Jenny Han - Örökké nyár lesz (Nyár trilógia 3.)

9:08:00 PM


A végéhez ért Jenny Han sikersorozata, a Nyár-trilógia. A főhőseink immáron a főiskola padjait koptatják, Bellynek pedig végre döntenie kell Jeremiah és Conrad között, annál is inkább, mert egy esküvő is kilátásba kerül. Vajon kit választ Belly?

A Blogturné Klub négy bloggere nehéz szívvel búcsúzik a kedvelt sorozattól, kövesd velünk végig a turnét, és megnyerheted a könyv egy példányát is!

Jenny Han - Örökké nyár lesz

Fülszöveg:

Két testvér – Egy igaz szerelem.

A nyár sosem lesz már ugyanolyan.

Belly csak két fiúba volt szerelmes életében, és mindkettőjük vezetékneve: Fisher. Miután az utóbbi két évet Jeremiah-val töltötte, szinte teljesen biztos abban, hogy megtalálta benne a lelki társát.

Szinte.

Conrad még mindig nem tette túl magát a tévedésén, hogy elengedte Bellyt, még ha Jeremiah mindig is tudta, hogy Belly hozzá tartozik. Amikor a lány és Jeremiah elhatározza, hogy összeköti az életét, Conradnak rá kell ébrednie: most vagy soha – vagy elmondja Bellynek, hogy szereti, vagy örökre elveszíti. A lány kénytelen szembenézni az érzéseivel és az igazsággal, amivel valószínűleg mindig is tisztában volt. Nem kerülheti el, hogy összetörje egyikük szívét.

Oldalszám: 280
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: We'll Always Have Summer (The Summer I Turned Pretty 3.)
Fordító: Tóth István
ISBN: 9789633992739

Jó érzés trilógiákat lezárni, főleg olyanokat, ahol az első (A nyár, amikor megszépültem) és a második rész (Nincs nyár nélküled) is remek volt. Jenny Han könyvei visszarepítettek a nyárba, a tengerparton sétáltam miközben a YA könyvek szerelmi háromszögei izgalmai történnek. Belly gyerekkora, és életének 2 főszereplője (Conrad és Jeremiah) között érzett érzelmek nagyban befolyásolták a lányt. Míg az első részben megismerhetjük a szereplők gyerekkorát, a két fiú édesanyjának szívszorító küzdelmét a rákkal, a második részben pedig a gyászból és az elrontott kapcsolatokból jut ki bőven a kamaszoknak. A harmadik rész jóval a 2. után 2 évvel játszódik. Belly megkezdi a főiskolán az első évét, Jeremiah is oda jár, így a második kötetben köttetett szerelem folytatódik, sőt! A fiatalok jól megvannak együtt, szeretik egymást, együtt járnak, bár Belly még nem tette meg azt a lépést, hogy lefekszik a fiúval.


Conraddal való fájdalmas szakítás emléke már elhalványult, Jere néha látja testvérét, de Belly már nem találkozott jó ideje a fiúval. Annyit tudnak, hogy Bostonban jár suliba, és éli életét. A főiskolán Belly régi barátnőjével Taylorral lóg, és megismerkedik egy másik lánnyal is, úgyhogy 2 barátnője is van. Jeremiah-t imádják a fiúszövetségben, a focicsapat mindig szervez bulikat, a fiú pedig szívesen lóg ezeken. A lányok meg Jeremiah-án. Belly sosem féltékenykedett a fiúra, de az egyik bulin elkap egy olyan mondatot, ami teljesen felborítja a fiatalok kapcsolatát.

Vita, veszekedés, sírás, megbocsájtás és egy nagy elhatározás együtt. Ezek mind benne van Jenny Han trilógiájának befejező kötetében. Talán túl gyorsan is zajlik minden. Lehet drukkolni Jeremiah-nak, és persze Conrad is visszatér. Hiába hitte mindenki (még én is), hogy ő már nem rúg labdába, a fiú újra megjelenik, amikor elhunyt édesanyjuk emlékére felavatnak egy a róla elnevezett parkot. Jeremiah és Belly itt jelenti meg a családnak, hogy egybekelnek és nem várnak a diplomáig. Belly első évét zárta ezen a nyáron (!) Jeremiah pedig másodéves csak.

Mindenki meglepődik, főleg Belly édesanyja Laurel.  A nő nem szeretné, ha lánya férjhez menne Jeremiah-hoz, és a vita itt kezdődik anya és lánya között. Belly részéről érthető a dacosság, hiszen fiatal, de hiába mondja neki az anyja, hogy korai még a lagzi meg sem hallgatja őt.

Nem lövöm le a poént, hogy mi lesz az esküvő végkimenetele, de Belly és Laurel között helyrejönnek a dolgok, de már olyan, mint előzőleg nem lesz. Sokáig úgy tűnik Belly úgy biztos az érzelmeiben, de aztán néhány véletlennek köszönhetően megváltoznak a dolgok. És még bonyolultabb lesz minden.

Értékelés: 5/4

Egy kicsit csalódott vagyok Jenny Han trilógiájának utolsó része miatt, és ezt most nem a végére értem, mert annak úgy kellett lennie ahogy. Sajnos Belly, aki bár az előző két részben is csinált olyan dolgokat, amikre felvontam a szemöldököm, ebben a részben még butább, mint eddig. Egyrészt az esküvőt kiváltó eseményeknél nem tudtam megérni a miértjeit, és Jere karaktere sem úgy alakult, ahogy vártam. Egyedül Conrad nem okozott csalódást, ő olyan volt, mint az előző részekben. Bár Jeremiah egy érzékeny srác, ez felnőttebb korában sem változik, addig Conrad a magába húzódó mogorva jelleme és magányossága itt is ugyanolyan, ahogy az előző részekben megismertem őt.

Jenny Han az utolsó pillanatig játékban tartotta a két fiút, így a vége kifejezetten izgalmasra sikerült. Sok történés játszódik le a könyv utolsó egy harmadában, ahol végre Conrad és Jeremiah szemszögéből is kapunk egy-egy részletet, hogy ők hogy látták az eseményeket. A fiúk részei kifejezetten üdítőek voltak Belly gondolatai után, így sajnálom, hogy a két fiú kevesebb szerepet kapott.

A trilógia rajongóinak (akik között biztos, hogy sok Team Conrad és még több Team Jeremiah van) kötelező Jenny Han könyvének utolsó része. Én személy szerint szerettem, hogy újra visszatértek Couisins Beachre, ahol az egész elkezdődött, és újra kaptunk tengerpartos és medencés jeleneteket, amik már az induláskor is fontos jelentőségűek voltak. Sajnos Conrad és Jeremiah anyukája a mindig pozitív és vidám Suzannah már nem volt jelen a regényben, és bár hagy egy-egy levelet a fiúnak az esküvőjük napjára, de hogy ez mit tartalmaz az sajnos nem derült ki. Abban biztos vagyok, hogy bölcs gondolatokat mondott a fiúnak, mert nagyon okos nő volt.  Kár, hogy az írónő nem vette bele a leveleket a könyv végéhez, így csak sejteni tudjuk, mit tartalmaztak a sorok.

Összességében a trilógia nagyon kellemes olvasmány volt, jó volt végigkövetni a szereplők útját, és én bevallom erre a végkifejletre számítottam, úgyhogy boldogan nyugtázva gondolok vissza a történetre.

Kamaszkor, első szerelmek, hülye döntések, tengerpart, nyár, bulik,napsütés, veszekedések, elvesztések, egymásra találások könyve a Nyár trilógia. A YA vonalból a jobbak közül való. Olvassátok, szeressétek ti is.


https://www.facebook.com/DreamValogatas/app_137541772984354?hc_location=ufi
Rendeld meg a trilógia befejező részét 16%-os kedvezménnyel a kiadótól



Blogturné extra: idézetek

A veszekedés olyan, mint a futótűz. Az ember azt hiszi, féken tudja tartani, meg tudja állítani, amikor csak akarja, de rá kell jönnie, hogy egy élő, eleven dolog, amely felett nincs uralma, és ostobaság volt másra számítania.

Elhallgatni ugyanaz, mint hazudni.

(...) csupán attól, hogy eltüntetünk valamit, az még nem szűnik meg létezni. 

Talán így van ez minden első szerelemmel. Örökre kap egy kis helyet a szívünkben.

- Mikor érezted, hogy szerelmes vagy? Erre a kérdésre nem tudtam mit mondani. Nem egy meghatározott pillanatban történt. Mintha fokozatosan ébredtem volna rá. Ahogy az ember az alvásból kilép az álom és az ébrenlét mezsgéjére, majd onnan a tudatosságba. Lassú folyamat, de amikor már ébren van, összetéveszthetetlen. Kétségtelenül szerelmes voltam.


Azt mindenki tudja, hogy az életben nem lehet minden a miénk. 


Minden lány életében vannak olyan pillanatok, melyek fontosabbak, mint amilyennek akkor tűnnek. 

 Van, amit lehetetlenség visszavonni. 

Nyereményjáték: 

A regényben fontos szerepet kap egy bizonyos esküvő, amit természetesen a tengerparton rendeznek meg.

A mostani játékban híres sztárok tengerparti esküvőiről láthatsz képeket, feladatod, hogy a rafflecopter doboz megfelelő sorába írd be, kik vannak a fotón!

A képen látható country énekesnő aki a Man! I Feel Like A Woman  és a That Don't Impress Me Much dalokat énekelni 2011 óta házas. Férje egy svájci üzletember, a lagzijukat szűk családi körben egy Puero Rico melletti szigeten tartották.

Az Örökké nyár lesz egy példányát nyerheted meg. A győztessel a sorsolás után felvesszük a kapcsolatot, ha 24 órán belül nem válaszol, újra sorsolunk. Sajnos a kiadó csak Magyarország területére postáz.


a Rafflecopter giveaway



A turnéban részt vevő blogok:

05.10. Media Addict
05.13. Zakkant olvas
05.16. Dreamworld
05.19. CBooks

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe