megírtam a nagy művet, ma le is adtam szépen bekötve, lefűzve, cd-n, digidokba feltöltve konzulensi lappal együtt. ti is benne vagytok dögivel, meg a moly, meg a saját viharvert könyvesblogom, ahová egy rendes bejegyzést lusta vagyok baszok írni már hónapok óta :)

szóval minden pöpec. ennek örömére vettem egy gagyi vámpíros könyvet a Könyvudvarban (Sötét herceg) és most az fogom olvasgatni hogy leszívja az agyam.

közbe beiktatok némi Coelho-t, ami kicsit rossz hatással van rám, mert büntetném magam olvasás közben mindenféle dolgokkal. például nem ajánlott az Alefet olvasni a villamoson kapaszkodás közben, mert néhány gondolatnál legszívesebben a vaskapaszkodót fejelném le annyira készen vagyok tőle. gondolom sejtitek milyen értelemben :D

szóval haladok és visszatérek, lesznek értelmes postok is idővel ha túl leszek majd a halom beadandón, vizsgán, államvizsgán meg hasonló dolgokon. ugye kitartotok addig?

Megírtam a szakdolgozatomat a "könyves bloggerek kommunikációjáról a webkettőben" címmel. Egyeztetek a konzulensemmel, intézem a bekötést, és továbbra is izgulok, hogy legalább kapjak rá egy nyamvadt kettest és keddre megfelelő formátumban landoljon a tanszéken és fogadják is el.

Összecsaptam, kevés időt hagytam rá és szánom meg bánom is, hogy nem életem művét fogom letenni az asztalra, de ez van.

Ha lesz erőm valahol megosztom veletek is a végeredményt (talán akkor majd ha már meglesz az osztályzat rá)

Köszönöm még1x annak a 46 kitöltőnek aki segített a kérdőívemben a válaszaival és végig támogatott.

NÉLKÜLETEK NEM SIKERÜLT VOLNA!

(most megyek kialszom magam ennek örömére)

Az első eseményre március 26-án "Gyilkosság C-moll-ban" néven került sor, erről Midnite_ alias Móni írt egy frankó blogpostot a saját blogjára KATT ÉRTE IDE NI!

Most hétvégén (április 9) volt a második etap "A kifutó áldozatai" címmel. Persze erre is el kellett mennünk :) A csapatot ezúttal @ktnka11 @verkutya @Midnite_ és @Bate81 alkotta. Reggel hajnali 11-kor gyülekeztünk a Deák téri Meki-nél, hogy egy kávéval tankolva nekivágjunk az első helyszínnek, ami időközben módosult egy tüntetés miatt. Ez a kis versike alapján kellett nekivágnunk a nyomozásnak:

Hogyha az Andrássy út korábban kezdődne,
Az egyes szám alatt belvárosi tér lenne.
A tér sarkában üvegek és rajtuk évszámok
Futnak össze ott, ahol a bilincset találod.

Gyorsan megtaláltuk a Gödör mögötti évszámos táblánál az első bilincset, úgyhogy indulhatott a találgatás, megfejtéseken való agyalás, amivel a következő nyomhoz jutottunk. A válaszokat megint a ki? hol? mivel? mikor? miért ölte meg az áldozatot? kérdésekre kellett megadni a nyomozós játék végén.

A megfejtést mailben elküldtük, elfáradva ebédeltünk egy jót, aztán mindenki ment pihenni a rohangászós délelőtt után. Megint jól szórakoztunk, úgyhogy köszönjük a Szervezőknek! \o/

A következő etap "Az iparmágnás halála" néven kerül megrendezésre majd április 23-án, de ezúttal jelképes 200 ft összegért lehet indulni nyomozni.

Bővebben infók a FaceBook-on meg a weboldalon.

Április 11-én minden kiderül, talán az is, hogy tényleg a költészettel lehet a legjobban csajozni? (pasizni?) :)

Kattanjatok a videóra és nézzetek vissza a http://versmob.hu -ra 2 nap és kábé 14 óra múlva!

Egyébként a projektről pár tőmondatban:

"Merthogy vigyázat, a gondolatok félénk, érzékeny jószág ám, előbb csak az orra hegyét dugja ki, aztán egy kicsit megmutatja a buksiját, óvatosan, apró léptekkel merészkedik elő a csöndben és semminek nem szabad megzavarnia, mert akkor riadtan elbújik, bekucorodik az agy valamely zugába, és mindent megtesz hogy egy időre elfelejtődjék."

