Minden évben megpróbálkozom egy kis évösszegző postot írni, de nem igazán jutok sokra, mert nehéz a hektikus blogom egy évét átlátni.

Lássuk mi volt 2012-ben!

A moly éves gyűjtőlistája alapján tudom, hogy idén 39 könyvet olvastam ki. Igazából csalóka a szám, mert 4-et félbehagytam, így ezeket is odavette, és a 35 sem 35, mert ebből van 2 tankönyv még régebbről, de ez még így is több mint 11.316 oldalnyi könyvlapot jelentett. (húh! ez így elég sok leírva :o)  

Kimaxoltam a 12 könyvet tartalmazó várólistámon (2 könyvet ma olvastam ki belőle) és sok olyan könyv szerepelt a maradékban, ami recenzió és kiadótól (vagy magától az írótól) érkezett és/vagy régóta a polcomon porosodott.

Stílusában és mondanivalójában is sok újdonságot adott a DamageReport, nagyon szerettem a Nyár és New Yorkot mert sokat megtudtam belőle a barátságról, megismerkedtem a steampunkkal ( Soulless-Lélektelen, Mechanikus London) és elég jó benyomást tett rám. Regisztráltam nyáron a Rukkola.hu-ra és megállíthatatlanul érkeztek a happolt könyvek és tűntek el a polcomról a rukkolt példányok. Sok szuper könyvet kaptam innen és sok kedves emberrel ismerkedtem meg. A Rukkola révén jutottam hozzá a Zombiháborúhoz, ami az év könyve lett nálam a külföldi írók között. 

Magyaroknál Hidasi Judit mindkét könyvét szerettem, de a nyáron elolvasott Április úthoz nagyon kötődöm és minden lapját imádtam, úgyhogy 2012-ben toronymagasan ez volt nálam a magyar kedvenc.

Volt már jobb évem is, már ami a mennyiséget illeti, de azt hiszem idén elég sok minőségi könyvet olvastam. Egyedül az Álmodozók és Az alvilág zsoldjában okozott "csalódást" és ért el nálam kevés pontszámot. Ez jó arány! 

Nem szaporítom a szót és a postot betűkkel: nagyon szépen köszönöm, hogy velem voltatok 2012-ben, köszönöm a kiadóknak a támogatást, az íróknak a könyveket, az olvasóknak a kommenteket és mindenkinek a szeretetet! Nélkületek nem ment volna! 

Csodás és sikerekben gazdag 2013-at kívánok mindenkinek!

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves blogolvasómnak, kommentálómnak és ismeretlen ismerősömnek! Remélem találtatok sok érdekes olvasnivalót a fa alatt :)

UI: Én egy Libri utalvánnyal lettem gazdagabb (alig várom, hogy beváltsam valami jó olvasnivalóra)

A jövő évben is nekifutok Lobo "Csökkentsd a várólistádat 2013-ban is" kezdeményezésének. Igaz még 2012-nek sincs vége (van még soron egy vaskos Tasmina Perry könyv, és be kell fejezzem a Mr. Sebastiant és a fekete varázslót), de már kijelöltem a jövő évi teljesítést. 

Nemrég kiolvastam a Van valaki odaát? -ot és a Mielőtt elmegyek című könyvet és ezek után egy kicsit felüdülés lesz a Divatdiktátorok. Az előző kettő említett könyv kemény olvasmány volt (mindenféle magánéleti történések miatt is). Hamarosan lesz róla blog majd, csak győzzem a szaloncukrok, habkarikák és a karácsonyfa előtt fetrengve megírni a postokat. 

Hallottam már Irvin D. Yalom Schopenhauer terápia című könyvéről (egy ideje fenn van a kívánságlistámon), ami a fikciót és a pszichoterápiát ötvözni. Most a Park kiadó jóvoltából elolvashattam az idős pszichiáter legújabb történetét, aminek az alapsztoriját egy magyar származású, Amerikába kitelepült túlélő zsidó visszaemlékezése adja.

Yalom és Brent egyetemi csoporttársak, ám megismerkedésük is véletlennek köszönhető. A könyvtárban találnak egymásra, és egy közös feladat/munka köti őket össze. A két teljesen mást tanuló és más mentalitással rendelkező ember több éven át marad kapcsolatban. 50 éves egyetemi találkozójukon Brent olyan titkot oszt meg Yalommal, ami teljesen letaglózza az idős pszichiátert.

"Az álmaimban… szinte mindegyikben két dolog bukkan fel: a holokauszt vagy a műtő. Vagy az egyik, vagy a másik, és a kettő néha összeolvad. És valahogy ezek az álmok, akármilyen szörnyűek, brutálisak, véresek, lehetővé teszik, hogy a másnapot viszonylag tiszta lappal kezdjem. Mindegyik afféle biztonsági szelep. Mint az örvény, ami előbb feldobja, aztán eltörli a sötét emlékeket."

Brent minden idejét még idősen is arra használja, hogy embereket mentsen szívsebészként. A munkába menekül mert a múltja miatt éjszakáról éjszakára rémálmok kínozzák a magatehetetlen zsidók miatt, akiken sem ő, sem senki nem tudott segíteni. Hatalmas teherbírással műt, és idős korára is aktívan harcol azért, hogy támogatást szerezzen olyan kórházaknak, ahol az ő módszereivel műtött emberek új esélyt kapnak az életre. Egy ilyen  támogatás miatt utazik Caracasba, ahol a reptéren megpróbálják elrabolni. Ekkor hangzik el a kötet címét adó: Szólok a rendőrnek! mondat. 

Ez indítja be Brentben azt, hogy meg kell osztania a háború szörnyű élményeit barátjával a pszichiáterrel, aki majd analizálja őt és végre meghallgatja több mint 50 évnyi némaság után.

Nemcsak arról volt szó, hogy Bob hallgatott a múltjáról, hanem arról is, hogy én nem akartam tudni róla. Összejátszottunk a tartós hallgatásban.

A történet szörnyű, amit Yalom is iszonyodva hallgat. (Ezeknél a sztoriknál a szerző a saját életével von párhuzamot, így róla is sok mindent megtudhatunk.) Mindenki hallott már a nácikról és a nyilasokról, azokról a kegyetlen megtorlásokról a zsidók ellen, ami a kötetben egy fiatal 16 éves fiú szemével átélve és leírva még borzasztóbbnak tűnnek. Brent mesél a Budapesten töltött időkről, Miklós nevű barátjáról, aki mások szeme láttára vérzett el a nyilasok lövései után az utcán. A félelem és a veszély mindennapos társai voltak a fiatal fiúnak, aki megpróbálta túlélni ezt az egész helyzetet, amibe azért került mert más a származása és a vallása.

A Caracasban feltűnt rendőr és a Budapest utcáján a nyilas megtorlástól Brentet megvédő rendőr alakja közös kapocs a múlt és a jelen között. Az emlékezés, ami olyan fájdalmas, tökéletes alapot ad(na) a pszichológiai analízisnek. A kis regényben olvasott történetek pedig abból a korszakból mutatnak be képeket a Bob által átélt helyzetek alapján, amikkel jobban megismerhető a II. világháború kegyetlen szakasza és az egész zsidóság által átélt megpróbáltatások.

Értékelés: 5/4 

Irwin D. Yalom stílusa és pszichiáteri hozzáállása nagyon jót tesz a könyvnek, ám sajnos amilyen megdöbbentő történeteket tudunk meg belőle, olyan gyorsan véget is ér az alig 55 oldalnyi párbeszéd és visszaemlékezés. Yalom feloldozza Brentet a Kimondom az ártatlanságodat mondattal, és ő  valószínűleg megkönnyebbül az évek hosszú sora óta hordozott szörnyű emlékképektől, ám ebben a történetben sokkal több lenne még. Fogva tartott ez a kis történet, hiába olvastam el több mint egy hete, még mindig felrémlenek a történetek és a párbeszédek.

Kíváncsi lennék Yalom teljes pszichológiai analízisére és az álmokra, amik nem csak Bobnál, de a szerzőnél is feltűnnek sokszor. Remélem a későbbiek folyamán olvashatok még erről, mert a téma nagyon érdekes feldolgozása a holokausztot átélt embereknek.

Oldalszám: 55 oldal

Kiadó: Park Kiadó (a könyv most -20% kedvezménnyel megrendelhető)
A szerző weboldala

A könyvet köszönöm szépen a Park Kiadónak!

Anno az Április utat imádtam, és színtisztán emlékszem arra a nyári napra, amikor egy huzamban kiolvastam. Egy agárpályán voltam ahol tűzött a nap, körülöttem zajlottak a versenyek, száguldott az élet (meg a kutyák), én meg csak ültem egy kis árnyékos részen mindenkitől távol és néhol pityeregtem, néhol a fejemet fogtam, néhol nevettem, de befejeztem a könyvet.

Szóval az első regény Hidasi Judittól sok mindent előhozott belőlem, úgyhogy kíváncsian vártam, hogy a Kilenc ismétli vagy megközelíti ezt. És igen! Nálam hasonló hatásfokot ért el, pedig a sztori  egyáltalán nem hasonló, és az előző regény szereplői és a Kilenc karakterei között csak gyenge kapocs van. Az Április útban megismert Kováts Vera színdarabot írt, amit egy Dénes nevű rendező 9 színésszel óhajt színpadra állítani. De nem egyszerű ezt a 9 embert előkeresni és megtalálni nyár közepén. 

Erre kéri fel Dénes Fehér Pirost (Pircsit, Pirót), aki otthon nyűglődik, mert élete szerelme, a nagybetűs FÉRFI, akibe szerelmes elutazik 5 hónapra Afrikába dolgozni. Pircsi itatja az egereket, hisztizik és 35 éves nő létére úgy viselkedik, mint egy hormonzavaros tinilány.

"Az első pár napban még nem hittem el, hogy elment. Az agyam gonosz tréfákat űzött velem, időnként hangosan kezdtem el magyarázni valamit, és automatikusan két főre vásároltam."

Egyszóval Piros szenved, mint a kutya, de mivel szabadúszó PR-os és sürgősen szüksége van a pénzre elfogadja Dénes kecsegtető ajánlatát így bevállalja, hogy megkeresi a darabhoz a színészeket és ráveszi őket, hogy játsszák el a szerepeket. Szerencsére nem egyedül kell nekivágnia ennek a kalandnak, két segítsége is akad. Először régi barátnője Lulu csatlakozik hozzá, akit kirúgtak a munkahelyéről, így neki is szüksége van a keresetre, majd Attila (Pircsi hirtelen felbukkanó ex-pasija) kerül képbe, aki a lányokat fuvarozza a kalandos útjuk során. 

Az utazás, ami olyan egyszerűnek tűnik, rengeteg rádöbbentést tartogat Piros számára. Önmagáról, a barátságról, a múltjáról és a jövőjéről. Megtalálja a válaszokat a kérdéseire, és sokat megtud az igazi barátságról és a szerelemről.

"Vajon lesz-e elég erőm ahhoz, hogy okos legyek? Kell-e egyáltalán okosnak lennem? Amennyiben a szerelem is csak egy stratégiai játék, én vajon kijátszottam már minden bónuszpontomat?" 

Szerettem ezt a könyvet, még ha úgy is éreztem, hogy túl gyorsan történnek az események és néha túl sok a tanulság benne. Ráadásul annyira "meg van rendezve az egész" (ennek az értelme az utolsó oldalnál nyer értelmet), hogy a főszereplők nem küzdenek eleget a dolgokért. Vagyis kívülről nézve. Belülről elég sok fejtörést és kombinálást tartogat mindenkinek a Kilenc. Nem mellékesen azt hiszem, mindenki magára ismerhet Pirosban, Luluban, vagy Attilában, hiszen mindenki életében voltak útkeresések, nehéz szerelmek és olyan barátságok, amik egyik percből a másikra változnak életre szóló kapoccsá.

"Furcsa, hogy elmegyünk a boldogság mellett. Megszokjuk. A mindennapok részévé válik. Olyan lesz, mint a víz, amit megiszol. Nem vagy szomjas, bármikor leguríthatsz egy újabb pohárral. Természetes, kézenfekvő." 



Értékelés: 5/4

Kevesebb küzdés van ebben a regényben, és egy kicsivel több párkapcsolati tanács helyzet, mint az előzőben. Pircsit kevésbé zártam a szívembe, mint az Április út sebezhető és visszahúzódó Veráját, viszont Piros és a köré épített történetek egy kicsit olyan, mintha én nyaram is lett volna. Koncertek, fesztiválok, nagy beszélgetések, vízpart, fröccsök, nosztalgiázás, régi kapcsolatok, új szerelmek, elengedések, elmúlások, barátságok megszilárdulása, zsúfolt romkocsmák, fullasztó délutánok, hajnalba belevesző cigarettafüstös ráeszmélések.

Elgondolkodtató könyv a Kilenc és Hidasi Judit stílusa még mindig hihetetlen sodró lendülettel bír! Olyan mondatok és helyzetek vannak a könyvben, amiket én is (vagy te, aki majd elolvasod) mondhattam vagy tehettem volna. Emberi és nem elrugaszkodott meséket tartalmaz a könyv ettől a kilenc embertől/emberről, akiket Pircsi, és vele együtt én is jobban megismertem az oldalakon keresztül.



+ Nemrég volt alkalmam személyesen is találkozni az írónővel és pont olyan, amilyennek elképzeltem :) Kaptam tőle szép dedikációt a könyveimbe és kicsit beszélgetni is tudtunk.

++ Remélem nem árulok el nagy titkot, hogy Vera hamarosan visszatér és trilógiává bővül a kis regénysorozat. Hiphiphurrá! Várom a következőt is!

+++ Nagyon szépen köszönöm a könyvet a Gabo kiadónak! 

Oldalszám: 304 oldal
Kiadó: Gabo

Ma feladtam a Rukkola Karácsonyi meglepetését a húzottamnak Hajdúhadházra érkezik a meglepetés, és tényleg olyan könyvet vettem az illetőnek, amit el szeretne olvasni :) 

Remélem a posta is kegyes lesz, biztos ami biztos ajánlva adtam fel, úgyhogy bízok benne. hogy hamarosan örülhetnek neki. A csomagolás elég béna lett, nem volt otthon semmi dísz hozzá, így egy aranyos képeslapot mellékeltem a könyv mellé. Az állandó rohanásban idén nagyon nem jutott másra időm. 

Ugyanígy vagyok a bloggal is, hogy mostanság hiába olvasok gyorsan, a postot megírni nincs időm. Szánom-bánom is, szerencsére holnaptól szabadságon vagyok, így remélem felzárkózom gyorsan. 

Adós vagyok Hidasi Judit Kilencével (szuper volt!) Van valaki odaát? című könyvvel (sokat nevettem és sírtam közben) és a Szólok a rendőrnek kis rövid novellájával, amit a Park kiadótól kaptam. Emellett olvasom a Mielőtt elmegyek című könyvet és van még egy Tasmina Perry könyvem elolvasásra 2012-ben és egy félbehagyott és végére is érek a várólistámnak. Húh! Csak győzzem! 

Drukkoljatok! 

Sarah Dessen könyvét, még nagyon régen egy Kelly nyereményjátékon nyertem meg, azóta fent állt a polcon. Egyszer belekezdtem, de nem ragadott magával. Viszont felraktam a Csökkentsd a várólistádat polcra, úgyhogy haladni kellett vele. És a végén nem is okozott csalódást! Pedig kicsit féltem tőle.

A történet főszereplője egy modell lány, aki 2 nővérével, édesanyjával és apjával él együtt. A lány Annabel Greene harmadikos gimnazista és a külső szemlélőnek úgy tűnik minden megvan. Szép, népszerű, sok barátja van, testvérei szintén modellek akikre felnézhet és segítenek neki. Emellett a család rendezett körülmények között él. Ám a látszat nem az, amit mindenki hisz.

Anna súlyos titkot hordoz az előző nyárról, amikor is egy buliban olyan megrázó dolog történik vele, amit nehéz egyedül feldolgoznia. De ő hallgat, mert úgy gondolja, hogy így egyszerűbb minden. A csendbe menekül. A barátai elfordulnak tőle és amikor kezd a szeptember teljesen egyedül marad az iskolaudvaron. Egy eldugott nyugis helyet keresve leül Owen Armstrong mellé a suli egyik falánál, hogy végre egyedül legyen. Owen magas, széles vállú, laza srác és mindenki a balhéiról ismeri a suliban. De legalább nem beszél semmit, és erre van Annának szüksége. A lány Owenről csak pletykákból, ám amikor egyik nap a fiú segít neki szépen lassan összebarátkoznak. Owen egy fura zenéket játszó rádióműsort vezet vasárnap reggelente. A fiúnak gyógymód a zené. Owen balhés kamasz, akinek dühterápiára kell járnia, ha nem akar bajba kerülni. A zene segítségével viszont ki tudja fejezni magát, és rengeteg dolgot tanít Annabel-nek, akivel szépen lassan egyre fontosabb részei lesznek egymás életében.

„… a zene egy igazi állandó. Ezért kapcsolódunk hozzá ilyen erős zsigeri alapon, tudod? Mert egy dal azonnal visszarepíthet egy pillanatba, egy helyre, de még egy emberhez is. Nem számít, mi más változott meg a világodban, az az egy dal ugyanaz marad, épp mint az a pillanat. Ami egészen elképesztő, ha jobban belegondolsz.” 

A könyv elején nem volt igazán szimpatikus a főszereplő csaj, de ahogy egyre többet és többet megtudtam róla és a családjáról egész másként kezdtem el látni a dolgokat. Anabel a hallgatásba és a füllentésekbe menekült élete során, ha valami baj érte. Nem mert szembeszállni azokkal az emberekkel akik bántották. Owen őszinteségre tanítja, és arra, hogy kimondja a dolgokat, azoknak az embereknek akik szükséges. Ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, egyre közelebb kerül Anabel-hez a világ és a benne szereplő emberek : Whitney (Anabel húga) és táplálkozási problémái, Anabel anyjának labilis élete, Kirsten (Anabel másik húga) új élményei New York-ban, Owen barátai és a lány különös nyári eltitkolt múltja, hibái és döntései helyessége.



Értékelés: 5/4

Csodás könyv ez a családi és barátai kapcsolatok alakulásáról, és arról, hogy egy szerelem, hogy bontakozhat ki a zene és a hallgatás által. Owen és Ana kapcsolata nagyon aprólékosan van felépítve, és a lány és a körülötte lévő emberek változásai is tökéletes kompozíciót alkotnak Sarah Dessen regényében. Szerettem. A csendet és a zenéket is benne.

+ Az autómosós részért bónusz pont jár az írónőnek!

Oldalszám: 316 oldal
Kiadó: Kelly Kiadó
Az írónő szép weboldala

"Hogy hajlandóak voltak olyan közel ülni a vetítővászonhoz, az csak azért lehetett, mert nem tudták elviselni, hogy ne hozzájuk jussanak el először a film képei, amelyeknek aztán még le kellett küzdeniük az egymás után következő sorok jelentette akadályokat, hogy sortól sorig, nézőtől nézőig, szemtől szemig jutva, végül megbecstelenítetten, elhasználódottan, egy levélbélyeg méretére redukálódottan és totális mellőzésben részesülve a leghátulsó sor szerelmeskedői részéről, mégis megkönnyebbülten térjenek vissza forrásukhoz, a mozigépész fülkéjébe. Ez a vetítővászon ráadásul egyfajta védőfal is volt, védelmezte őket a világtól. 

Théó és Isabelle furcsa kapcsolatban él együtt (író apjukkal, aki verseket szerez, és anyjukkal, aki apjuk kívánságát lesi, amikor megszállja az ihlet) egy hatalmas házban. Matthew egy évvel idősebb náluk és cserediák Amerikából. A fiú teljesen oda van az ikerpárért. Ő is rajong a filmekért és ha teheti naponta együtt lóg a moziban a Théóval és Isával. Barátság kezd kialakulni közöttük, legalább Matthew szeretné ezt hinni.

Egyik nap a mozit hirtelen bezárják. Matthew nagyon megijed, hogy a mozival együtt a két tini érdeklődését is elveszti és barátok nélkül marad Párizsban. Némi gyenge próbálkozás után a mozin kívül beszél meg találkozót az ikrekkel és egy furcsa csíny után (amikor is körbefutják a Louvre múzeumot) közelebb kerülnek egymáshoz a fiatalok.

Együtt bóklásznak a városban (végtelen sok leírást olvashatunk Párizsról, és sok francia hely megemlítése), és a csíny letudása után Matthew kiköt az ikrek házánál. Egy éjszakát náluk tölt, ami elég sok mindent megváltoztat. A fiú rájön, hogy az ikrek között nem csak testvéri viszony van, hanem egy nagyobb függőség is, ami sokkal fanatikusabb és fertőzőbb, mint a filmvászon iránti rajongásuk.

"Théo és Isabelle született szenvedélybeteg volt, akik számára a film és az egymás iránti heves vágyódás volt az egyetlen narkotikum, amivel valaha éltek."

Az ikrek szülei elutaznak a városból nyaralni, Matthew felmondja a szállodai szobáját és odaköltözik Théóhoz és Isabellehez. Eleinte csak zenét hallgatnak és élvezik a semmittevést és azt, hogy 0-24 tudnak beszélgetni a filmekről. Kitalálnak egy filmes játékot is egymás szórakoztatására. A nap bármelyik szakában eljátszhatnak egy-egy film jelenetét, ami éppen beleillett az adott helyzetben és a jelenet végén elkiabálják magukat: Mondj egy filmet! Aki nem tudja a megoldást eleinte zálogba pénzt ad, majd ez a fura játék egy idő után nem elégi ki a fiatalok kedvét. 

Egy ilyen Mondj egy filmet! eset után a könyvben elszabadulnak a történések, és a perverz, szadista vágyak. Olyan dolgokat tesznek ezek a 17-18 éves fiatalok, amikre nincsenek igazán szavak. Miközben a három tini a zárt ajtók, lehúzott függönyök között háborítatlanul űzik a kis játékaikat, addig a körülöttük élő világban egy forradalom bontakozik ki. Végül ez az esemény zökkenti ki őket abból a súlyos és beteges elszigeteltségből, amibe egymást sodorták.

Értékelés: 5/3 

A végtelen sok unalmas francia szó és párizsi leírás halmozása után valahogy nagyon lassan indul be a cselekmény. Annyi minden lett volna még a három tini fura viszonyában, ami kb a könyv felétől a háromnegyediéig tart. Amikor ráeszmélnek, hogy a világ körülöttük teljesen megváltozott, nagyon gyorsan véget is ér a történet. A tragédia, amit a végén tartogat Gilbert Adair számomra borítékolható volt, de mégis hiányt érzek.

Néhol megdöbbentett, néhol elcsodálkoztam, néhol untam, néhol olvastam jó gondolatokat (javarészét felskicceltem a moly-ra idézetként) de összességében engem ez az Álmodozók nem győzött meg annyira, mint a többi értékelőt. Ráadásul iszonyatosan zavart, hogy a francia szavakat nem magyarázták meg lábjegyzetben. Honnan a rákból tudjam, hogy mit jelentenek ezek? Versek meg dalszövegeket. A franc gúglizzon regényolvasás közben. Ehhh! 

Isa és Théo karakterei is végtelenül idegesítettek. Matthew-t bírtam, ebben az egészben ő volt az, akinek nem volt semmi "hibája", feltéve azt, hogy elkezdett belefolyni a történésekre és számára nem maradt már menekvés se. Sajnáltam őt egy kicsit. 

Szóval nekem az Álmodozók nem lesz a kedvenc regényem a francia fiatalságról és a lázadó politikai forrongókról sem az 1968-as nagy francia tüntetések idejéről. Egyszerűen kiolvastam és felraktam a polcra. Majd ha valahol a kezembe kerül a film, mert van belőle az is, akkor jól megtekintem. Hátha a filmmel együtt ad még valamit. Egyébként van belőle a Thália színházban előadás is.

Szóval biztos nem oknélküli a hype, csak nekem ez most nagyon nem jött át.

Egy ideje szerepel már a Csökkentsd a várólistádat polcomon, úgyhogy ideje volt nekiveselkednem ennek a kriminek is. Előzőleg már jókat hallottam Karin Slaughter-ről (munkatársam több regényét olvasta, és mivel egy fiúról volt szó, így még inkább érdekelt, hogy egy női író, hogy tudott olyan regényt írni, ami a fiúkat is megfogja.), úgyhogy be is szereztem 590 ft-ért a Könyvudvarból a könyvet. És nem bántam meg! 

Kellőképpen izgalmas volt, lekötött és eléggé meg is döbbentett. Pedig ehhez azért válogatott kínzások kellenek, és itt bizony akadnak is. Karin sorozatának első darabja (mert van ám több is ITT) a Grant megyei halálesetekről, ha a Nadragulyát veszem alapul akkor elég hátborzongatónak ígérkeznek. 

A Nadragulya sztorijának kezdetében egy gyilkosság áll, ahol a főutcai étterem mosdójában egy brutálisan megerőszakolt fiatal főiskolai tanárnő holttestét találják. A nadragulya mérgező növényből nyert anyaggal elkábított nőt a gyilkos megbecstelenítette és egy keresztet vágott áldozatának mellkasába. Sybill (a halott nő) csak első volt a sorban, további áldozatok követik egymást hamarosan. A regény három főszereplőjére nehéz feladat vár, hogy megtudják ki a kis városban ténykedő vallási pszichopata gyilkos és vajon mi lehet az indítéka.

Sara Linton, aki a Heartsdale nevű kisváros gyerekorvosa és halottkémje talál rá az első áldozatra az étteremben. Sara egykori férje, Jeffrey Tolliver rendőrfőnök vezeti a nyomást karöltve a fiatal nyomozó lánnyal, Lena Adams-szel, aki az első áldozat ikertestvére.

Nem egyszerű együtt dolgozni, egy gyászoló lánnyal, aki dühös a világra és aki bosszút akar állni a tettesen, egy halottkémmel, akinek a múltja szörnyű titkot rejt, és egy olyan férfival, aki még mindig vissza szeretné kapni a volt feleségét. Ez a három ember alkotja a kisvárosi nyomozócsapatot, akik az első áldozat után még több szörnyűséggel szembesülnek.

"Úgy nyitotta fel a testet, ahogy más egy könyvet nyit ki, hiszen rengeteg mindent megtudott a szövetekből és a szervekből."

Karin S. nagyon naturalista módon írja le a haláleseteket és a kínzásokat, amiket az az őrült követ el az áldozatain. A halottkémes részek elég ütősek és erősek, emellett azonban  a nyomozói szál kicsit kezdetleges. Nem hasonlít mondjuk Lehane krimijeihez, de persze nem is kell! 

A szereplők monológjai és párbeszédei által nagyon jó karakterfelépítést kapunk a három főszereplőről, munkájukról, kapcsolataikról és érzéseikről. Főként Sara és Lena volt érdekes számomra, Jeffrey-ről viszonylag kevesebb dolog derült ki, de ő még biztos előjön a következő regények kapcsán a rendőrfőnöki rangja miatt.

Nem nagyon szeretnék a sztoriról többet mondani, annyi elég, hogy (sajnos) elég hamar rájöttem, hogy ki a gyilkos, de ez nem vont le a könyv hangulatából semmit sem szerencsére. Annyit még elmondanék, hogy annyira lekötött, hogy a könyv felét egy nap alatt olvastam ki, mert nagyon érdekelt, hogy ki a gyilkos, mit tesz az áldozataival és hogyan jönnek rá Saraék, hogy kit kell keresniük stb..stb..

Aki szeretne sok kínzással teli krimit elolvasni, aminek középpontjában egy furcsa növény áll, és nem zavarja, hogy egy kicsit összecsapott a lezárás, az olvassa el Karin Slaughter regényét. A karakterek nagyon életszerűek, a sztori elég csavaros, sokszor meghökkentő, néhol bizony elég brutális is. Szóval azt hiszem megállja a helyét a krimik között a polcon!

Fura könyv volt ez az új Zafón kötet. Úgy vártam, mint ahogy a  karácsonyt szoktam várni és annyira gyorsan vége lett. Pedig úgy olvastam volna még, mert nagyon szeretem az író stílusát.  A hihetetlenül tökéletes A szél árnyéka és az icipicit kevésbé tökéletes Angyali játszma után nagyon sokat kellett várnom arra, hogy újra Barcelona utcáin találjam magam és újra beléphessek az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. Bár a várakozás nem volt hiába való, a katarzis élmény elmaradt.

A mostani történet az 1957-es években játszódik, az immáron felnőtt Daniel Sempere (Az Angyali játszma fiatal főszereplője) és édesapja (Sempere úr) könyvesboltja körül. Daniel boldog házasságban él Beatríz-szel és kisfiukkal, de a könyves bolt elég rosszul megy. Fermín, a család régi barátja, aki immáron férjjelölt és készül feladni a bohó agglegény életét Bernarda miatt, segíti az öreg Sempere urat a boltban. Egyik nap különös és sötét alak bukkan fel a könyvesboltban, és megveszi a legdrágább könyvet. Dumas Monte Christo grófja kötetében a férfi egy üzenetet hagy Fermín-nek, aki halálra váltan olvassa el a sorokat. "Fermín Romero de Torresnek, aki visszatért a halottak közül, és a kezében tartja a jövő kulcsát. 13." 

Fermín, aki megjárta a Montjuic erődjét sok titkot tud David Martínról, aki Isabella (Daniel édesanyja) barátja volt az 1930-as években. Martín szintén ott raboskodott a Barcelona fölé magasodó börtönben, ahol a Valls névre hallgató igazgató terrorizálja a rabokat, ráadásul ő főként a Kárhozottak városának írójára feni a fogát.

"Az erőd a szikla legtetejéhez tapadt: keleten a tenger, északon Barcelona kiterített árnyékszőnyege, délen a régi Montjuic temető határolta, a holtak végtelen városa, amelynek bűze felszállt a hegyre, és beszivárgott a vár rései, a cellarácsok között." 

Fermín új életet akar kezdeni, de ez nem olyan egyszerű, mert a titkok és a múlt árnyai kísértik nemcsak őt, hanem Danielt is. Ki volt a kegyetlen börtönigazgató Valls és mi köze volt David Martínhoz és Daniel édesanyja halálához? Ki a titokzatos 13-as cella foglya és mi az, amiért visszatért ennyi év után Fermínhez? Mi a kapocs Bea egykori udvarlója (aki még mindig szerelmes leveleket küldözget Daniel feleségének) és Valls között?

"Látszólag nyugodt időszak volt ez, de a látszat csalt, mert a felszín alatt már átadtam magam a zavaros, sötét áradatnak, amely lassan sodort egy új, ellenállhatatlan érzelem mélységei felé, s az nem volt más, mint a gyűlölet."

A fenti kérdésekre is választ ad a könyv, amely jó kiegészítő eleme az Elfeledett Könyvek Temetőjéről szóló négykötetes sorozatnak. A mennyország fogságában beleillik Zafón regényciklusába, de elsőnek ezt elolvasni hiba lenne. Kell hozzá a másik kettő regény is, és azok az előző két regényből ismert Zafóni fordulatok, amik miatt annyira szerethetőek és érdekesek a háború utáni Barcelona helyei és a szereplők kalandos élete.



Értékelés: 5/3.5

Hiányzott valami. Fermín visszatekintéseiből áll javarészt a könyv (ami rengeteg humorral szolgál, hiszen elképesztő figuráról van szó), de ez inkább emlékek sorozata, ami csak kicsit tesz hozzá az egészhez. Persze ez nem von le abból semmit, hogy mennyire nagyszerű maga az egész sztori és a karakterek, de most kevés oldal jutott arra, hogy Zafón megcsillogtassa a tehetségét. Azt, amikor beleborzongsz a csodás hasonlatokba, és a titokzatos és sötét múltbéli alakok miatt kiver a víz és alig várod, hogy megtudd, hogy kinek mi köze van az egyes emberekhez, és kinek milyen szándékai vannak a másikkal. Hiányzott a sok természeti leírás, ezekből úgy láttam kevés jutott a könyvbe (mondjuk nem is csodálom, alig 300 oldalról beszélhetünk).

"Leültünk a mólóra, a lábunkat lógáztuk, és megosztottuk egymással az El Xampanyetben kapott üveg tartalmát. Egy-egy korty között csendben szemléltük a várost, és a pillantásunkkal követtük a fecskerajt, amely elröpült a Mercé-templom kupolája felett, majd nagy ívben elkanyarodott a Posta épületének tornyai között. Messze a távolban, a Montejuic hegy tetején, sötéten emelkedett az erőd, mint egy kísértetmadár, és várakozóan fürkészte a várost a lába előtt."

Hiányzott az Elfeledett Könyvek Temetője is. Bár ide visszatér Daniel (de csak pár oldalnyi jutott erre), és megmutatja Fermín-nek a lagzija előtt a helyet. Az EKT-ben ráadásul olyan levélre bukkan ami sok mindent megváltoztat a jövőre nézve. A könyv utolsó oldala is tartogat furcsa "meglepetést", úgyhogy megvan a következő kötet miatt várakozást elősegítő mozzanat is.

De hiába minden, én egy kicsit úgy érzem olyan ez a könyv, mint egy karácsonyi ajándék, amire régóta vártam, de nem azt kaptam (részben), amit szerettem volna. Tudjátok, amikor vágysz valamire, aztán kapsz egy hasonlót, csak gyengébb kivitelben, olcsóbb példányban. Azt is megszereted végül a karácsony néhány napja alatt és tudsz neki örülni, de a szíved mélyén érzed, hogy egy másik ajándéknak jobban örültél volna. Ilyen A mennyország fogságában is. Felrakom szépen a polcra, a két nagyszerű Zafón kötet mellé, ahol szépen fog mutatni, mert beleillik a többi közé, de egy-két meglepő dolgon kívül (amik úgyis a következő kötetben derülnek majd jobban ki) nem tudott olyan sokat adni. Ahogy elmúlik a karácsony is, egy kicsit távolba veszik a kapott ajándék értéke is. Így egy hét távlatából nekem is kicsit a múltba vesztek az elolvasott sorok.

Bevallom éreztem egy kis szomorúságot a befejezés után, de amikor visszagondolok azokra a párbeszédekre, amiket Fermín ad a sztorihoz/sztoriba sikerül újra elmosolyodnom. Ő viszi el hátán az egészet, ami nem baj, hiszen nagyon bírom a fanyar humorát, a zrikálásait (külön kiemelendő a könyves bolt kirakatába vevőcsalogatónak kirakott Betlehem körüli szópárbaj közte és Sempere úr között), de még sincs benne volt ebben annyi erő, hogy több pontot adjak rá.

Kiadó: Ulpius ház
Oldalszám: 324 oldal (+30 oldalon egy-egy részlet A szél árnyékából, és az Angyali játszmából. Nekem ez kicsit wtf! érzés volt, mert ha én most olvasnám el A mennyország fogságában lövésem sem lett volna a másik kettőről. Aki pedig már olvastam ezeket, azoknak ide ez feleslegesek ezek a részek.)

Az ITT látható másik borító nekem valahogy jobban tetszik, de a jó hír, hogy érkezik a többi Zafón könyv is (a The Midnight Palace és a The Prince of Mist is, amik nem a négykötetes sorozat darabjai, de elég érdekesnek ígérkeznek).