Jane Shemilt - Lányom

11:42:00 PM





A General Press Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Jane Shemilt: Lányom című regénye. Ennek örömére a Blogturné Klub három bloggere mutatja be egy összetört édesanya fájdalmas nyomozását eltűnt lánya után. 

2015. szeptember 14-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve néhány, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!


Jane Shemilt: Lányom 

Fülszöveg:
Amikor a tizenöt éves Naomi az iskolai színjátszó kör előadása után nyomtalanul eltűnik, az édesanyja, Jenny rádöbben, talán nem is ismeri a lányát igazán…
Egy évvel később még mindig nem bukkantak a kamasz lány nyomára. Az eltűnés napját követő sokk szétzilálja Jenny ideálisnak tűnő életét, a családja széthullik. És bár a nyomok már kihűltek, az asszony számára a kutatás csak most kezdődik. Hiába telt el egy esztendő, szentül hiszi, hogy csak úgy bukkanhat a lányára, ha megtanul bízni benne, odafigyelni rá, visszapörgetve életük napjait. Válaszokat keres – és az igazságot, azt, amit eddig külön-külön éltek meg, de amit közösen, együtt megértve újra egymásra találhatnak. Vagy éppen az igazság lesz az, ami végleg elszakítja őket egymástól?
Jane Shemilt regénye egyszerre fájdalmas és felemelő nyomozás, amely a szülői szeretet és oda nem figyelés minden rezdülését árnyaltan, szívszorítóan ábrázolja. Olyan utat jár be, amely megejtően emberi, ám minden nehézsége ellenére megbékélést hozó felismerést ígér.


Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 344
Fordította: Szabó István


A szülői kapcsolatokat bemutató könyvek, legyenek azok krimik, szépirodalmi művek, vagy megtörtént esetről szóló naplók, mindig is a kedvenceim közé tartoztak. Talán azért, mert fontos számomra a család, a szülők, és szeretném megismerni a másik oldalt. Azt, amiről a filmek és a könyvek szólnak. A problémás gyerekeket, azokat a szülőket, akik nem tudják megvédeni és/vagy megismerni kamaszodó gyermeküket. Úgy gondolom sokat lehet tanulni ezekből a könyvekből, és nem volt ez másként a Lányom című könyv esetében sem.

Anyaként biztosan, hogy teljesen másként fogom látni Jane Shemilt könyvét, így bocsássátok meg nekem, ha nem úgy írok róla, ahogy azt egy anyuka tenné. Sajnos a főszereplő Jenny, aki az eltűnt lány anyukáját játssza már az elején kiváltott belőlem egy ellenszenvet lányával együtt. Jenny orvosként dolgozik, ikerfiaival, férjével és lányával éli a mintacsalád életét. Az ikrek sportolnak, tanulnak, ösztöndíjakat nyernek, Naomi egy darab főszereplője, jó tanuló, csinos lány. Ted a családapa szintén orvos, szakmai karriere csúcsán áll. Jenny háziorvosként dolgozik, munkáját precízen és kitartóan végzi, gyakran későn ér haza, de úgy gondolja, hogy legalább a gyerekeknek megvan a mozgásterük. Konkrétan azt csinálnak, amit akarnak. Ted, az apuka még később jár haza, hiszen ő folyamatosan műti a betegeket az idegosztályon, de még ennek ellenére is a 15 éves Naomi, és a 18 éves Theo és Ed mintagyerekek.

A családi idillikus kép akkor törik szét, amikor Naomi nem jön haza az egyik este. Egyszerűen nyoma vész. Senki sem látta, senki sem tudja, hogy hová ment. A barátok csak arról hallottak, hogy volt egy férfi vagy fiú a lány életében, de ezenkívül semmi nyom sehol. Jenny teljesen kétségbeesik, és nem tudja megbocsájtani magának, hogy nem figyelt oda Naomira, mert ez okozhatta az eltűnést.