"Az az éjszaka egyszerre volt csapnivaló és csodálatos, és pontosan jelentette a felnőtté válást: rájönni arra, hogy egy darabka elfuserált valóság messze felülmúlja a csöpögős és naivan idealizált fantáziákat."

Claire Loup könyve sorra veszi azokat a pontokat, ami a főszereplő Julie (Juju) életében először történetek meg. Amikor először vizsgázott, amikor először fogyókúrázott, stoppolt, be volt tépve, nőgyógyásznál járt stb... A kedves kis anekdoták és visszaemlékezések teljesen jól beleillettek az én tinikoromba is. Julie emlékezései minden lány életében megtörténtek egyszer ebben biztos vagyok. Ugyanazok a ballépések és bénázások a pasikkal, barátnőkkel. Ugyanazok a gondolatok, félelmek és örömködések a felnőtté válás nagy pillanata előtt.

Julie egyébként egy nagyon szimpatikus lány a történetben, végig úgy meséli el a történeteket, hogy jó olvasni a visszaemlékezéseit. A sztorijairól azonnal eszembe jutottak, hogy velem is történtek ilyenek. Nosztalgikus hangulatba hozott ez a könyv és az írónő jól válogatja össze egymás után az első történeteket. Megismerhetjük Juju szerelmeit, barátait, családját és a francia lányok életét. Iskolák, tanárok, vizsgák és minden olyan dolog, ami kitölti egy 14-17 éves lány mindennapjait.

A könyv olyan olvasmány lett számomra, amit szívesen adnék a majdani 12-13 éves lányom kezébe, hogy lássa, hogy másoknak sem megy könnyen a felnőtté válás és sok nehézségen és buta döntésen keresztül találja meg majd a végére önmagát. Én azt hiszem már megtaláltam, így nem okozott meglepetést a könyv, de mindenkinek ajánlom aki egy kicsit jobb hangulatba akar kerülni. Vicces és nagyon életszagú sztorik vannak benne. (amikor Julie öngyilkos akar lenni egy szakítás után halálosan szerelmesen egy doboz homeopátiás vitamint vesz be barátja előtt, aki jól kiröhögi. Vagy amikor életében először stoppol a lány egy fiú haverjával és a sofőr jól beszivatja őket).

Előkerülnek az olyan témák is, amik komolyak (drogok, terhesség, AIDS) és ezekkel tényleg életszagúvá és valóságossá válik Julie. Ő is esendő lány, nem boldogság az egész élete, hanem bizony meg kell küzdeni olyan dolgokkal és veszélyekkel is, amik minden tapasztalatlan tinilányra is várnak, amíg meg nem tanulnak felelős és okos döntéseket hozni.

*****

ÉRTÉKELÉS: 5/5

Korrekt kis könyv minden tininek és idősebbnek is, mert tuti, hogy az elolvasása után megannyi "Amikor életemben először..." sztori jut az ember eszébe, amire jó lesz visszagondolni vagy éppen elgondolkozni, hogy az ember mit és hogyan csinált volna másként.

A könyvet köszönöm szépen a Könyvmolyképző kiadónak és Borostyánnak, aki lehetővé tette, hogy megjelenés előtt elolvassam.

A könyv március végén jelenik meg nyomtatásban.

- Neked kissé túlságosan leegyszerűsített fogalmaid vannak a szerelemről. A szerelem nem az élmények egymástól független sorozata....
Nekem meg az jutott eszembe, hogy minden szerelmem épp ilyesféle volt. Hirtelen izgalom, egy arc, egy mozdulat láttára, csók közben... Egy-egy virágba boruló pillanat, összefüggés nélkül: ez volt minden emlékem. - A szerelem más - mondta most Anne. Állandó gyengédség-, édesség-, jósághiány... Ezt te még nem tudod megérteni.

Tizenhét éves szemmel a világ az alcíme a rövidke regénynek, amit egy francia lány történetéről szól. Cécile apjával él és bohém életet folytatnak. A sztori nyáron kezdődik, amikor Cécile a vizsgái után (megbukott filozófiából az érettségin) apjával elindul, hogy eltöltsön 3 tökéletes hónapot a vakító napsütésben egy meseszép kis szigeten. Tökéletes boldogsággal kezdődik a nyár, aztán Cécile apjának egy régi szerelme toppan be. (Anne) Ez pedig nem tetszik annak a lánynak, akivel éppen most kavar Cécile apja. Meg Cécile-nek sem. És elindul a történt fő vonala.

Közben (szerintem túlzottan mesterkélten, eröltetetten) az írónő próbálkozik a 17 éves lány lelki szemeivel leírni és láttatni a dolgokat. Sajnos nekem végig annyira unszimpatikus maradt a Cécile, hogy vergődtem az oldalakon keresztül. Pedig igazából a sztori nem lenne rossz. Féltékeny fiatal lány, akinek az életébe betolakodik egy mostohaanyja, aki kioktatja, hogy tanuljon, ne pasizzon stb..stb.. Tipikus és mindennapi eset bármelyik kamasznál. Az érzések azonban nekem valahogy furcsák Cécile-től.

Sokat vívódik a lány, hogy tetteit és mesterkedéseit milyen irányba terelje. Eltávolítsa-e Anne-t, aki apjának új mindene, vagy segítsen-e Elsa-nak a régi, de fiatalabb barátnőjének? Meg persze ott van a nyári szerelem is, aki halálosan bele van esve a lányba és mindent megtenne érte, ám úgy tűnik mintha a fiú untatná Cécile-t.

Ráadásul a könyv vége (nyugi nem lövöm le a sztorit) olyan bénán zárul. Idegesített a befejezés, meg Cécile viselkedése. 17 évesen nagyon gyerekesnek hatott, bár lehet hogy a francia lányok ilyenek 17 évesen. Naivak, túldramatizálnak mindent és untatnak.



ÉRTÉKELÉS: 5/2

A borító megérdemel egy csillagocskát, meg az, hogy olcsó volt (500 ft) így nem bántam meg, hogy megvettem, gyorsan kiolvasható. Viszont az elején található verset muszáj megosztanom, mert az nagyon szép. Mást nem tudok írni azt hiszem. (jah és a képen én meg a könyv vagyunk)

Isten veled búbánat
Jó reggelt búbánat
Neved be van írva a mennyezet rovátkáiba
Neved be van írva a szembe melyet szeretek
Te nem vagy egészen a nyomorúság
Mert a legszegényebb ajkakat is
Egy mosollyal megtagadhatnak.
Jó reggelt búbánat
Szerető testek szerelme
Szerelem hatalma
A te szeretetreméltóságod úgy bukkan fel
Mint egy testetlen szörny
Csalódott fő
Széparcú búbánat.

Paul Éluard

"Mielőtt maga felrobbantotta volna a fiam, Oszama, mindig azt hittem, egy robbanás olyan gyorsan történik, de most már tudom, hogy nem így van. A villanás része hamar lezajlik, de a tüzet nem lehet eloltani az emberben, és a zaj sem hogy alább soha. Az ember a fülére teheti a kezét, de nem képes kizárni. A tűz hihetetlen zajjal és dühvel lángol. És az a legfurább, hogy ott ülhet valaki az ember mellett a Central Line metróvonalon, és egyetlen hangot nem hall belőle. Olyan pokolban élek, ahol az ember remeghet a hidegtől Oszama. Ez az élet fülsüketítő moraj, de jól figyeljen. Azt meghallani, ha egy tű leesik."

Ezt a könyvet egyfajta pótlékként vettem. Egy átmulatott hétvége után nem volt mit olvasnom a vonaton hazafelé. Megláttam a Keletinél az 500 forintos könyvárusnál és mintha már valahol olvastam volna, hogy nem rossz, így megvettem, hogy legyen mivel tölteni az 1 órás vonatutat. Nem tudtam, hogy ennyire megdöbbentően érdekes olvasmányt szereztem be.

A főszereplő nő (aki anyja volt egy négy éves kisfiúnak és felesége egy bombaszakértőnek) és akinek a neve nem derül ki a sztori folyamán egy levelet ír Oszama Bin Ládennek. A könyv az ő személyes története, ami egy szörnyen őszinte levélként íródott a terroristának, aki az Arsenal-Chelsea meccsen felrobbantja az egész stadiont május elsején.

