Nyerj mozijegyet a Sötét elmék című filmre!

7:13:00 PM


Néhány napja volt a Sötét elmék című film hazai mozis premiere, a Maxim Kiadó pedig volt olyan kedves, hogy felajánlott egy páros jegyet, amit köztetek szeretnék kisorsolni. A feladat nagyon egyszerű, a nyertes pedig bármelyik Cinema City moziban beválthatja a filmre a nyereményét! Játékra fel!

Amikor megjelent 2014-ben a könyv első része, már akkor felfigyeltem rá, ugyanis Blogturnés könyv volt, de én akkoriban még nem voltam tag. Láttam, hogy mindenki odáig volt érte, de valahogy aztán elkerülte a figyelmemet. Amikor év elején láttam, hogy filmet forgattak hozzá, újra a radarom alá került.

Bevallom én nagyon szeretem a könyvből készült filmeket (imádtam a Nap nap utánt, és a Éjféli napfényt is ) úgyhogy ezt is tervezem majd elolvasni és megnézni. De persze a saját nyereményjátékomon én nem nyerhetek, úgyhogy inkább titeket buzdítalak, hogy játsszatok és nézzétek meg a mozikban a Sötét elmék könyvből készült film első részét!

A játékot a bejegyzés végén találjátok!

Alexandra Bracken - Sötét elmék

Kiadó

Maxim Kiadó, 2018

Oldalszám

464

Fordító

Bozai Ágota

Sorozat

Sötét elmék 1. 

Fülszöveg

A magával ragadó Sötét elmék-trilógia első részének filmváltozata 2018 augusztusától a Stranger Things és az Érkezés producereitől a mozikban!

„Ha hallod ezt, közénk tartozol. Ha hallod ezt, ránk fogsz találni.”


Egy titokzatos, halálos betegség. Túlélő gyerekek különleges képességekkel, amiket nem tudnak kontrollálni. Egy világ, melyben elzárják őket. Egy lány, akinek ereje nagyobb minden másnál. Természetfeletti képessége miatt Ruby Daly hosszú éveket töltött a kormány egyik táborában, ahol félelemre és erejük elnyomására nevelték őt és a hozzá hasonlókat. A lány egy nap végre kiszabadul, és csatlakozik egy csapatnyi szintén különleges fiatalhoz, Liamhez, Charleshoz és Suzuméhoz, akik menedéket keresnek. Azonban hamar rájönnek, hogy a menekülésnél, bujkálásnál többre van szükség: harcolniuk kell. Veszélyeken, szerelmeken, barátságokon, csalódásokon és felemelő pillanatokon át követhetjük, ahogyan Ruby és társai összefognak, és megpróbálják visszaszerezni a jövőjüket – bármi áron. Hiszen ha ők nem segítenek magukon, akkor senki sem.



📚 OLVASS BELE A KÖNYBE ITT 📚


📌A KÖNYV ADATLAPJA 📌


A film trailere



A nyereményjáték:


Válaszoljatok a Rafflecopter dobozban található kérdésre, és látogassátok meg a Maxim Kiadó Facebook oldalát, és az én Facebook oldalamat (egy-egy lájknak is nagyon örülunk ám!) és várjátok a sorsolást. Egy kis segítséget itt találtok a kérdéshez!

A nyereményjáték szerda este 20 óráig tart, azután hirdetek nyertes a FB oldalamon. A nyertest emailben értesítem a további teendőkről. A nyeremény egy páros mozijegy a Sötét elmék című filmre, amit bármelyik Cinema City mozikban felhasználhatsz, amíg a film a mozi műsorán van. Hajrá!

a Rafflecopter giveaway

Ha tetszett a játék, akkor hívd meg a barátaidat is játszani, illetve oszd meg a posztot :)

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe