best of 2014

2:02:00 AM

iszonyatosan gyorsan eltelt ez az év is. éppen most néztem a Timehop alkalmazásban, hogy mit kívántam 2013 legvégén, és azt hiszem be is jött. a 2014-es év a lehető legjobb volt, és ez érezhető volt a blogon is. sokkal több ember olvasta a bejegyzéseimet, mint ezidáig bármikor, sok új lájkolóm lett FB-on, és sok visszajelzést kaptam, hogy miattam olvastak egy-egy könyvet el mások. ez hihetetlen jó érzés. pont ez miatt csinálom 2010 óta még mindig lelkesen.


2014 statisztikája a következőképpen néz ki.

307 523 oldalletöltést szereztem 2014.12.31-ig
93 bejegyzés keletkezett a blogon és
69 könyvet olvastam el tavaly, ez
20942 oldalt jelentett ez összesen
504 oldal volt a legvaskosabb könyv, amit idén elolvastam (ez Joe Hill Szarvak című könyve volt)
128 oldalas volt a legrövidebb (Minden dolgok könyve)
57 oldalt olvastam naponta átlagosan, ez nem túlzottan sok, de tapasztalatom szerint hétvégén olvastam el a legtöbb könyvet, ez néha péntek délutántól vasárnap estig 2 könyvet is jelentett.
714 lájk érkezett a Facebook oldalamra 
45 blogturnéban vettem részt (a 158-ból a lista szerint. ez nem is olyan sok, bár nekem néha annak tűnt)
11 könyv volt amit 5 csillagosra értékeltem, ezekből kerültek ki tehát az idei év legjobb olvasmányai.

nehéz választani néhány kedvencet ennyi jó olvasmányból :)

a legjobb szerelmes könyv: Sarah Dessen: Along for the Ride – Álom két keréken, és Jennifer E. Smith: Létezik térkép a szerelemhez? című könyv lett. nem tudok dönteni, hogy melyik volt jobb, de azt hiszem nem is kell.

a legjobb sorozat befejező könyv: Kiera Cass: Igazi 

a legjobb és legmenőbb gyerekkönyv:  Robert Paul Weston: Szörnyen Titkos Részleg

a legjobb realista könyv: Marie-Aude Murail: Oh, boy!

a legjobb és a legdurvább krimi: Dennis Lehane: Hideg nyomon
a legjobb NA könyv: Tarryn Fisher: The Opportunist – Kihasznált alkalom

a legjobb és a legviccesebb chick lit: Sophie Kinsella: Kétbalkezes istennő
a legmeghatározóbb könyv számomra: R. J. Palacio: Csodácska

a legemlékezetesebb: David Benioff: Tolvajok tele

a legcukibb (én imádtam, akármennyire is giccses volt néha): Debora Geary: Modern boszorkány

Persze nagyon sok könyv van még, 4.5-es és 4-es csillagozást kapott, ezek között nehéz válogatni. de olvastam jó pár magyar könyveket idén, amiket muszáj kiemelnem:

Okváth Anna Más állapotok könyve kimagaslóan jó volt, Rácz-Stefán Tibor Fogadj el!-je pedig az idei év egyik legmerészebbje. Szabó Tibor Benjámin  E.P.I.C - Az első küldetés című könyve iszonyat pozitív csalódás volt.

Szerettem még Salla Simukka sorozatának 2 darabját (Vérvörös és Hófehér) és Jenny Han Nyár trilógiájának 2 részét is. A Geek girl, Fekete madarak árnyékában is meglepően újszerű volt, és a szívemhez nőttek. Mondanivalójában nagyon erős könyv volt a holokausztról szóló Gertruda esküje, a tanulságos Minden dolgok könyve, és a különleges gyöngyszem Az emlékek őre, és a kicsit túlhájpolt, de mégis csodás Csillagainkban a hiba. Eszméletlenül szórakoztató volt A nagy zsákmány, és Rainbow Rowellre is nagyon fogok figyelni 2015-ben az Eleanor és Park után. 

Szerelmes regények a futottak még idén kategóriában: Egyetlen, Callie, Kayden és a véletlen, Kivédhetetlen szerelem,  Ha maradnék, Te vagy nekem a levegő. 

Az év csalódása egyértelműen A szürke 50 árnyalata könyv jelentette nekem a 1.5 csillaggal, ennél még A hibátlan játék című könyvet is többet kapott. Igaz csak kettőt, de az több mint a milliárdos szadomazó megszállott és a szűz és esetlen csaj tündérmeséje a borzalmas fordítással, és a hülye szexjelenetekkel.

A legtöbbet megnézett idei bejegyzés Helena S. Paige: Egy lány belép a bárba című poszt hozta 2480 kattintással, míg a Kimondhatatlanul jól van... verses posztot 2270-en nézték meg, addig Callie, Kayden és a véletlen is 2201 megtekintést érdekelt. Köszönöm!

Szerettem ezt az évet, főleg mert februárban kaptam a jó hírt, hogy csatlakozhatok a Blogturné klub csapatához, amit azóta is imádom. A lányok, és Tibi nagyon szuper munkát végeznek (igaz ezt eddig is sejtettem, de most közelebből is láthatom). Nagyon sok kellemes percben volt részem a BTK miatt, igaz néha akkora volt a hajtás, hogy kicsit nehéz volt bírni az olvasnivalókat, de mindent megszépít az idő :)
Sok könyvet ismertem már ez által, a könyveim nagy részét is ez tette ki, de emellett végigcsináltam a várólista csökkentést is. (erről itt írtam).

