Végre hazánkban is megjelent a sokak által kedvelt Matt Haig egy régebbi története, az Evie és az állatok című, sorozatindító ifjúsági regény. Ismerkedjetek meg egy különleges kislánnyal, aki képes a gondolatain keresztül beszélgetni az állatokkal, és éljetek át izgalmas kalandokat bloggereinkkel együtt!
2022-re kevés fogadalmam volt (ezt elolvashatod az évzáró bejegyzésemben), de az egyik, hogy immáron 10.alkalommal részt veszek az Olvasónapló blog által életre hívott várólistacsökkentésben (VCS). Összegyűjtöttem egy listába, hogy milyen könyvekkel csökkentem a várólistámat, melyek azok a regények, amik már régóta csak porosodnak a szekrényemen, és várnak az elolvasásra.
Ha valaki, hát Jackson mindent tud a Karácsonyról! Vagyis majdnem mindent, hiszen azt nem tudja hogyan is lett a Karácsony apóból Karácsony apó? Amikor találkozik vele, meg is kérdezi, és meglepetésünkre Karácsony apó meg is osztja a történetét a kisfiúval!
Az Úrilányok nem gyilkolnak sorozat első részében megismerkedhetünk a Wells és Wong nyomozóiroda szenzációs hőseivel, akik könnyen belopják magukat a szívünkbe. A fordulatos ifjúsági krimit a Manó Könyvek adja ki magyarul.
A Maxim Könyvkiadó jelentette meg Jenna Evans Welch új regényét, Love & Olives - Szantorini történet címmel, mely egy igazi nyaralós történet, sok humorral, váratlan szerelemmel, családi bonyodalmakkal. Gyere velünk, kísérjük el a regény főszereplőjét a gyönyörű görög szigetre!
Az Animus Kiadó kistestvére, azaz a Lampion Könyvek égisze alatt jelent meg Jennifer Lynn Barnes az Örökösök viadala sorozatának várta várt folytatása. Tartsatok velünk és a Blogturné Klub bloggereivel, akik mesélnek Az örökség ára című folytatásáról.
Stacey Halls a boszorkányos témájú, Familiárisok című regényével robbant be a magyar könyvpiacra két évvel ezelőtt, és tette rajongójává a 21. Század Kiadó olvasóit. A Mrs. England már a harmadik regénye, amelyet olvashatunk tőle magyar fordításban.
Elena Armas első regénye hatalmas sikert aratott a romantikus könyvek rajongóinak körében. A XXI. Század Kiadónak köszönhetően már magyarul is olvashatjuk ezt a humoros chick litet, ami világszerte meghódította a könyvmolyok szívét.
Mi történik, ha két fiatal tweet csatába kezd a családi burgezőik nevében? Ráadásul tegyük fel, hogy ez a két fiatal éppen csak kezd összebarátkozni egymással a való életben? Az eminens Pepper és az osztály bohóca, Jack kapcsolatát követhetjük nyomon a legújabb Vörös Pöttyös történetben. Tartsatok bloggereinkkel, hogy megtudjátok, mit szóltak a vérre menő szópárbajokhoz!
Lucy Strange legújabb regényét hat nővérről, akinek egy átokkal kell együtt élniük, a Manó Könyvek hozta el magyarul. A Blogturné klub bloggerei bemutatják nektek, hogyan alakul a lányok kalandos élete az elátkozott lápvilág közelében. Tartsatok velünk a turné folyamán, hogy megismerjétek az Elveszett mocsár titkát.
Pontosan kettőt pislogtam és máris január vége lett, és bár nem írtam tervlistát az évösszegző posztomban, de azért fejben összeraktam egy















