Sophie Kinsella - Hová lett Audrey?

11:47:00 PM


A Libri Kiadó 2015 őszén jelentette meg Sophie Kinsella legújabb regényét, a Hová lett Audrey?-t. A történet főszereplője a zárkózott tinédzser, Audrey, illetve a családja, akik kicsit sem hétköznapi módon birkóznak meg a problémáikkal. A fiatalos és lendületes történet bővelkedik fanyar humorban, mely az ősz slágere is lehet.

A Blogturné Klub négy bloggere pedig segít Nektek eligazodni a történet bonyodalmain, és egy kicsit megismerteti veletek Audrey-t, az elsőre nem túl szimpatikus, ámde annál szerethetőbb karaktert. Tartsatok velünk ezúttal is, hiszen a nyereményjáték sem maradhat el az értékelések végén!


Sophie Kinsella: Hová lett Aurey?

Fülszöveg:
Audrey hetek óta nem teszi ki a lábát a lakásból. Édesanyja szerint olyan, akár egy törött porcelánváza. A szomszéd srác szerint olyan, akár egy lökött celeb, aki napszemüvegben ül az elsötétített szobában. Linus szerint pedig olyan, akár a rebarbara, ami csak árnyékban érzi jól magát. A pszichológusa szerint… na, azt inkább hagyjuk. Audrey szorong és pánikol. Mindentől és mindenkitől. A számítógépes játékokra rágyógyult öccsétől, a női magazinokból nevelődő anyjától, a sportkocsikról álmodozó apjától, de legfőképpen Linustól, akinek olyan a mosolya, akár egy gerezd narancs.

Audrey valahol útközben elvesztette önmagát, és úgy tűnik, minden összeesküdött ellene, de egy váratlan találkozás, egy óvatos séta a Starbucksba és egy szintén különös srác közeledése talán mindent újraírhat a lány életében.

Régi kedvencem Sophie Kinsella, anno a Boltkóros sorozat miatt szerettem meg, és beszereztem az összes könyvét, legutóbb a Kétbalkezes Istennőt olvastam tőle és nagyon sokat nevettem rajta. Kinsella a chick-lit műfajban nagyon jó, minden története tele van humorral, jó karakterekkel és sok kedves dologgal, de még így sem elrugaszkodott, hanem realista és földhözragadt.

Igaz a legutolsó Boltkóros (amiben Beckynek gyereke születik) történettel kicsit csalódtam Kinsellában, amikor megláttam, hogy egy ifjúsági könyvet írt, tinifőszereplőkkel úgy gondoltam, hogy adok neki még egy esélyt. És milyen jól tettem!

A Hová lett Audrey? ugyanis egy nagyon szórakoztató regény lett, amit abszolút nem bánok, hogy elolvastam. A főszereplőnk szemén át látjuk az egész történetet, aki nem mást, mint a Audrey, aki 12-13 éves lehet a regény kezdetén. Megtudjuk, hogy a lány otthon van, mert idegileg labilis. Audreyval valami történt a suliban, amitől teljesen pánikbeteg lett. Nem tud az emberek szemébe nézni (ezért hord állandóan szemüveg) otthon gubbaszt a sötét szobában, nem mert kimenni a lakásból, és nem is kommunikál sokat. A Turner család azonban nem egyszerű eset, és Audrey fura betegsége csak hab a tortán.

A lánynak van egy bátyja Frank, aki 14 éves és számítógépes játék függő, Felix még csak 3 éves, de néha rendesen ki tudja borítani a családot. Audrey anyja mindent elhisz, amit a Daily Mailben olvas, Audrey apja pedig főként a feleségének ad igazat, ha a gyerekek fegyelmezéséről van szó. Audrey mellett a család fekete báránya Frank, aki sokat játszik a gépen, mert szeretne bekerülni a lövöldözős-stratégiajáték (Loc) döntőjébe. A könyv indító jelenetei pont azt a helyzetet ábrázolják, amikor Audrey anyja kidobja Frank számítógépét a házból, majdnem Audrey apjának autójára, miközben a szomszédok őket nézik, Frank pedig könyörög a gép miatt. Szóval egy balhés család mindennapjaiban kell Audreynek újra normálisnak lennie, ami valljuk be nem könnyű dolog.

Sok mindenen gondolkodtam. Azt hiszem, anyának igaza volt a le-föl ugráló diagrammal kapcsolatban. Mindannyiunknak megvan a sajátja. Még Franknek is. Anyának is. De még Felixnek is. Anyának is. Azt hiszem rájöttem, hogy az élet arról szól, hogy felmászunk valahová, aztán lecsúszunk onnan, aztán újra összeszedjük magunkat, és elindulunk. És nem számít, ha visszacsúszunk, feltéve hogy nagyrészt azért felfelé tartunk. Mindössze ebben reménykedhetünk. Hogy nagyrészt felfelé tartunk.


A könyv során nem derül ki, hogy mi történt a lánnyal, amitől teljesen bepánikolt, és hetek óta nem megy iskolába, de annyi sejthető, hogy 3 osztálytársa által elkövetett durva csínyről van szó. Ezt nem tudja feldolgozni a lány, és ezért jár Dr. Sarah-hoz, aki a pszichológusa. Vele meg tudja beszélni a lány a problémáit, és a doktornő mindig biztatja őt, hogy lépjen ki a komfortzónájából és menjen emberek közé. Nem egyszerű ez a lánynak, hiszen rögtön pánikba esik. Az első ilyen eset, hogy találkozik valaki mással, aki nem a családtagja azt is napokba telik feldolgoznia. Frank haverja Linus az első olyan ember, aki nem közvetlen családtag és aki a lányt "megérinti". A fiútól eleinte nagyon fél Audrey, de szépen lassan megszokja, és elkezdődik kettőjük között valami. De vajon ez elég lesz, hogy Audrey kilábaljon ebből a mentális betegségből? A családi konfliktusok, a sok veszekedés Frank játékfüggősége miatt nem lesz káros hatással a lány mentális haladására? Sok olyan kérdés felvetődik a könyvben, amire jó kis megoldásokat írt Kinsella.