Voltam sok könyves mozizáson (Csillagainkban a hiba, A beavatott, Ha maradnék, A hetedik fiú, Az emlékek őre, A szépség és a szörnyeteg, Piszkos pénz), de ezekről nem született poszt, inkább csak a Twitteren írtam pár karaktert. Jártam a Könyvfesztiválon, Könyvhéten, ahol sok sok emberrel találkoztam, adtam el könyveket, segítettem a standunknál, és vásároltam is pár dolgot.

Az idei beszerzéseim java részét a Rukkola adta (thx innen is mindenkinek, aki ott hozzájárult ehhez), én magam nem nagyon vásároltam, de azért érkeztek könyvek innen-onnan. Idén már ügyesen vezettem a beszerzések rovatot, ahová mindig felkerülnek az aktuális hónap könyves történései. Nyerni is nyertem párszor idén, de ezt már nem merem számolni, mert eléggé szerencsésnek bizonyosultam 2014-ben is.

2015-re kicsit igyekszem visszavenni a tempóból, mert érzem, hogy néha túl sokat vállalok a könyvek terén. Nem szeretek utolsó pillanatra hagyni olvasnivalókat, de néha nehéz ellenállni a sok-sok új megjelenésnek és recenziónak. Jövőre tehát tervben van a várólista csökkentés, meg az, hogy kicsit körültekintőbben válogassak az olvasnivalók között. Nincsenek listáim, hogy honnan válogassak könyveket, így majd érzésre teszem, azokban eddig sem csalódtam. 2014-es év is sok jó olvasnivalóval ajándékozott meg, legyen ilyen a 2015 is!

Kívánok minden olvasómnak szintén szuper évet! Legyen könyvekben gazdag, sikeres, szerencsés, boldog és békés 2015-ös évetek! Köszönöm, hogy velem voltatok az előző évben, olvastatok, hozzászóltatok, írtatok, reagáltatok, lájkoltatok, megosztottatok vagy csak egyszerűen csendben figyeltetek.

Köszönöm a kiadóknak a bizalmat, az íróknak a megkereséseseket (akinek idén nem tudtam elolvasni még a könyvét időhiány miatt, azt jövőre igyekszem pótolni - ez is egy tervem ám!), a többi bloggernek a tag-es posztokat, és minden szeretetet.

Jövőre veletek, ugyanígy, ugyanitt! ;)

Évértékeltek még: theodora, Tekla, Amadea, katacita, Nima,

Ezeket is olvasd el

7 komment

  1. Boldog új évet neked is, remélem hasonlóan szuper lesz, mint a tavalyi! :)

    ReplyDelete
  2. Sok boldogságot neked 2015-re, meg persze további remek nyerőszériát :D
    Nem sok mindent olvastam a kedvenceid közül, de a Tolvajok teléért mindeképp virtuális pacsi!
    Viszont a Vérvöröst (annyira cuki, múltkor néztem a boltban!!4!) meg a Fekete madarak árnyékábant mindenképpen akarom:)

    ReplyDelete
    Replies
    1. @Tekla Köszi! Viszont kívánom neked is :) @Katacita a Vérvörössel nem lőhetsz mellé, én már csak azért is imádom, mert ilyen kis cuki piros, a 2. rész meg fekete-fehér. Remélem a 3. is érkezik hamarosan.

      Delete
  3. BÚÉK! Jó sokat olvastál! Azért az 57 oldal/napra azt mondani, hogy nem túlzottan sok, hááát, elég sokan ufónak néznének miatta - persze nem mi :D Nekem is hasonló lett, 62 asszem, még hozzá kell adnom egy oldalszámot az összeshez - könyvmolyproblems - :D
    A Tolvajok telét most kaptam meg, és az Oh Boyt is szeretném hamarosan olvasni. :)
    Dessent pedig most pár napja fejeztem be, bár nem azt amit te, de meglepően jó volt, nem is gondoltam volna, azt hittem nagyon ya-s és nem fog bejönni, de jó stílusban ír. :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Dessentől én még csak a Figyelj rám! -ot és Álom két kerékent olvastam, de rukkoláról szereztem meg nemrég az Altatódalt, és az Egy felejthetetlen év van még meg tőle (éljen a Könyvudvar olcsósága). Tervezem ezeket is, mert nagyon megtetszett Dessen stílusa, nem a viháncolós elcsöppenős szerelmes YA közül, hanem a komoly érzelmes fajtából valóak a könyvei. Óh, az Oh, boyt nagyon ajánlom, szívesen kölcsön is adom, ha kell, úgyis jó lenne már talizni, mert csak halasszuk és az én fejem is lángol már, hogy sosem érek rá. 2015-ös fogadalmaim egyike, hogy kevesebb munka, több találkozó, és barátokkal levés. Úgyhogy majd fussunk össze minél előbb :)

      Delete
  4. BÚÉK! Bocs, hogy ezt mondom, de örülök, a Szürke csalódásnak, nagyon ellendrukkerkedem ennél a könyvnél :D Az Oh, boy-nak viszont nagyon örülök, nálam is benne van a topban, csak úgy, mint a Tolvajok tele jeje. :) És most már talán a Minden dolgok könyvét is megjegyzem! Mert olvasni akarooom! :)

    ReplyDelete

Subscribe