Februári beszerzések

6:47:00 PM

ez egy jó hónap volt, mármint ami a könyvbeszerzéseket illeti. egy könyvet sem vásároltam februárban, és egy akció sem tudott elcsábítani, úgyhogy ez egy rövid lista, deviszont írtam egy kicsit a februárról, ha már ez egy blognak nevezett valami. a lényeg kiemeltem bolddal, a többi meg bullshit úgyis.

ebben a hónapban a Rukkola nálam lefutott, nulla ponttal nem tudok könyveket szerezni, feltenni pedig a felfordult életem jelen pillanatában nem is merészelek semmit sem. macera az eljuttatás, postán sorban állás, és a könyvek szortírozása úgyhogy most szünetet tartok.


egyetlen egy kis vékonyka recenziós könyv futott be februárban, ő Nicolas Barreau-tól az Álmaim asszonya volt, amit stílusosan (mikor máskor, de most komolyan?) Valentin Bálint-napon olvastam ki egy szuszra. elöljáróban annyit, hogy imádtam, imádtam, imádtam. lesz belőle Blogturné, úgyhogy majd jövök poszttal.

amúgy egy kicsit nehezen haladok az olvasással, mert mindenféle események történetek (felmondás, visszaarégihelyredemégisújközegbe, beilleszkedés, intéznivalók, belerázódás újra a 8 órás etapokba, meetingek, meetingek hátán, új feladatok, kihívások) úgyhogy mire nap végén hazajutok már nagyjából pont annyi szellemi képességem van, hogy megnézzek egy cuki lajháros gifet, aztán bedőljek az ágyba, nemhogy haladjak az olvasnivalókkal. ehhh.


közben jött egy kis fasza nátha is, ami még mindig kitart némi köhögéssel, de már jövök ki belőle. az edzőm is eltörte a karját és béna a helyettesítés, aztán a betegség miatt sem jutottam le a terembe 1,5 hete, úgyhogy már sportmegvonásom is van. de amíg nem tudok megcsinálni 2 négyütemű fekvőt, hogy ne kapjak köhögőrohamot és legyen levegőm, addig azt hiszem hanyagolnom kell a sportot. brühühühühü.

az viszont feldob, hogy végre tavasz van, és a tél úgy telt el, hogy idén egyszer sem vettem fel a nagyon meleg télikabátomat, és a téli vastag csizmámat, szóval tőlem a héten lehet hózápor, havazás, vagy esti fagy azt is lefosom magasról. éljen az új évszak, ha összeszedem magam akkor jönnek az új posztok meg minden jóság. addig magamba döntöm ezt a vödörnyi kamilla teát, hogy ne fájjon a torkom.

havi mérleg: 1 recenzió

többiek is ügyesek voltak: Amadea, PuPilla, Theodora, Katacita, Tekla, Nita

 

Ezeket is olvasd el

4 komment

  1. Jobbulást és stresszmentesebb márciust kívánok!! :) Ahh a rókák után a lajhárkák az új kedvenc állataim :D
    Egy reci az jó mérleg, és ahogy nézegettem jó könyvet választottál!
    (Gibson könyv - Nekem is ez volt az első kérdésem, de sajnos megszabadult a bűnjeltől (blokktól), így nem utazunk :D)

    ReplyDelete
  2. "a lényeg kiemeltem bolddal, a többi meg bullshit úgyis." :D ez marhanagy! :D

    Jobbulást, és figyi, tényleg hanyagold a sportot, amíg ilyen szarul vagy, mert így csak rosszat tesz... *ölelés*
    Mellesleg, nekem se került elő a hosszú-vastag téli kabátom. A bélelt csizmám volt rajtam 2-3szor, de csak amikor leesett a hó. Fura tél volt, de legyen már vége időjárásilag...

    ReplyDelete
  3. Remélem, hogy amikor már több világos óra lesz a napban, akkor nem érezzük majd úgy, hogy délután 5kor vége a napnak, nekem ez a fő problémám... Gondolom, majd megszokod az új rendszert, de a lajhárérzés rajtam is sokszor eluralkodik. Tegnap nekiálltam főzőcskézni, aztán a közepe tájt arra gondoltam, hogy hát hülye vagyok én hogy itt szenvedek a konyhában, ahelyett, hogy egy helyben fetrengenék? :D

    Mostanában mindenhol szembejönnek Nicholas Barreau könyvei, de nem tudom eldönteni, hogy akarom-e őket olvasni... Mindenki olyan meggyőzőket ír róluk! :)
    És gratulálok a visszafogottsághoz meg jobbulást persze!

    ReplyDelete
  4. Jaj, de jót mosolyogtam ezen a bejegyzésen, annyira zakkantos lett. :)
    Hajrá az új melóhoz, tudom, hogy nem egyszerű a váltás, még akkor sem gondolom, ha régiújhely van. De tuti helyt fogsz állni, hajrá!
    Barreu-tól meg most vettem ki A nő mosolyát a könyvtárból, jó lesz egy kis kikapcsolódásnak, úgy érzem. :)

    ReplyDelete

Subscribe