Értékelés: 5/4.5

Rengeteg humort csempészett bele Audrey látásmódjával Kinsella a könyvbe, amit imádtam. A  főszereplőnk igazán érdekes látja a családját, a világot és benne önmagát. Egy labilis lány, aki fél az emberektől, és aki nem bízik magában, és akinek ezernyi kérdése van mindenről és mindenkihez, csak nem meri feltenni. Egy kicsi Audrey mindannyiunkban ott van és pont ezért lett szimpatikus a főszereplő számomra.

A könyvből nem derül ki, hogy miért is lett ilyen Audrey amilyen (ez engem eléggé zavart, mert szerettem volna megérteni, hogy mi volt rá ilyen hatással), mégis szimpatikussá válik mindenki számára, még akkor is ha tudjuk, hogy "beteg". Audrey kellően szarkasztikusan kezeli a családját, és ahogy bemutatja őket azon nagyon sokat lehet kuncogni. Nem azért mert gázosak lennének a szülei, vagy a tesói, hanem mert ilyen egy átlagos család. Kicsit bolondok, kicsit idegesítőek, de pont ilyenek a mi családtagjain is szerintem.

Audey édesanyja kapja a nagyobb szerepet, hiszen ő az, aki Frank játékfüggőségén kiakad és folyton balhézik a fiúval. A fő konfliktus forrást az anyuka vs Frank civakodásai és párbeszédei jelentik a könyvben, Audrey ezeknél csak megfigyelő, de ez bőven elég, hogy ezáltal mi is részt vegyünk a család mindennapjaiban. Egy kicsit úgy éreztem olvasás közben én is a Turnerek között élek és azon izgulok, hogy Audrey helyrejöjjön, vagy hogy Frank újra számítógéphez jusson, ha lejár a büntetése.

A könyv másik fontos momentuma, hogy Audrey kezelésre jár Dr. Sarah-hoz és megpróbál kijönni ebből a depresszióból, és szorongásból, amibe osztálytársai (iskolatársai?) taszították valamivel. Kár, hogy ezt nem tudjuk meg a könyvből, pedig találkozunk az egyik "elkövetővel" is, de az a helyzet inkább röhögésbe fullad, semmint abba, hogy végre kiderülnek a titkok. Nincs gond ezzel, így is tökre élvezhető az egész a könyv, csak egy kis hiányérzetem azért mégis van .

Audrey és a fiú, aki egyre közelebb kerül hozzá (Linus) nagyon cuki jeleneteket kapnak. Nem egy mindent elsöprő szerelmet kell elképzelni, hanem egy lassan kibontakozó valamit, ami egy érzelmileg instabil lány és egy kedves fiú között szövődik. Persze ez sem megy nehézségek nélkül, és ahogy Audrey-nek szembe kell néznie magával, a családjával, a régi emberekkel az életéből, az idegenekkel, úgy kell megküzdeni Linussal is. Vajon fel tudja dolgozni a múltbéli dolgokat a lány? Vagy több segítség kell neki, mint amit Dr. Sarah tud nyújtani? Mi történik, ha új "gyógyulási" módszereket keres a lány? Vajon azok is eredményesek lesznek? Mikor jön el az, amikor valakiről tényleg azt mondhatjuk, hogy rendben van? Mi a teljes gyógyulás? Néhány megcsinált feladat, vagy egy állapot, ami sokáig tart? Megannyi kérdés, amire tök jó volt választ kapni a Hová lett Audrey? könyvben, ami mellé még az is bónuszban jár, hogy jobban bele tekinteni egy kicsit őrült család vicces, de mégis realisztikus mindennapjaiba, ahol sokszor előkerülő téma a számítógépes játékfüggőség, a gyerekek helyes nevelése, a család összetartása.




https://www.facebook.com/DreamValogatas/app_137541772984354?hc_location=ufi
Szerezd be a könyvet akciósan a Kiadótól! 




Nyereményjáték: 

Audrey szereti a Starbucks-t. Mi pedig szeretjük a kávét. Ennek jegyében minden blogon találhattok egy-egy kávévállalatot, vagyis arról néhány információt. A helyes válaszokat a Rafflecopter megfelelő mezőbe kell beírnotok, hogy játékba kerülhessetek.

Ez német márka nem csak a kávéjáról híres, hanem más termékeiről is, amiket a boltjukban lehet kapni. A márkát 1949-ben alakította Max Hertz, és társa Carl Tchilling. 2009-be már 60 boltban lehet vásárolni a híres kék csomagolású arany kávészemet tartalmazó kávékat és ugyanennyi üzletben lehet kávét is inni, így kávézóláncként is üzemelnek. Magyarországon is több plázában jelen vannak. Melyik üzletről van szó?

Figyelem! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő e-mailre, illetve a kiadó csak Magyarország területén belül postáz!



a Rafflecopter giveaway


A turnéban résztvevő bloggerek:
11.24 - Tekla Könyvei
11.26 - Letehetetlen
11.28 - Zakkant olvas
11.30 - Deszy Könyvajánlója

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe