Mindig meglepődök milyen vicces helyzeteket generál az élet. Még el sem kezdtem olvasni a könyvet, de máris azonosultam vele. Én is ragadozóvá váltam. Amikor megláttam az beharangozó előzetest az idén érkező filmről egyből tudtam el kell olvasni még moziba kerülés előtt. Így is tettem, gyorsan megnéztem mivel is van dolgom. Összesen 4 könyvbe sikerült sűríteni a hőseink kalandozásait a nagy vadászmezőn, ahol hatalmas kerekeken száguldozó városok vadásznak a jóval kisebb áldozataikra. Mindezt persze pár ezer évvel mostani földi időnkhöz képest. Kérdem én, ki ne akarna egy ilyen kalandba kezdeni?
Tudom, tudom, hogy karácsonyig már csak 2 egész nap van, ám még mindig van esélyed beszerezni a fiúdnak, férjednek, unokatesódnak, apukádnak, öcsédnek, esetleg apósodnak a karácsonyi ajándékot. Főleg, ha szeretnek olvasni! Ajánlok ugyanis 16 könyvet, aminek szerintem a fiúk, férfiak örülni fognak, ha ezt bontják ki a fa alatt!
Kezdjük azzal, hogy mostanában elég gyors egymás utánban olvastam el sci-fi témájú könyveket. Így valószínűleg még rajta ülök a „úristen miért nem olvastam ezeket el előbb” vonaton. Ezért is gondoltam, hogy becsatlakozom a blog hírfolyamába és megírom én is a véleményem a „fiúsabb” témákról. Igazából {[(MINIMÁLISAN SPOILERES)]} az egész írás, szóval ne mondjátok, hogy nem szóltam.
Előzőleg összeszedtem egy filmes postot ITT, abban is feltűnt egy idegen élőlényes film, akik megszállják az emberi testeket az utópisztikus jövőben.
Most újabb film készült el, hasonló témában, bár ez sokkal inkább felnőtt film lesz, valószínűleg korhatárral és több erőszakkal, szexszel és paráztatással.
Azt hiszem, hogy 2014-ben be is mutatják Michel Faber A felszín alatt című regényéből készült filmet Scarlett Johansson főszereplésével. A trailer tök nyomasztó, ellenben én nagyon kíváncsi vagyok a könyvre. Hamarosan be is szerzem majd, mert nagyon érdekel.
Kiadó: GABO Kiadó
Oldalszám: 288
A könyv fülszövege:

Isserley, aki egy másik világból érkezett földünkre néhány társával, fáradhatatlanul járja Skócia útjait, „megfelelő” stopposokra vadászva. Faber lépésről lépésre bontja ki a jellemeket, a helyzetet, s mire teljes képet kapunk Isserleyről, már el is pusztult. A stopposok kidolgozott, tipikusnak nevezhető jellemek, pszichológiailag megalapozott önálló kis történetet képvisel mindegyik. A Felszín alatt nem igazán horror, nem igazán sci-fi, mégis mind a kettő. Örök irodalmi témát fejt ki: az emberi lét paradoxonját. Felveti a kérdést, mi is teszi igazán emberré az embert? Attól vagyunk emberek, hogy embernek nevezzük magunkat? Vagy attól, hogy le tudunk győzni más fajokat? Attól, hogy otthont teremtünk magunknak? Vagy attól, hogy a természet gyermekei maradunk? Esetleg attól, hogy kommunikálunk? Ezek alapján sem a földi emberek, sem a regényben szereplő idegen, magukat embernek nevező lények nem felelnek meg igazán az ember-képnek: egyik sem „emberebb” a másiknál. Az idegenek társadalma felsőbbrendűnek tartja magát, lenézi az embereket (akiket vodseleknek neveznek), ugyanakkor az ő társadalmuk a legszörnyűbb, legigazságtalanabb társadalmi berendezkedés.
"– De a Hernandez-egyezmény…
– Ugyan már, Cassius. Aki szigorúan a szabályok szerint játszik, az még sosem nyert semmit. Szerinted az éghajósok nem kémkednek utánunk? Nem olyan naivak ők. – Madame összekulcsolta a kezét és az üres pultra meredt. – Jesse Fisher egy akadémián kap kiképzést. Iskolákat használnak, mert azt hiszik, olyan hülyék vagyunk, hogy nem ellenőrizzük őket. Talán az elnököt átverhetik ilyen módon, de engem nem."
Oldalszám: 264 oldal
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Nick James a való életben egy tök helyes fiatal író (ő is 86-os mint én!), aki zenei blogot is vezet már több éve ITT
+ A külföldi borítók is szépek, bár nekem a magyar vonulat is tetszik. (kattintásra nagyobb méretben is megnézheted őket)

A történet főszereplője 2 fiú, akik különböző személyiséggel, egymástól teljesen különböző helyen élnek olyannyira, hogy elméletben közük se lehetne egymáshoz. Ám a sors nem így akarja. Jesse Fisher az Éghajó Akadémia lúzer tanonca első földön végrehajtandó bevetésén találkozik Cassius Stevensonnal, a felszíni ügynökkel. A két srác ugyanazt szeretné megszerezni. Az éppen akkor a Földön landoló gyöngyöt, mely a világűrből érkezik és egy egész várost (vagy járművet) képes ellátni energiával, de nem mindegy, hogy ki a gyorsabb és ki szerzi meg magának.
Nick James young-adult sci-fije egy olyan világban játszódik, ahol a gyöngyökért (az energia egyetlen forrása) folyó harc a mindennapok része. Az Éghajó Akadémián (a Föld atmoszférájának szélén lebegő hatalmas hajó) élő gyerekeket arra képezik ki, hogy a Földre leszállva begyűjtsék a gyöngyöket, ám a Felszíni városokban is vannak gyöngyszerző ügynökök, akik nem hagyják annyiban, hogy az égiek vigyék a túlélésért felelős energiaforrást. Komoly harc dúl a két tábor között, bár a Hernandez-egyezmény azt is megakadályozza elvileg, hogy az égiek a felszínre jöhessenek és fordítva. Ám az egyezmények arra valók, hogy megszegjék őket.
2095-re a Föld teljesen lakhatatlanná vált. Azok az emberek, akik nem hódolnak be a társadalom élén uralkodó Felszínieknek (és nem fizetnek kemény adókat), azok a Peremvárosokban élhetnek kitaszítottként. Ezekben a városokban nincs klímaszabályozás, így borzasztó a hőség. A peremlakók guberálnak és megpróbálják túlélni a szárazságot és felhasználnak bármit, amit csak találnak az életben maradás miatt.
Jesse és két iskolás társa (Eva és Skander) egy bevetésen felfedeznek egy föld felé tartó gyöngyöt. Cassius is ott portyázik, így az arrogáns fiú megpróbálja Jessetől elvenni az energiaforrást. Egy háztetőn csatáznak, ahol valami furcsa történik kettejük között. Összekapcsolódnak valami energia által, ami mindkét fiúban fura testi folyamatokat indít be. Míg Jesse képességei a gyöngyökre korlátozódnak, addig Cassius tulajdonságai pusztító erejűek. A két fiú nem tudja, hogy miért történnek velük ezek a dolgok és a saját kis világukban próbálnak meg választ keresni.
Cassius nevelőanyjától Madame-tól kér tanácsot. A nő irányítja és mozgatja a diplomácia szálakat a földön és amint értesül a fiú képességéről fontos feladatot bíz a fiúra. Mindenáron el kell kapnia Jesse Fishert, mert nála van a megoldás (gyógymód), ami segíthet Cassiusnak. Jesse eközben az éghajón kihallgatja Alkine kapitányt és a a tanárokat amint az ő "képességeiről" beszélnek. A fiú nagyon szeretné kideríteni, hogy mit titkolnak el előle. Amikor a két fiú újra találkozik elkezdődik a hajsza, űrkompokkal a kihalt városokon át a végső válaszig.
A föld lapos volt és élettelen, már a kígyóktól eltekintve. Már eddig is belefutott kettőbe, és bár nem nagyon vettek róla tudomást, Cassius azért óvatos maradt. Nem szerette a kígyókat, különösen nem azokat, amelyek nem valamelyik Kiválasztott Város állatkertjében tanyáztak.
Rövid olvasmány Nick James könyve, de annyira jól felépített ez a különös posztapokaliptikus sc-fi világ, hogy nem győztem csodálkozni. A fejezetek a két fiú váltogatott elbeszélésével viszi előre a cselekményt, amiből azért nincs hiány. De szerencsére kapunk történelmi áttekintést, hogy mi történt a Földdel, mi okozta ezt a hatalmas pusztulást. Azt is jól leírja Nick James, hogy a társadalom miként épül fel, ki és mit szeretne elérni különböző politikai céljaival. Arról is élvezetes leírásokat olvashatunk, hogy miként lehet felhasználni a gyöngyökben érkező energiát, és a járművekről szóló gazdag leírás miatt olyan mint én is ott lettem volna az Éghajón, vagy egy-egy Peremvárosban a Földön. Furcsa belegondolni abba, hogy ez akár a mi jövőnk is lehetne.
Értékelés: 5/3,5
A karakterek, a két fiún kívül nincsenek túlzottan kidolgozva, és a lekorlátozódik a velejéig rossz (Madame) és a jó karakterek közé (Alkine kapitány, Eva, Skander, Avery). Nincsenek átmenetek vagy jellembeli meghökkentő dolgok és azt kell mondjam, hogy túlzottan sok meglepetés sincs az Éghajó akadémia első kötetében. Fény derül néhány furcsaságra, ami nagyon kíváncsivá tesz a folytatást illetően, de nem rágtam tövig a körmöm olvasás közben. Néhol túlzottan gyorsan akart az író belesűríteni mindent néhány fejezetbe és ettől nagyon zsúfolt és néha kapkodós lett minden.
A két fiú közül nekem Jesse volt a szimpatikusabb, mert én mindig a lúzerekkel vagyok! (Hasonlít rám sok mindenben ez a srác :D) Neki szorítottam végig, hogy nyerje el Avery szívét (3 éve reménytelenül szerelmes a lányba) és szerettem volna, hogyha kiderül a múltjának fontos mozzanata. Cassius, mint pasi tuti tetszene (a borítón ő szerepel egyébként) hiszen veszélyes, arrogáns, lekezelő és igazi rossz fiú, de azért, mint kiderül van szíve is.

Azt hiszem az Éghajó Akadémiából szuper filmet lehetne csinálni. Remélem, hogy hamarosan felfigyel rá egy forgatókönyv író és jól megfilmesítik. Tetszene!
A könyvet köszönöm szépen a Főnix Könyvműhelynek!