Abbi Glines - A végzetem

12:25:00 AM


Abbi Glines eddig megjelent könyveire a könnyed, romantikus stílus volt jellemző. A Maxim Kiadó által a Könyvfesztiválra megjelenő Existence sorozat első kötete A végzetem azonban merőben más. A fiatal szereplők mellett a túlvilág képviselői is helyett kapnak egy izgalmas, fordulatos történet keretében, amely szerencsére nem mellőzi a romantikát sem. A Blogturné Klub nyolc bloggere véleményezi a könyvet, amelyet a turné végén meg is nyerhet három szerencsés leendő olvasó. Indulhat a borzongás!

Abbi Glines: A végzetem
ELŐRENDELHETŐ ITT 30%-os kedvezménnyel!
Maxim Kiadó 2015.
ISBN: 9789632614977
oldal
Fordította: Dávid Katalin

Fülszöveg:
Mi történik, ha az ember nyomában van a Halál? Persze, hogy beleszeret.
Pagan Moore nem csapja be a Halált, hanem beleszeret.
A tizenhét éves Pagan egész életében szellemeket látott. Tudja, hogy azok az idegenek, akik a falon át közlekednek, mások számára láthatatlanok. Ezért úgy éli a mindennapjait, hogy nem vesz tudomást a bolyongó lelkekről. Ha nem adja a tudtukra, hogy látja őket, akkor eltűnnek. Ez csak addig működik míg ki nem száll az autójából a tanév első napján, és meg nem pillant egy hihetetlenül szexis fickót a piknikes asztalnál álldogálni, aki őt bámulja szórakozott vigyorral az arcán. Az egyetlen probléma csupán az, hogy tudja: a srác halott. Nemcsak, hogy nem akar eltűnni, amikor úgy tesz, mintha nem látná, de olyan dolgot csinál, amit a többiek sohasem. Megszólítja. Pagant teljesen elbűvöli a szellem. Amit még nem tud, hogy elérkezett az idő, hogy meghaljon, és az az átkozottul helyes szellem, akibe beleszeretett, az nem csupán egy szellem.
Ő a Halál és készül megszegni a törvényt miatta.


Abbi Glines első magyarul megjelent könyvét már olvastam (Te vagy a levegőm), bár nem volt kiemelkedő alkotás, de szeretek még egy esélyt adni az íróknak, mert egy újabb esély mindenkinek jár. Glines megkapta, én meg belevetettem magam Pagan világába, aki fura dolgokat tapasztal már gyermekkorától kezdve. Amikor elkezdődött a könyv rögtön beugrott ez a jelenet. (Nem, nem röhög!)



Pagan hasonlóan a kissráchoz a Hatodik érzékben, ő is halottakat lát. Csak ő kicsit jobban viseli, mármint nem ennyire horrorosan, mint ahogy a Bruce Willisnek suttogó srác. Bár a lányhoz hozzá nem szóltak eddig a szellemek, és gonoszul sem viselkedtek vele, de valami történik és valami megváltozik. Pagan szakközépiskolásként éli a gondtalan diákok életét, csapja neki a szelet a suli egyik helyes csávója, vannak barátnői, szép meg népszerű és még okos is (vagyis ez nem teljesen igaz, de erről később), csak azok a fránya szellemek ne lennének.


Pagan a suliban elég jól tanul, így amikor rá osztják, hogy korrepetálja a suli nagymenőjét, a helyes Leif nevű srácot, akkor beindul a tipikus YA szerelmi vonal. A lány először elutasítja a fiút, mert azt hiszi, hogy a srác bunkó, azért mert népszerű, ám ez nagy tévedés. Pagan belátja, hogy elhibázta ezt, és bocsánatot kér a fiútól, majd segít neki megírni egy-egy esszét, és vitát az érvelés technikai órára. Ahogy az lenni szokott a fiatalok összejönnek, ám felbukkan a suliban egy különleges fiú is. Ő Dank, aki nagy rocksztár, és most azért jött ide ebbe a suliba tanulni, mert a környéken lesz turnéjuk. Vagy valami hasonló. Pagannak ismerős Dank, hiszen látta már őt szellemként, így egy kicsit össze is zavarodik, hogy most akkor hogy láthatja a fiút mindenki más, így a lány ki akarja deríteni, hogy ki is pontosan Dank.



A nagy nyomozás közben megtörténik, ami az első kiszámítható pont a történetben. A lány Dankbe is beleszeret, így őrlődik a sima gimis menő csávója, és a szellem vagyok, de rocksztár még menőbb csávó között. Hajjajjj.... Mi lesz ebből? Főleg, hogy Danknek különleges képességei vannak, amivel képes arra, hogy embereket vigyen el. Hogy hová? A túlvilágba. Igen, Dank maga a Halál, aki egy 17 éves gitáros énekes tejfeles szájú srác képében a gimi körül "ólálkodik" és áldozatokra vadászik. Vagyis készen áll arra, hogy a magával vigye az emberek, amikor azok meghalnak a környezetében. Pagan is egy lenne ezek közül, amikor autóbalesetet szenved, de Dank megkegyelmez neki és nem viszi magával a haldokló lány lelkét, mert beleszeretett. De ilyet még maga a Halál sem tehet, így felelnie kell a tettéért.

Pagan sajnos nem a legokosabb főszereplő, így nem igazán nőtt a szívemhez. Egyszerűen nem látja át a dolgokat, amik a könyv elején már nekem egyértelműek voltak. Legszívesebben olvasás közben felkiáltottam volna, hogy "héjjj nem látod, hogy mi a szitu????". Grrrrrr....Idegesített a lány sötétsége, és az hogy nem jött rá az elején, hogy mi és miért történik. Pedig nem annyira bonyolult.

Abbi Glines egyébként jól beleviszi az egészbe ezt a túlvilági szálat, a szellemekkel való beszélgetős részek jók, és eléggé titokzatosak ahhoz, hogy többet akarjak megtudni erről az egészről. Sőt, néhol kifejezetten félelmetesek voltak, mert nem minden lélek néma, és nem mindegyik jó szándékú. De az hogy Pagan miért látja őket, mi ez a képessége, és kik azok, akik bolyongó lelkek és miért nem térhetnek se a pokolba, se a mennybe sajnos ezek a kérdéseimre java megválaszolatlan marad, mert a sztori egy jó nagy függővéggel ér véget. A csavarnak a végén örültem, mert jól van megoldva, de a szerelmi szál, és az éneklő csajmágnes Halál valahogy nem hagyott nyugodni. Én kicsit félelmetesebben és komolyabb témának éreztem ezt, mint hogy az írónő így oldja meg.

Értékelés: 5/3

A fantasy YA tizenéves olvasóknak biztos, hogy szerelem lesz első olvasásra ez a könyv, engem rossz pillanatomban kapott el és nem hatolt el a lelkemig a főszereplő lány őrlődése a két fiú között. Leif és Dank nem sokat versenyez egymással, Pagan döntése már az elején nagyjából egyértelmű, így nem okozott sok meglepetést a végkifejlett. Már ami a szerelmi vonalat érinti, a szellemvilág és a Halál, meg a lelkek és az ezekkel foglalkozó részek tartogatnak bőven meglepetést, szóval ez kiegyensúlyozza a többi kiszámíthatóságot.

Abbi Glines stílusa könnyed, gyorsan olvasható és nagyon fiatalos. A túlvilági témákról érdekfeszítően ír, nem derül ki minden azonnal, és a főszereplőnket Pagant is abba az irányba tereli, hogy ne legyen tisztában azonnal mindennel. Sajnos ez abba az irányba megy át, hogy néha én elég butának és naivnak tartottam a lányt és lehet, hogy ez okozta azt is hogy nem rajongtam érte. A két srác közül nyilvánvalóan a titokzatos Dank volt érdekesebb, de ő mint gitáros híresség felbukkanása a suliban olyan furán vette ki magát. Valahogy jobban örültem volna, ha ezt a "Halál tanuljon a suliban és ott is fusson bele nyilvánvalóan Paganba" dolgot nem erőltettem volna az írónő helyében, de nem én írtam a regényt. Pagan és Dank romantikus pillanatai között bőven van kémia, ami azért kell ide, és bőven vannak érzései mind a lánynak, mind a fiúnak és ez jó. Lehet őket sajnálni, lehet nekik drukkolni és lehet velük együtt érezni a tiltott szerelem dologban.

A meglepő lezárás miatt Abbi Glinesnek jár a pirospont, néhány dologban én másképpen alakítottam volna a történetet, mert kicsit sutának éreztem, de a szellemvilágban bőven maradt pontenciál egészen a könyv végéig. Sőt! Igazán az utolsó 20%-ban indul be igazán ez a vonal, amikor Pagan kezd rájönni a dolgokra, és egyre több és egyre súlyosabb dolgok derülnek ki. A lezárás meghökkentő, és mivel függővég a folytatás garantált.

Aki szereti a szerelmi háromszögeket egy érdekes fantasy szállal annak mindenképpen kötelező beszerzés legyen a Könyvfesztiválon is beszerezhető könyv.


https://docs.google.com/forms/d/1aYtSyaHVibZWdUvF5x8wF9NWZpkbxPaKFkOfrNSmG_I/viewform
 Most 30%-os kedvezménnyel te is megrendelheted Pagan és Dank különleges szerelmi történetét a Maxim Kiadótól! Katt a LINKRE vagy a könyves képre és irány a webshop!



Nyereményjáték

Szellemekkel kapcsolatos az Existence blogturné játéka:  minden állomáson a rövid ismertető/kép alapján ki kell találnotok a feladványt, amely híres történelmi, filmes, vagy irodalmi  szellemre utal. Kérjük a rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok be a megfejtéseket!

Oscar Wilde könyv alakban is megírta ennek a kíséretnek a történetét, ami Angliában játszódik egy ódon kastélyban. 


a Rafflecopter giveaway


Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az általunk megküldött értesítő e-mailre. Sok szerencsét!

A turnéban részt vevő blogok:
04.10 Media-Addict
04.12 Deszy könyvajánlója
04.14 Dreamorld
04.16 Zakkant olvas
04.18 CBooks
04.24 MFKata gondolatai

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe