A 21. század Kiadónál jelent meg Lisa Jewell szövevényes thrillere, amelyben régi titkokat rejtő elhagyatott ház áll a középpontban.Tartsatok a bloggerekkel hogy kibogozzuk a múlt bonyolult szálait és kiderüljön, hogy kik is laktak az emeleten.
A Könyvhéten mutatkozik be a Maxim Kiadó Pulse válogatás szekciója, ami egy igencsak izgalmas könyvvel nyit. Alexis Schaitkin regénye a Saint X nem csak egy thriller, annál sokkal több. A regény különleges nézőpontokból mutatja be egy gyászoló család mindennapjait, és egy gyönyörű turistaparadicsom sötét titkait.
2015 legsikeresebb első regénye, mely immár 27 országban vált bestsellerré, a Libri Könyvkiadó gondozásában hazánkba is megérkezett. A Blogturné Klub három bloggere eredt Jessica Knoll: Szerencse lánya c. könyve sikerének nyomába.
Megint nem volt időm rendesebb bejegyzést írni, bár a Blogturné Klubnak hála az utóbbi időben elolvasott könyveim nem maradhatnak draftban, mert folyamatosan zajlanak a turnék. Persze azonkívül is olvasok azért, bár ezek régebbi példányok, de gondoltam egy-egy rövid bejegyzést azért megérdemelnének. Ezek után már csak hosszabbak vannak draftban , úgyhogy íme pár széljegyzet.
"A franciaágyon üldögélünk, és egyszerre mindketten képesek vagyunk őszintén beszélni a kapcsolatunkról. Elmondom neki, furcsának tartom, hogy mi ketten együtt vagyunk. Olyan hirtelen történt, szinte fel sem fogtam, mintha a saját akaratom teljesen mellékes lett volna."
"(…) rengetegen élnek abban a tévhitben, hogy jól vannak, miközben nincsenek jól."
Azt hiszem bátor dolog volt tőlem, hogy eme regénnyel nyertem betekintést a norvég kortárs irodalom egyik legtehetségesebbjének mondott Loe munkásságába. Az 1996-os Naiv.Szuper című könyvét mindenhol az egekig marasztalták, de én bevallom, bár ismertem és hallottam Erlend Loe nevéről, de az az Elfújta a nő című könyvre csak a borító miatt figyeltem fel.
Gusztustalanul neonpink. Sárga és fekete nagy betűkkel és giccses kis pixelekből álló szívvel. Tökéletes! Ez kell nekem! - gondoltam, amikor megláttam az újdonságok között 2010-ben egy kirakatban. Aztán az élet úgy hozta, hogy a Scolar kiadónál járva megkaptam ezt az apró rózsaszín vékony kis regényt, de csak most jutott rá időm elolvasni így két év után. Egyébként azt hiszem a legjobbkor olvastam el.
A regény főszereplője egy 20-as évei közepén járó fiatalember, aki egyszercsak azon kapja magát, hogy együtt él egy szintén korabeli lánnyal, Marianne-val. Az ő kapcsolatukról szól a regény. A srác gondolatai és érzései ironikus köntösbe csomagolva jelenik meg az Elfújta a nőben. Az elején zavartak az író rövidre vágott mondatai meg a főszereplő csapongó gondolatmenete és majdnem félbehagytam. Aztán tovább olvastam és közben rohadtul ideges voltam Marianne-ra meg a picsás viselkedésére, és dühöngtem a srác miatt, aki nem volt képes megmondani neki, hogy amit csinál az gáz.
"Marianne szerint hátborzongatóan erős hajlamom van rá, hogy a végtelenségig töprengjek semmiségeken. Viszont a saját gondolataimra én mondom meg, mennyi időt szánok, vágok vissza."
A csaj mindent szeretne megszabni a pasinak, aki egy szerencsétlen balga papucs és hagyja magát (egy bizonyos pontig.) A könyv elején rögtön összeköltöznek (Marianne hozza a 12 dobozát meg a béna sárga komódját), majd élik a közös albérletben élő szerelmespárok életét. Unalom, unalom hátán néha egy baráti összejövetel, vagy parti, de főként a csaj irányít és beszél. A srác gondolatai néhol nagyon fárasztóak, néhol roppant ironikusak és már amikor feladnám az egész könyvbe vetett hitemet, akkor Loe leír egy olyan fricskát, hogy magamban somolygok.
"Elhatároztam, megpróbálok fülig beleszeretni. Bizony, már holnap megkezdem ez irányú munkálataimat. Csak nem tarthat olyan sokáig."
"A szerelem legbiztosabb jele az, ha nem vagyunk biztosak abban, mit érzünk."

De a szerelem nem ilyen, nem elhatározás kérdése. A párkapcsolatnak pedig iszonyat sok buktatója van. Ezekről mind lehet olvasni a regényben: megfelelési kényszer, megértés, őszinteség, szex, a két ember baráti társaságának összecsiszolása, szülők viszonya a másik félhez, félelem attól, hogy a másik kevésbé szeret, parázás, hogy a megszokás elrontja a dolgokat, a különböző érdeklődési körök összehangolása, rossz szokások elviselése, önmegvalósítás a másik mellett.
Az olvasás közben úgy éreztem kicsit olyan volt az Elfújta a nő mintha rólam (is) szólva. Vagyis egy régi kapcsolatomról, amiből azóta tanultam már egyet s mást hiszen eltelt jó pár év. Persze mindig utólag jövünk rá a dolgokra, közben nem látjuk át az egészet, mert benne vagyunk.
A főszereplő sincs jól, és nem is történnek vele jó dolgok. Kirúgják a munkahelyéről, egyetlen hobbija az, hogy eljár úszni. Közben összekeveri a megszokást a szerelem érzésével és bizonytalan a jövőt illetően. Egyedül is tud létezni, erre is van példa a könyvben, de függ Marianne-tól. Megismer más lányokat, de egyik rosszabb mint a másik. Közben telnek el a hónapok, az évek, meg az évszakok, de nem tud túllépni Marianne-n. Pedig a nő olyan dolgokat művel (a háta mögött is) szemrebbenés nélkül, hogy kijárna neki egy jó nagy csattanós pofon. Rohadtul haragudtam a srácra, Marianne-ra, mert mindenhogy elrontották, azt amit el lehet. Haragudtam magamra is, hogy én is voltam ilyen hülye.
"Az éjszaka közepén felriadtam. Mintegy villámcsapásra megvilágosodott előttem, hogy az én életemet a világon senki más nem élheti le rajtam kívül."
Az van, hogy ez a könyv tanulságos azért. Néhol furcsa, meg vontatott, főleg azok a részek, ahol a párocska utazgat Európában és csak azt írja le Loe, ami a vonaton történik. De még a semmiségek közepette is be tud szúrni egy-egy olyan párbeszédet, ami üt. Néha untam, néha nem.
Hát ilyen ez a könyv. És nem csak lányoknak hasznos, szerintem kifejezetten jó lenne, ha több srác olvasná el. Lehet, hogy lenne egy-két összetört szívű lány, de azért mi sem vagyunk szentek. Mindenki viselkedett Marianne-ként és biztos, hogy sokan voltak már a másik fél szerepében is. De hát a szerelem ilyen. A kapcsolatok és az emberek bonyolultak.
A könyvet köszönöm szépen a Scolar kiadónak!
Oldalszám: 187
"Ha az idő egy fonal, ami összeköti a történeteket, akkor a buli a pont,
ahol minden összecsomósodik. És az a csomó csak nő és nő, egyre jobban
összegubancolódik, és magába vonja a többi történetet is."
Hanah Baker öngyilkosságot követ el. Tizenhárom okot sorol fel a tettére és magnóra veszi a sztorikat, amik odáig vezettek, hogy megtette ezt a szörnyű dolgot.
A magnókazetták Clay háza előtt landolnak, így kezdi el a fiú az első kazettától végighallgatni Hannah sztoriját, aminek ő is szereplőjévé válik. A lánnyal együtt éli át az összes történetet.
Nekidőlök egy műanyag keretes plakátnak, és becsukom a szemem.
Azt hallgatom, hogy valaki éppen feladja. Valaki, akit ismertem. Valaki, akit kedveltem.
Hallgatom. De már nagyon elkéstem.

A középiskolások élete nem egyszerű, én is átéltem pár dolgot a szakközépben, és lehet pont ezért, de Hanah sztorija nem rázott meg annyira. A könyv elején a fülszövegen (amellett, hogy lelő pár spoilert) Gordon Korman (? ki is ő? ) ezt írja: Jay Asher olyan őszintén és keresetlenül meséli el a történetét, hogy a tragédiát megrázkódtatóan valódiként éljük át.
Én ezt ahogy van szépen kihúznám, mert rám nem volt ilyen hatással, pedig nagyon vártam a könyvtől valamiféle választ vagy igazolást az életről. Vagy legalább annyi érzelmet, hogy sajánljam volna a főszereplőt, hogy öngyilkos lett. De nem így történt.
Szeretem a tinikről / tiniknek szóló ilyen jellegű írásokat, amikből meg lehet érteni a miérteket, de itt ez nem következik be. Nem éreztem annyira nagy dolognak a Hanah-t ért "atrocitásokat" akkora tehernek, amikkel egy 16-17 éves lány ne tudna megbirkózni, ha nem kér segítséget. És Hanah-nak annyi ember próbált segíteni, de ő eldobta magától ezeket. Iszonyatos módon felbosszantottam magam ezen a lányon. (Engem szakközépben sokszor zrikáltak, csúfoltak, eminensnek neveztek, kiröhögtek, nem voltam népszerű lány, nem sok barátom volt, vagy ha volt is hatalmasat csalódtam bennük és még sorolhatnám a sok sok rosszat ebből a 4 évből. Kurvára örültem, hogy végre elballagtam, ez az igazság, de egyszer sem jutott eszembe olyan, hogy akkor most ezért megölöm magam. Tudtam, hogy úgyis véget ér és soha nem látom ezeket az embereket. Hanahnak ez eszébe sem jutott! Csak sodródott és nem tiltakozott, nem vett erőt magán, hogy otthagyja ezt az iskolát, vagy beszéljen a szüleivel - akikről egyébként nagyon kevés szó esik a könyvben.)

A magnókazetták, ahol elmeséli, hogy ki és miért bántotta, csúfolta ki vagy viselkedett vele rosszul, egyszerűen semmiségek. Vannak a történetek között egy-két súlyosabbak, de sokszor nem is igazán Hanahra nézve, hanem másokra, akikkel ő is kapcsolatban áll. Ő sokszor csak nézői ezeknek az eseteknek.
Szerintem ez a lényeg az egészben. Senki sem tudja teljesen biztosan,
milyen hatással van mások életére. Sokszor fogalmunk sincs. Mégis
ugyanúgy cselekszünk.
Roppant mód felidegesítettek Hanah érve, és monológjai, amiket Clay hallgat meg a magnón keresztül. A kazettás megoldás, amúgy nagyon jó húzás volt Jay Ashertől, de a sztoritól és a történettől sokkal, de sokkal többet vártam volna. Clay, a fiú aki végighallgatja a kazettákat szerelmes volt Hanáhba, és a lány elmondott soraihoz hozzáteszi a sajátját. Ezek a részek, ahol Clay vallomásai voltak ezerszer szimpatikus volt, mint a többi rész a könyvben.
Értékelés: 5/2,5
Szerencsére nem áldoztam pénzt a könyvre, mert a Rukkola.hu-ról szereztem be és rakom is vissza, amint kilövöm a blogpostot. Hátha másnak nagyobb "örömet" okoz. Érdekes lenne, talán egy másik szereplővel, másik sztorival és más helyzetekkel, de így csak egy könyv volt, amiből nem tudtam meg semmit sem a tinikről és csak felidegesítettem magam. Nem került hozzám közel Hanah és ez a legnagyobb baj. (Bevallom a könyv végén szinte vártam, hogy jöjjön már el az a pillanat amikor vége lesz a kazettáknak, jöjjön el az a pont, amikor Hanah megteszi az öngyilkosságot, mert annyira zavart!) Tudom, hogy ez nagyon nem szép dolog, és minden bizonnyal a főszereplő nem volt teljesen beszámítható és lehetett volna segíteni rajta, csak ő nem akarta. Így pedig sajnos nem lehet mit tenni.
Szóval némi érzelem azért volt benne(m), ezért jár a pont. Meg a gyönyörű borítóért!
Oldalszám: 260
Kiadó: Könyvmolyképző

"– Olyan könnyű hibázni. Vagyis olyan könnyű eltévedni. Tudhatod, mit kell tenned az életben és hol kell tenned, aztán bumm, jön valaki, és máris letértél az útról, és rossz irányba mész vagy rossz helyre érkezel. – Halkan beszél, mintha emlékezne valamire.
– Ez a szerelem? – Nem tudom. Hogy lehetne az, ha boldogtalan vagy a végén?
– Lehetséges, hogy én nem tudok szeretni."
Stork könyve egy Asperger szindrómás 17 éves fiúról szól, Marceloról.

Az Asperger-szindróma (Asperger syndrome, gyakori rövidítése AS) neurobiológiai pervazív fejlődési zavar; az autizmus egy enyhébb formája. Míg az autistáknál „már hároméves kor előtt késés figyelhető meg a szociális interakcióban, a nyelvi képességekben, a szimbolikus és imaginatív játékban" (DSM-IV definíció), addig az Asperger-szindrómánál ez nem jelentkezik; ezenkívül az Asperger-szindrómára – az autizmussal ellentétben – jellemző a normális ütemű nyelvi fejlődés, valamint az átlagos vagy annál magasabb intelligenciaszint. (még több a Wikin itt)
Marcelo Sandoval egy AS-es fiú, róla szól a regény. A fiú apja egy jól menő ügyvédi és jogi képviseletetet is ellátó cég egyik vezetője és társtulaja. A fiát, hogy megismerje az igazi életet egy döntés elé állítja. Ha végigcsinálja a nyári munkát az ügyvédi irodánál az utolsó középiskolai évét a Paterson nevű gimiben töltheti el, ahol hozzá hasonló gyerekek járnak. Arturo (Marcelo apja) szerint ez a nyár jót fog tenni a fiúnak, míg a rákos gyerekek ápolójaként dolgozó anyja félti Marcelot. Joggal!
A fiúnak nehezen megy a beilleszkedés, ami AS-esként nem is csoda. Nem sokat tudok az autistákról (személyesen nem ismerek egyet sem), de tudom, hogy nem ugyanolyok, mint az egészséges emberek. Vannak dolgok, amik nehezebben mennek nekik: személyes és társas kommunikáció, értelmezése egy-egy dolognak vagy történésnek és az érzelmeiket sem tudják úgy kimutatni mint a többi ember.
Marcelo nehezen de megállapodik Arturo-val, hogy nyáron az ügyvédi irodában dolgozik és igyekszik jól végezni munkáját. Nem szeret bejárni az iroda postázójában, sokkal inkább foglalkozna a lovakkal a Patersonban, de tudja, hogy betartja apja kérését, akkor az utolsó évét ott járhatja, ahol biztonságban érzi magát. De ehhez előbb ki kell szakadnia a saját világából és megtanulni az igazi világ szabályait és ott is beilleszkednie. A fiúnak van egy furcsa "képessége", hall egyfajta belső zenét, amit ő BZ-nek nevez. A belső zene megnyugtatja ugyanúgy mint a vallás vagy az imák. Hetente jár egy rabbihoz beszélgetni az élet kérdéseiről, de nem zsidó hanem keresztény egyház tanait követi. E/3 személyben beszél magáról és sok dolgot nem ért a világból. A Marcelot a Patersonban megtanították tanulni, így tárgyi ismerete a világról nagyon széleskörű, de tapasztalata nincs sok a társas érintkezésben. Egyszóval észrevehetően más mint a kortársai, de én pillanatok alatt nagyon megszerettem őt.
A postázóban, ahol a napi feladatait végzi Jasmine mellé osztják be. Jasmine pár évvel idősebb mint ő és bár semmi kedve nincs a fiúval dolgozni és segíteni neki, de a lány elfogadja, hogy Marcelo másabb, mint a kortársai. Jasmine és ő hamarosan összebarátkoznak és a lány elfogadja a fiút olyannak amilyen. Arturo üzlettársának a fia (Wendell) is a cégnél dolgozik egy fontos ügyön, de össze nem hasonlítható a két fiú mentalitása. Míg Wendell egy öntelt seggfej csajozó gép, aki az irodában az összes lányt megdugná, addig Marcelo zárkózott és bár tudja mi a szerelem, és mi a szex (definíció szerint el tudja mondani) sosem gondolt még rá. Wendell folyton tömi a fejét az okosságaival, ami nagyon sok kérdést felvet Marceloban.
A céges selejteznivaló dolgok között a Wendell által Forrest Gumpnak csúfolt Marcelo egy lány fényképére bukkan, aki egy balesetben sérült meg. Az ügyvédi iroda legnagyobb ügyfele egy szélvédőgyártó cég, akiket gyártási hiba miatt perelnek az emberek. (köztük ennek a lánynak is segítői). Marcelot annyira megbabonázza a fotó a lányról és a szélvédő által szétszabdalt de még így is valami megmagyarázhatatlan szépséget sugárzó arcáról, hogy valami "bekattan" nála. Többet akar megtudni a lányról és arról, hogy miért kapcsolódik ez az ügy a céghez, az apjához és mi állhat az egész hátterében. Jasmine, akivel a fiú egyre szorosabb barátságot köt, segít neki nyomozni a képen látható lány után. Egyikük sem sejti, hogy olyan dolgokra bukkannak, amik az egész cégbe és Marcelo apjába vetett hitüket felborítja.
Nem is tudom milyen nehéz lehet egy aspie (Asperger szindrómásokra használatos rövid kifejezés) élete, de ez a regény nagyon elgondolkoztatott erről az egész témáról. Marcelo olyan dolgokon megy keresztül, amik egy átlag embernek sem lehetnek egyszerűek. Nem tudom ő, hogy tudta feldolgozni ezt a sok rázós helyzetet helyzetet, amiben megtanul szeretni, gyűlölni, barátságok között dönteni, megbízni emberekben, csalódni családtagokban. Hihetetlenül módon szerettem meg oldalról oldalra Marcelot a tettei miatt, amikben nem félt szembenézni az egész világgal. A humoráról nem is írok semmit sem, olvasnotok kell ez csak úgy jön át.
5/4.5
Nagyon tanulságos regény ez az autizmushoz kapcsolódó AS-esekről és úgy magáról a felnőtté válásról. Marcelo olyan helyzetekkel találja szembe magát, ami egy egészséges embernek is nehezen menne segítség nélkül, ám ő nagyon okosan és a szívére hallgatva oldja meg őket. Irigylésre méltó, ez a küzdés ebben a fiúban és ez a tisztátalanság. Néha éreztem a könyvben, hogy nem pereg annyira a sztori, de nem hátrányként írható ez le, hiszen nem egy krimiről van szó és nem is könnyed chick-lit sztoriról, hanem egy komoly lélektani regényről, ahol a főszereplőnek több idő kell míg rájön a dolgok miértjére és megtalálja a válaszokat a kérdéseire.
Mind a szereplők, mind a helyzetek és mind Marcelo válaszai sokat adtak ahhoz, hogy másként álljak az emberekhez és az aspiekhoz. Igaz egyelőre nem ismerek egyet sem, de nem tartom valószínűtlennek, hogy élnek körülöttem és észre sem veszem őket. Francisco X. Storck tanulságos története egy kicsit más szemszögből mutatja be az életet, mint ahogy azt megszokhattuk! Bevallom néhol szomorú voltam a Marcelot ért bántások és elítélő magatartások miatt, de a végére minden a helyére került a világban. Mind Marcelojéban mind az igaziban és egy kicsit az enyémben is.
Oldalszám: 296
Kiadó: Cicero Könyvstúdió
A szívmelengető könyvet köszönöm szépen a Ciceró Könyvstúdiónaknak!
(Pont ma futottam bele egy cikkbe a HVG-n, szó esik benne a Marcelohoz hasonló emberekről. Gondoltad volna hogy Dr. House, Sherlock Holmes vagy Lisbeth Salander is aspie vagy hogy közük van ehhez a szindrómához?)
(Egyébként a könyvet a Csökkents a várólistád polcról választottam. Íme ITT a többi versenyző még 2012-re.)

"– Velem egyáltalán nem erőszakoskodott – jegyezte meg Mary. – Elutasíthattam volna, sikíthattam volna, feljelenthetem volna a rendőrségen. Akármit…
– Na és miért nem nem tetted egyiket sem? – vágott közbe Helen. – Azért, mert féltél? Vagy túlságosan szeretted az apádat? Esetleg arra gondoltál, hogy egy nap abbahagyja?
Hatalmas gombócot éreztem a torkomban. Körülnéztem, és láttam, hogy mindenki közel áll a síráshoz.
– Ha csak egyetlen ember akad az életedben, aki szeret, akkor mindenbe belemész. – feleltem."
Nehéz menet volt Sophie Andrews (a nevét persze megváltoztatták) életrajzi könyve. Szörnyű dolgokon ment keresztül 12 éves korától kezdve, így nem volt könnyű olvasmány, de ezt tudtam akkor mikor megvettem a regényt. A moly.hu Boltból szereztem be és az igazat megvallva a borító fogott meg. Egyszerűen vonzott. Tudom borító alapján nem mindig éri meg megvenni egy könyvet, de a fülszöveg alapján is tudtam, hogy ha ezt elolvasom sokkal jobban megismerem, majd a nemi erőszakot elszenvedett lányok lelki világát.
A kis Sophie-t születése után örökbe adták, és nevelőszülőkhöz kerül. Nevelő anyjával kevésbé ápol jó viszonyt, viszont apja (akit a könyvben csak Papának hív) jobban kijön a kislánnyal. Ő viszi mindenhová, ő gondoskodik róla, míg Sophie anyja dolgozik. Papa minden támogatja a lányát, segíti a leckeírásban, mindent megbeszélnek és tökéletes apa-lánya hétvégéket csapnak a a mama sokszor elutazik hétvégén a munkája miatt. Az egyik ilyen hétvégén a Papa szeretet átcsap egy bizony ponton. A kis Sophie nem érti mi történik vele. Nem tudja feldolgozni a helyzetet. Nem is csoda. 12 évesen durva nemi erőszak áldozata lesz, ráadásul családon belül.
A kislány élete ezután iszonyatos fordulatokat vesz. A Papa amikor csak tudja molesztálja, megalázza és durva dolgokra kényszeríti. Anyja vagy nem vesz erről tudomást, vagy nem is tud róla, vagy nem is érdekli. Sophie apja egy idő után a haverjait is ráveszi, arra hogy a lányával közösüljenek, így soha egy perc nyugta sincs a tinikorba lépő fiatal lánynak. Rettegésben él.
Menekülni kezd. Először az alkoholhoz, aztán a drogokhoz, végül önmaga ellen fordul. Az iskolában észreveszik, hogy Sophie megváltozott, de a hiába a családsegítők és pszichológusok a lány az éppen válófélben lévő szülőkre fogja a dolgokat. Miattuk van rosszul, miattuk viselkedik így. Anyja egyik nap végleg összecsomagol és elhagyja az apját, így a lány teljesen egyedül marad a férfival. Sokáig bírja, és hihetetlen lelki erejének köszönhetően napról napra túléli a Papa veréseit, megalázásait, éheztetését, zaklatásait miközben a külvilág számára látszik, hogy valami nem stimmel a tinilánynál. Az önpusztítás mellett Sophie-nak nemcsak a testén keletkeznek mély sérülések, hanem a lelkében is. Többszöri öngyilkossági kíséret, rendszeres gyomormosások és az érzés, hogy az egyetlen ember, akit szeret ilyen aberrált módon viszonyul hozzá.
Egyik este Sophie felhívja a szamaritánius segélyszervezetet. Itt egy Fran nevezetű nő veszi a telefont, akinek a lány kiönti a szívét. Nagy bátorság egy idegen emberre bízni az életed sötét titkát, de Fran ráveszi a lányt, hogy menjen be hozzájuk egy személyes beszélgetésre is. Az elgyötört és (módszeres módon) pengékkel összevagdosott tini (Sophie borotvapengéktől remélt megnyugvást apja erőszakosodásai után) itt segítő kezekre talál. Ettől függetlenül otthon él és szentül hiszi, hogy a Papa megváltozik. A férfi azonban nem lesz szentéletű, továbbra is gyötri a lányt. Sophie nem tudja kimondani és elismerni azt a tényt, ahogy az apja egy beteg ember, még mindig ezek ellenére is szereti. Hiszen csak ő van az életében, akire számíthat.
Nem volt még regény, ahol ennyire szeretettem volna a történetbe belezuhanni és megkeresni Sophie apját, hogy szájba verjem jó alaposan és megmentsem Sophie-t, hogy elbeszélgessek vele vagy tegyek valamit amitől rájön, hogy ha kimond egy mondatot a családsegítőknek vagy a rendőrségnek, akkor véget érnek a szenvedései. Elképzelhetetlen helyzet ez, én sem tudom, mit tettem volna, de a könyv olvasása közben végig drukkoltam annak, hogy a szenvedések Sophie életében érjenek véget és kerüljön helyre az élete.
A 16 éves tinit elszállítják egy bentlakásos intézetbe a szamaritánusok segítségével, ahol test és önkép zavaros emberekkel, skizofrénekkel és nemi erőszak áldozataival él együtt orvosi felügyelet alatt. A lány még 4 év után is képtelen beismerni és kimondani, hogy az apja bántalmazta és olyan dolgokra kényszerítette, amikre nincs mentség.
2 évet tölt az intézetben, közben folyamatosan változik az állapota. Van, hogy elszökik a bentlakásos helyről és az utcán csövezik, férfiakkal szexel pénzért és van, hogy egy pohárral próbálja szétvagdosni az ereit egy pályaudvaron, de rátalálnak még mielőtt késő lenne. Sophie a bentlakásos intézetben tanul meg bízni az emberekben, itt ismeri meg az érzéseit, köt barátságokat és itt jön rá, hogy sokat kell küzdenie azért, hogy teljes ember legyen.
Fran-nel végig tartja a kapcsolatot és amikor kiengedik a bentlakásos szanatóriumból ő segít neki a költözésben és abban, hogy munkát találjon. Nem egyszerű elfelejteni a szörnyűségeket, főleg úgy, hogy az ember, akit ő Papának nevez még mindig kísérti és időnként felbukkan az életében. Nem beszélve arról, hogy normális kapcsolatot alakítson ki férfiakkal és beilleszkedjen közösségekbe és a társadalom hasznos tagja legyen, azok után, hogy évekig abban a hitben él, hogy ő megérdemli ezt az egészet, amit vele tesznek, mert ő rossz és ez a büntetése.
Sophie mégis felnő és életét úgy próbálja élni, ahogy a rendes emberek. A megpróbáltatások sora a fentebb leírtakon kívül nem ér véget, csak nagyon kis szelete annak a sötét oldalnak, ahová a lány folyamatosan visszaesik, akarva vagy akaratlanul. Szerencsére azonban mindig van kiút, mindig van segítség és mindig van remény az életében, így a regény végére rendbe jönnek a dolgok. Nem maradéktalanul, hülyeség is lenne happy-end-et várni hiszen az ilyen dolgok nem múlnak el, még ha eljön az elégtétel órája is.
5/5
Azt hiszem igényel némi lelki erőt Sophie élete. Nem egyszerű olvasmány, mert kendőzetlenül és nyersen számol be a lány az őt ért szenvedésekről és sokszor tehetetlennek érzed magad az olvasás közben. Megtörtént eset, ezt valaki mind elszenvedte. Valahol él ez a lány, akiről olvasol. Sajnálod, hogy mindezeken átmegy, büntetnéd az elkövetőt (elkövetőket), ha tudnád, hogy megtehetnéd. Én ilyeneket éreztem miközben olvastam és pont ezért kapott 5 csillagot, mert hatással volt rám és hiába olvastam el hetekkel ezelőtt még mindig fura érzés A megsebzett-re gondolni... A borító meg csak dobott az egészen. Húh!