Laura D. - Szex és tandíj

8:36:00 PM


Mindenkinek az életében van egy éjszaka, amikor egyik pillanatról a másikra felnőtté válik. Ami után már minden más lesz, mint annak előtte. Isten veled ártatlanság! Mindig, akkor jön el az ilyen éjszaka, amikor az ember válsággal küzd. Jelen esetben: anyagi válsággal.


Ezt találtam a neten a könyvről a Libri honlapján ITT:

„Letolt alsónadrággal áll előttem. Egy szál bugyiban és melltartóban nézem, hogyan legelteti rajtam a szemét. Tudom, hogy még egy perc, és megkér, üljek le mellé az ágyra, és attól kezdve egy órán át nem én rendelkezem a testemmel. Egy óra, 100 euróért.” Így kezdődik Laura, egy tizenkilenc éves olasz-spanyol szakos francia diáklány története, aki blog formájában meséli el kettős életét. Laura ugyanis nappal szorgos, lelkiismeretes egyetemista, éjszaka alkalmi prostituált. Azért árulja a testét, hogy tanulhasson; így keresi meg a lakbérre, ennivalóra, jegyzetekre valót. Pedig a beiratkozáskor még azt remélte, hogy élete legszebb időszaka veszi kezdetét. Ehelyett már az első év szégyenteljes rémálommá vált. Egyedi jelenség vagy kortünet? Laura minden álszemérem nélkül, olykor nyers szavakkal elbeszélt, őszinte, felkavaró történetéből inkább az tűnik ki, hogy korjelenség, mely az internet és a mobiltelefon elterjedésével egy időben erősödött. Egyes becslések szerint csak Franciaországban 40.000 sortársa van Laurának. És nálunk? Ne hunyjuk be a szemünket!

Az én szubjektív véleményem a könyvről:

Nagyon durván megdöbbentő volt a könyv, nagyon sokszor szorult össze a szívem és áldottam az eget, hogy én nem így élek. Hogy iskola mellett nem azok kellett gürcölnöm, hogy hogy vegyek magamnak ennivalót, vagy hogy mennyire kihasznál a barátom és hogy senki sincs aki segítene. A Laura álnéven író lány ezért megy egyetemre mert nagyon szeretne tanulni. Az érettségit estin teszi le, és alig várja hogy egyetemre járjon még akkor is ha messze él így a szüleitől akik egy Párizs mellett városkában laknak. Laurának van barátja és vele költözik össze, más helyet nem is tudna keresni mert az egyetemre így is fizetni kell a tandíjat. Talál munkát egy irodában heti néhány órában így oda is bejár dolgozni de a pasija egy idő után egyre bunkóbb lesz vele. Megköveteli hogy Laura fizessen neki mindig egyre többet, holott őt csak eltartják a szülei és tele van pénzzel :S Laura végül kilép a kapcsolatból és meghúzza magát néhány barátnőjénél de hazamenni nem akar, nem akarja otthagyni az iskolát.


Közben egyre jobban felemészti a pénztelenség, és egész nap éhes hiszen alig jut ennivalóra. Van hogy előadáson annyira korog a hasa hogy más megsajnálja és ad neki egy csokit, hogy egyen valamit. Egyszer rosszul is lesz az éhségtől és egyre többet fogy, hiszen szinte nem is eszik, csak ezen tud spórolni. Kilátástalanságában regisztrál egy oldalra ahol egyetemista prostituáltként ad fel hirdetést, hogy kilábaljon a pénztelenségből. Sok pasival összeismerkedik de mindig megbánja a dolgokat, és bűnösnek érzi magát de nincs más választása.

Vajon hány élhet még így szerte a világban? Biztos hogy nagyon sok, és az ő történetük is nagyon megegyezik a Laura által felvázolt élethelyzettel. Borzalmas hogy az állam nem segít az ilyen elesett és kiszolgáltatott fiataloknak Franciországban :( Laura is próbál az iskolában kedvezményes étkezést igényelni de elküldik az ingyenkonyhára a hajléktalanok közé ahová végül nem megy el inkább megpróbál máshogyan pénzt keresni. Szomorú és megdöbbentő történet volt számomra. Sokan lehúzták már ezt a könyvet, hogy mennyire nem életszerű, és megkérdőjelezhető stb..stb.. Én azt hiszem sok ilyen lány él így, és nem tehetnek róla. Nem mindenki születik jó családba, vagy tud hitelt felvenni, és támogatások igényelni, vagy ha kap is nem elég arra, hogy fent tartsa magát, és iskola mellett dolgozzon éhbérért. Nekem elég volt belegondolni Laura élethelyzetébe és kirázott a hideg.





ÉRTÉKELÉS: 5/4

Ekkor kezdtem el olvasni: 2008.09.22.
Ekkora tettem le végleg : 2008. 09. 25.

Oldalszám: 316
Kiadó: ULPIUS

A könyv végén található egy szociológiai kutatás a témáról a francia diákok helyzetéről, és a Laurához hasonló lányokról. Érdekes olvasmány, bár engem az egyetemista lány sztorija és érzései jobban lekötöttek.

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe