"Ha az idő egy fonal, ami összeköti a történeteket, akkor a buli a pont, ahol minden összecsomósodik. És az a csomó csak nő és nő, egyre jobban összegubancolódik, és magába vonja a többi történetet is."

Hanah Baker öngyilkosságot követ el. Tizenhárom okot sorol fel a tettére és magnóra veszi a sztorikat, amik odáig vezettek, hogy megtette ezt a szörnyű dolgot.

Nekidőlök egy műanyag keretes plakátnak, és becsukom a szemem.
Azt hallgatom, hogy valaki éppen feladja. Valaki, akit ismertem. Valaki, akit kedveltem.
Hallgatom. De már nagyon elkéstem.

A középiskolások élete nem egyszerű, én is átéltem pár dolgot a szakközépben, és lehet pont ezért, de Hanah sztorija nem rázott meg annyira. A könyv elején a fülszövegen (amellett, hogy lelő pár spoilert) Gordon Korman (? ki is ő? ) ezt írja: Jay Asher olyan őszintén és keresetlenül meséli el a történetét, hogy a tragédiát megrázkódtatóan valódiként éljük át.

Én ezt ahogy van szépen kihúznám, mert rám nem volt ilyen hatással, pedig nagyon vártam a könyvtől valamiféle választ vagy igazolást az életről. Vagy legalább annyi érzelmet, hogy sajánljam volna a főszereplőt, hogy öngyilkos lett. De nem így történt.

Szeretem a tinikről / tiniknek szóló ilyen jellegű írásokat, amikből meg lehet érteni a miérteket, de itt ez nem következik be. Nem éreztem annyira nagy dolognak a Hanah-t ért "atrocitásokat" akkora tehernek, amikkel egy 16-17 éves lány ne tudna megbirkózni, ha nem kér segítséget. És Hanah-nak annyi ember próbált segíteni, de ő eldobta magától ezeket. Iszonyatos módon felbosszantottam magam ezen a lányon. (Engem szakközépben sokszor zrikáltak, csúfoltak, eminensnek neveztek, kiröhögtek, nem voltam népszerű lány, nem sok barátom volt, vagy ha volt is hatalmasat csalódtam bennük és még sorolhatnám a sok sok rosszat ebből a 4 évből. Kurvára örültem, hogy végre elballagtam, ez az igazság, de egyszer sem jutott eszembe olyan, hogy akkor most ezért megölöm magam. Tudtam, hogy úgyis véget ér és soha nem látom ezeket az embereket. Hanahnak ez eszébe sem jutott! Csak sodródott és nem tiltakozott, nem vett erőt magán, hogy otthagyja ezt az iskolát, vagy beszéljen a szüleivel - akikről egyébként nagyon kevés szó esik a könyvben.)

A magnókazetták, ahol elmeséli, hogy ki és miért bántotta, csúfolta ki vagy viselkedett vele rosszul, egyszerűen semmiségek. Vannak a történetek között egy-két súlyosabbak, de sokszor nem is igazán Hanahra nézve, hanem másokra, akikkel ő is kapcsolatban áll. Ő sokszor csak nézői ezeknek az eseteknek. 

Szerintem ez a lényeg az egészben. Senki sem tudja teljesen biztosan, milyen hatással van mások életére. Sokszor fogalmunk sincs. Mégis ugyanúgy cselekszünk.

Roppant mód felidegesítettek Hanah érve, és monológjai, amiket Clay hallgat meg a magnón keresztül. A kazettás megoldás, amúgy nagyon jó húzás volt Jay Ashertől, de a sztoritól és a történettől sokkal, de sokkal többet vártam volna. Clay, a fiú aki végighallgatja a kazettákat szerelmes volt Hanáhba, és a lány elmondott soraihoz hozzáteszi a sajátját. Ezek a részek, ahol Clay vallomásai voltak ezerszer szimpatikus volt, mint a többi rész a könyvben.



Értékelés: 5/2,5

Szerencsére nem áldoztam pénzt a könyvre, mert a Rukkola.hu-ról szereztem be és rakom is vissza, amint kilövöm a blogpostot. Hátha másnak nagyobb "örömet" okoz. Érdekes lenne, talán egy másik szereplővel, másik sztorival és más helyzetekkel, de így csak egy könyv volt, amiből nem tudtam meg semmit sem a tinikről és csak felidegesítettem magam. Nem került hozzám közel Hanah és ez a legnagyobb baj. (Bevallom a könyv végén szinte vártam, hogy jöjjön már el az a pillanat amikor vége lesz a kazettáknak, jöjjön el az a pont, amikor Hanah megteszi az öngyilkosságot, mert annyira zavart!)  Tudom, hogy ez nagyon nem szép dolog, és minden bizonnyal a főszereplő nem volt teljesen beszámítható és lehetett volna segíteni rajta, csak ő nem akarta. Így pedig sajnos nem lehet mit tenni.

Szóval némi érzelem azért volt benne(m), ezért jár a pont. Meg a gyönyörű borítóért!

Oldalszám: 260
Kiadó: Könyvmolyképző