Janits-Szabó Virág - Látó mese

9:26:00 PM


A Boook kiadó jóvoltából új blogturné veszi kezdetét. Kövessétek bloggereinket, akik úgy döntöttek, hogy Kisvirág mellé állva megmentik a fal mögötti világból érkező mesebeli lényt Átlagos Béla bácsitól. A turné végén a kiadó jóvoltából meg is nyerhetitek ezt a gazdagon illusztrált mesekönyvet!

Janits-Szabó Virág: Látó mese

Kiadó

BOOOK Kiadó, 2015

Oldalszám

80

Illusztrálta

Orbán János

Sorozat

Önálló kötet

Fülszöveg

Mosolygós és fordulatos mese egy kislányról, aki nemcsak néz, hanem lát is. Olyan dolgokat lát és hall, amiket a hétköznapokba beleszürkült emberek már legfeljebb sejtenek: a manók bolondozását a kertben, a fák beszélgetését és táncát, a fal mögött rejtőző mesevilág lakóit És amikor egy vihar megnyitja a határt a két világ között, a kislány segít az egyik eltévedt mesebeli lénynek, hogy visszatérhessen otthonába. Ebben a kalandban nemcsak a beszélő fák, a csintalan törpék és új barátja, a vízimanó segítik, hanem családja is, akik rájönnek, milyen szép és szívmelengető dolog, ha az ember megtanul látni.

A mese, ami megmelengeti az ember szívét


Mostanság két mesekönyvet is elolvastam, igazából szándékosan választottam ezeket, mert kedvet kaptam a mesék világához. Az elveszett boszorkány felnőtteknek írt mese volt, míg Janits-Szabó Virág mesekönyve tényleg a gyerekeknek, és persze a nekik felolvasó, vagy a mese iránt szimplán érdeklődő felnőtteknek szól. Szóval nekem is! És mivel mostanság teljesen tele van az agyam a határidőkkel, a linkekkel, a cikkekkel (szóval úgy általában a sok munkával), kifejezetten felüdülés elmerülni a mese világában. Mert valljuk be az emberek azért olvasnak meséket, hogy kiszakadjanak a mindennapok pörgéséből és egy kicsit átkerüljenek egy másik, érdekesebb világa. És a Látó mesével legalább egy órára magam mögött hagyhattam a felnőtt világot, és ez nekem minden kincsnél többet ért most.

Persze az sem elhanyagolható, hogy Janits-Szabó Virág egy kedves és tanulságos történetet írt Kisvirágról, a kislányról, aki a családjával (nagypapájával, nagymamájával, szüleivel és két tesójával) a Mosoni-Duna-part melleti házban él. A természet közelsége a kislánynak is fontos, de pont azért, mert ő különlegesebb, mint a többi gyerek. Kisvirág ugyanis tényleg látja a világot, nem úgy mint a többiek. A kislány nyitott a természet láthatatlan szereplőire, beszélget velük, érti a fák nyelvét, látja a törpöket, a ködtündéreket, a vízimanókat, de még a dunai sellőket is.

Bizony, bizony! A Látó mese tele van különleges szereplőkkel, akiket csak azok látnak, akiknek tiszta a szívük, és tényleg belelátnak a világba, nem csak úgy néznek. Egy kicsit szájbarágósan magyarázza el a szerző ezt a látás/nézés dolgot (én is így tettem pár sorral feljebb szóval sorry), de mivel ez a könyv alapköve, így az elején többször elhangzik az, hogy mi is Kisvirág képessége. Amikor beindul a cselekmény: beüt a nagy vihar, majd megjelenik a másik világból átszökő puha és barátságos lény (ő Renge, aki ismeri Kisvirágot gyerekkora óta) és nem tud visszamenni a feladat Kisvirágra hárul, hogy segítsen neki a visszajutásban. Persze ez nem annyira egyszerű, mert közben megjelenik Átlagos Béla (aki egy fura szürke és unalmas ember - ugye milyen szuper beszélő nevek vannak a könyvben?) és Renge veszélybe kerül. Mert Béla anomáliákat (nem Amáliákat!) jött keresni, és Renge nem éppen szokváyos földi lény. Ahhoz, hogy ő visszajusson Kisvirágnak sok mindenkit meg kell kérdeznie erről, és persze kell egy elterelő hadművelet is, hogy Átlagos Béla nem jöjjön rá arra, hogy Kisvirág Rengének segít a visszajutásban. Szerencsére a kislányak akad egy segítője, de többet nem árulok el, mert nem szeretném lelőni a részleteket.

