Cathy Cassidy - Mályvacukor égbolt

12:39:00 AM


A Kolibri Kiadó jóvoltából, július 17-én hazánkban is megjelenik Cathy Cassidy: Mályvacukor égbolt című regénye, a Csajok és csokik sorozat második része. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja a kissé különc, ámde mindig vidám Skye Tanberry rejtélyes álmokkal és kutatással átszőtt történetét.

2015. július 13-tól minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!



Cathy Cassidy - Mályvacukor égbolt

Fülszöveg:

Skye a világon mindennél jobban szereti az ikertesóját, Summert. Mindig mindent együtt csinálnak, ám Skye újabban kezdi azt érezni, teljesen eltűnik testvére árnyékában, mellette mindig csak a második legjobb lehet. Emiatt is érinti annyira fájdalmasan, mikor kiderül, Alfie is csak azért barátkozik vele, hogy meghódíthassa Summer szívét.
Skye szeretne önmaga lenni, megmutatni saját stílusát és egyéniségét. De nem könnyű elszánnia magát, hiszen egy tökéletes, menő és népszerű ikertestvér mellett miért lenne bárki pont rá kíváncsi?
Öt lány, öt nézőpont, öt könyv. Cherry után a Mályvacukor égboltból megismerjük Skye történetét
Egy könyvsorozat, melyben minden testvérnek megvan a maga története… Neked melyik lány lesz a kedvenced?
Talán a Mályvacukor égbolt főhőse, Skye? Ő az a lány, akinek szőke, hullámos a haja, kék a szeme, egy kissé talán különc, de mindig vidám, kedves és barátságos. Igazi egyéniség.



Kiadó: Kolibri
ISBN: 9786155450679       
Oldalszám: 388 oldal
Sorozat: Csajok és csokik 2.
Fordító: Angyalosy Eszter
Illusztrátor: Julie Ingham   


A Cseresznyés ábránd után biztos voltam benne, hogy folytatom a Csajok és csokik történeteket, mert Cathy Cassidy nagyon jó érzékkel írta meg az első részt, így kíváncsi voltam, hogyan folytatódik a Tanberry család. Mikor megtudtam, hogy Skye lesz a történet főszereplője, már előre örültem, mert az ikerpár egyik tagjáról mindig érdekes olvasni.

Az ikrek ugyanis nekem mindig különleges személyeknek tűnnek. Sokszor mondják, hogy mennyire hasonlítanak egymásra, megérzik egymást gondolatait, de akár azt is tudhatják, hogy a másikat baj érte. Kíváncsi voltam mennyi jelenik meg ebből a könyvben. És hát nem csalódtam. Cathy Cassidy megint nagyon jól dolgozta fel a témát, maradva a kedves történetnél, ami egy kis misztikumot vitt.


Skye ugyanis valamiért fogékonyabb a spirituális dolgokra, mint testvére Summer, akivel csak pár perc van köztük, Summer javára. Summer régóta balettozik, amit bár Skye is csinált, de ő mégsem lelte örömét a táncban. Ő sokkal inkább a régi dolgok iránt érdeklődik. Szívesen gyűjt régi kacatokat, turkálókból öltözködik, és igazi történelem megszállott. Míg Cherry története egy nyarat ölel fel, addig a Mályvacukor égbolt őszi történet. Halloween körül kezdődik a történet, amit Angliában is tartanak. A lányok Skye és Summer, meg a többiek jelmezt öltve járják a kis várost és az este végén szellemtörténeteket mesélnek egymásnak. Itt találkozhatunk Clara Travers nevével, aki az 1900-as évek elején élt. A lányt hozzá akarták adni egy idősebb gazdagabb férfihoz, de a lány beleszeretett egy cigányfiúba, aki karavánnal járta a környéket. A szerelem végül nem teljesedett be a mende-monda szerint, mert a lány a tengerbe vetette magát, hogy a kényszerházasság elkerülje. Clara és ruháit meg néhány használati tárgyát másnap a padlásról hozza le Paddy (azaz Skye és a lányok pótapukája, aki az előző történet egyik főszereplője), így a történetből rögtön valóság lesz.

Skye nagy elánnal veti bele magát a ládába, amiben Clara cuccai vannak, hátha többet megtud a titokzatos lányról. Találnak leveleket (amiknek rejtélyes módon nyoma vész nem sokkal a felfedezés után), és ruhákat meg egy kalitkát. Míg Summer megtartja a kalitkát, addig Skye Clara ruháit szeretné. A többi tárgy, mint hegedű a lányok húgához kerül, a többit pedig elpakolják a műhelyre. Skye szívesen hordja a korabeli alsószoknyákat, karperceket és kabátot, ám amikor fura álmot lát a lány, érdekes dolgok kezdenek beindulni.

Nem hiszek a kísértetekben. De hiszek a megnyikorduló padlódeszkákban, a hirtelen jövő hideg fuvallatokban és a hátborzongató, süvítő hangokban, amelyeket akkor hallani, ha a szél keresztülfúj az ereszcsatornán...

A misztikum szinte észrevétlenül lopakodik bele a történetbe, azzal, hogy előkerülnek Clara dolgai és Skye megszállottjává válik a lány történetének. Vagyis nem a történetnek, hanem sokkal  inkább azoknak az álmoknak, amiket átél éjszakáról éjszakára. Olyan, mintha újraélné Clara fiatalságát, és megismerkedését Finnel a cigányfiúval. Skyet nagyon érzékenyen érintik az álmok, és egyébként is szívesen nosztalgiázik, így szinte együtt él a történettel. 13 évesen még nehezen különbözteti meg a valóságot és az álmokat, így az ott látott fiú nagyon kötődik hozzá. Újra és újra igyekszik átélni az álmokban történt jó élményeket, pedig a valóságban is van ám látnivaló. Skye legjobb barátnője Millie éppen elkezdte azt a korszakát élni, amikor "pasira" vágyik, és fő témája az, hogy hogy kivel lehetne csókolózni és járni. Ez Skye-t nem annyira érdekli, bár van egy fiú, akivel sokat lóg együtt. Ő Alfie, de ő nem rúghat labdába az álombeli Finn mellett.

Az álmok és a Clara utáni nyomozás miatt ikertestévéről Summertől is eltávolodik, így az ikrek között nézeteltérés bontakozik ki, amit az írónő nagyon jól old meg. Igazából az egész iker dolog nagyon szuperül van felvezetve a könyvben. Kapunk régi emlékeket, és a jelenben is sok minden történik a lányok kapcsolatában, így megtudjuk, és átélhetjük Skye szemén keresztül, hogy milyen lehet a kisebbnek lenni és egy népszerű lány ikrének lenni. Sokféle érzést ad át a könyv, de a legnyilvánvalóbb az a kamaszodás, hiszen a 13 éves lányok éppen abban a korban vannak, amikor felfedezik a világot és a fiúkat. Nincs ez másként Skye-jal sem, ám ő másként halad, mint a kortársai.

Nem lövöm le, hogy mi lesz a Clara utáni nyomozás vége, és mi történik Finn-nel, vagy Alfie-val és Millie-vel, de bőven lesz izgalom a könyv vége felé is. Cathy Cassidy tudja, hogy kell fenntartani az érdeklődést, és Cherry története után egy teljesen más lány érzéseit ismerhetjük meg, aki ráadásul egy ikerpár egyik tagja, így rengeteg érdekességet tartogat a Mályvacukor égbolt.

Értékelés: 5/4.5 

Kedves történet a Mályvacukor égbolt, és minden kamaszlánynak ajánlom. A Cseresznyés ábránd után egy kicsit "gyerekesebb", hiszen itt fiatalabbak a szereplők, de ezzel sincs baj. Sőt! Pontosan olyan dolgokkal foglalkozik a könyv, ami az ilyen korabeli lányokat érdekli. És ez jól van így.

Okosan, és kedvesen vezeti rá az olvasót az olyan dolgokra, mint testvéri szeretet, család ereje, barátok fontossága és persze az első szerelem érzése, ami nagyon fontos egy tizenéves lány életében. Persze Skye sokszor elesett, és sokszor nem tudja, hogy mit csináljon az érzéseivel és magával ezzel a kamaszodás nevű dologgal. Míg ikertestvére nagyon népszerű, balett táncos mindenki imádja, addig neki mintha nem lennének barátai, és a fiúk sem érdeklődnek iránta. Summert ostromolják, sok barátja van, addig ott van Skye, aki inkább befelé figyel, és nosztalgiázik a régi dolgokon.

A többiek nem értik, hogy miért érintette meg a lány ennyire Clara története, de Skye érzékenyebb, mint az összes többi szereplő, és ez egyáltalán nem volt baj. Nem hisztizik annyit, mint nővére Honey, aki előző rész egyik főszereplője volt, és nem annyira gyerekes, mint a legkisebb húga. Bár még egyáltalán nem felnőtt Skye sem (csak 13 éves) meglepően sok értékes gondolata van, amit közre is ad a könyvben. Őt sem kerülik el a problémák és a hisztik, de valahogy ezek egyike sem zavartak, mert ő sokkal koravénebb, mint mondjuk ikertestvére Summer.

Skye nosztalgikus hangulata rám is rám ragadt a könyv olvasása közben és különleges hangulatba kerültem az olvasás közben. Engem is érdekelnek kezdtek az 1920-as évek divatja, és egy kicsit én is magaménak érzetem Clara történetét. Drukkoltam, hogy Skye megoldja a rejtélyt, hogy mi történt a lánnyal és rájöjjön ki az álmában szereplő különleges fiú, Finn. A plátói és álombeli szerelem néha kicsit furcsa volt, de végül is megérthető, hiszen a könyv főszereplője egy 13 éves lány, aki még nagyon fiatal, ahhoz, hogy rájöjjön az életet nem lehet álmokban élni.

Szerencsére mindenre választ ad Cathy Cassidy története, ami hiába volt téli hangulatú tökéletes illett a nyári napokra is. Kedves karakterek, aranyos kamaszos bénázások, mégis sok tanulság. 13 évesként nagyon örültem volna, ha akkor ilyen regényeket olvashatok, így bátran ajánlom a fiatal olvasóknak a Mályvacukor égboltot. Van benne egy kis misztikum is, ami rendesen megfűszerezi a lapokat, de ez pont elég, és egyáltalán nem rémisztő, vagy félelmetes, úgyhogy nem kellett a körmömet tövig rágni a rejtély megoldásán.

A Tanberry család könyvől-könyvre egyre szimpatikusabb és hát a csokik... Óh megint mennyei édességeket kapunk, és míg az előzőben a cseresznye, addig itt a mályvacukor kap nagyobb szerepet. Nyilván az egész könyv olvasása alatt éreztem az orromban a mályvacukor édes illatát, így felér egy hízókúrával is az olvasnivaló, de ez pluszpont :) A diétázóknak biztos kínszenvedés, de nekem nem volt az!

Olvassátok bátran a Csokik és csajok második részét, mert ebben sem fogtok csalódni! Cuki és pont annyira édes, amennyire annak lenni kell, hogy ne kapjunk cukorsokkot.


https://www.facebook.com/DreamValogatas/app_137541772984354?hc_location=ufi
Szerezd be olcsóbba a Csokik és csajok második részét innen!









Blogturné extra: az 1920-as évekből származó fotók a cigánykaravánokról


Mély nyomot hagyott bennem Clara és a cigányfiú szerelme, így imádtam Skye álmait, ahol újra élhette az 1920-as évek cigánykaravánjainak életét. A kis vontatható karavánkocsit már az első részben is imádtam (ebben kap helyet Cherry, miután Tanglewoodba költözik apukájával), és mivel ennek is köze van a romákhoz, így hasonlókat lát Skye is az álmában. Pillantsatok bele ti is az 1920-as évek cigányasszonyainak karavánéletébe ti is!























Nyereményjáték:
A történet főszereplőjének, Skye-nak van egy ikertestvére, Summer, akit a világon mindenkinél jobban szeret. Ám bármennyire is különleges a kettejük közti viszony, hősnőnk bizony sokszor úgy érzi, testvére árnyékában él.
Így hát mostani játékunk nem is szólhatna másokról, mint az ikrekről. Olyan hírességeket keresünk, akikből - legalább - kettő van, és akár egyikük, akár mindketten közéleti személyiségek.




Nektek nincs más dolgotok, mint az egyes állomásokon található képek alapján kitalálni, melyik testvérpárra gondoltunk, és mindkettejük nevét beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Ha mind a hét állomást teljesítettétek, esélyetek nyílik megnyerni, a Kolibri kiadó által felajánlott 3 nyereménypéldány egyikét!

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.


a Rafflecopter giveaway


A turnéban résztvevő blogok:

07/13 Dreamworld - Rocky Road recept
07/15 Kelly & Lupi olvas - 1920-as évek divatja
07/17 MFKata gondolatai - A mályva virágról
07/19 Deszy könyvajánlója - Házi forrócsokipor mályvacukorral
07/21 Szembetűnő - A mályvacukor története
07/23 CBooks
07/25 Zakkant olvas - korabeli képek a cigánykaravánok életéről 

Ezeket is olvasd el

1 komment

  1. Szia! :) Vár rád egy book tag nálam. Persze csak ha van kedved ;) http://pupillaolvas.blogspot.hu/2015/07/udvarlos-book-tag-bimbozo-romantika.html

    ReplyDelete

Subscribe