"– Velem egyáltalán nem erőszakoskodott – jegyezte meg Mary. – Elutasíthattam volna, sikíthattam volna, feljelenthetem volna a rendőrségen. Akármit…
– Na és miért nem nem tetted egyiket sem? – vágott közbe Helen. – Azért, mert féltél? Vagy túlságosan szeretted az apádat? Esetleg arra gondoltál, hogy egy nap abbahagyja?
Hatalmas gombócot éreztem a torkomban. Körülnéztem, és láttam, hogy mindenki közel áll a síráshoz.
– Ha csak egyetlen ember akad az életedben, aki szeret, akkor mindenbe belemész. – feleltem."
Nehéz menet volt Sophie Andrews (a nevét persze megváltoztatták) életrajzi könyve. Szörnyű dolgokon ment keresztül 12 éves korától kezdve, így nem volt könnyű olvasmány, de ezt tudtam akkor mikor megvettem a regényt. A moly.hu Boltból szereztem be és az igazat megvallva a borító fogott meg. Egyszerűen vonzott. Tudom borító alapján nem mindig éri meg megvenni egy könyvet, de a fülszöveg alapján is tudtam, hogy ha ezt elolvasom sokkal jobban megismerem, majd a nemi erőszakot elszenvedett lányok lelki világát.
A kis Sophie-t születése után örökbe adták, és nevelőszülőkhöz kerül. Nevelő anyjával kevésbé ápol jó viszonyt, viszont apja (akit a könyvben csak Papának hív) jobban kijön a kislánnyal. Ő viszi mindenhová, ő gondoskodik róla, míg Sophie anyja dolgozik. Papa minden támogatja a lányát, segíti a leckeírásban, mindent megbeszélnek és tökéletes apa-lánya hétvégéket csapnak a a mama sokszor elutazik hétvégén a munkája miatt. Az egyik ilyen hétvégén a Papa szeretet átcsap egy bizony ponton. A kis Sophie nem érti mi történik vele. Nem tudja feldolgozni a helyzetet. Nem is csoda. 12 évesen durva nemi erőszak áldozata lesz, ráadásul családon belül.
A kislány élete ezután iszonyatos fordulatokat vesz. A Papa amikor csak tudja molesztálja, megalázza és durva dolgokra kényszeríti. Anyja vagy nem vesz erről tudomást, vagy nem is tud róla, vagy nem is érdekli. Sophie apja egy idő után a haverjait is ráveszi, arra hogy a lányával közösüljenek, így soha egy perc nyugta sincs a tinikorba lépő fiatal lánynak. Rettegésben él.
Menekülni kezd. Először az alkoholhoz, aztán a drogokhoz, végül önmaga ellen fordul. Az iskolában észreveszik, hogy Sophie megváltozott, de a hiába a családsegítők és pszichológusok a lány az éppen válófélben lévő szülőkre fogja a dolgokat. Miattuk van rosszul, miattuk viselkedik így. Anyja egyik nap végleg összecsomagol és elhagyja az apját, így a lány teljesen egyedül marad a férfival. Sokáig bírja, és hihetetlen lelki erejének köszönhetően napról napra túléli a Papa veréseit, megalázásait, éheztetését, zaklatásait miközben a külvilág számára látszik, hogy valami nem stimmel a tinilánynál. Az önpusztítás mellett Sophie-nak nemcsak a testén keletkeznek mély sérülések, hanem a lelkében is. Többszöri öngyilkossági kíséret, rendszeres gyomormosások és az érzés, hogy az egyetlen ember, akit szeret ilyen aberrált módon viszonyul hozzá.
Egyik este Sophie felhívja a szamaritánius segélyszervezetet. Itt egy Fran nevezetű nő veszi a telefont, akinek a lány kiönti a szívét. Nagy bátorság egy idegen emberre bízni az életed sötét titkát, de Fran ráveszi a lányt, hogy menjen be hozzájuk egy személyes beszélgetésre is. Az elgyötört és (módszeres módon) pengékkel összevagdosott tini (Sophie borotvapengéktől remélt megnyugvást apja erőszakosodásai után) itt segítő kezekre talál. Ettől függetlenül otthon él és szentül hiszi, hogy a Papa megváltozik. A férfi azonban nem lesz szentéletű, továbbra is gyötri a lányt. Sophie nem tudja kimondani és elismerni azt a tényt, ahogy az apja egy beteg ember, még mindig ezek ellenére is szereti. Hiszen csak ő van az életében, akire számíthat.
Nem volt még regény, ahol ennyire szeretettem volna a történetbe belezuhanni és megkeresni Sophie apját, hogy szájba verjem jó alaposan és megmentsem Sophie-t, hogy elbeszélgessek vele vagy tegyek valamit amitől rájön, hogy ha kimond egy mondatot a családsegítőknek vagy a rendőrségnek, akkor véget érnek a szenvedései. Elképzelhetetlen helyzet ez, én sem tudom, mit tettem volna, de a könyv olvasása közben végig drukkoltam annak, hogy a szenvedések Sophie életében érjenek véget és kerüljön helyre az élete.
A 16 éves tinit elszállítják egy bentlakásos intézetbe a szamaritánusok segítségével, ahol test és önkép zavaros emberekkel, skizofrénekkel és nemi erőszak áldozataival él együtt orvosi felügyelet alatt. A lány még 4 év után is képtelen beismerni és kimondani, hogy az apja bántalmazta és olyan dolgokra kényszerítette, amikre nincs mentség.
2 évet tölt az intézetben, közben folyamatosan változik az állapota. Van, hogy elszökik a bentlakásos helyről és az utcán csövezik, férfiakkal szexel pénzért és van, hogy egy pohárral próbálja szétvagdosni az ereit egy pályaudvaron, de rátalálnak még mielőtt késő lenne. Sophie a bentlakásos intézetben tanul meg bízni az emberekben, itt ismeri meg az érzéseit, köt barátságokat és itt jön rá, hogy sokat kell küzdenie azért, hogy teljes ember legyen.
Fran-nel végig tartja a kapcsolatot és amikor kiengedik a bentlakásos szanatóriumból ő segít neki a költözésben és abban, hogy munkát találjon. Nem egyszerű elfelejteni a szörnyűségeket, főleg úgy, hogy az ember, akit ő Papának nevez még mindig kísérti és időnként felbukkan az életében. Nem beszélve arról, hogy normális kapcsolatot alakítson ki férfiakkal és beilleszkedjen közösségekbe és a társadalom hasznos tagja legyen, azok után, hogy évekig abban a hitben él, hogy ő megérdemli ezt az egészet, amit vele tesznek, mert ő rossz és ez a büntetése.
Sophie mégis felnő és életét úgy próbálja élni, ahogy a rendes emberek. A megpróbáltatások sora a fentebb leírtakon kívül nem ér véget, csak nagyon kis szelete annak a sötét oldalnak, ahová a lány folyamatosan visszaesik, akarva vagy akaratlanul. Szerencsére azonban mindig van kiút, mindig van segítség és mindig van remény az életében, így a regény végére rendbe jönnek a dolgok. Nem maradéktalanul, hülyeség is lenne happy-end-et várni hiszen az ilyen dolgok nem múlnak el, még ha eljön az elégtétel órája is.
5/5
Azt hiszem igényel némi lelki erőt Sophie élete. Nem egyszerű olvasmány, mert kendőzetlenül és nyersen számol be a lány az őt ért szenvedésekről és sokszor tehetetlennek érzed magad az olvasás közben. Megtörtént eset, ezt valaki mind elszenvedte. Valahol él ez a lány, akiről olvasol. Sajnálod, hogy mindezeken átmegy, büntetnéd az elkövetőt (elkövetőket), ha tudnád, hogy megtehetnéd. Én ilyeneket éreztem miközben olvastam és pont ezért kapott 5 csillagot, mert hatással volt rám és hiába olvastam el hetekkel ezelőtt még mindig fura érzés A megsebzett-re gondolni... A borító meg csak dobott az egészen. Húh!
Hatalmas gombócot éreztem a torkomban. Körülnéztem, és láttam, hogy mindenki közel áll a síráshoz.
– Ha csak egyetlen ember akad az életedben, aki szeret, akkor mindenbe belemész. – feleltem."
Nehéz menet volt Sophie Andrews (a nevét persze megváltoztatták) életrajzi könyve. Szörnyű dolgokon ment keresztül 12 éves korától kezdve, így nem volt könnyű olvasmány, de ezt tudtam akkor mikor megvettem a regényt. A moly.hu Boltból szereztem be és az igazat megvallva a borító fogott meg. Egyszerűen vonzott. Tudom borító alapján nem mindig éri meg megvenni egy könyvet, de a fülszöveg alapján is tudtam, hogy ha ezt elolvasom sokkal jobban megismerem, majd a nemi erőszakot elszenvedett lányok lelki világát.
A kis Sophie-t születése után örökbe adták, és nevelőszülőkhöz kerül. Nevelő anyjával kevésbé ápol jó viszonyt, viszont apja (akit a könyvben csak Papának hív) jobban kijön a kislánnyal. Ő viszi mindenhová, ő gondoskodik róla, míg Sophie anyja dolgozik. Papa minden támogatja a lányát, segíti a leckeírásban, mindent megbeszélnek és tökéletes apa-lánya hétvégéket csapnak a a mama sokszor elutazik hétvégén a munkája miatt. Az egyik ilyen hétvégén a Papa szeretet átcsap egy bizony ponton. A kis Sophie nem érti mi történik vele. Nem tudja feldolgozni a helyzetet. Nem is csoda. 12 évesen durva nemi erőszak áldozata lesz, ráadásul családon belül.
A kislány élete ezután iszonyatos fordulatokat vesz. A Papa amikor csak tudja molesztálja, megalázza és durva dolgokra kényszeríti. Anyja vagy nem vesz erről tudomást, vagy nem is tud róla, vagy nem is érdekli. Sophie apja egy idő után a haverjait is ráveszi, arra hogy a lányával közösüljenek, így soha egy perc nyugta sincs a tinikorba lépő fiatal lánynak. Rettegésben él.
Menekülni kezd. Először az alkoholhoz, aztán a drogokhoz, végül önmaga ellen fordul. Az iskolában észreveszik, hogy Sophie megváltozott, de a hiába a családsegítők és pszichológusok a lány az éppen válófélben lévő szülőkre fogja a dolgokat. Miattuk van rosszul, miattuk viselkedik így. Anyja egyik nap végleg összecsomagol és elhagyja az apját, így a lány teljesen egyedül marad a férfival. Sokáig bírja, és hihetetlen lelki erejének köszönhetően napról napra túléli a Papa veréseit, megalázásait, éheztetését, zaklatásait miközben a külvilág számára látszik, hogy valami nem stimmel a tinilánynál. Az önpusztítás mellett Sophie-nak nemcsak a testén keletkeznek mély sérülések, hanem a lelkében is. Többszöri öngyilkossági kíséret, rendszeres gyomormosások és az érzés, hogy az egyetlen ember, akit szeret ilyen aberrált módon viszonyul hozzá.
Egyik este Sophie felhívja a szamaritánius segélyszervezetet. Itt egy Fran nevezetű nő veszi a telefont, akinek a lány kiönti a szívét. Nagy bátorság egy idegen emberre bízni az életed sötét titkát, de Fran ráveszi a lányt, hogy menjen be hozzájuk egy személyes beszélgetésre is. Az elgyötört és (módszeres módon) pengékkel összevagdosott tini (Sophie borotvapengéktől remélt megnyugvást apja erőszakosodásai után) itt segítő kezekre talál. Ettől függetlenül otthon él és szentül hiszi, hogy a Papa megváltozik. A férfi azonban nem lesz szentéletű, továbbra is gyötri a lányt. Sophie nem tudja kimondani és elismerni azt a tényt, ahogy az apja egy beteg ember, még mindig ezek ellenére is szereti. Hiszen csak ő van az életében, akire számíthat.
Nem volt még regény, ahol ennyire szeretettem volna a történetbe belezuhanni és megkeresni Sophie apját, hogy szájba verjem jó alaposan és megmentsem Sophie-t, hogy elbeszélgessek vele vagy tegyek valamit amitől rájön, hogy ha kimond egy mondatot a családsegítőknek vagy a rendőrségnek, akkor véget érnek a szenvedései. Elképzelhetetlen helyzet ez, én sem tudom, mit tettem volna, de a könyv olvasása közben végig drukkoltam annak, hogy a szenvedések Sophie életében érjenek véget és kerüljön helyre az élete.
A 16 éves tinit elszállítják egy bentlakásos intézetbe a szamaritánusok segítségével, ahol test és önkép zavaros emberekkel, skizofrénekkel és nemi erőszak áldozataival él együtt orvosi felügyelet alatt. A lány még 4 év után is képtelen beismerni és kimondani, hogy az apja bántalmazta és olyan dolgokra kényszerítette, amikre nincs mentség.
2 évet tölt az intézetben, közben folyamatosan változik az állapota. Van, hogy elszökik a bentlakásos helyről és az utcán csövezik, férfiakkal szexel pénzért és van, hogy egy pohárral próbálja szétvagdosni az ereit egy pályaudvaron, de rátalálnak még mielőtt késő lenne. Sophie a bentlakásos intézetben tanul meg bízni az emberekben, itt ismeri meg az érzéseit, köt barátságokat és itt jön rá, hogy sokat kell küzdenie azért, hogy teljes ember legyen.
Fran-nel végig tartja a kapcsolatot és amikor kiengedik a bentlakásos szanatóriumból ő segít neki a költözésben és abban, hogy munkát találjon. Nem egyszerű elfelejteni a szörnyűségeket, főleg úgy, hogy az ember, akit ő Papának nevez még mindig kísérti és időnként felbukkan az életében. Nem beszélve arról, hogy normális kapcsolatot alakítson ki férfiakkal és beilleszkedjen közösségekbe és a társadalom hasznos tagja legyen, azok után, hogy évekig abban a hitben él, hogy ő megérdemli ezt az egészet, amit vele tesznek, mert ő rossz és ez a büntetése.
Sophie mégis felnő és életét úgy próbálja élni, ahogy a rendes emberek. A megpróbáltatások sora a fentebb leírtakon kívül nem ér véget, csak nagyon kis szelete annak a sötét oldalnak, ahová a lány folyamatosan visszaesik, akarva vagy akaratlanul. Szerencsére azonban mindig van kiút, mindig van segítség és mindig van remény az életében, így a regény végére rendbe jönnek a dolgok. Nem maradéktalanul, hülyeség is lenne happy-end-et várni hiszen az ilyen dolgok nem múlnak el, még ha eljön az elégtétel órája is.
Azt hiszem igényel némi lelki erőt Sophie élete. Nem egyszerű olvasmány, mert kendőzetlenül és nyersen számol be a lány az őt ért szenvedésekről és sokszor tehetetlennek érzed magad az olvasás közben. Megtörtént eset, ezt valaki mind elszenvedte. Valahol él ez a lány, akiről olvasol. Sajnálod, hogy mindezeken átmegy, büntetnéd az elkövetőt (elkövetőket), ha tudnád, hogy megtehetnéd. Én ilyeneket éreztem miközben olvastam és pont ezért kapott 5 csillagot, mert hatással volt rám és hiába olvastam el hetekkel ezelőtt még mindig fura érzés A megsebzett-re gondolni... A borító meg csak dobott az egészen. Húh!
