Bridgerton mánia a könyveken túl - a giccses kotyogostól a régenskori szemöldökcsipeszig

10:03:00 PM


Január 29-én érkezik a 4. Bridgerton történet a Netflixre, amiben Benedict Bridgerton szerelmi történetét ismerhetjük meg. De a sorozatok sikerein túl minden évben felbukkannak a sorozathoz tartozó tárgyak is, de idén mintha ebből kicsit több lenne. Gyorsan összegyűjtöttem, hogy mikbe futottam bele az elmúlt napokban, hátha mások is olyan fanatikusak, hogy szükségük van egy Bridgerton inspirálta ékszerre, vagy cipőre, esetleg egy kávéfőzőre, netán egy teás készletre. 


Nemrég olvastam újra Julia Quinn a Tisztességes ajánlat című regényét, amit a Bridgerton könyvsorozat 2. része, ami most a 4. évadot kapta meg a Netflixen. Az első regényben (és sorozatban) Daphné és a herceg mutatkozott be, majd érkezett kicsit felboroult a filmsorozat és a könyvsorozat sorrendje. A Netflixen Anthony és Kate sztorija kapta a 2. évadat (a kedvencem mind közül!) a harmadikban pedig Colin és Penelope történetét követhettük végig. 

Most Benedict is megkapta tévéképernyőn is a sztoriját, ami egy igazi Hamupipőke retelling. De tényleg! Julia Quinn sokat merített a klasszikus meséből, van itt is gonosz mostoha, és gonosz lánytestvérek, éjfélkor bálból lelépés, a titokzatos lány keresése csak nem üvegcipellővel, hanem egy kesztyűvel. 

A klasszikus mese sztorija mellett persze ott vannak a tipikus számomra guilty pleasure Bridgerton részek, amíg arra várunk, hogy a két szerelmespárunk egymásra találjon. Történik néhány vicces, kedves és erotikus momentum, mire egymásra találnak a főhőseink, és ahogy, annak lennie kell érkezik a happy end. Persze addig nem annyira egyenes az út, de legalább szórakoztató! 

Nos, ha mi is a régenskori Angliába vágyunk, akkor csomó üzletben belefuthatunk mostanság különböző Bridgerton kollekciókba. Összedtem a legjobbakat, amikre ráleltem és most kaphatóak (még). Biztos lesz még sok, mert hát a fast fashion pont ezekből a rajongókból (is) él. 

Bridgerton x Pandora


Azt nem tudom, hogy a 19. századi hajadonok és nők milyen ékszert viseltek, de a Pandora kijött egy Bridgerton kollekcióval (itt vannak az ékszerek), amit a sorozat 2 színésznője reklámoz. 



Vannak köztük szép statement darabok, és a méhecske is felbukkan a charmon, de van teafilter alakú dísz is. A kék+ezüst és a zöld+aranyozott ékszerek nagyon szépek, de sosem ruháznék be egy százezer forint értékű nyakláncra, mert ennyire nem rajongok. 





Bridgerton x Deichmann



15 ezer forintért a miénk lehet egy Bridgerton ihlette báli cipellő, de hazánkba a weboldalon úgy láttam, hogy csak ez a fajta jutott el. Az üzletekben (a német Deichmann szerint) van másfajta cipő is 44 euróért. Nekem a masnis kifejezetten tetszik, de engem sosem hívnak meg egy bálba se, úgyhogy felesleges beszerzés lenne. 


A kollekcióban kaphatóak kézitáskák is, és néhány tényleg szép cipellő is a német oldalak szerint! 



Bridgerton x Primark ruha és lakásdekoráció


Természetesen a Primark sem maradhatott ki, itt már mintha az előző években is lett volna hasonló kollekció, de mivel hazánkban csak 2 éve van talán bolt, így ezt nem vágom. A budapesti boltban már kaphatóak a gyertyák és teakészlet, és természetesen a pizsik és fehérneműk is, amiken finom virágminta van, és Bridgerton logós rávarrás. Ezek a dolgok pár ezer forinttől kezdődnek az angol weboldal szerint, és "smink" kiegészítőket is bezsákmányolunk, ha ellenállhatatlan vágyat érzünk egy régenskori szemöldökcsipeszre vagy egy szempillapödörítőre :D Nem buzdítok senkit sem erre természetesen. 

Feltöltés folyamatban: 3247268/3247268 bájt feltöltve.








Bridgerton x Labello ajakápolók


Benedict és Sophie a Labello ajakápolóin is megjelennek, amik a DM-ben is kaphatóak. Ezt írják a termékről: Labello Vanilla Biscuit ajakápoló Bridgerton limitált kiadásban édes sütemény illatával teszi különlegessé az ajkak ápolását. A stílusos Bridgerton dizájn elegáns, romantikus hangulatot kölcsönöz a mindennapi rutinhoz, miközben a 24 órán át tartó hidratálás segít megőrizni az ajkak puhaságát és ápoltságát. Az ajakápoló könnyen felvihető, nem hagy ragacsos érzetet, így ideális választás mindennapi használatra vagy ajándéknak is. A finom illat és az egyedi csomagolás igazán különlegessé teszi a terméket.






Én speciel nem szeretem a Labellókat, mert szerintem jobban szárítanak, mint amit használnak, de aki szereti a sütiillatot, vagy a barack teát, esetleg a rózsát, az vesse rá magát bátran az összes szerelmespárhoz van ajakápoló. 

Bridgerton teák a Müllerből 


Ebben a Tiktokon futottam bele, és itt a sorozat szereplői vannak a rajta a dobozokon. Mondjuk az Earl Greyt még értem, de a mentás karamell ízt nem igazán, de biztos nem vagyok eléggé teasznob. 
@sariuhrin Ki várja az új évadot? 😍 #bridgerton #müller #netflix ♬ Give Me Everything (Stripped Down) - Archer Marsh

Bridgerton x NXY


Ezt már a FB oldalon megosztottam kicsit több képpel a kollekcióból, szemezgessetek ott. Ezek a sminkek, amúgy nagyon szépek, bármelyiket elfogadnám, de már beszereztem pár éve Spanyolországban a KIKO-ból egy előző Bridgerton kollekcióból egy pirosító-highligther palettát, és ez bőven kitart nagyjából nyugdíjas koromig, amennyit sminkelek. 





Bridgerton x Bialetti


Talán a Bialetti az, amit még akár szerethetnék is, hiszen iszom kávét, de nem főzök kotyogóssal, mert nem szeretem igazán. Kicsit csicsás és giccses ez a masina, de hát igazából ez igazán belefér ide nem? 


És ha már kávézás, akkor kaphatóak kávéscsészék és csészealjok is, de őrölt kávé is van, szép díszdobozban. 




Bridgerton x Lush és Dove


Ma már nem kapható, de tavaly volt a Lush-nak is Bridgerton kollekciója, és idén külföldön a Dove is csinált Bridgerton ihletésű szappant, meg testpermetet, testápolót, bár nekem ez inkább úgy tűnik, hogy átcímkéztek csak régebbi illatot, amit most jól eladhatnak a rajongóknak. 

 



És hogy mi a konklúzió, miért íródott ez a blogposzt? Egyáltalán nem tudom, de jó volt összegyűjteni ezt a sok felesleges kacatot, mert hátha valakit érdekel. A bejegyzés végére én legalább rájöttem, hogy semmit sem veszek meg ezek közül, mert már nem érdekelnek ezek a fanservice dolgok. Vagy legalábbis a Bridgerton kapcsán már nem. Persze ettől függetlenül senkit sem beszélek le, hátha hasznos valakinek ez a kis gyűjtés. Én imádok ilyeneket nézegetni, még akkor is, ha nem én vagyok ezeknek a célközönsége. 


Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe