Brittainy Cherry legújabb regénye a Maxim Kiadó gondozásában érkezett el a magyar olvasókhoz. A Déli vihar egy kisvárosba kalauzol el bennünket, ahol megtanulhatjuk, hogy a testi-lelki sebek gyógyulásának nincs megadott határideje, és hogy a múlt, bármily szörnyű is, egy jobb jövő felé terel bennünket. Kennedy és Jax szívszaggató története a példája, hogy az igaz szerelem kiállja az idő próbáját, és vannak olyan érzelmek, melyek sosem halványodnak el! !
Immáron hagyománynak számít, hogy részt veszek Olvasónapló Lobo várólistacsökkentéses kihívásában, és ez 2024-ben sem volt ez másként. 2023-ban már nyárra letudtam a listámat, de megírni sem volt időm, úgyhogy miután bemutatom az idei VCS-s olvasmányaimat, megírom azt is, hogy 2023-ban miket olvastam el a kihívásban.
A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg Rebecca Yarros legújabb, szívhez szóló romantikus története, Az utolsó levél. Ella fiatalon lett egyedülálló édesanya, és megszokta már, hogy körülötte a férfiak ígéreteit tettek nem követik. De egyszer csak megjelenik a panziójában Beckett Gentry, hogy teljesítse a nő bátyjának utolsó kívánságát: gondoskodjon Elláról. Vajon mindez csupán egy jóbaráti szívesség? Vagy ki tudja tölteni az űrt a fiatal anyuka a két gyerekével a katona lelkében?
A Magnólia Kiadó jelentette meg Ashley Poston: Hét év távolság című regényét, mely egy varázslatos időutazásra visz, megmutatja hogyan találkozhat a múlt és a jelen a szerelem segítségével.
Te mit tennél meg azért, hogy megmentsd a házasságodat? Abby és Brendan Hollander kapcsolata válságba került, a megoldást pedig többek között az Édes vagy Pikáns nevű applikációtól remélik. A kezdetben izgalmas és vérpezsdítő játék azonban szép fokozatosan egyre többet követel tőlük, és nem tudni, mikor jön el az a pont, amikor a házasságuk megmentéséért vívott harcban önmagukat veszítik el.
Az Anassa Könyvek jóvoltából hazánkban is megjelent a nagy népszerűségnek örvendő szerző, Laura Thalassa legújabb regénye, a Bewitched - Megbabonázva. A Blogturné Klub bloggerei ennek örömére bemutatják ezt az ízig-vérig boszorkányos, gyilkosságokkal, szenvedéllyel és mágiával teli történetet, mely az Alkusz sorozat világában játszódik!
Egy kis mágia, egy kis alternatív univerzum, egy kis szerelem, egy kis barátság és bumm: készen is van a szórakoztató szerelmes regény, amit ezúttal a Blogturné Klub három bloggere is elolvasott. A Szerelem a végzetem egy különleges történet, amiben teljes szívvel szurkolhatunk Gemmának, hogy sikerüljön helyrehozni az életét, és kapcsolatát Daxszel. Vajon sikerül neki?

Rebecca Yarros In the Likely Event - Abban az esetben című regénye a sorsszerűségek története. Izzy és Nate élete egy repülőgép-balesetet követően örökre összeforrt, még akkor sem tudnak igazán továbblépni, ha külön utakon járnak. Tíz év elteltével ismét találkoznak Afganisztánban egy katonai bázison, ám ekkor már nem tudják a szőnyeg alá söpörni a múltat és az érzéseiket. Légy részese Te is ennek a megindító, szerelmi történetnek.
A régenskorszak szerelmeseinek újabb kalandot tartogat Amalie Howard első magyarul megjelent kötete a Lampion könyvek gondozásában. Gyere és tarts bloggereinkkel Ela fondorlatos sakkjátszámájában!

A Stacey Halls rajongók legnagyobb örömére, a 21. Század Kiadónak hála, az írónőnek egy újabb regénye jelent meg magyarul. Stacey Halls negyedik regénye valós történetet dolgoz fel: Charles Dickens, a regényíró otthont alapított, amely menedékül szolgált a bukott nők számára. Stacey Halls írásának középpontjában tehát az Uránia-ház áll, mely menedéket kínál a kitaszítottaknak. Egy ház, mely magában hordozza az újrakezdés lehetőségét.
A Manó Könyvek gondozásában megjelent az Anne sorozat folytatása, vagyis az Anne Avonlea-ben című kötet. Tartsatok velünk, látogassunk el együtt a Prince Edward-szigetre és a Zöld Oromba. Legyünk társai Anne-nek, aki egyszerűen vonzza a kalandokat és legyünk társai abban, hogy miként próbál meg felelősségteljes felnőttként viselkedni.
A.M.Howell neve nem ismeretlen a magyar olvasóknak, hiszen már két könyve is megjelent magyarul a Manó Könyveknél. Az írónő most is egy különleges ifjúsági történetet álmodott meg, aminek főszereplője egy talpraesett lány, egy csacsogó papagáj és egy misztikus régi ház, ami órákkal van megtöltve.
Curtis Sittenfeld romcomja nem árul zsákbamacskát, azt kapod amit a cím ígér: Vicces-romantikus regényt. A sziporkázóan szellemes kötetet a 21. század kiadó jelentette meg magyarul. Tartsatok a bloggereinkkel, hogy megismerkedjetek a regénnyel!
Ha egy igazán borzongató könyvet keresel, meg is találtad! Ketchum a Holt idény folytatásával tér vissza, ahol a vademberek ismét emberekre vadásznak, és csak a rendőrségen múlik, meg tudják-e állítani őket.













.jpg)

.jpg)

