Könyvfesztivál 2017

9:01:00 PM


Idén is kilátogatottam a Könyvfesztiválra, ami egy könyvmolynak afféle alap program minden áprilisban. Nézzük, hogy én miket szereztem be, és milyen élmények értek :)


Van aki listával készül, hogy miket szerez be, van aki a programokon és előadásokon vesz részt, van aki molyokkal találkozik, van aki dedikál, van aki csak nézelődik, de mindig megtalálja a saját szórakozását a Millenáris parkban.

Én idén a pénteki és a szombati napon mentem ki az eseményre (és bár még vasárnap is tart a buli, aznap szerintem már nem nézek ki, mert mindent megszemléltem, amit akartam), de nem voltam egy előadáson se, és dedikálásokat is kihagytam, mert nem szeretek sorban állni. Pénteken Pupillával töltöttem a napot, szombaton csatlakozott hozzánk Titti is, és tesója és egy barátnőjük, meg persze közben sok bloggerrel, mollyal és ismerőssel ütköztünk.

#péntek


Pénteken 2 után találkoztunk Pupival a D épületben, ahol a gyerekrészleg volt. Idén nem volt belépő a könyvfesztiválra, így nem kaptunk levásárolható jegyet, de minden standon 15-25% alapkedvezmény járt a könyvekre, néhány standnál volt 30-40%-os kedvezmény is. Péntek délután összefutottunk Deszyvel is, aki a Könyvmolyképzőnél volt, itt kaptam tőle én is az idei Blogturnés könyvjelzőből, ami nagyon menőre sikerült :) Aztán Pupival és Deszyvel elindultunk, hogy átvegyük a reci könyveinket (ezekről már írtam, vagy hamarosan fogok).

Átvettem a Fumaxnál a Puha boldog puffancs könyvet, amiből hamarosan turné is lesz és itt hozzájutottam az előrendelt Ház a tó mélyén című könyvemhez. Jártunk a Menő Könyveknél, ahol a kiadó meglepett minket egy-egy A hős olvasó kitűzővel, ami tök cuki dolog volt. Sok-sok újdonságot láttunk, és könyvekkel megpakolva vettük az irányt a B épületbe, ahol a "felnőtt" könyvek voltak.

Pupi megmutatta hol volt csütörtökön a Pamuk pódium beszélgetés, és betértünk a Petőfi Irodalmi Múzeum standjához is, ahol nyilván venni kellett egy is szuvenírt. A József Attila tetkó nagyon menő, alig várom hogy nyár legyen és felrakhassam, plusz persze lett Abigél tollam, és Így írtok ki ceruzám. Jártunk az Animus standjánál, ahol kedvezményesen beszereztem a Legendás lények és megfigyeléseik forgatókönyvet és választhattam hozzá tök tuti könyvjelzőt is. Csodásan mutat a könyvben. Imádom!



Íme a PIM-es szerzemények, és a BTK-s könyvjelző és a Legendás lényes 💜

Voltunk kint is a Millenáris tó mellett, ahol szavaztunk az idei Libri aranykönyves jelöltekre (szavazásért jár Könyves magazin, notesz, és ceruza, sőt még könyvjelző is!). Itt nagyon jó volt a kis kiülős rész, és a mellettük lévő Bookline standjánál pedig kávéhoz és kávés bögréhez lehetett hozzájutni, ha vásárolt náluk az ember.




A Libri Kiadó standjánál beszélgettünk a kiadó munkatársaival, de délután felé már egyre nagyobb volt a tömeg és már éhesek voltunk Pupival, úgyhogy kimentünk a sétányra a Pocakmaci tejbárba, mert az mindig jó hely. És persze a Kaffeine-be, mert ott zseniálisan jó a kávé. 6 felé értem haza fáradtan de boldogan a sok kis zsákmánnyal. Íme a kis szerzemények (ebből 2 vásárolt), a többi recibe érkezett.


Anett (@zakkantanett) által megosztott bejegyzés,

Nagyon tetszett a General Press standján lévő könyves ruha, és a Kossuth Kiadó műtűzzel és kis raklással reklámozta a Grill és tűz könyvüket és ez is tök ölteles volt.



#szombat


Szombaton 11 előtt kicsivel kiértem a fesztre, és egyből megkerestem Pupit, aki a Orhan Pamuk sorban álldogált, mert dedikálásra várt. A sor hatalmas volt, és a galérián kígyózott, kicsit be is paráztunk, hogy Pupi nem kerül sorra 13-ig, de jó volt a kiadói tájékoztatás, és flottul ment minden így 45 perccel később Pupi boldogan íratta alá a könyvét én pedig még fotózni is tudtam a jeles pillanatról. #fangirlmoment

Én nem írattam alá Pamukkal semmit, de távolról szimpatikusnak tűnt, és jó nagy érdeklődés volt rá, és tök jó volt látni a sok csillogó tekintetet, akik a sorba várakoztak hogy találkozzanak vele. A dedikálás után meglestük a kinti standokat is, taliztam Roni barátnőmmel és kislányával, akivel sétálgattunk és nézelődtünk kint is. A kinti standoknál volt egy könyves-sorozatos ereklyés pult, így egy Harry Potteres írószerkészlet hazajött velem, úgyhogy a szombat sem telt egy vásárlás nélkül. Készült pár szelfi a csajokkal, és persze ők vásároltak még itt-ott, én csak nézelődtem, de egyre többen és többen lettek és sajnos amúgy is programom volt, úgyhogy elhagytam a helyet 2 előtt nem sokkal.

A Harry Potteres ereklye, hegyezővel, tollal, ceruzával, radírral. 

A szombati elképesztő tömeg fentről nézve. Durva! 

Nekem idén is jó kis élmény volt ez a 2 nap, és mindenkinek üdv, akit láttam, A kiadóknál lévő dolgozóknak respect, elképesztő roham volt szombaton, de állták a sarat. Jövőre találkozunk ugyanitt ;)

A többiek beszámolói:

Ezeket is olvasd el

4 komment

  1. De jó kis élménybeszámolót rittyentettél, és milyen hamar! :) :) Nagyon jó volt együtt bóklászni, és köszi az élményeket, meg a #fangirlmoment-et is! :D Tényleg micsoda hömpölygő tömeg volt ma... nagyon durva! Ilyenkor szinte élvezhetetlen maga a nézelődés, az a legjobb pénteken. Bár félek, ha ennyire reklámozzuk ezt, jövőre már akkor is őrült tömeg lesz... Mondjuk remélem ez a nagy érdeklődés érzékelhető a kiadók bevételein is, és segít nekik kilábalni a válságból.
    Szuperek a zsákmányaid! Hamarosan én is megírom a kis élménybeszámolómat, ami spoiler: hasonló lesz a tiédhez, de sokkal több Pamukot fog tartalmazni. ;) :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Jövőre akkor veszünk ki szabadságot és csütörötkön megyünk, meg pénteken is :D És akkor szombaton nem fog zavarni a tömeg, mert már mindent végignézünk addigra. Amúgy a szombat és a vasárnap hozta a hatalmas látogatótömeget, pedig idén kevesebben voltak csüt-pénteken, de a 2 teltházas nap kikompenzálta elvileg. Nemrég elolvastam a te beszámolód és az is marha jó lett :) még sok ilyen jó élményt közösen!

      Delete
  2. A József Attila tetkó mennyivel menőbb lesz, mint az aranytetoválások és társaik, irigy vagyok! :) Persze csak vicc, de nagyon szuper lett az élménybeszámoló, jó volt olvasni, hogy ilyen jól telt ez a két nap, ráadásul szuper könyvekkel gazdagodtál, a Legnedás állatok borítója pedig annyira szép, mindig valamilyen régi mesekönyv jut róla az eszembe, azoknak volt ennyire szép a borítójuk. :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Jaj annyira szép a Legendás lények borítója, ráadásul ha lehúzza az ember, akkor alatta van egy arany furkász, és hát odáig vagyok érte. Gyönyörűséges lett a magyar kiadás tényleg <3 Az aranytetkók tényleg divatos voltak tavaly nyáron, remélem idén én teremtek majd divatot a József Attilással :)

      Delete

Subscribe