Pontosan kettőt pislogtam és máris január vége lett, és bár nem írtam tervlistát az évösszegző posztomban, de azért fejben összeraktam egy
Húh... 2021.... Azt hiszem ez volt a legnehezebb, legcsöndesebb, legmotiválatlanabb (van ilyen szó?) évem a blog életében. Sokszor szenvedtem olvasási válsággal, amit megspékelt az időhiány is. A legtöbb elolvasott könyvemről inkább nem is írtam. Amikor lett volna időm írni, akkor inkább valami más pihentetőbb dolgot választottam a blogolás helyett, így csak a piszkozataim gyűltek. Ördögi kör ez, és egyelőre még nem látom a kiutat, de itt vagyok és évösszegzek, mert ezeket a bejegyzéseket szeretem megírni.
Az igazság szerint ez az év nem úgy sikerült az olvasmányok terén, ahogy terveztem. Kimondhatom: katasztrofálisan keveset olvastam, és majdnem a várólistacsökkentés sem jött össze. Hogy lehetséges ez? Alább kifejtem, és azt is megmutatom, hogy az 2021-es könyvek listájáról miket olvastam el, és kicsit mesélek arról is, hogy hogyan tetszett.
V.S.Alexander könyve Az előkóstoló egy nagyon különleges történetet mesél el a náci Németország diktátoráról. Magda Ritter, Hitler előkóstolójaként belelát a Führer életébe, és a híres Berghofban található pihenőhely mindennapjaiba. A lány veszélyes munkát végez, de a munkáján kívül is sok veszély leselkedik nem csak rá, hanem mindenkire, aki itt él és köze van a Führerhez. Magda izgalmas életéről és kalandjairól most három bloggerünk mesél nektek.
A 21. század Kiadónál jelent meg Lisa Jewell szövevényes thrillere, amelyben régi titkokat rejtő elhagyatott ház áll a középpontban.Tartsatok a bloggerekkel hogy kibogozzuk a múlt bonyolult szálait és kiderüljön, hogy kik is laktak az emeleten.
Lily Ebert egy holokauszt-túlélő, aki megfogadta magában: ha túléli Auschwitz borzalmait, akkor mindent elkövet azért, hogy mesélhessen a táborban elszenvedett tapasztalatairól. Amikor a COVID-korlátozások miatt nem járhatott már iskolákba, rendezvényekre, hogy személyesen meséljen a holokausztról, amely addigi missziója volt, dédunokája létrehozott neki egy TikTok-fiókot. Azóta a 97 éves Lily Ebert a közösségi médiában folytatja a tanúságtételt, rövid videókban válaszol a fiatal, többnyire 18-24 éves közönség kérdéseire. A Lily fogadalma egy lenyűgöző és rendkívül inspiráló idős hölgy írása, aki méltán lehet mindannyiunk példaképe.
Zágoni Balázs a Barni-könyvek és a A Fekete fény sorozat után most egy igazi karácsonyi könyvet írt. A Karácsonyi kitérő főszereplői egy öttagú család, akik az idei ünnepet szeretnék emlékezetesebbé tenni, mint az elrontott tavalyit. A gyerekek és a szülők úgy döntenek, hogy idén jóval hamarabb elkezdenek készülni a Szentestére, de ahogy az lenni szokott az ünnep közeledtével semmi sem úgy alakul, ahogy azt tervezik. Meg lehet menteni a karácsonyt? Szebbé lehet tenni az ünnepet? Ebből a rövid és tanulságos történetből ez is kiderül!
Az Animus Kiadó egy elfeledett és különleges történetet hozott el az olvasóknak Sarah Penner írónőtől. A méregkeverő patikárius több évszázad történetét meséli el három karakter nézőpontjából, rengeteg meglepő fordulattal. Tarts velünk te is Blogturné Klub négy bloggerével és ismerd meg a 18. századi Londont és azokat a titkokat, amiket a patikárius szekrénye rejt.



