban még nem hittem el, hogy elment. Az agyam gonosz tréfákat űzött velem, időnként hangosan kezdtem el magyarázni valamit, és automatikusan két főre vásároltam."

Egyszóval Piros szenved, mint a kutya, de mivel szabadúszó PR-os és sürgősen szüksége van a pénzre elfogadja Dénes kecsegtető ajánlatát így bevállalja, hogy megkeresi a darabhoz a színészeket és ráveszi őket, hogy játsszák el a szerepeket. Szerencsére nem egyedül kell nekivágnia ennek a kalandnak, két segítsége is akad. Először régi barátnője Lulu csatlakozik hozzá, akit kirúgtak a munkahelyéről, így neki is szüksége van a keresetre, majd Attila (Pircsi hirtelen felbukkanó ex-pasija) kerül képbe, aki a lányokat fuvarozza a kalandos útjuk során. 

Az utazás, ami olyan egyszerűnek tűnik, rengeteg rádöbbentést tartogat Piros számára. Önmagáról, a barátságról, a múltjáról és a jövőjéről. Megtalálja a válaszokat a kérdéseire, és sokat megtud az igazi barátságról és a szerelemről.

"Vajon lesz-e elég erőm ahhoz, hogy okos legyek? Kell-e egyáltalán okosnak lennem? Amennyiben a szerelem is csak egy stratégiai játék, én vajon kijátszottam már minden bónuszpontomat?" 

Szerettem ezt a könyvet, még ha úgy is éreztem, hogy túl gyorsan történnek az események és néha túl sok a tanulság benne. Ráadásul annyira "meg van rendezve az egész" (ennek az értelme az utolsó oldalnál nyer értelmet), hogy a főszereplők nem küzdenek eleget a dolgokért. Vagyis kívülről nézve. Belülről elég sok fejtörést és kombinálást tartogat mindenkinek a Kilenc. Nem mellékesen azt hiszem, mindenki magára ismerhet Pirosban, Luluban, vagy Attilában, hiszen mindenki életében voltak útkeresések, nehéz szerelmek és olyan barátságok, amik egyik percből a másikra változnak életre szóló kapoccsá.

"Furcsa, hogy elmegyünk a boldogság mellett. Megszokjuk. A mindennapok részévé válik. Olyan lesz, mint a víz, amit megiszol. Nem vagy szomjas, bármikor leguríthatsz egy újabb pohárral. Természetes, kézenfekvő." 



Értékelés: 5/4

Kevesebb küzdés van ebben a regényben, és egy kicsivel több párkapcsolati tanács helyzet, mint az előzőben. Pircsit kevésbé zártam a szívembe, mint az Április út sebezhető és visszahúzódó Veráját, viszont Piros és a köré épített történetek egy kicsit olyan, mintha én nyaram is lett volna. Koncertek, fesztiválok, nagy beszélgetések, vízpart, fröccsök, nosztalgiázás, régi kapcsolatok, új szerelmek, elengedések, elmúlások, barátságok megszilárdulása, zsúfolt romkocsmák, fullasztó délutánok, hajnalba belevesző cigarettafüstös ráeszmélések.

Elgondolkodtató könyv a Kilenc és Hidasi Judit stílusa még mindig hihetetlen sodró lendülettel bír! Olyan mondatok és helyzetek vannak a könyvben, amiket én is (vagy te, aki majd elolvasod) mondhattam vagy tehettem volna. Emberi és nem elrugaszkodott meséket tartalmaz a könyv ettől a kilenc embertől/emberről, akiket Pircsi, és vele együtt én is jobban megismertem az oldalakon keresztül.



+ Nemrég volt alkalmam személyesen is találkozni az írónővel és pont olyan, amilyennek elképzeltem :) Kaptam tőle szép dedikációt a könyveimbe és kicsit beszélgetni is tudtunk.

++ Remélem nem árulok el nagy titkot, hogy Vera hamarosan visszatér és trilógiává bővül a kis regénysorozat. Hiphiphurrá! Várom a következőt is!

+++ Nagyon szépen köszönöm a könyvet a Gabo kiadónak! 

Oldalszám: 304 oldal
Kiadó: Gabo