A tavasz szele nem virágillatot hoz magával, hanem égő halottak szagát. A gyerekek és szüleik nem a parkban élvezik a napsütést, hanem egymást halálra taposva menekülnek az égő Londonból. A tűz és a robbanás felemészt ezernél is több emberéletet. A tragédia hatalmas. Az országnak, az embereknek, de leginkább az anyának, aki fiát és férjét is elveszítette azon a balszerencsés május elsején, amikor nem elég a tragédia a lelkiismeretével is el kell számoljon.

A levél, amit a világ egyik leggonoszabb terroristájának címez segélykiáltás, egyfajta terápia. Amióta megtörtént a tragédia egyszerű nem tudja helyrebillenteni az életét (amin nem is csodálkozok). A nő nyugtatókon él, kórházban tölt több hónapot, sokat iszik és képképzetek gyötrik, amik nincsenek segítségére a normális életbe való visszatérésben.

Ám mégis hiába a sok szörnyűség, Chris Cleave úgy adja a mondatokat a szereplők szájába, hogy egyszerre marad a történet vicces is egyben. Elcseszett szereplők, elharapott, de súlyos mondatok, őszinte kegyetlenséggel megírt szörnyűségek bemutatása és megannyi keserűség után ott bujkált végig a történetben a humor. Valami megmagyarázhatatlanul kegyetlen és morbid humor ez, ami a legnagyobb nyomorúság és szörnyűség kellős közepén jelenik meg és teljesen más megvilágításba helyezi a regényt.

Az emberről szól.Talán ezért is olyan szomorú. És ezért is szórakoztató egyben. Hol megrendítő, hol brutális , máskor gyengéd és reményt adó írás. Egyszóval letehetetlen. Az elsőkönyves szerző könnyedséggel vált át a szörnyűségből a humorban. Ahogy maga az élet. (részlet a fülszövegből)

Tényleg érdekes a sztori és bár sokszor tűnik elmesélésnek és nem levélnek, azért Oszama mindig visszatér a történetbe. A végére már nem az számít a főszereplő anyának, hogy elkapja és bosszúból megölje a terroristát, csak egy kis szeretetre és megértésre vágyik. A gyűlölethez már gyenge, és ahhoz is gyenge, hogy ő maga lobbantsa lángra Londont. Helyette megtették és megteszik ezt mások.




ÉRTÉKELÉS: 5/5


A könyvből egyébként film is készült Gyújtóbomba címmel Michelle Williams (Túl a barátságon, Viharsziget), Matthew MacFadyen (Mr. Darcy a Büszkeség és balítélet újabb kiadásában) és Ewan McGregor (Moulin Rouge, Miss Potter) főszereplésével. Azt hiszem meg kell nézzem hamarosan.

Kiadó: Partvonal
Oldalszám: 250

Kaptam a moly-on Nita_Könyvgalaxis-tól egy ilyen szuper értelmezést a könyvolvasási szokásaimhoz mérten, úgyhogy gondoltam megosztom a blogolvasókkal. Aztán lehet egyetérteni vagy hasonlók :)

Könyvmazochista ( fn ): Az a személy, legtöbbször könyvesblogger és/vagy moly, aki elolvas olyan könyveket, amelynek átlag olvasó már a borítójától és/vagy a fülszövegétől is rosszul lesz. Teszik ezt mindazért, hogy embertársaikat megvédjék a könyvnek csak nehezen nevezhető valamiktől. Veszélyeztetett faj, több író is fenyegetőzik könyvben való meggyilkolásukkal.

"Néha magam sem tudom, hogy ez a készenlét, ez a várakozás nem akadályozza-e, hogy a csoda megtörténjen. De nincs más választásom. Ő jön, és én itt vagyok." (utolsó mondatok)

A regényt akkor vettem a kezembe, amikor egyáltalán nem kellett volna. (itt írtam erről) De már annyi ismerősömtől hallottam, hogy jó és annyian mondták már, hogy el kell olvasnom nekem is, így nekikezdtem. Bevallom rohadt nehéz volt! A harmadik sornál már bőgtem (persze ez az akkori lelkiállapotomnak erősen köszönhető volt) és kábé az egészet végigsírtam. Pedig nem volt minden résznél szomorú a történet. Sőt! Rengeteg humoros helyzet adódik Henry különleges képességéből. Ő ugyanis időutazó! Pontosabban IHSZ, azaz Időben Hontalan Személy.

Henry a legváratlanabb helyzetekben időutazik és bukkan fel az idősíkokban. Nem utazik annyira messzire, kábé 20-30 évet tud ugrani csak. Egyik időutazása során ismerkedik meg Clare-el, akibe rögtön beleszeret (és tudja, hogy a felesége lesz majd a jövőben), ám Clare ekkor még nagyon fiatal. Időről időre felbukkan a lány életében a férfi, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Pedig Clare, alig tud valamit Henyről, és Henry sem árul el direkt semmit neki, mert arra vár, hogy "ténylegesen" egymásra találjanak a jó időben és a jó helyen. A történeteket felváltva mesélik el a szereplők és sokszor ugrál a sztori az időben, de kockáról kockára áll össze a történet az olvasó fejében. Apró mozaikdarabok bukkannak fel olvasás közben és jó érzéssel töltött el ezek helyrekerülése.

Clare és Henyre szerelme erős és megingathatatlan és mély. Pedig megannyi bajjal kell megküzdeniük, de sosem adják fel. Nem fröcsög a nyáltól a regény, pont annyira megrendítő, amennyire realisztikus, de ettől valahogy mégis mindenki közel érezheti magát a szerelmükhöz (az időutazáshoz igaz kevésbé). A szerelmesek sorsa nagyon hamar eggyé vált én úgy éreztem. Engem kicsit sokkolt volna Clare helyében, ha ennyire "elrendelve" lenne a sorsom, de a lány türelmes és okos. És mindenekelőtt tud várni. Márpedig Henry, az idő és a várakozás összeolvad a regény lapjai során.

Az időutazó férfi oltalmazza a fiatal Clare-t, képes várni arra, hogy a lány felnőtt legyen. Clare kitartása bámulatos! Hatalmas lelkierő kell, ahhoz hogy elviselje Henry abnormális tulajdonságát. És vajon honnan eredhet ez a kitartás, ami így összekovácsolja őket? A szerelmükből...

Hiába húzódik köztük egy láthatatlan időzavar / időkorlát, ugyanolyan problémák foglalkoztatják őket mint bármilyen másik párt. Számlák, családi ügyek és a jövőjüket foglalkoztató kihívások.

Nem szeretnék spoilereket elrejteni a bejegyzésben, ennél a néhány leírt mondatnál is többet ad a regény. Aki volt már valaha szerelmes, az tudja milyen a várakozás. Keserű pirula, amit a távolság és az eltelt idő csak növel egyre és egyre. Aki vesztette már el a szerelmét, az is teljesen át tudja élni Az időutazó felesége sorait. Az űr, ami a szívben tátong sokak számára ismerős lehet. Ettől függetlenül a boldogság percei is ott rejlenek a regényben, akárcsak a tragédiák. De hát ilyen a szerelem is nem? Egyszer boldog az ember, egyszer pedig a padlón fekszik. De mégis vár és egyre csak vár, arra hogy rátaláljon az az érzés, aminél kevés jobb van. És ezért megéri várni!



ÉRTÉKELÉS: 5/5


Tökéletesen megírt és teljességgel átélhető történet szerethető szereplőkkel és helyzetekkel. Valóságos (az időutazástól eltekintve) történet, valóságos helyzetekkel, buktatókkal és örömforrásokkal. Szerintem a szerelem érzése pont olyan, mint ahogy a regényben leírja A. Niffenegger, csak jóval kevesebb benne a időutazás.

(és hogy válaszoljak PuPilla kommentjére, tényleg segített rajtam ez a könyv. Jó, hogy most olvastam el, jó hogy egy olyan ember ajánlására, akinek fontos a véleménye a könyvek (és nem csak azok) terén. Azt hiszem, ha az életemnek olyan időszakában olvasom, amikor minden tökéletes nem tudtam volna így átérezni Clare helyzetét. Nem tudtam volna kiadna magamból azt a mérhetetlen szomorúságot könnyek formájában, ahogy tettem az olvasás során. Szóval kellett ez, még akkor is ha fájt! )