#húsvéti #booktag

6:44:00 PM


Kaptam egy ilyen kedves kis felkérést a HaBár bloggerétől, úgyhogy most gyorsan ki is töltöm, ha már köze van a húsvéti ünnepekhez is. Meg egyébként is régen nem volt már #booktag a blogon.

Számomra ez az ünnep a szabadnapokon kívül sok érdekességet nem rejt, mert mi nem locsolkodunk már jó ideje a családban, így húsvéti tojást sem festek a locsolóknak, sonkát és tojást pedig maximum anyukámnál és Ákoséknál eszem, mert egy kis családlátogatás azért belefér ebbe a 4 napba (meg persze sok olvasás, mert arra mindig jók a hosszú hétvégék!)

Minden kedves olvasómnak és követőmnek boldogságos húsvétot kívánok, töltsétek úgy, és azokkal, akiket szerettek :) Boldog Nyulat és a többi! Alább megtalálhatjátok a húsvéti booktaget is, aki szeretné nyugodtan töltse ki, hajrá hozzá!


Nyuszik

Egy könyv, amiből lehetne több is, azaz örülnél, ha lenne folytatása

Kapásból a Harry Pottert mondanám, mert nagyon szívesen olvasgatnám még a felnőtt Harry, vagy éppen a gyerekeik történetét, de nem vagyok telhetetlen, már az is nagyon szuper, hogy Az elátkozott gyermek megjelent. Jaj, anno írtam egy ilyen kis kritikát az NLCaféra ajánlom elolvasásra.


Aminek találn a legjobban örülnék, az az lenne, ha folytatná valamelyik kiadó a Szingli fejvadász sorozatot, mert nagyon bírtam az első 4 részt is, és mindig jól elszórakoztatott és felvidított Stephanie Plum és Joe Morelli kalandjai. Külföldön már a 23. résznél tart a sorozat (OMFG!) itthon csak 4-et ért meg. Viszont 3 különböző kiadónál is kiadták az első 3 részt, kár hogy nem jött be a magyaroknak. Evanovich Lee Goldberggel indított másik sorozata hasonlóan kedves a szívemnek, azt a Maxim kiadó adja ki. Már olvastam az első két részt (A nagy zsákmány, A nagy hajsza), de ebből is az 5-nál tartanak a kintiek.


Tojás

Egy könyv, ami meglepett

Matt Haig A fiú, akit Karácsonynak hívnak története eléggé meglepett, mert nem számítottam rá, hogy ennyire a szívemhez fog nőni. Egyszerű gyerekkönyvnek gondoltam, aztán a tavalyi év egyik legkedvesebb élménye volt. Gyönyörűek a rajzok is, és maga a történet is felemelő.



Vadászat

Egy könyv, amit nehéz volt megkaparintanod

Dennis Lehane A Mystic River rejtélye (másnéven A titokzatos folyó címmel is kiadták) kábé beszerezhetetlen. Néhány éve kutatom már itt-ott (antikváriumok, használt könyvesek, de semmi). Nemrég feltettem a nagy kérdést egy könyves csoportban, hogy valakinek van-e esetleg belőle és egy lány egyből jelentkezett. Azóta enyém a könyv, és juhúúúú!



Bárányok

Egy gyerekkönyv, amit mai napig élvezel

Imádom a Két Lottit, és a mai napig bármikor elolvasom, amikor rálelek a könyvespolcon.





Tavasz

Egy könyvborító, ami a tavaszra emlékeztet


Óh, de tetszik ez a borító, nagyon tavasz és nem csak a címe! Óh, és én hülye teljesen lemaradtam arról, hogy a Szélbe írt soroknak ez a folytatása. Ha akartok egy kedves, romantikus történetet olvasni, akkor ajánlom az első részt, és ezt a folytatást is.



Feltámadó a halálból

Egy könyv, egy elhunyt írótól

Elég elgondolkodtatott, mert mostanság nem nagyon olvasgattam már elhunyt szerzőktől, de ha választani kéne akkor Jane Austen Büszkeség és balítélet című könyve jut eszembe először. Azt hiszem nem kell indokolni. Mr. Darcy, csak ennyit írok. 




Kosarak

Egy könyv, ami jelenleg a kívánságlistádon szerepel

Hoppá, mindig elfelejtem, hogy nekem van ilyenenem is, de eléggé ritkán frissítem a kívánságlistámat. Most végre egy kicsit rendbe tettem és közben rájöttem, hogy egy rókás könyvre vágyok a legjobban.  Ez pedig Sarah Pennypacker Pax című könyve, és már a borítójában beleszerettem. A könyvfesztiválon meg is jelenik elvileg és egy róka és egy gyermek barátságáról szól. #musthave




Cukorka

Egy könyv, ami édes

Mi is lehet más mint  Cseresznyés ábránd? Szívemnek oly kedves a Csajok és csokik sorozat (a Mályvacukor égbolt, és a Nyári álom is jó élmény volt). Ebben elég sok édesség és cuki dolog szerepel, de kellően tanulságos történetbe csomagolva. Kis kamaszlányoknak tökéletes olvasmány nyárra ez a sorozat!


Csipogás

Jelölj meg másokat, hogy ők is kitölthessék ezt a Book Tag-et

Mivel mindenki sonkát eszik, last minute tojásokat fest nem jelölök ki senkit, bárki aki olvassa ezt a bejegyzést nyugodtan írja meg a kedvenceit még az ünnep további részében :) Én élveztem gondolkozni egy kicsit ezeken a válaszokon.

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe