![]() |
| Zafón, Lehane, Coelho, és Rowling = überkedvencek és egykori kedvencek |
A Libri Kiadó 2015 őszén jelentette meg Sophie Kinsella legújabb regényét, a Hová lett Audrey?-t. A történet főszereplője a zárkózott tinédzser, Audrey, illetve a családja, akik kicsit sem hétköznapi módon birkóznak meg a problémáikkal. A fiatalos és lendületes történet bővelkedik fanyar humorban, mely az ősz slágere is lehet. A Blogturné Klub négy bloggere pedig segít Nektek eligazodni a történet bonyodalmain, és egy kicsit megismerteti veletek Audrey-t, az elsőre nem túl szimpatikus, ámde annál szerethetőbb karaktert.
Megint nem volt időm rendesebb bejegyzést írni, bár a Blogturné Klubnak hála az utóbbi időben elolvasott könyveim nem maradhatnak draftban, mert folyamatosan zajlanak a turnék. Persze azonkívül is olvasok azért, bár ezek régebbi példányok, de gondoltam egy-egy rövid bejegyzést azért megérdemelnének. Ezek után már csak hosszabbak vannak draftban , úgyhogy íme pár széljegyzet.
Sophie Kinsella: A pöttöm boltkóros
A boltkóros sorozat számomra első (a sorozatban azonban második) részét (Egy boltkóros naplója) imádtam. Gyorsan kiolvastam és aztán ugyanilyen gyorsasággal szereztem be a sorozat többi részét is. A Pánik a plázában-t szintén imádtam, a Boltkóros férjhez megy is tetszett, de aztán jött a Kelly Kiadó fiaskója, hogy megjelentette a kötet második részét (A boltkóros és testvére) a negyedik után, ami így nem igazán illeszkedett a folytatás közé hiszen régebbi. Nem is igazán voltam oda a könyvért, de kiolvastam. Már a férjhez menős részben is volt egy halom túlzó rész, meg hiszti a főszereplő Becky részéről, ami zavart, ez a Boltkóros babát vár részben csak tobzódott. Pihentettem egy kicsit a sorozatot, de a Könyvudvarban szembe jött A pöttöm boltkóros és nem hagytam ott. És akkor el is érkeztünk a sorozat befejő darabjához.
Még sosem jártam egyfontos boltban, de biztosan jók. Kezdjük ott, hogy minden egy gubába kerül.
- Drágám ennyire nem vagyunk szegények - csókol homlokon Luke. - De mi úgy spórolhatnánk a legkönnyebben, ha engem kérdezel, ha néhány ruhát nem csak egyszer vennéd fel.
Már megint.
- Én igenis hordom őket többször is! - feleltem ingerülten. - Mindig túlzol...
- Hányszor volt rajtad az a piros gombos kardigán? - kérdezi ártatlanul.
- Én... azt..... - akadoztam
A boltkóros sorozat számomra első (a sorozatban azonban második) részét (Egy boltkóros naplója) imádtam. Gyorsan kiolvastam és aztán ugyanilyen gyorsasággal szereztem be a sorozat többi részét is. A Pánik a plázában-t szintén imádtam, a Boltkóros férjhez megy is tetszett, de aztán jött a Kelly Kiadó fiaskója, hogy megjelentette a kötet második részét (A boltkóros és testvére) a negyedik után, ami így nem igazán illeszkedett a folytatás közé hiszen régebbi. Nem is igazán voltam oda a könyvért, de kiolvastam. Már a férjhez menős részben is volt egy halom túlzó rész, meg hiszti a főszereplő Becky részéről, ami zavart, ez a Boltkóros babát vár részben csak tobzódott. Pihentettem egy kicsit a sorozatot, de a Könyvudvarban szembe jött A pöttöm boltkóros és nem hagytam ott. És akkor el is érkeztünk a sorozat befejő darabjához.

"Nyugodj már le, szólok magamra. Semmi pánik, el kell olvasni minden egyes tételt lassan, egymás után. Mély lélegzetet veszek, nyugalmat erőltetek magamra, és kezdem:
WH Smint (hát ez rendben, papíráru mindenkinek kell)
Boots (dettó) (...........)
Blúzeum (az az uncsi fehér ing, de le volt árazva)
Millets... Itt megtorpanok. Millets? Soha sem jártak a Milletsbe. Mi a fenét kereshettem én a Milletsben? Bambán meredek az egyenlegre, agyam ezerrel kattog..mikor hirtelen világosság gyúl bennem. Persze. Hát ez az! Valaki használta a kártyámat. Jézusatyám! Én, Rebecca Bloowood bűncselekmény áldozata lettem."
Amit a neten találtam a könyvről a Bookline oldalán itt:
Kell egy kis kölcsön,hogy nyugodtan költsön…. Volt már olyan, hogy a hiteledet egy másikból fizetted ki? Sikerült már valaha meggyőznöd magad, hogy ha akciós terméket veszel, azzal tulajdonképpen pénzt keresel? Felvidít egy új cucc, ha rossz kedved van? Igen? Akkor te is boltkóros vagy! Akárcsak Becky Bloomwood, aki képtelen ellenállni a boltok csábításának, és csak vásárol, vásárol, vásárol. A sors iróniája, hogy miközben vásárlási mániája következtében egyre nőnek az adósságai, Becky valójában pénzügyi újságíró, és főállásban a Sikeres Megtakarítások nevű magazin olvasóit próbálja megtanítani a spórolós életre. Szinte minden napra van egy remek ötlete, sőt tudja a tökéletes receptet is: költs kevesebbet, keress többet! De az elméletet sehogy sem sikerül átültetnie a gyakorlatba. Egyre nyomasztóbb pénzzavarából egyre komolyabb költekezéssel igyekszik kimászni. A banktól érkező fizetési felszólításokra újabb vásárlásokkal felel. A helyzet már-már katasztrófával fenyeget … Vajon sikerül Beckynek úrrá lennie szenvedélyén? Abba tudja hagyni a vásárlást,mielőtt végleg összecsapnak a feje felett a hullámok? És legfőképp: létezik olyan férfi, aki mindezzel együtt szeretni tudja? Sophie Kinsella korunk egyik népbetegségéről írt fergeteges humorú könyvet, amelyben rámutat a fogyasztói társadalom visszásságaira. Az Egy boltkóros naplója olvasók millióit nevettette már meg világszerte. A regényből nagy sikerű film is készült, amelyet hamarosan a hazai mozikban is bemutatnak.
Az én szubjektív véleményem a könyvről:
Tündi barátnőmtől már sok jót hallottam Sophie Kinsella regényeiről, és erről a könyvről is ő mesélt nekem. Amikor karácsony előtt a Könyvudvar nevű helyen jártam (amit azóta is áldok) ráleltem erre a könyvre kemény 490 forintért és meg is vettem gyorsan.
És jó befektetésnek bizonyosult, mert a vizsgaidőszak és a karácsonyi jövés menés közben is gyorsan kiolvastam és minden lapját élveztem. Iszonyat sokat nevettem miközben olvastam Rebecca sztoriját mert néhány részben magamra ismertem. Tetszett az egész sztori, és olyan poénok vannak benne, hogy néha sírva röhögtem. Amikor a konyhában olvastam anyu néha megkérdezte hogy mi ilyen vicces mint nevetek meg mosolygok annyit olvasás közben.