Mindig kicsúszok a hónapból, mert annyi minden történik hóközben, hogy csak gyűlnek és gyűlnek a kiszemelt könyvek, de sosem jutok a listám végére. De most! Közeleg a karácsony, a könyvkiadók egyre több és egyre jobb könyveket adnak ki úgyhogy megint van miből szemezgetni és igencsak hosszú a listám. Lássuk az októberi kedvenceimet témakörök szerint bontva, a megjelenések a molyról származnak, a könyvek címe pedig kattintható és megvásárolható/előjegyezhető.
Tudom, tudom, már készítettem egy Az ősz legvárósabb könyvei posztot, de azóta annyi újdonság jelent meg, és hát ugye már csak 11 nap van karácsonyig, úgyhogy jöjjön egy újabb lista, hátha ti is találtok benne egy-két ajándékot magatoknak, vagy valamelyik szerettednek!
Rendesen beköszöntött az új évszak, igazi monszum volt az elmúlt néhány napban, és már láttam lehulló faleveleket, meg persze tart még kicsit az indián nyár is, de nekem nagyon őszi hangulatom lett, ezért össze is gyűjtöttem, hogy milyen könyveket (és könyves filmeket) várok idén. Van néhány, ami már megjelent közben, és megpróbáltam összegyűjteni kategóriákba osztva, mert van mindenféle témában van olyan könyv, amire szemet vetettem. Lássuk mikre!
Azt hiszem, ha az ember sokat olvas és túl van már a harmincon, akkor kikerülhetetlen, hogy előbb-utóbb életmód könyveket vesz a kezébe. Nálam ez Marie Kondo Tiszta öröm könyvével kezdődött, azóta pedig szemet vetett néhány hasonló példányra, és olvastam is például a Lagomot. Sarah Knight könyvéről nem hallottam addig a pontig, amíg a Kiskapu Kiadó marketingese meg nem keresett, hogy mi lenne ha elolvasnám. Innen is köszönöm a könyvet, mert nem bántam meg, hogy bevállaltam a Nagy ívbent, mert nagyon érdekes és vicces olvasmány élményt adott.
A svéd életstílust a Lagom szóval lehet jellemezni, amelynek alapelveit követve boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet lehet élni. A Bookline könyvek gondozásában jelent meg Ann Brones kötete, ami pont ezt a témát járja körbe és a címe egyszerűen csak annyi: Lagom. Ha a Blogturné Klub három bloggerével tartasz, akkor te is többet megtudhatsz arról, hogy mit is takar ez a kifejezés és még egy játékon is részt vehetsz, melynek végén tiéd lehet a kiadó által felajánlott három könyv egyike.