Ajánlom 4-5 éves kortól a Látó mesét, mert szerintem sok kislány és kisfiú izgul majd a barátságos Rengéért és az ügyes és bátor Kisvirágért, akik különleges kalandokba keverednek a könyv lapjain.




Értékelés: 5/4.5


Nem nagyon tudok belekötni ebbe a történetbe, és nem is szeretnék, mert jól esett olvasni. Talán csak annyi, hogy picit sok volt már a végére abból a részből, hogy Kisvirág "mennyire" látja a világot, de végülis a mese címe is Látó mese, és ez fontos. Ráadásul a kisebbnél biztos, hogy jobban rögzül így a dolog, de nekem felnőttként picit ismétlésnek hatott. Gyerekként hallgatva biztos, hogy megbabonáztak volna ezek a részek is, és ez így van jól, végtére is a kisebbek a célcsoport, én csak egy meseszerető felnőtt vagyok :)

Nagyon tetszettek Orbán János rajzai (ő illusztrálta Az elveszett boszorkány című könyvet is). Szerintem a rajzok nagyon illettek a történethez, egyet valami kivéve. Én a főszereplő kislány alakjával nem vagyok teljesen elégedett, mert én nem rövid hajú Kisvirágot képzeltem el, de sebaj :)
A kedvenceim a Rengéről szóló képek voltak, de nagyon tetszettek a könyv vége illusztrációk, ahol A fák képességeiről és ahol A könyvben szereplő titokzatos lényekről olvashattunk egyfajta wikipédia szerint.

Sajnos csak egy interaktív oldal van a könyvben, ez pedig egy rész, ahol egy kis ablak van kivágva a könyv lapjáról, majd a másik oldalra lapozva benézhetünk a konyha ablakán, hogy milyen is Kisvirágéknál az élet. Elbírt volna néhány különlegesebb oldalt a köny, de nem vagyok telhetetlen. A könyv eleji térkép a házról és környékéről, és a könyv végi házikós rajz is kedvenceim voltak. Mindig külön öröm, amikor olvasom a történetet, és vissza tudok lapozni egy kicsit elmerengeni a térképen és látom (nem csak elképzelem), hogy merre járnak a szereplők.

Ilyen szép a könyv illusztrációja (ez az a jelenet, ahol az ablak ki van vágva ugye)


Bár a Látó mese meglepően gyorsan olvasható, de ebben a kis történetben több van, mint a különleges szereplők, és a szép természet és mesevilág bemutatása. Van mondanivalója, íve és illeszkednek mellé a képek is. Igazi keményfedeles, nagyméretű mesekönyv ez, ami garantáltan elvarázsolja az olvasóját (vagy éppen a mese hallgatóját), mert kedvesek a szereplői, izgalmas kalandok vannak benne, szép illusztrációk. Kell még valami egy jó meséhez? Nekem nem!

Jó volt belemerülni Kisvirág világába, amit Janits-Szabó Virág megalkotott, és remélem, hogy lesz egyszer folytatása ennek a történetnek, mert szívmelengető volt olvasni.


Vedd meg most!
Szerezd be a könyvet 20%-os kedvezménnyel a Kiadótól


Nyereményjáték


Egy nyári napon Átlagos Béla bácsi felbukkan Kisvirágék házának a bejáratánál, hogy helyre tegyen egy “anomáliát”, de ez a kislánynak nem tetszik, ezért úgy dönt, hogy megmenti a padláson bujkáló titokzatos lényt. Mivel a fák és az ásványok is jelentős szerepet kapnak Kisvirág Átlagos Béla elleni elterelő hadműveletében, ezért mindegyik állomásnál ki kell találnotok, hogy mire gondoltunk!

“Közepes, vagy nagy termetű lombhullató fák, 20–90 cm-es, 5-25 levélkéből összetett leveleik páratlanul szárnyaltak, termésük ...termés”

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

A turnéban résztvevő blogok


02/16 - Hagyjatok! Olvasok! 
02/18 - Spirit Bliss Sárga könyves út
02/20 - Zakkant olvas
02/22 - Könyv és más

Kövess a Facebookon, és az Instagramon a több tartalomért 👈💗 Csatlakozz a #mutimitolvasol csoportomhoz, és mutasd meg te is, hogy mit olvasol éppen! 

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe