Idén is betoltam a VCS-t és naná, hogy felkerült rá egy Lisa Jewell könyv. Mert hát itthon porosodik a polcon az összes regénye, pedig 2 éve nyáron nagyon lelkesen megvettem a Moszkva téren a könyvárusoktól akciósan, de azóta sem haladtam velük. Pedig nagyon szeretem az írónő stílusát, a Vince és Joyt már többször olvastam, úgyhogy igyekeztem az idei első VCS-s olvasmányomat jó szájízzel elkezdeni. És jelentem: SIKERÜLT!
még sosem témáztam, de a többiek szuperjó posztokat szoktak kitenni a blogjaikra x hetente, ezért most én is megpróbálkozom, mert éppen van időm, és a fejfájást hátha elmulasztja a posztolás. szóval maradt 3 téma, amiről senkinek sem volt kedve külön posztot írni, ezért a jól ismert #booktag témaként zanzásítva válaszolgatunk rájuk a posztokban. íme a kérdések és az én válaszaim:
#sokkoló #posztok - amiktől a székről menten a mélybe vetjük magunkat:
- Mik azok a „motívumok”, jellegzetességek, amik azonnal kiverik a biztosítékot mások posztjainál, legyen az akár szerkesztésbeli, akár tartalmi elem?
valami ilyesmi az amikor akasztják a hóhért mi? nem szeretem a helyesírási hibákkal teli posztokat. nem mondom, hogy én helyesen írok, de azért igyekszem (a helyesírás ellenőrzőt mindig átfuttatom a poszton mielőtt kilököm az éterbe). nyilván nem az elütésekre gondolok, hanem az olyan hibákra, amik a j, ly helytelen használata, vagy a helyes ragozása, az alany+állítámány+többi mondatrész alkalmazása, vagy az írásjelek használata. nem szeretem a végtelenbe futó összetett mondatokat, pedig én is tudok ám így írni, de igyekszem lerövidíteni a mondandómat. a pont jó értem?!

A napokban jelent meg Kalapos Éva új regénye, a Massza, ami a bullying ellen kívánja felhívni a figyelmet. A kötetben végigélhetjük, hogy mi történik egy olyan fiatallal, aki folyamatos támadások áldozata. Tarts velünk a blogturnén, ismerd meg a regényt!
A szórakoztató mesekönyvet a Blogturné Klub hat játékos kedvű bloggere vette a kezébe. Éld át te is velünk az élményt, és ne felejts el játszani sem, hiszen a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából három könyvet is kisorsolunk.
az év első hónapja mindig úgy elszalad, pedig azt mondják a január az egy hatalmas nagy egy hónapos hétfő. mondjuk hétfőkből nem volt hiány, de a hónap utolsó napjait Franciaország felé tartva tettem meg (síelni mentem) így csúszott a beszerzések poszt.
jah igen! igyekszem frissitgetni ezt a rovatot, mert tök jó visszanézni, hogy melyik hónapban mi történt. szóval január: nem vásároltam egy könyvet sem, juhúúúúú - zengjenek azok a fanfárok.
Tegyük fel, hogy eddigi életed minden plátói szerelmének írtál egy levelet, amolyan búcsúlevelet, amikor lemondtál róla. Aztán a leveleket szépen eltetted, sok más emlékkel együtt. És aztán hopp - egyszer csak minden levelet elküld valaki a címzettnek. Kíííínos.
Nos, pontosan ez történik Lara Jeannel, és a Blogturné Klub 8 tagja vele együtt éli most át, mi történik egy ilyen nagy dráma után! Tarts velünk Te is, hogy megtudd, ki mit szól és mindez hogyan változtatja meg gyökeresen az életét!
sosem számolom, hogy mikor is indult a blog, mert valahogy a január sosem az a hónap, ami nyugisan telik. most sincs ez másként. a hét elején már gondolkoztam, hogy vissza kéne nézni, hogy mi a pontos dátum, de aztán eltelt felettem a hét és lecsúsztam a pontos dátumról.
ez a kis blog, avagy a Zakkant olvas 2010. január 13-án indult el egy 2008-as bejegyzéssel áthozásával egy másik blogról, de én ezt tartom a születésnapnak. ésaztkurva most hogy belegondolok ennek 6 éve. mennyi????? mi történt ez alatt a 6 év alatt? mintha csak tegnap lett volna.... úristen, telik az rohadt idő.
6 éve írogatok nektek, magamnak, meg a világnak, és összegzem az olvasmány élményeimet. néha a francba kívánom a könyveket, néha izzadok a bejegyzések felett, mert semmi sem jut eszembe, hogy mit is írjak, mert az agyam kiégett, és véleményem sincs, néha pedig leülök és 10 perc alatt megírok egy bejegyzést és még nekem is tetszik. persze visszaolvasgatva a blog történetének első posztját (Givenchy kód című könyvről írtam, ultragigamegaciki a poszt előre szólok!) azt hiszem, ami nem változott, az a blog és az olvasás iránti lelkesedésem.
ez a kis blog, avagy a Zakkant olvas 2010. január 13-án indult el egy 2008-as bejegyzéssel áthozásával egy másik blogról, de én ezt tartom a születésnapnak. és
6 éve írogatok nektek, magamnak, meg a világnak, és összegzem az olvasmány élményeimet. néha a francba kívánom a könyveket, néha izzadok a bejegyzések felett, mert semmi sem jut eszembe, hogy mit is írjak, mert az agyam kiégett, és véleményem sincs, néha pedig leülök és 10 perc alatt megírok egy bejegyzést és még nekem is tetszik. persze visszaolvasgatva a blog történetének első posztját (Givenchy kód című könyvről írtam, ultragigamegaciki a poszt előre szólok!) azt hiszem, ami nem változott, az a blog és az olvasás iránti lelkesedésem.
Megérkezett a szenzációs Ambrózy báró sorozat második kötete, a Rudnay-gyilkosságok, ami megtörtént eseteket dolgoz fel, és amiben újra találkozhatunk a főhőseinkkel. A Blogturnéklub tagjai már nagyon várták Böszörményi-mester új könyvét, az értékeléseikben el is mondják miért!
A szörnyek visszatérnek! Újabb foszforeszkáló könyv vár Rád, újabb izgalmasabb kalandokkal a szörnyek világában. És ami nem semmi: most kilépünk a Szörnyen Titkos Részleg falai közül, mert a ghorkok valami rosszban sántikálnak. Hőseinkre vár a feladat, hogy kinyomozzák, pontosan mi történik.
A Könyvmolyképző jóvoltából decemberben megérkezett a Szeress, ha hazudok is trilógia második kötete, a Dirty Red - Zűrös vörös, mely Leah szemszögét tartalmazza.
Négy napon keresztül, egy turné keretein belül olvashatod a Blogturné Klub bloggereinek véleményét a műről, továbbá érdekességet tudhatsz meg a könyvről.