"Hogy hajlandóak voltak olyan közel ülni a vetítővászonhoz, az csak azért lehetett, mert nem tudták elviselni, hogy ne hozzájuk jussanak el először a film képei, amelyeknek aztán még le kellett küzdeniük az egymás után következő sorok jelentette akadályokat, hogy sortól sorig, nézőtől nézőig, szemtől szemig jutva, végül megbecstelenítetten, elhasználódottan, egy levélbélyeg méretére redukálódottan és totális mellőzésben részesülve a leghátulsó sor szerelmeskedői részéről, mégis megkönnyebbülten térjenek vissza forrásukhoz, a mozigépész fülkéjébe. Ez a vetítővászon ráadásul egyfajta védőfal is volt, védelmezte őket a világtól. 

Théó és Isabelle furcsa kapcsolatban él együtt (író apjukkal, aki verseket szerez, és anyjukkal, aki apjuk kívánságát lesi, amikor megszállja az ihlet) egy hatalmas házban. Matthew egy évvel idősebb náluk és cserediák Amerikából. A fiú teljesen oda van az ikerpárért. Ő is rajong a filmekért és ha teheti naponta együtt lóg a moziban a Théóval és Isával. Barátság kezd kialakulni közöttük, legalább Matthew szeretné ezt hinni.

Egyik nap a mozit hirtelen bezárják. Matthew nagyon megijed, hogy a mozival együtt a két tini érdeklődését is elveszti és barátok nélkül marad Párizsban. Némi gyenge próbálkozás után a mozin kívül beszél meg találkozót az ikrekkel és egy furcsa csíny után (amikor is körbefutják a Louvre múzeumot) közelebb kerülnek egymáshoz a fiatalok.

Együtt bóklásznak a városban (végtelen sok leírást olvashatunk Párizsról, és sok francia hely megemlítése), és a csíny letudása után Matthew kiköt az ikrek házánál. Egy éjszakát náluk tölt, ami elég sok mindent megváltoztat. A fiú rájön, hogy az ikrek között nem csak testvéri viszony van, hanem egy nagyobb függőség is, ami sokkal fanatikusabb és fertőzőbb, mint a filmvászon iránti rajongásuk.

"Théo és Isabelle született szenvedélybeteg volt, akik számára a film és az egymás iránti heves vágyódás volt az egyetlen narkotikum, amivel valaha éltek."

Az ikrek szülei elutaznak a városból nyaralni, Matthew felmondja a szállodai szobáját és odaköltözik Théóhoz és Isabellehez. Eleinte csak zenét hallgatnak és élvezik a semmittevést és azt, hogy 0-24 tudnak beszélgetni a filmekről. Kitalálnak egy filmes játékot is egymás szórakoztatására. A nap bármelyik szakában eljátszhatnak egy-egy film jelenetét, ami éppen beleillett az adott helyzetben és a jelenet végén elkiabálják magukat: Mondj egy filmet! Aki nem tudja a megoldást eleinte zálogba pénzt ad, majd ez a fura játék egy idő után nem elégi ki a fiatalok kedvét. 

Egy ilyen Mondj egy filmet! eset után a könyvben elszabadulnak a történések, és a perverz, szadista vágyak. Olyan dolgokat tesznek ezek a 17-18 éves fiatalok, amikre nincsenek igazán szavak. Miközben a három tini a zárt ajtók, lehúzott függönyök között háborítatlanul űzik a kis játékaikat, addig a körülöttük élő világban egy forradalom bontakozik ki. Végül ez az esemény zökkenti ki őket abból a súlyos és beteges elszigeteltségből, amibe egymást sodorták.

Értékelés: 5/3 

A végtelen sok unalmas francia szó és párizsi leírás halmozása után valahogy nagyon lassan indul be a cselekmény. Annyi minden lett volna még a három tini fura viszonyában, ami kb a könyv felétől a háromnegyediéig tart. Amikor ráeszmélnek, hogy a világ körülöttük teljesen megváltozott, nagyon gyorsan véget is ér a történet. A tragédia, amit a végén tartogat Gilbert Adair számomra borítékolható volt, de mégis hiányt érzek.

Néhol megdöbbentett, néhol elcsodálkoztam, néhol untam, néhol olvastam jó gondolatokat (javarészét felskicceltem a moly-ra idézetként) de összességében engem ez az Álmodozók nem győzött meg annyira, mint a többi értékelőt. Ráadásul iszonyatosan zavart, hogy a francia szavakat nem magyarázták meg lábjegyzetben. Honnan a rákból tudjam, hogy mit jelentenek ezek? Versek meg dalszövegeket. A franc gúglizzon regényolvasás közben. Ehhh! 

Isa és Théo karakterei is végtelenül idegesítettek. Matthew-t bírtam, ebben az egészben ő volt az, akinek nem volt semmi "hibája", feltéve azt, hogy elkezdett belefolyni a történésekre és számára nem maradt már menekvés se. Sajnáltam őt egy kicsit. 

Szóval nekem az Álmodozók nem lesz a kedvenc regényem a francia fiatalságról és a lázadó politikai forrongókról sem az 1968-as nagy francia tüntetések idejéről. Egyszerűen kiolvastam és felraktam a polcra. Majd ha valahol a kezembe kerül a film, mert van belőle az is, akkor jól megtekintem. Hátha a filmmel együtt ad még valamit. Egyébként van belőle a Thália színházban előadás is.

Szóval biztos nem oknélküli a hype, csak nekem ez most nagyon nem jött át.

Egy ideje szerepel már a Csökkentsd a várólistádat polcomon, úgyhogy ideje volt nekiveselkednem ennek a kriminek is. Előzőleg már jókat hallottam Karin Slaughter-ről (munkatársam több regényét olvasta, és mivel egy fiúról volt szó, így még inkább érdekelt, hogy egy női író, hogy tudott olyan regényt írni, ami a fiúkat is megfogja.), úgyhogy be is szereztem 590 ft-ért a Könyvudvarból a könyvet. És nem bántam meg! 

Kellőképpen izgalmas volt, lekötött és eléggé meg is döbbentett. Pedig ehhez azért válogatott kínzások kellenek, és itt bizony akadnak is. Karin sorozatának első darabja (mert van ám több is ITT) a Grant megyei halálesetekről, ha a Nadragulyát veszem alapul akkor elég hátborzongatónak ígérkeznek. 

A Nadragulya sztorijának kezdetében egy gyilkosság áll, ahol a főutcai étterem mosdójában egy brutálisan megerőszakolt fiatal főiskolai tanárnő holttestét találják. A nadragulya mérgező növényből nyert anyaggal elkábított nőt a gyilkos megbecstelenítette és egy keresztet vágott áldozatának mellkasába. Sybill (a halott nő) csak első volt a sorban, további áldozatok követik egymást hamarosan. A regény három főszereplőjére nehéz feladat vár, hogy megtudják ki a kis városban ténykedő vallási pszichopata gyilkos és vajon mi lehet az indítéka.

Sara Linton, aki a Heartsdale nevű kisváros gyerekorvosa és halottkémje talál rá az első áldozatra az étteremben. Sara egykori férje, Jeffrey Tolliver rendőrfőnök vezeti a nyomást karöltve a fiatal nyomozó lánnyal, Lena Adams-szel, aki az első áldozat ikertestvére.

Nem egyszerű együtt dolgozni, egy gyászoló lánnyal, aki dühös a világra és aki bosszút akar állni a tettesen, egy halottkémmel, akinek a múltja szörnyű titkot rejt, és egy olyan férfival, aki még mindig vissza szeretné kapni a volt feleségét. Ez a három ember alkotja a kisvárosi nyomozócsapatot, akik az első áldozat után még több szörnyűséggel szembesülnek.

"Úgy nyitotta fel a testet, ahogy más egy könyvet nyit ki, hiszen rengeteg mindent megtudott a szövetekből és a szervekből."

Karin S. nagyon naturalista módon írja le a haláleseteket és a kínzásokat, amiket az az őrült követ el az áldozatain. A halottkémes részek elég ütősek és erősek, emellett azonban  a nyomozói szál kicsit kezdetleges. Nem hasonlít mondjuk Lehane krimijeihez, de persze nem is kell! 

A szereplők monológjai és párbeszédei által nagyon jó karakterfelépítést kapunk a három főszereplőről, munkájukról, kapcsolataikról és érzéseikről. Főként Sara és Lena volt érdekes számomra, Jeffrey-ről viszonylag kevesebb dolog derült ki, de ő még biztos előjön a következő regények kapcsán a rendőrfőnöki rangja miatt.

Nem nagyon szeretnék a sztoriról többet mondani, annyi elég, hogy (sajnos) elég hamar rájöttem, hogy ki a gyilkos, de ez nem vont le a könyv hangulatából semmit sem szerencsére. Annyit még elmondanék, hogy annyira lekötött, hogy a könyv felét egy nap alatt olvastam ki, mert nagyon érdekelt, hogy ki a gyilkos, mit tesz az áldozataival és hogyan jönnek rá Saraék, hogy kit kell keresniük stb..stb..

Aki szeretne sok kínzással teli krimit elolvasni, aminek középpontjában egy furcsa növény áll, és nem zavarja, hogy egy kicsit összecsapott a lezárás, az olvassa el Karin Slaughter regényét. A karakterek nagyon életszerűek, a sztori elég csavaros, sokszor meghökkentő, néhol bizony elég brutális is. Szóval azt hiszem megállja a helyét a krimik között a polcon!

Fura könyv volt ez az új Zafón kötet. Úgy vártam, mint ahogy a  karácsonyt szoktam várni és annyira gyorsan vége lett. Pedig úgy olvastam volna még, mert nagyon szeretem az író stílusát.  A hihetetlenül tökéletes A szél árnyéka és az icipicit kevésbé tökéletes Angyali játszma után nagyon sokat kellett várnom arra, hogy újra Barcelona utcáin találjam magam és újra beléphessek az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. Bár a várakozás nem volt hiába való, a katarzis élmény elmaradt.

A mostani történet az 1957-es években játszódik, az immáron felnőtt Daniel Sempere (Az Angyali játszma fiatal főszereplője) és édesapja (Sempere úr) könyvesboltja körül. Daniel boldog házasságban él Beatríz-szel és kisfiukkal, de a könyves bolt elég rosszul megy. Fermín, a család régi barátja, aki immáron férjjelölt és készül feladni a bohó agglegény életét Bernarda miatt, segíti az öreg Sempere urat a boltban. Egyik nap különös és sötét alak bukkan fel a könyvesboltban, és megveszi a legdrágább könyvet. Dumas Monte Christo grófja kötetében a férfi egy üzenetet hagy Fermín-nek, aki halálra váltan olvassa el a sorokat. "Fermín Romero de Torresnek, aki visszatért a halottak közül, és a kezében tartja a jövő kulcsát. 13." 

Fermín, aki megjárta a Montjuic erődjét sok titkot tud David Martínról, aki Isabella (Daniel édesanyja) barátja volt az 1930-as években. Martín szintén ott raboskodott a Barcelona fölé magasodó börtönben, ahol a Valls névre hallgató igazgató terrorizálja a rabokat, ráadásul ő főként a Kárhozottak városának írójára feni a fogát.

"Az erőd a szikla legtetejéhez tapadt: keleten a tenger, északon Barcelona kiterített árnyékszőnyege, délen a régi Montjuic temető határolta, a holtak végtelen városa, amelynek bűze felszállt a hegyre, és beszivárgott a vár rései, a cellarácsok között." 

Fermín új életet akar kezdeni, de ez nem olyan egyszerű, mert a titkok és a múlt árnyai kísértik nemcsak őt, hanem Danielt is. Ki volt a kegyetlen börtönigazgató Valls és mi köze volt David Martínhoz és Daniel édesanyja halálához? Ki a titokzatos 13-as cella foglya és mi az, amiért visszatért ennyi év után Fermínhez? Mi a kapocs Bea egykori udvarlója (aki még mindig szerelmes leveleket küldözget Daniel feleségének) és Valls között?

"Látszólag nyugodt időszak volt ez, de a látszat csalt, mert a felszín alatt már átadtam magam a zavaros, sötét áradatnak, amely lassan sodort egy új, ellenállhatatlan érzelem mélységei felé, s az nem volt más, mint a gyűlölet."

A fenti kérdésekre is választ ad a könyv, amely jó kiegészítő eleme az Elfeledett Könyvek Temetőjéről szóló négykötetes sorozatnak. A mennyország fogságában beleillik Zafón regényciklusába, de elsőnek ezt elolvasni hiba lenne. Kell hozzá a másik kettő regény is, és azok az előző két regényből ismert Zafóni fordulatok, amik miatt annyira szerethetőek és érdekesek a háború utáni Barcelona helyei és a szereplők kalandos élete.



Értékelés: 5/3.5

Hiányzott valami. Fermín visszatekintéseiből áll javarészt a könyv (ami rengeteg humorral szolgál, hiszen elképesztő figuráról van szó), de ez inkább emlékek sorozata, ami csak kicsit tesz hozzá az egészhez. Persze ez nem von le abból semmit, hogy mennyire nagyszerű maga az egész sztori és a karakterek, de most kevés oldal jutott arra, hogy Zafón megcsillogtassa a tehetségét. Azt, amikor beleborzongsz a csodás hasonlatokba, és a titokzatos és sötét múltbéli alakok miatt kiver a víz és alig várod, hogy megtudd, hogy kinek mi köze van az egyes emberekhez, és kinek milyen szándékai vannak a másikkal. Hiányzott a sok természeti leírás, ezekből úgy láttam kevés jutott a könyvbe (mondjuk nem is csodálom, alig 300 oldalról beszélhetünk).

"Leültünk a mólóra, a lábunkat lógáztuk, és megosztottuk egymással az El Xampanyetben kapott üveg tartalmát. Egy-egy korty között csendben szemléltük a várost, és a pillantásunkkal követtük a fecskerajt, amely elröpült a Mercé-templom kupolája felett, majd nagy ívben elkanyarodott a Posta épületének tornyai között. Messze a távolban, a Montejuic hegy tetején, sötéten emelkedett az erőd, mint egy kísértetmadár, és várakozóan fürkészte a várost a lába előtt."

Hiányzott az Elfeledett Könyvek Temetője is. Bár ide visszatér Daniel (de csak pár oldalnyi jutott erre), és megmutatja Fermín-nek a lagzija előtt a helyet. Az EKT-ben ráadásul olyan levélre bukkan ami sok mindent megváltoztat a jövőre nézve. A könyv utolsó oldala is tartogat furcsa "meglepetést", úgyhogy megvan a következő kötet miatt várakozást elősegítő mozzanat is.

De hiába minden, én egy kicsit úgy érzem olyan ez a könyv, mint egy karácsonyi ajándék, amire régóta vártam, de nem azt kaptam (részben), amit szerettem volna. Tudjátok, amikor vágysz valamire, aztán kapsz egy hasonlót, csak gyengébb kivitelben, olcsóbb példányban. Azt is megszereted végül a karácsony néhány napja alatt és tudsz neki örülni, de a szíved mélyén érzed, hogy egy másik ajándéknak jobban örültél volna. Ilyen A mennyország fogságában is. Felrakom szépen a polcra, a két nagyszerű Zafón kötet mellé, ahol szépen fog mutatni, mert beleillik a többi közé, de egy-két meglepő dolgon kívül (amik úgyis a következő kötetben derülnek majd jobban ki) nem tudott olyan sokat adni. Ahogy elmúlik a karácsony is, egy kicsit távolba veszik a kapott ajándék értéke is. Így egy hét távlatából nekem is kicsit a múltba vesztek az elolvasott sorok.

Bevallom éreztem egy kis szomorúságot a befejezés után, de amikor visszagondolok azokra a párbeszédekre, amiket Fermín ad a sztorihoz/sztoriba sikerül újra elmosolyodnom. Ő viszi el hátán az egészet, ami nem baj, hiszen nagyon bírom a fanyar humorát, a zrikálásait (külön kiemelendő a könyves bolt kirakatába vevőcsalogatónak kirakott Betlehem körüli szópárbaj közte és Sempere úr között), de még sincs benne volt ebben annyi erő, hogy több pontot adjak rá.

Kiadó: Ulpius ház
Oldalszám: 324 oldal (+30 oldalon egy-egy részlet A szél árnyékából, és az Angyali játszmából. Nekem ez kicsit wtf! érzés volt, mert ha én most olvasnám el A mennyország fogságában lövésem sem lett volna a másik kettőről. Aki pedig már olvastam ezeket, azoknak ide ez feleslegesek ezek a részek.)

Az ITT látható másik borító nekem valahogy jobban tetszik, de a jó hír, hogy érkezik a többi Zafón könyv is (a The Midnight Palace és a The Prince of Mist is, amik nem a négykötetes sorozat darabjai, de elég érdekesnek ígérkeznek).

Svéd. Boszorkányos. Izgalmas. Misztikus. Emberi. És kell! Az egész!

A főszereplők (mert többen is vannak ám!) hat lány, akik egy középiskolába járnak és alig ismerik egymást. Egy éjjel azonban megváltozik az életük. A svéd városban megmagyarázhatatlan öngyilkosságok történnek, amiket egy sötét erő irányít. Engelsforsban (a városka neve, ahol a történet játszódik) a fiatalok nem is annyira ártatlanok, mint ahogy azt mindenki várná. Mindegyiküknek van valami titka, valami sötét dolog, amitől legszívesebben menekülnének, ám nem tudnak.

A hat lány (Minoo, Rebecka, Vanessa, Linnéa, Anna-Karin és Ida) mindegyikében van valami különleges erő, amivel együtt kell élniük. De ez nem is annyira egyszerű, mint ahogy azt gondolták azon a teliholdas éjjelen, amikor egy csapásra megváltozott az életük egy kihalt erdei tisztáson. Ráadásul ott van köztük a kamaszos lázadás, a bizalom kérdése és az a sok szorongás. A családtól, az iskolai megmérettetésektől, a szerelemtől, a barátságtól és önmaguktól.

Mats Strandberg és Sara B. Elfgren a két szerző olyan hangulatot teremtett olvasás közben, hogy kirázott a hideg. Bennük megvan mindaz, amitől a svéd írók annyira jók! (Millenium trilógia, Hívj be!)

A megjelenésig már nincs sok hátra, október 25-ig kell csak azon agyalnom, hogy mi lesz a lányokkal, akik mindegyike nagyon sok érdekes történetet rejt. Ebben biztos vagyok. Meg abban is, hogy megveszem az első részt. Aztán a második is, meg a harmadik is. 

Mert, hogy a Kör bizony egy trilógia, és az első rész hamarosan debütál. Ha kedvet kaptatok akkor kattanjatok a könyv oldalára a Geopen kiadónál, olvassatok bele a hivatalos blogon, vagy rajongjatok a Kör Facebook oldalán.

Azt hiszem bátor dolog volt tőlem, hogy eme regénnyel nyertem betekintést a norvég kortárs irodalom egyik legtehetségesebbjének mondott Loe munkásságába. Az 1996-os Naiv.Szuper című könyvét mindenhol az egekig marasztalták, de én bevallom, bár ismertem és hallottam Erlend Loe nevéről, de az az Elfújta a nő című könyvre csak a borító miatt figyeltem fel. 

Gusztustalanul neonpink. Sárga és fekete nagy betűkkel és giccses kis pixelekből álló szívvel. Tökéletes! Ez kell nekem! - gondoltam, amikor megláttam az újdonságok között 2010-ben egy kirakatban. Aztán az élet úgy hozta, hogy a Scolar kiadónál járva megkaptam ezt az apró rózsaszín vékony kis regényt, de csak most jutott rá időm elolvasni így két év után. Egyébként azt hiszem a legjobbkor olvastam el.

A regény főszereplője egy 20-as évei közepén járó fiatalember, aki egyszercsak azon kapja magát, hogy együtt él egy szintén korabeli lánnyal, Marianne-val. Az ő kapcsolatukról szól a regény. A srác gondolatai és érzései ironikus köntösbe csomagolva jelenik meg az Elfújta a nőben. Az elején zavartak az író rövidre vágott mondatai meg a főszereplő csapongó gondolatmenete és majdnem félbehagytam. Aztán tovább olvastam és közben rohadtul ideges voltam Marianne-ra meg a picsás viselkedésére, és dühöngtem a srác miatt, aki nem volt képes megmondani neki, hogy amit csinál az gáz.

"Marianne szerint hátborzongatóan erős hajlamom van rá, hogy a végtelenségig töprengjek semmiségeken. Viszont a saját gondolataimra én mondom meg, mennyi időt szánok, vágok vissza."

A csaj mindent szeretne megszabni a pasinak, aki egy szerencsétlen balga papucs és hagyja magát (egy bizonyos pontig.) A könyv elején rögtön összeköltöznek (Marianne hozza a 12 dobozát meg a béna sárga komódját), majd élik a közös albérletben élő szerelmespárok életét. Unalom, unalom hátán néha egy baráti összejövetel, vagy parti, de főként a csaj irányít és beszél. A srác gondolatai néhol nagyon fárasztóak, néhol roppant ironikusak és már amikor feladnám az egész könyvbe vetett hitemet, akkor Loe leír egy olyan fricskát, hogy magamban somolygok.

"Elhatároztam, megpróbálok fülig beleszeretni. Bizony, már holnap megkezdem ez irányú munkálataimat. Csak nem tarthat olyan sokáig." 

"A szerelem legbiztosabb jele az, ha nem vagyunk biztosak abban, mit érzünk." 

De a szerelem nem ilyen,  nem elhatározás kérdése. A párkapcsolatnak pedig iszonyat sok buktatója van. Ezekről mind lehet olvasni a regényben: megfelelési kényszer, megértés, őszinteség, szex, a két ember baráti társaságának összecsiszolása, szülők viszonya a másik félhez, félelem attól, hogy a másik kevésbé szeret, parázás, hogy a megszokás elrontja a dolgokat, a különböző érdeklődési körök összehangolása, rossz szokások elviselése, önmegvalósítás a másik mellett.

Az olvasás közben úgy éreztem kicsit olyan volt az Elfújta a nő mintha rólam (is) szólva. Vagyis egy régi kapcsolatomról, amiből azóta tanultam már egyet s mást hiszen eltelt jó pár év. Persze mindig utólag jövünk rá a dolgokra, közben nem látjuk át az egészet, mert benne vagyunk.

A főszereplő sincs jól, és nem is történnek vele jó dolgok. Kirúgják a munkahelyéről, egyetlen hobbija az, hogy eljár úszni. Közben összekeveri a megszokást a szerelem érzésével és bizonytalan a jövőt illetően. Egyedül is tud létezni, erre is van példa a könyvben, de függ Marianne-tól. Megismer más lányokat, de egyik rosszabb mint a másik. Közben telnek el a hónapok, az évek, meg az évszakok, de nem tud túllépni Marianne-n. Pedig a nő olyan dolgokat művel (a háta mögött is) szemrebbenés nélkül, hogy kijárna neki egy jó nagy csattanós pofon. Rohadtul haragudtam a srácra, Marianne-ra, mert mindenhogy elrontották, azt amit el lehet. Haragudtam magamra is, hogy én is voltam ilyen hülye.

"Az éjszaka közepén felriadtam. Mintegy villámcsapásra megvilágosodott előttem, hogy az én életemet a világon senki más nem élheti le rajtam kívül."

Értékelés: 5/3.5 

Az van, hogy ez a könyv tanulságos azért. Néhol furcsa, meg vontatott, főleg azok a részek, ahol a párocska utazgat Európában és csak azt írja le Loe, ami a vonaton történik. De még a semmiségek közepette is be tud szúrni egy-egy olyan párbeszédet, ami üt. Néha untam, néha nem.

Hát ilyen ez a könyv. És nem csak lányoknak hasznos, szerintem kifejezetten jó lenne, ha több srác olvasná el. Lehet, hogy lenne egy-két összetört szívű lány, de azért mi sem vagyunk szentek. Mindenki viselkedett Marianne-ként és biztos, hogy sokan voltak már a másik fél szerepében is. De hát a szerelem ilyen. A kapcsolatok és az emberek bonyolultak. 

A könyvet köszönöm szépen a Scolar kiadónak! 

Oldalszám: 187

Kiadó: Scolar
A könyvet egyébként a Várólistám csökkentése érdekében olvastam el. 

A Vörösmarty téren rendezett könyvfesztivál előtt figyeltem fel a könyvre, mert elég sok könyvesblogger várólistáján landolt, én pedig megbízok mások ízlésében, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam. Direkt nem olvastam el a kritikákat róla, mert nem akartam, hogy befolyásoljon mások véleménye.

A Gabo kiadó standjánál meg is tapogattam a vaskos kötetet és alig volt szívem otthagyni. Aztán megkaptam születésnapomra ajándékba (iszonyat örültem), és bár van sok olvasnivalóm meg haladni kéne a Várólistával is, de gondoltam nem árthat ha gyorsan kiolvasom. Egyébként is érdekelnek az olyan könyvek, amik a történelemre és mágiára illetve az ezekkel kapcsolatos világnézetekre és az akkori korra adnak visszatekintést.

Katherine Howe írónő a PhD programja közben egy pókerezés alkalmával osztotta meg barátaival a gondolatát a könyv ötletéről. A srácok rábeszélték, hogy írja meg és ő így is tett.

A boszorkányoskönyv főszereplője Connie, a Harvard egyetemen tanul és részt vesz a PhD programban, ahol nyáron el kell készítsen egy kutatást. A professzor, aki segít neki nagyon tekintélyes név a szakmában, a lány nem akar csalódást okozni neki. Nyár elején Connie anyja rábízza a lányra a nagyitól örökölt ház kitakarítását és eladását. A lány Salem városa mellé utazik, hogy körülnézzen a rozzant évek óta nem lakott házban. Régóta felhalmozódott por, elburjánzott kert és rengeteg lim-lom fogadja. A lány megígéri az ezoterikus (auralátó) beállítottságú anyjának Grace-nek, hogy megtesz minden tőle telhetőt, hogy eladja a kis lakot.

Connie takarítás közben talál egy rozsdás kulcsot, ami tartalmaz egy kis cetlit melyre egy nevet írtak fel. Deliverance Dane. A lány nem tudja ki lehet e név mögött, ám valamiért nem hagyja nyugodni a dolog. A házban takarítás közben fura emléktöredékek támadják meg a lány agyát (ezek inkább csak fura benyomások, megérzések, semmi véres horror), és egyre többet tud meg Deliverance-ről is. Rájön, hogy a név egy Salem városában élő boszorkányt takar.

A salemi perekről a lány is tanult illetve hallott, ám nem tudja mit kereshet anyja hazában egy olyan név, akit a nagy boszorkányperben akasztottak fel. És vajon mi köze van neki ehhez?

Connie rájön, hogy Deliverance-nak volt egy könyve, ami évről évre és generációról generációról öröklődve követte végig az 1692-es boszorkányperig terjedő időt a gyógyító, bábaasszonyok vagyis az akkori boszorkányok és leszármazottjainak sorsát. A diáklány rájön, hogy ez a könyv lenne a legjobb kutatási téma a készülő dolgozatához, de előbb ezt meg kell találni. Professzora sürgeti a lányt, mert őt is érdekli ez a régiség és bízik abban, hogy a lány áttörő dolgozatot nyújt be a tanszékre. Connie a könyv keresgélése közben összebarátkozik egy alpinistával, Sammel, aki egy templomot restaurál a faluban. Barátságból gyorsan szerelem szövődik: klisék, klisék everywhere. (A csillagnézős meteoros rész nekem már kicsit túl geil volt.)

A boszorkányoskönyvben a jelen történései mellett nyomon követhetjük Deliverance életét az 1600-as évek végén. A két szálon futó történet múltbeli eseményeiről szól fejezetek egész érdekfeszítően tárják fel az 1692-es perek mögött megbúvó emberi tetteket, érzéseket és az utánuk következő sötét éveket a túlélők számára.

A könyv szerintem korrektül felépített (jelen/múlt részek) és van valami furcsa megkapó hangulata. A leírások nagyon elképzelhetőek, az ósdi ház szinte előttem van, amit Connie-ra bíznak, hogy tegye rendbe. Mivel a szerző kapcsolatban áll a boszorkányperekben elítéltekkel jól beleásta magát a témába, és látszik, hogy "személyes ügy neki" ez a sztori. Sok érdekes és különleges régi szót használt Howe de... Valami nem okés. Nekem a végső befejezés nagyon furcsa volt. Nem spoilerezek, de inkább kínosan kacagtam a végső "összecsapásnál" Connie-n és nem rágtam tövig a körmömet, mert teljes mértékben kiszámítható volt minden. A téma viszont tökéletes választás lehetett volna egy jobb sztorival, erősebb karakterekkel.

A boszorkányos téma miatt azóta beszereztem egy könyvet hirtelen felindulásból jelvényért (a Rukkoláról) A világ legnagyobb babonái címmel és kicsit jobban utánaolvastam a boszorkányokkal foglalkozó témaköröknek. Meg persze megnéztem A salemi boszorkányok című filmet, amit igaz régen láttam már párszor, de így a könyvvel a hátam mögött, még jobban beleláttam a dolgok mögé.

Amúgy Pöfivonatnak nagyon tetszett A boszorkányoskönyv, még az is, hogy kiszámítható volt, Amadea meg a legjobban a szerelmi szál miatt akadt ki. (Tegyük hozzá jogosan, de nekem ez nem is volt annyira cinkes a könyvben.)

Oldalszám: 372
Kiadó: Gabo

A magyar borítóért gratula, az angol is nagyon szépre sikerült! 

Igen, tudta, hogy Csótánynak a bizalmas rendült meg benne, s ez nehezen gyógyítható sérülés. Mert tettek kellenek annak bizonyítására: mindig számíthatsz rám – nem pedig ígérgető, könnyű szavak. Ahogy most barátja mellett caplatott, a bőrsajdító hideg ellenére is érezte mellében a meleget. Tehát nemcsak a nevetés okozza, hanem mindenféle érzelem? Vajon lehet mérni az erejét? Mert ez egyfajta emberi, biotermikus energia. Milyen jó, hogy vannak érzései!  (...) Ó, de klassz! Az érzéseknek, energiahullámoknak világméretű tobzódása következne! Mérhetően, szabályozottan, környezetbarát módon! Kabarékban, színházakban, kórházakban, egyszerű családi otthonokba. Agresszív, gyilkos férjek mint hatalmas gőzturbinák szolgáltatnák az áramot. Pöfögnének tőle a kávéfőzők, felbőgnének a háziasszonyok kezében a habverőmotorok- A palesztinok és izraeliek annyi haragból oázissá változtathatnák a homokot. Most már bármibe lefogadta volna Nobel-díját. És ilyen fiatalon! 

Egy könyves hírlevélben olvastam először Sohonyai Edit írónőről, új könyve a Kockacukor révén. Gondoltam rákeresek a molyon az első regényére. Megláttam a karcokat és eldöntöttem, hogy nekem szükségem van arra, hogy elolvassam, mert kell és kész! A Rukkolán böngészve láttam egy elérhető példányt a Le a csajokkal! - ból és gyorsan happoltam is. És nem bántam meg! Sőt!

Kincses Tamás tizedik osztályos tanuló. Tipikus kamasz világvége méretű problémákkal és gondokkal. A könyv az ő szemszögéből mutatja be a tinik életét és teszi mindezt olyan zseniális módon, hogy egyszerűen nem bírod ki nevetés nélkül.

Tamás 10/A-s a gimiben egy reál osztályban, ahová szinte csak fiúk járnak. Leszámítva a három vinnyogó bányarémet és Böbét, aki Tamás óvodáskori cimborája. A fiú és a lány elválaszthatatlan jó barátok nagyon rég óta. Mindent tudnak egymásról. Vagyis majdnem mindent.  Tamás és legjobb haverja Csótány és a többi 16 éves fiatal éppen csak ismerkednek az élet olyan fontos dolgaival mint a szerelem és ez bizony sok sok problémát szül a gimisek életében. A 10/A rendez egy bulit, ahol Tamás végre életében először táncol lánnyal, és ez olyannyira jól sikerül, hogy Böbe féltékeny lesz és elrohan. Robi az osztály menőgyerek kíséri haza a lányt, akivel másnap már kézenfogva jelennek meg a suli kapujában, Tamás teljes megdöbbenésére. A fiú és Robi régóta ellenségek, úgy érzi Böbe áruló lett, mert elkezdett járni Robival. De nem is csak ez a gond, hanem az, hogy van itt bizony mindenféle fura érzés. Vajon ilyen a szerelem? 

"A szívét összeszorító jeges rémülettel kellett megállnia, mert egy rémisztő, szörnyűséges, el-kép-zel-het-et-len dolog jutott el az érzések elől gondosan eldugaszolt tudatáig. Lehetséges, hogy ami most a lelkét hasogatja, az nem más, mint a szerelem? Nem... Neeeeem! Kizárt. Az ember nem szerethet bele egy barátjába, aki történetesen egy lány!"

Sohonyai Edit olyan nyelvezettel és humoros helyzetekkel érzékelteti azokat a fontos dolgokat egy fiatal életében mint az első flört - csók - szerelem - kapcsolat és még megannyi kamaszt érintő dolgot (mint az öltözködés, a beilleszkedés egy közösségbe (ki a menő, ki a nem menő?), családi viszonyok (elvált/alkoholista szülők) barátság, tanulás, jövőkép), hogy belefeledkezel a történetbe és észre sem veszed, hogy véget ért. Az írónő stílusa nagyon könnyed és hiába hogy már nem vagyok kamasz, de ha 10 évvel előbb olvasom ezt a regényt akkor is ennyire imádtam volna minden egyes sorát!

Kincses Tamás sztorija, bakijai és próbálkozásai az életben annyira sok vicces szituációt szül, hogy nem bírod ki röhögés nélkül miközben olvasod. Próbáltam BKV-n olvasni a könyvet és többször elnevettem magam a villamoson (sok ember nézhetett hülyének szerintem) annyi vicces jelenet szituáció van benne. És végülis ilyen ha visszagondolok ilyen a kamaszkor is. 

Kicsit félelmetes, kicsit zavaros és amit akkor cikinek érzünk az visszagondolva már utólag  viccesnek hat és jót nevetünk rajta és a szerencsétlenkedéseinken. Szóval ilyen ez a könyv. 

Értékelés: 5/5 

Minden kamasznak és nem kamasznak ajánlom, mert lefogadom, hogy ezeken mindenki átesett már (okés, hogy Tamás egy srác és az ő szemszögéből van bemutatva a sztori, de sok okos dolgot tud mondani, ami hasznos a lányok számára is) és ilyen tálalásban kevés jó, értelmes és mindemellett megfelelően nevelő célzatú könyvet nagyon régen olvastam. Főleg magyar írótól! 

Jah és úgysem bírjátok ki, hogy ne röhögjetek azon a részen például mikor Tamás lepillanatragasztózott fülét a Lütyő utána hajsza közben elereszti a ragasztót miközben a srác tigrisbukfencezve veti magát a család kutyája után, akinek a feje bele van szorulva egy befőttesüvegbe. Vagy amikor az anyjával viszik le lopakodva a kutyakakát a kukához és a szomszéd (aki mellesleg Tamás apja főnökének a felesége és másodállásban házisárkány) belekukkant a zsákba és és és és és.... Tele van a könyv sok sok kacagtató sztorival, szóval ha egy kis vidámságot akarsz szerezd be. Engem sokszor felvidított az utóbbi hetekben. Szóval respect Sohonyai Editnek! 

(Vannak ám további részek is. Sor kerül majd azokra is)

Kiadó: Móra Könyvkiadó

Oldalszám: 227 oldal

"Ha az idő egy fonal, ami összeköti a történeteket, akkor a buli a pont, ahol minden összecsomósodik. És az a csomó csak nő és nő, egyre jobban összegubancolódik, és magába vonja a többi történetet is."

Hanah Baker öngyilkosságot követ el. Tizenhárom okot sorol fel a tettére és magnóra veszi a sztorikat, amik odáig vezettek, hogy megtette ezt a szörnyű dolgot.

Nekidőlök egy műanyag keretes plakátnak, és becsukom a szemem.
Azt hallgatom, hogy valaki éppen feladja. Valaki, akit ismertem. Valaki, akit kedveltem.
Hallgatom. De már nagyon elkéstem.

A középiskolások élete nem egyszerű, én is átéltem pár dolgot a szakközépben, és lehet pont ezért, de Hanah sztorija nem rázott meg annyira. A könyv elején a fülszövegen (amellett, hogy lelő pár spoilert) Gordon Korman (? ki is ő? ) ezt írja: Jay Asher olyan őszintén és keresetlenül meséli el a történetét, hogy a tragédiát megrázkódtatóan valódiként éljük át.

Én ezt ahogy van szépen kihúznám, mert rám nem volt ilyen hatással, pedig nagyon vártam a könyvtől valamiféle választ vagy igazolást az életről. Vagy legalább annyi érzelmet, hogy sajánljam volna a főszereplőt, hogy öngyilkos lett. De nem így történt.

Szeretem a tinikről / tiniknek szóló ilyen jellegű írásokat, amikből meg lehet érteni a miérteket, de itt ez nem következik be. Nem éreztem annyira nagy dolognak a Hanah-t ért "atrocitásokat" akkora tehernek, amikkel egy 16-17 éves lány ne tudna megbirkózni, ha nem kér segítséget. És Hanah-nak annyi ember próbált segíteni, de ő eldobta magától ezeket. Iszonyatos módon felbosszantottam magam ezen a lányon. (Engem szakközépben sokszor zrikáltak, csúfoltak, eminensnek neveztek, kiröhögtek, nem voltam népszerű lány, nem sok barátom volt, vagy ha volt is hatalmasat csalódtam bennük és még sorolhatnám a sok sok rosszat ebből a 4 évből. Kurvára örültem, hogy végre elballagtam, ez az igazság, de egyszer sem jutott eszembe olyan, hogy akkor most ezért megölöm magam. Tudtam, hogy úgyis véget ér és soha nem látom ezeket az embereket. Hanahnak ez eszébe sem jutott! Csak sodródott és nem tiltakozott, nem vett erőt magán, hogy otthagyja ezt az iskolát, vagy beszéljen a szüleivel - akikről egyébként nagyon kevés szó esik a könyvben.)

A magnókazetták, ahol elmeséli, hogy ki és miért bántotta, csúfolta ki vagy viselkedett vele rosszul, egyszerűen semmiségek. Vannak a történetek között egy-két súlyosabbak, de sokszor nem is igazán Hanahra nézve, hanem másokra, akikkel ő is kapcsolatban áll. Ő sokszor csak nézői ezeknek az eseteknek. 

Szerintem ez a lényeg az egészben. Senki sem tudja teljesen biztosan, milyen hatással van mások életére. Sokszor fogalmunk sincs. Mégis ugyanúgy cselekszünk.

Roppant mód felidegesítettek Hanah érve, és monológjai, amiket Clay hallgat meg a magnón keresztül. A kazettás megoldás, amúgy nagyon jó húzás volt Jay Ashertől, de a sztoritól és a történettől sokkal, de sokkal többet vártam volna. Clay, a fiú aki végighallgatja a kazettákat szerelmes volt Hanáhba, és a lány elmondott soraihoz hozzáteszi a sajátját. Ezek a részek, ahol Clay vallomásai voltak ezerszer szimpatikus volt, mint a többi rész a könyvben.



Értékelés: 5/2,5

Szerencsére nem áldoztam pénzt a könyvre, mert a Rukkola.hu-ról szereztem be és rakom is vissza, amint kilövöm a blogpostot. Hátha másnak nagyobb "örömet" okoz. Érdekes lenne, talán egy másik szereplővel, másik sztorival és más helyzetekkel, de így csak egy könyv volt, amiből nem tudtam meg semmit sem a tinikről és csak felidegesítettem magam. Nem került hozzám közel Hanah és ez a legnagyobb baj. (Bevallom a könyv végén szinte vártam, hogy jöjjön már el az a pillanat amikor vége lesz a kazettáknak, jöjjön el az a pont, amikor Hanah megteszi az öngyilkosságot, mert annyira zavart!)  Tudom, hogy ez nagyon nem szép dolog, és minden bizonnyal a főszereplő nem volt teljesen beszámítható és lehetett volna segíteni rajta, csak ő nem akarta. Így pedig sajnos nem lehet mit tenni.

Szóval némi érzelem azért volt benne(m), ezért jár a pont. Meg a gyönyörű borítóért!

Oldalszám: 260
Kiadó: Könyvmolyképző

"– Nem tudom, miről beszélsz! – vágtam rá, túl gyorsan ahhoz, hogy jó hazugság legyen. Elárulok valamit a hazugságról: egy részednek komolyan hinnie kell benne. még ha csak egy apró, baljóslatú darabkának is, ami az agyad legfeketébb, legsötétebb részében bujkál. Akarnod kell, hogy igaz legyen."

 "Évekig azt hittem, hogy kémnek lenni kihívás. Kiderült, hogy lánynak lenni a trükkös rész."

A fiatal lány megismerkedik egy fiúval, akiben "semmi különleges nincs". Ő nem tud semmit sem a kémek világáról, a robbanó és lőfegyverekről csak annyi tudása van amit a neten és az akciófilmekből szedett. Cammie beadja neki a fedősztorit, hogy ő magántanuló és apjával, anyjával és macskájával él a városban. Az igazság  azonban távol áll ettől. Az átlagos Josh azonban megdobogtatja Cammie szívét. Azonban a szerelem és a kémhölgyek kapcsolatai nem összeegyeztethetőek, ám a lány és barátnői nem adják fel!

Pró és kontra a világ legcukibb/legkedvesebb/legédesebb fiújának kapcsolatáról egy zseni/kiképzés alatt álló kém/ barátnővel:
PRÓ: Képes vagy elmondani a fiúnak, hogy érzed magad, tizennégy különböző nyelven.
KONTRA: A srác nem érti egyik nyelvet se (kivéve az angolt, de még akkor is a különleges, gyakran lefordíthatatlan „fiú” dialektusban beszél).
PRÓ: Ha a srácnak gondja van a kémiával, találkozhatsz vele a könyvtárban, és együtt tanulhattok.
KONTRA: Nem segíthetsz túl sokat, mert kicsit nehéz elmagyarázni, hogy miért PhD-szintű kémiád van másodikban.

Ally Carter meglepően könnyed stílusban és meggyőzően vázolja fel a bentlakásos iskola szabályait, és a fiatal Cammie érzelmeit a randizásról és cikis sztorijait a szerencsétlenkedéseiket Josh-hal. Bex és Liz (és az időközben feltűnő új lány, Morgan, aki igazi sznob divatmániás picsa, de kémcsaládból származik így felveszik a Gallagher Akadémiára soron kívül) sok vicces pillanatot szereznek a főszereplőnek, amikor vegyítik a randizást a kémkedéssel.

Értékelés: 5/3.5

Nem mondom, hogy világmegváltó műről van szó, de könnyed szórakozás a sok vámpíros, vérfarkasos, sci-fi-s űrjárgányos fantasy könyv után. Üdítően humoros és néhol kellőképpen komoly. (Főleg Cammie és a nemrég megözvegyül anyja kapcsolatában /a lány apja egy küldetésen halt meg, körülményeiről nem sokat tudunk meg a regényben/, vagy a nő életében felbukkanó új férfivel kapcsolatos dolgok) 

A kémek világa mindig is érdekelt, bár nem a Bond féle titkos ügynökök, hanem a Nikita és az Alias féle női változatok. Ez egy kicsit felvillant ebből valamit. A tanórák változatosságai és a kémvilág kifejezései és sztorijai kellőképpen lekötöttek pár órára, mert egyébként a könyv elég vékonyka.

Oldalszám: 253 oldal

Kiadó: Kelly kiadó

A könyvet a Rukkola.hu-ról szerzetem be ingyen! Egyébként van folytatása is (Görbüljek meg, ha igazat mondok) szeretnék majd arra is szert tenni, de egyelőre senki sem akar tőle megválni :(