Új őrület a könyvrajongók között: itt vannak a könyves témájú gyertyák

10:11:00 PM


Ha már úgyis néhány hét és belelépünk az őszbe úgy gondoltam, hogy összegyűjtöm, hogy mi is ez az egész elterjedőben lévő könyves gyertyás biznisz, ami mostanság úton-útfélen belefutok. Az ősz sokaknak egyenlő a gyertyagyújtással, és a bekuckózással. Utóbbival én is nagyon egyetértek (csak én nem gyújtok az olvasás mellé gyertyát, mert biztos, hogy leégne a lakás), de tudom, hogy sokan nagyon szeretik a finom illatú gyertyákat, amik most könyves témákban kaphatóak több webshopban is. Ezeket néztem végig én is.


Nagyjából 2-3 éve hogy felfedeztem magamnak az Instagramon a bookstagrammereket, akik az olvasmányaikról posztolnak szuperízléses képeket. Külföldön ekkoriban már javában mentek a könyves meglepetés dobozok (ezekről itt írtam egy átfogó posztot). Nagyjából ez időben elkezdték a könyvrajongók (vagy az ebben bizniszt látó cégek) a könyvek mellé a témájában hasonló illatú (és persze dizájnú) gyertyáikat gyártani. 2018-ban Magyarországra is elért ez a hullám, amit a könyves meglepetés dobozok hozták magukkal. Hiszen a könyvek mellé illik és jól is mutathat egy-egy gyertya és miért ne gyújthatnánk meg egy Roxfort illatút ha Harry Potter könyvet olvasunk? Vagy egy Ambrózy bárósat? Esetleg egy fantasy témájú gyertyát, ha ilyen könyvet olvasunk?

Én nem vagyok illatgyertya párti, bár bevallom volt egy idő, hogy gyűjtöttem a különleges formájú gyertyákat és egy egész szekrényem volt belőlük, de rájöttem, hogy semmire sem jók. Mert meggyújtani sajnáltam őket, nézegetni nem annyira buli, így csak porosodtak a polcon, majd egy viharnál nem volt világítás, így kényszerből belekezdtem a gyújtogatásukba, és rájöttem, hogy nem kár értük. Az illatosakért sem. Mert túlzottan sok illatuk úgy sincs. Sajnos itthon még nem igazán lehetett rendelni pár éve Yankee Candle gyertyákat, pedig Nyugaton az a gyertyák mindenhatója és mindenki rajong értük. Aztán a könyves gyertyák megjelentek magyar könyves meglepi dobozokban úgyhogy az illatgyertyák szépen lassan beszivárogtak hazánkba is.

Már 2 cég és 2 gyertyarajongó is foglalkozik azzal, hogy egy-egy könyv mellé mellé dizájnjában és illatában is passzoló gyertyákat gyártson, és ezek nagyon népszerűek a magyar könyves bookstagrammerek között is. Én semmilyen kapcsolatban nem állok egyikkel sem, de úgy gondolom, hogy írnom kell róluk, mert bevallom imádom nézegetni a gyertyáikat. Nem biztos, hogy én bármelyiknek is a hasznát venném néhány könyves fotón túl, de hát szépek nem? Nektek melyik a kedvencetek? Mit rendelnétek meg?

Világok lángja



Én őket fedeztem fel magamnak először, és talán nekik van a legnagyobb kínálatuk gyertyák terén. 100 és 200 ml-es gyertyákat lehet rendelni olyan kategóriákban mint hastag gyertyák, így villoghatunk #bookboyfriend #bookstagram #bookhaul #currentreading üvegekkel is. Természetesen van Ambrózy báró csomag is, ami dohányfüst, ámbra, agarfa illatban érhető el szójaviasz gyertya. Van Üvegtrónos, Harry Potteres, Percy Jacksonos, Alíz Csodaországbanos, Párválasztós vagy éppen krimi vagy a romantikus műfaj kedvelőinek gyertya. Ugyanitt sorozatos gyertyák is kaphatóak (Jóbarátok, Stranger Things, Trónok harca, Szívek szállodája).

És hogy miért éppen szójaviasz? Tudtad, hogy a hagyományos paraffin gyertyák rendkívül mérgezőek? Égés közben több mint tízféle toxikus anyag szabadul fel, miközben a felhasználója gyanútlanul élvezi a kellemes illatot. Gyakorlatilag mintha finomított kőolajat gyújtanál meg az otthonodban. Egészségkárosító hatása hosszú ideje ismert, azonban alacsony ára miatt még mindig sokan döntenek a paraffin mellett. A Világok lángja könyves gyertyák készítésekor kizárólag prémium minőségű szójaviaszt, illetve gondosan kiválogatott illatanyagokat használunk.🔥

A gyertyák árai: 1890 és 2390 között mozognak, de vannak csomagakció (több gyertya olcsóbb) 


Világok Lángja (@vilagoklangja) által megosztott bejegyzés,


Little Fires / Könyves gyertya


A második felfedezettem a témában a Little fires volt, akik június óta tevékenykednek szintén szójaviasz gyertyákban utazva. Nagyon sok féle gyertyát legyártották már. A kedvencem Outlanderes, de van Daemon Blackes, sok-sok féle Harry Potteres, Stage Dive-os, Pemberley-s, Éhezők viadalás, Caravalos, és már előrendelhető Stephen King AZ-jához vagy Lara Jean (Örökké nyár trilógia) szereplőjéhez kapcsolódó gyertya, de vannak Bookstagrammer témában is dizájnos gyertyáik.

A gyertyák árai: 1850-2750 között mozognak. Itt is van csomagajánlat 2 gyertya 5000-ért kapható például. 


Little Fires | Könyves gyertya (@littlefirescandles) által megosztott bejegyzés,

Candle Chronicles



Fura, hogy ők csak az Instagramon üzemelnek (hivatalos ez így egyáltalán a mai elGDPResedett világunkban?). Mindegy van már 3 REP (olyan bookstagrammer, akiknek a kódjával kedvezményesen vásárolhatsz) partnerük, így várhatóan beindulnak hamarosan saját webshoppal stb. Sok helyen láttam már a gyertyáikat (főleg magyar bookstagrammereknél) de az árakról nincs infóm. Itt is megtalálhatóak a szokásos könyves fandomok (Harry Potter, Trónok harca, Párválasztó, Gyűrűk ura, Tövisek háza) de emellett szuperhősös és még Shawn Mendes (aktuális tinikedvenc aki idén a Szigeten is teltházat csinált) gyertyát is láttam.

Candle Chronicles (@candle.chronicles) által megosztott bejegyzés,


Babe Candles


A Könyves gyertyák a holdfény ragyogásában fantázia névre hallgató Insta oldal egy hete indult és egyenlőre csak ott üzemel még. Egy gyertya érhető még csak el Sarah-nál a tulajnál, aki biztos nagy Lakatos Levente fan, hiszen az első gyertyát a Szigor sorozat főszereplője Szentesy Igor ihlette. A 190 ml-eres gyertya még eléggé gyerekcipőben jár, de ha eléggé kitartó még lehet jövője a többi mellett. Az idő úgyis eldönti :)

@_babecandles_ által megosztott bejegyzés,


Ti gyújtanátok egy-egy ilyen könyves gyertyát olvasás közben? Hogy tetszenek? Kíváncsi vagyok a kommentetekre a témában! 


Ezeket is olvasd el

9 komment

  1. Én amúgy is szeretek gyertyát gyújtani, nem csak olvasás mellé. Vettem már külföldit is (Spireside), de a Világok lángja után már nem fogok. Nagyobb a választék, olcsóbb, és sokkal természetesebb az illata is. Mondjuk nem feltétlenül olyan gyertyát veszek, ami tudom, mihez kötődik, hanem aminek az illata tetszik. Természetesen fotón is jól mutat egy-egy ilyen gyertya, de én meggyújtom őket. Egy 200 ml-es úgy kb másfél-két hétig égetek, napi 4-6 órában...

    ReplyDelete
    Replies
    1. De hogy tudsz illatot választani, ha nem szagolod meg előtte? Nekem ez a bajom az online gyertyarendeléssel, mert az IKEA_ban, Zara vagy H&M home-ban legalább megtudom illatozni előtte, de így olyan nehéz. Bár aki sokat használ biztos vannak bevált illatai, és az tudom én is hogy tartósak, de ha tartósan nem tetszik az illata akkor baj van :D

      Delete
    2. Azt tudom, hogy én az édesebb illatokat szeretem, így a citrusos, fás, kesernyésebb illatok kilőve. A leírásban azért sok minden benne van, és az alapján könyebben "elképzelem". Ami meg kérdőjeles, inkább nem rendelem meg. Eddig még nem lőttem mellé, az összes rendelt illat tetszik :) De szerintem mindenkinek megvan a bavált típusa, amihez vonzódik, és az, amit nem szeret. És itt elég sok alapanyag a hétköznapi életben is előforduló dolog: karamell, csoki, kávé, borsmenta, vanília stb. De lehet, én vagyok furabogár ezzel, hogy el tudom képzelni az illatot...

      Delete
    3. Pont most írta a Világok lángja: "úgy döntöttünk, hogy hamarosan bevezetésre kerül a teamécses minta. Minthogy a storyban már olvashattátok, ez elsősorban arra szolgál majd, hogy ha nem tudod eldönteni, hogy neked való-e egy illat, ki tudd próbálni, mielőtt beruháznál egy nagyobb méretűre."

      Delete
    4. Igen, én is láttam ezt a sztorit, és tök jó, így van az embernek lehetősége kipróbálni, és ha tetszik akkor rendelni még :) Én sajnos illatokban annyira béna vagyok, a parfümöket sem tudom megkülönböztetni, évekig használtam egy férfi illatot, és fel sem tűnt :D

      Delete
  2. Én a Book a Sloth két csomagjában is kaptam gyertyát, mindkettőt meggyújtottam és kb. semmi illatuk nem volt. Ezek közül a Világok lángja a legszimpatikusabb, de az az igazság, hogy én a Yankee Candle tartok híve vagyok. :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. A YC gyertyák világhírűek, bár azt hiszem már volt valamelyik könyves dobozban is egy, lehet hogy nekem is van valahol, csak elpakoltam, mert hát nem gyútjok igazán gyertyát. De lehet idén majd rászokom, mert hangulatosan, de mivel mindig az ágyban olvasom, így elég hülyén vennék ki magát, hogy magam mellett még égetek is gyertyát. Nem maradna oxigén a hálószobában :D

      Delete
  3. Dottyát követem Instán, így az ő vállalkozásáról, a Világok lángjáról elég hamar értesültem - őt követem is lelkesen, igaz gyertyát még nem vettem tőle, de nagyon tetszik amit csinál. Ha venni fogo k akkor tőle :) Illatgyertyákat tekintve nekem is a Yankee Candle volt a kedvenc, de az utóbbi évben leszoktam róla (pedig már még áll egy-kettő-három tart a fiókban :D). Ideje meggyújtanom, úgyis olyan őszies lett az idő! :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hajrá a gyertyagyújtáshoz, ma is tökéletes idő volt hozzá. És szerintem marad még néhány napig, ahogy látom az Időképet. Én most már legalább vágyom a meleg italokra, mondjuk egy jó forró kávéra, vagy teára, de azért a gyertyákat továbbra sem gyújtok asszem. Bár a polcon tök jól mutatnának azért a fent említett Világok Lángja, vagy Little Fires gyertyák.

      Delete

Subscribe