Kiera Cass - Az Igazi

10:54:00 PM

Kiera Cass - Az Igazi (Párválasztó trilógia #3)


Én csak most kezdek rájönni, hogy bármi történjék is…mindig marad köztünk egy kapocs, ami téged hozzám fűz. Sosem lesz olyan, hogy ne aggódjak érted. Sosem fordulhat elő, hogy ne számítson mit teszel. Mindig is fontos leszel számomra. 




Mostanság bizton állíthatom, hogy nem volt olyan sorozat, aminek így vártam volna a végét. Nem mondom, hogy 100%-ig odáig voltam a Párválasztó sorozat első részéért (írtam róla itt), de a második rész után (Elit - itt írtam arról is) nagyon-nagyon-nagyon-nagyon kíváncsi voltam, hogy mivel zárul le a trilógia.

Mikor megtudtam, hogy a GABO Kiadó május elején megjelenteti a regényt, amint megérkezett a nyomdából az első példány egyből muszáj volt a végére lapozzam, hogy megtudjam, hogyan ért véget a sztori. Igaz erre sokan mondják, hogy balgaság (mert elrontja az élményt blablablabla), de én eltökélten hiszek abban, hogy jobb megnézni a könyvek végét, mert bármi történhet olvasás közben. Mi van ha elüt egy autó és sosem tudom meg kit választ America? Nem mindegy ám a nyugtom a túlvilágon! Szóval beleolvastam az utolsó pár oldalba, aztán vigyorogtam, ledöbbentem, elmondtam pár nyomdafestéket nem tűrő szót, aztán elkezdtem olvasni és egy huzamban végig is toltam. Mert izgalmas volt. Mert romantikus volt. Mert kíváncsi voltam a végére. Mert Kiera Cass valami olyat hozott össze, ami így trilógiában az előző kötetek minden kis hibája ellenére számomra így együtt egy tökéletes egészt adott ki.

Az előző részekből kiderült ugye, hogy Maxon a király fia, akiért a lányok versenyeznek. Eleinte 35-en indulnak, a második kötet végére már csak 4-en maradnak. Izgalmak bőven történnek az első és a második rész alatt is, talán az utóbbiban jóval több. A lázadók (vannak északiak és déliek is, hogy ne legyen egyszerű) folyamatosan támadják a Palotát, és a Palotában a lányok pedig egymással cicaharcolnak Maxonért. Ahogy telik-múlik az idő America érzései Maxon iránt egyre inkább bonyolultabbá válnak. America sok dolgot megtud a hercegről, de közben a gyerekkori szerelmét Aspent sem felejti el, aki palotaőrként a lány mellett szolgál.

Az trilógia zárórészében egyre kiélezettebb a helyzet, és egyre fontosabb Americának az, hogy elgondolkozzon azon, hogy milyen királynő is válna belőle, ha esetleg rá kerülne a korona. Az utolsó részben, ahogy közeledik a verseny alábbhagy a lányok között a viszálykodás, mert valami csoda folytán megértik egymást. A viszályok elcsitulnak, és megpróbálnak normálisan hangnemben közelíteni egymáshoz. Celeste, aki az első két kötetben majdnem tönkretette America életét, Az Igaziban közelebb kerül a lányhoz, és bár nem lesznek öribarik, azért nem utálják egymást. A többi lány is egyfajta szövetséget ápol a többiekkel, de a közös céljuk még mindig az, hogy Maxon szívét meghódítsák, de már nem olyan áron, hogy átgázolnak egymáson, vagy tisztességtelen eszközökkel törnek a céljaik felé. Persze vannak akik szerényen próbálkoznak, míg mások testi bájaikat vetik be, de legalább mindenki azzal vívja a csatáit, amiben a legjobb!

America szemszögén át szemlélhetjük a Párválasztó valóságshow-t, amit Illéa nemzete is nyomon követ a tévé segítségével a Palotából. A 4 lány egy célért száll harcba, hogy ők legyenek Illéa új hercegnője és később királynője. Az uralkodó, azaz Clarkson király, egyedül Americával nem szimpatizál és ezt nyíltan el is árulja a lánynak, aki szerencsére nem ijed meg ettől, hanem még inkább küzd. Ez nagyon szimpatikussá tette az utolsó kötetre :)

A harmadik történetben sok tragédia is történik, ami közelebb hozza, mind Americát Maxonhoz, és a lányokat is egymáshoz. A lázadók támadásai nem szűnnek, sőt mintha egyre jobban belelendülnének és egyre nagyobb veszélyben vannak a lányok, és a maga az ország is.

A trilógia elején megismert kasztok rendszere elavult, ám Clarkson király ezt nem szeretné megváltoztatni, fia azonban hajlik arra, hogy új módszerekkel teremtsen rendet az országban. Ezt látják a lázadók békésebb csoportjának vezetői is, akik a 3. részben megpróbálnak beszélni Americával (aki a 2. kötetben botrányos kaszt eltörlésről szóló előadása után a példaképük lett) és Maxonnal. Ez a politikai és tárgyalásos szál felnőtté tette Americát, és végre nem csak a nyafogásától hangos a palota.

Azt mondtad ahhoz, hogy a dolgok helyre jöjjenek, valamelyikünknek nagyon kell bíznia, és mernie kell akár vakon is elrugaszkodni. Úgy vélem, előttem a szakadék, amely fölött át kell lendülnöm, s csak remélni tudom, hogy ott vársz rám a túloldalon.

Az Igaziban America jóval kevesebbet vekeng, nem olvashatunk tőle butácska őrlődéseket a két szerelmével kapcsolatban, és néha úgy tűnik Aspen mintha feledésbe merült volna Bár Kiera Cass-nek megvan az a képessége, hogy mindent gyorsan a feje tetejére állítson, így Aspen végig játékban van.  Az trilógia utolsó részében America végre felnőtt a királynői feladathoz, de vajon ez elég ahhoz, hogy Maxon őt válassza? Nem ront el mindent az utolsó pillanatban azzal, hogy Aspent is játékban tartja? Kiderül a kettejük titka? Clarkson király elválaszthatja Maxont és Americát egy csellel? És ha nem America, akkor ki szerzi meg magának a Maxont és vele együtt a királynői koronát? Mi a lázadók célja? Ki segíti őket "árulóként" a Palotából? Ezekre a kérdésekre mind választ kaphatunk az utolsó kötetben.



Szóval bőven van izgalom Az Igaziban, ám a romantikus események ezt tök jól ellensúlyozták. Maxon és America többet látják egymást, aminek én nagyon örültem. A közös jelenetekben lévő finom romantikus párbeszédeket, az ellenkezéseket és kisebb vitákat, meg a közös küldetésük körüli izgalmat imádtam. A tetős jelenet pedig bekerült a legromantikusabb könyves részek közé :) Naná! Nyál nyál nyál minden mennyiségben!

– Esik. (…)
– Olyan szép. – suttogtam.
Maxon mögém állt, karjával átfogta a derekamat.
– Te persze abban is megleled a szépet, amire más azt mondaná, hogy tönkretette a napját.
Emellett az írónő végre jobban kitér a mellékszereplőkre is. America szobalányai több szerepet kapnak ebben a részben, és a lázadókat is jobban megismerjük. Kiderül a két tábor célja, az America mellett versenyző 3 lányról is új dolgokat tudhatunk meg. Sőt! Olyanokat is, amiket én speciel sosem gondoltam volna.

Értékelés: 5/5

Egy szó mint száz, Kiera Cass méltó lezárást adott a trilógiának! Sokkal jobban tetszett nekem ez a befejező rész, mint az első kettő. Így együtt egy olyan valamit adtak nekem, ami pont annyira romantikus, hogy ne legyen sok, pont annyira ifjúsági, hogy ne zavarjon. Az Igaziban volt bőven elgondolkoznivaló, néha elszomorított a dolgok történése, néha viszont elmosolyodtam a történések végkimenetele miatt. Nagyon nehéz spoilerek nélkül írni a sztoriról, hiszen a könyv lezárása, az amit mindenki epekedve várt már a magyar rajongók közül is.

Egyébként az utóbbi időben ez volt az egyetlen sorozat, amin végigküzdöttem magam, ráadásul nem esett nehezemre, sőt még közben élveztem is. Lekötött, jó volt egy kicsit hercegnőnek képzelni magam, drukkolni a lányoknak, és izgulni, hogy mi és hogy lesz a végén. Kiera Cass szerintem tökéletes sorozatot kreált, amit mindenkinek ajánlok, aki egy kicsit romantikus lélek és érdekli őt egy olyan utópisztikus világ, ahol a 4. világháború után kasztokra tagolva élnek az emberek és a tömegeseményt egy párkereső show adja.

Alapjáraton egy disztópiás sorozatról van szó és bár sok érdekességet megtudhatunk Illéáról, és a kasztokról, a történelemről, de mivel a jelenetek nagyobb része a Palotában játszódik, így a kinti világból csak kevés jut el hozzánk (és a szereplőkhöz is!). Az írónő helyében kicsit jobban kidomborítottam volna ezt a vonalat az előző kötetekben és így Az Igazival maradéktalanul minden igényemet kielégítette volna.  Ettől függetlenül ez a rész sikerült a legjobban a három közül, itt szabadulnak a legjobban ki a belső helyszínekről a szereplők. Americának ugyanis a családjához kell utaznia egy tragédia miatt, Maxon és a lány kinti titkos küldetésen is jár, ahol megismerik Illéa nem éppen uralkodói negyedét és annak lakóit.

Az Igazi a Párválasztó rajongóknak kötelező, a trilógia összességében pedig a romantikus lelkületű szőke barna herceg érkezését váró lányoknak biztos, hogy jó választás. Én így felnőtt fejjel is el tudtam képzelni a csodás ruhákat, a Palotát, a palotaőröket egyenruhában és mindent, amitől egy lány igazi hercegnővé válhat.



 Rendeld meg a könyvet most 15%-os kedvezménnyel!


A Párválasztó 1# letölthető e-könyvben a Dibook.hu oldaláról  innen!
A Párválasztó 2# - Az Elit szintén beszerezhető e-könyben innen!

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe