márciusi beszerzések

9:06:00 PM


kapásból áprilist írtam címnek, mert annyira benne vagyok már ebben a hónapban, pedig még csak most kezdődött el. de ne szaladjunk annyira előre, hiszen eltelt újabb egy hónap, ráadásul az első tavaszi. a március nekem elég sok változást tartogatott, de azért jutott időm olvasni, és szerencsére (a pénztárcámnak sajnos) egy könyvesboltba is eljutottam és vettem pár könyvet.

jöttek a recenziók is, javában olvasom őket, úgyhogy készítettem ebben a szépséges tavaszi napsütésben sok szép képet a könyveimről.  nyugi, nem szándékozom a zakkantanett insta oldalból zakkant_reading-et gyártani, maradok inkább az állatfotóknál, a giccses naplementéknél, és a gyerekfotóknál, meg kajafotóknál és hülye szelfiknél. noh ennyi kitérő után nézzük a márciust, ami ha jól számolom 12 könyvet hozott a polcra. 



Anett (@zakkantanett) által közzétett fénykép,

megérkezett az Agave könyvektől Dennis Lehane újra kiadott Viharszigetje, ami nekem nagy kedvencem. a régi példány már pár éve fenn van a polcomon, de bevallom régen nem olvastam újra úgyhogy most az új borítós változattal egy kicsit visszatérek az egyik kedvenc írómhoz. hamarosan jön az értékelés a könyvről.



március elején elolvastam Zoella - Girl Online című könyvét, és eléggé tetszett (kritika itt) szép tulipánokkal le is kaptam őket kb az első igazi tavaszi napsütéses napon. azóta még többet sütött a nap, az én kedvem meg még jobb.


betértem a Könyvudvarba, hogy keresztlányomnak vásároljak mesekönyvet, és erre naná, hogy tök jó áron voltak a mumin könyvek (asszem 490 / db) úgyhogy elhoztam az összeset. A bűvös cilinder, Szentivánéji álom, Muminpapa és a tenger, A Mumin-völgy novemberben ment a polc mellé A varázskalap Múminvölgyben mellé, amit még tavaly rukkoláztam össze.


tudom elég unalmas a szőnyegem, de ezek a könyveknek imádom a borítóját.

a Könyvudvarban szintén nagyon akciós volt a Kolibiri Magasfeszültség sorozat két darabja is (A Hold legsötétebb oldala, és a Magas Cé és a jobbhorog). Azt hiszem 290, vagy 390 forint volt kötete, úgyhogy nem hagyhattam ott. régóta szeretném már elolvasni őket,  úgyhogy erre mondják, hogy kihagyhatatlan ajánlat volt?


A Karibi nyár és a Hogyan legyünk szinglik a munkahelyen volt ajándék az egyik kolléganőmtől, mert hogy én biztos elolvasom őket :) nyáron majd sort kerítek rájuk, ilyen tipikus strandon fekvős és olvasós könyvnek tűnnek, azokat meg eléggé szeretem. 




A szív ereje Ákos anyukájának ajándéka volt nekünk húsvétkor. több olyan író és spiritualista gondolatai vannak benne, akikre azt mondják, hogy jó dolgokat mondanak, úgyhogy mindenképpen elolvasásra vár ez a könyv is. írok róla mindenképpen, mert ritkán forgatok direkt ilyen könyveket, de beleolvasva érdekes volt a téma, hogy 1-1 gondolat köré miket mondanak mások. és ha ki tudok belőle hámozni valamit a néha káoszos életemre nézve akkor már megérte.

Az özvegy hónap utolsó előtti napján jelent meg a 21. Század Kiadónál én pedig már a felénél tartok kb. nagyon érdekes eddig, és tetszik Fiona Barton stílusa. a magyar kiadás pedig nagyon szépre sikeredett. íme!




március összegezve: 12 könyv - ebből 3 ajándék (szinglik, nyár, szív), 3 recenzió (girl online, viharsziget, özvegy), 6 saját beszerzés (4 mumin, 2 kolibris)

egyébként 6 bejegyzést írtam márciusban (ebből 1 beszerzős, plusz 5 reci. ezt az arányt jó lenne lecsökkenteni, és csak többet olvasni úgy szerelemből és nem kötelességből.) a várólistával basztam haladni, gratulálok magamnak, igaz még van rá 8 hónapom, de bele kéne húzzak. ehhh! tényleg kéne egy időnyerő!
 
többiek is garázdálkodtak: 
Pupi, DóriAmadea, Nima, Szilvamag
katacita

Ezeket is olvasd el

3 komment

  1. Hűűűű, suttyomban ennyi könyvet beszerezni! :D
    Kár volt mondanod a könyvudvart... nagyon rákívántam a szerzeményeidre, Muminra is (nagyon szerettem régen), és a Magasfeszültség könyvekre is, aprópénzért voltak!... :)
    A tulipános kép nagyon szépséges!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Bocsi a Könyvudvaros tippért ^_^ Mondjuk ennyiért megéri és vannak ott még jó dolgok, de én csak szigorúan ezekért mentem. A gyerek könyvudvarba kell menni, az pár üzlettel feljebb van mint a sima. Iktass be egy túrát arra, szerintem nem bánod meg, én nagyon elcsodálkoztam, hogy ennyi jó gyerekkönyv van ott.

      Delete
    2. Van külön gyerekkönyvudvar?! :O Én erről miért nem tudok? Mindig olyan gyér a felhozatal, meg csak ugyanaz van a Könyvudvarban, csodálkoztam is, hogy te milyen jókra bukkantál.
      Meglesem legközelebb. :)

      Delete

Subscribe