Ez merőben eltérő blog lesz, mert nem könyves a téma, de mivel szükségét érzem, hogy elmeséljem a tegnapi mozis filmes élményeimet, így ennek ide kell kerülnie :)

Szóval tegnap a Freeblog játékával nyertem 2 jegyet az Élek és szeretek című filmre a Művész moziba. Délután még kissé elkeseredetten vettem tudomásul, hogy partner nélkül ülök be, de aztán szerencsére változott a helyzet és egy barátnőm velem tartott. Nem bánta meg!

A történet főszereplője a 34 éves Daniel Down-szindrómás. Ez a veleszületett rendellenesség nem befolyásolja Daniel-t, hogy tanuljon és diplomát szerezzen. Történetét onnan követhetjük nyomon, hogy átveszi a kitüntetést. Ilyen magas szintre még Down-kóros ember nem sok jutott el. Szülei büszkék rá és munkát is talál egy segélyszervezetnél, ahol szintén Down-kóros fiatalokkal foglalkoznak. Itt ismerkedik meg a fiú Laurával, aki egy szertelen, zavaros de alapjába véve barátságos nő kissé bonyolult családi háttérrel és zavaros viszonyokkal.

Daniel cinizmusával és humorával felkelti Laura érdeklődését és munkatársakból barátokká avanzsálnak. A fiú egyre jobban beleszeret a nőbe, de Laura nem értékeli ezt a kapcsolatot eléggé. Dan családja félti a fiút, mert eddig bárkibe is szeretett bele csak visszautasítást kapott a betegsége miatt. Ő azonban nem érzi úgy, hogy ez hátrány lenne. Miért ne lehetne neki is normális kapcsolata?

Miért ne sikerülhetne neki ez? Miért lenne ő másabb mint a többi fiatal? Mert külseje elárulja, hogy hordozza a Down szindrómát? Ugyanolyan érző ember, aki sír ha szomorú filmet néz és aki zokon veszi a visszautasítást a szeretett nőtől, vagy rosszul esik neki ha nem engedik be egy diszkóba a külseje miatt.

A Daniel-t alakító Pedro Pineda ritka színészi képességeiről tesz tanúbizonyságot a filmben. A sokszor esetlen és erre rendesen rá is játszó Daniel sokszor mosolyt csalt az arcomra. A Laurát alakító színésznő Lola Duenas tényleg megérdemelte a legjobb színésznőnek járó díjat. Rengeteg érzelmet át tud adni a vásznon. A filmben feltűnik egy tánccsoport is, ahol a Danielhez hasonló fiatalokat hoz közelebb egymáshoz a mozgás és a zene. Csodás volt nézni, ahogy ilyen sok érzelemmel és örömmel mutatják meg tánctudásukat a fiúk és a lányok.

Bárki akinek meséltem arról, hogy Down-szindrómás emberekről szól a film elfintorodott és megjegyezte "Biztos nem volt jó élmény ilyet nézni". Pedig jó élmény volt, mert amit eddig is tudtam újra bebizonyosodott. Ők is ugyanolyan embereket mint én, vagy éppen mások. Hétköznapi problémákkal, az élet által hozott cinikus humorral és sok érzelemmel, csak éppen nem átlagos adottságokkal.

Miért lennének ők mások mint mi? Miért lennének ők átlagosak? Különlegesek és ezt a nem elborzadással kell kezelni, hanem emberi módon. Erre tökéletesen megtanít az Élek és szeretek című film!