A könyvben a nő szemszögéből láthatjuk a történetet, ő meséli el az időben ugrálva, hogy mi történik a lány eltűnése napján, és hol tartanak egy év múlva. Ezek a múlt-jelen visszatekintések érdekessé tették a könyvet, de cseppet sem fájdalommentessé. A szenvedés és a tehetetlenség eléggé átjárja a lapokat, Jenny képtelen feldolgozni ezt az egész helyzetet. De hát hogy is tehetné? A lánya eltűnt, és olyan dolgok bukkannak felszínre, amiket ő sem gondolt volna. Hogyan lehet túllépni ezen? Ki a felelős mindezért? Egyedül ő? Mert nem beszélgetett eleget Naomival? Kérdések, amikre annyira nehéz választ kapni...

Minden szereplő tett olyan dolgot a könyv során, aminél nagyon mérges voltam rá (mondanám, hogy kinyílt a bicska a zsebemben), vagy éppen elszomorodtam innen ered az, hogy a szereplők nem nőttek a szívemhez. A történet és az elmesélés viszont nagyon erős.

Értékelés: 5/4.5

Minden szülő gondolatát az elvesztésről és a hibák elkövetéséről megtestesíti Jenny. Sokat lehet szerintem a Lányomból tanulni, főként azt, hogy az ilyen hibákat ne kövessük el. Tele van a könyv olyan helyzetekkel, amik akárkivel megeshetnek, ettől még a nem szimpatikus karakterek is emberiek voltak. Esendők, gyarlóak, akárcsak mi magunk.

Nem ítélkeztem senki felett, nem is lehet. Valahol ennek a családnak az élete tönkrement, és még ha a történet rá is vezet arra, hogy hol, ez nem változtat semmin se. Fájdalmas igazságok kapnak helyet a könyvben, mind a múltbeli eseményekben, mind a jelenben és Jenny ezeket úgy adja az olvasó kezébe, hogy azok fejbe kólintanak mindenkit. 

Nem tartozott a Lányom a könnyed olvasmányaim közé, de néha kellenek ilyen masszív és jócskán negatív benyomások, hogy jobban tudjam értékelni az én családi kapcsolataimat és életemet. Egy pillanatra jó belegondolni, hogy én nem vagyok se Jenny, se Naomi, és nem élem az ő életüket. Olvasni és megfigyelni bőven elég volt ezt a történetet. Spoiler nélkül nehéz írni arról, hogy mi történik a szereplőkkel, hová fut ki a Naomi eltűnése körüli szál, de sokszor éreztem úgy olvasás közben, hogy "úristen, ez nem lehet igaz". Volt ebben izgalom, és rácsodálkozás is.

Bátran ajánlom azoknak, akik szeretik a depresszív hangvételű könyveket, mert a Lányom hozza az emberi érzelmek ezen szintjét.

 RENDELD MEG INNEN A KÖNYVET AKCIÓSAN!





Nyereményjáték: 


A regény egyik alappillére az egymásra való odafigyelés és az anya - lánya kapcsolat fontossága. Mi pedig ennek kapcsán megpróbáltunk híres édesanya - lánya párosokat keresni nektek.
A feladatotok, hogy ezeket a párosokat kitaláljátok és a nevüket beírjátok a rafflecopter megfelelő mezőjébe.

Az én feladványom: Az édesanya amerikai filmszínésznő és énekes volt, legismertebb szerepe Dorothy, az Óz, a csodák csodája című filmből. 1999-ben az Amerikai Filmintézet beválasztotta az utóbbi 100 év 100 legnagyobb filmszínésznője közé.
A lánya pedig többszörös Golden Globe-díjas és Oscar-díjas színésznő és énekes. Leghíresebb szerepe Sally Bowles volt a Kabaré című filmben.


a Rafflecopter giveaway


Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.



A turnéban részt vevő blogok:
09.14. Szembetűnő
09.16. Zakkant olvas
09.18. Kelly és Lupi

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe