Pat Walsh - Crowfield démona

9:09:00 PM

"William feszült figyelemmel hallgatott. Még sosem hallott korábban ilyen szívszorítóan gyönyörű zenét. Még Robin játéka sem volt ennyire jó. A hob kivételesen meg sem moccant, arcára pedig csodálat ült ki. Amikor az utolsó hangok is elhaltak, William megcsóválta a fejét
- Én sosem leszek képes így játszani. A tündér visszaadta neki a fuvolát.
- Az nem azt jelenti, hogy nem is próbálkozhatsz. "

Tavaly november óta arra várok, hogy kezembe vehessem Pat Walsh a Crowfield-i apátságról szóló ifjúsági regényének folytatását. Anno írtam postot A Crowfield átkáról, ami a regénysorozat első kötete volt. Az akkor megismert hangulat és stílus folytatódik a Crowfield démona kötetben is, ahol szerencsére feltűnnek a jól ismert szereplők is.

Mindig fura belekezdeni egy folytatásos kötetbe, én egy kicsit paráztam is, mert még elég frissen éltek bennem az előző sztorihoz kapcsolódó élményeim. Ha egy író nem nyúl hozzá jól a folytatáshoz, akkor ez hamar szertefoszlott volna.

De szerencsére Pat Walsh érti a dolgát és újra hozta a vicces párbeszédeket és bár a folytatás nem vonultat fel millió új szereplőt, se túl sok új helyszínt az alapok szilárdan állnak. Erre pedig lehet építeni egy jó sztorit!

Több hónapja, hogy csend honol a Crowfield apátságban, ahol Will és kis barátja, Walter a hob laknak a szerzetesekkel együtt. Kezd kitavaszodni, a titkokat rejtő erdőben rügyeznek a fák, dalolnak a madarak, ám amint az lenni szokott valami gonosz ólálkodik és gyűlnek a viharfelhők az apátság felett. A templom falai közé és a szerzetesek álmába befurakszik egy sötét és veszélyes démon, akinek akármilyen fura is elsőre, de elég sok köze van a szent helyhez.

Régi titkok és legendák övezik az apátság alatt álló talajt, amibe egy tálat rejtettek. Will a templom felújítási munkálatai közben megtalálja ezt és elkezdődik az igazi pokoljárás. Elszabadul a démon és Williamnek és segítő barátainak (Shadloknak a tündérnek, Walternek a hobnak, és Csiga testvérnek a gyógyító szerzetesnek) rá kell jönnie, hogy mi állíthatja meg ezt a fura szerzetet, aki árnyékként lopakodik a szent helyen. A démon William tiszta lelkét akarja és a varázslat meg a mágia nem sokat ér ellene.

Nem lövöm le a történetet, mert ezt olvasni kell. Azt viszont elöljáróban megsúgom, hogy a második kötet sokkal izgalmasabb lett, mint az első. A Crowfield démonában több a furcsaság, a felfokozott helyzet és a baljós sötét esemény, aminek a végkifejlettje tartogat még újabb kérdéseket. Az írónő olyan mesterien fokozza az izgalmakat, hogy többször azon kaptam magam, hogy teljesen belefeledkezem a könyvbe.




ÉRTÉKELÉS: 5/4.5

Csak azért a kicsiny hiány, mert a végét szerintem kicsit összecsapta az írónő. Nem vártam hatalmas monumentális pusztítást és ütközetet a felek között, de pár oldalban elintézett lezárásnál kicsit többre lett volna igényem. Mégiscsak egy vérbeli démonról van szó vagy mifene! Tudom, tudom telhetetlen vagyok :) Majd a harmadik kötetben!

Kiadó: Lybrum
Oldalszám: 284

A könyvet köszönöm a Lybrum kiadónak és Bridge-nek a közreműködést az eljuttatásban :)

Ezeket is olvasd el

2 komment

  1. jajj, én már nagyon várom a könyvet, és nemsokára meg is lesz :) örömmel olvastam amit írtál, hiszen így mégnagyobb élvezettel vethetem bele magam :P
    köszi az infókat :)

    ReplyDelete
  2. A harmadik kötet mikor jelenik meg?
    Már várom.:)

    ReplyDelete

Subscribe