Daniel Cole - Hóhér

10:42:00 PM


Daniel Cole trilógiájának első része, a Rongybaba igazi csemege volt a thriller-rajongók számára. Sokat kellett várni, de végre megérkezett a folytatás, amely elképesztő csavarokból és brutális gyilkosságokból sem szenved hiányt. A Blogturné Klub három bloggere Emily Baxter főfelügyelővel tartott, hogy együtt leplezzék le az újabb bizarr bűntények elkövetőjét. Kövessetek bennünket ti is, és ha szerencsések vagytok, egy példány a könyvből akár nálatok is landolhat!



Daniel Cole - Hóhér

Kiadó

Libri Könyvkiadó

Oldalszám

550

Fordító

Illés Róbert

Sorozat

Rongybaba 2.

Fülszöveg

Egy nyomozó, aki senkiben sem bízhat.

Egy gyilkos, akinek nincs vesztenivalója.

Másfél év telt el a „Rongybaba-gyilkosságok” és William „Wolf” Fawkes nyomozó eltűnése óta, amikor Emily Baxtert váratlanul két FBI ügynök keresi fel az irodájában egy New York-i gyilkosság miatt. Az áldozatot a Rongybaba alakját idéző testtartásban találták meg a Brooklyn hídra felakasztva, ezért arra gyanakodnak, hogy az elkövető a híres esetet másolva akar ismertségre szert tenni. Ám amikor kiderül, hogy a holttest mellkasába egy üzenetet karcoltak, nyilvánvalóvá válik, hogy többről van szó…

Baxternek semmi kedve ismét egy őrült után nyomozni, ám nincs más választása, ugyanis a következő holttesten újabb üzenet várja. Az amerikai és brit nyomozókból álló csapat kétségbeesetten lohol az információk után. Baxter nem engedheti meg magának, hogy gúzsba kösse a gyász és a félelem, ha meg akarja állítani a gyilkost, mielőtt túl késő lenne…


Valami ilyesmi egy letehetetlen krimi


Kicsit félve kezdtem bele Daniel Cole sorozatának folytatásába, mert a Rongybaba óta több, mint egy év telt el. Egy kicsit már kezdtek is halványodni az emlékeim, de gyorsan képbe kerültem, mert a Hóhér olyan típusú könyv, ami nem hagyott egyetlen perc üresjáratot sem, igaz az első pár oldalnál keresgélni kellett az emlékeim között, de aztán rátaláltam a sztorira és nem eresztett. Pedig furcsán indul a történet, mert egy balul elsült akció kihallgatása folyik, majd visszaugrunk a kiindulóponthoz, és elkezdődik maga a történet, ami a Rongybaba után másfél évvel játszódik. Emily Baxter ügynöknő jelenleg főfelügyelő, mert Wolf eltünése után őt nevezéték ki a férfi helyett. A férfi hiánya még mindig érződik ebben a kötetben, de aki az első részben szerette, az tartson ki, mert érkezik egy fordulat, ami eloszlatja a kételyeket. De ne szaladjunk ennyire előre!

Baxter éli a kicsit unalmas papírmunkával teli életét, ám egyik nap a semmiből felbukkan egy new yorki CIA és egy FBI ügynök. Curtis ügynöknő, és Rouche ügynök azért érkezik, mert New Yorkban egy olyan gyilkosság történt, aminek a Rongybabához van köze. De hogyan lehet a gyilkos, aki a hűvösben csücsül a tengeren túlon is aktív? Egy másoló van a dologban? Baxtert felkérik mint szakértőt, hogy segítsen a kinti kollégáknak az ügyben, de közben Londonban is történik egy gyilkosság, ami a new yorkinak pontos mása. Valaki két földrészen mozgatja a szálakat, és látszólag semmi közük egymáshoz, csak annyiban, hogy a tettes megöli magát, miután végez az áldozatával és a bőrébe karcol egy szót. Ezeknek fontos jelentősége lesz a történetben, ami eléggé bedurvul, mert nem egyszerű esetekről van szó, hanem egyfajta üzeneteknek.

– Saunders, adnál egy helyzetjelentést? – kérdezte Baxter az Atlanti-óceán túlpartjáról.
Egy üres íróasztalnál ült, ahonnan elvett egy papírt és egy tollat.
– Totális szarvihar – érkezett a tömör és velős válasz.

Érdekes karakterek és brutálisan izgalmas helyzetek


A könyv tele van meghökkentő, gusztustalan és szerintem kreatív megoldásokkal. Ha csak a börtönbéli kihallgatásra gondolok, vagy említhetném a pályaudvaros jelenetet, vagy a templomos részről nem beszélve, mind-mind olyan történések voltak, amik rendesen megadták a borzongást és a szörnyülködést. De nem úgy, mint a nemrég olvasott Üvegtestek, hanem inkább mint egy zseniálisan és brutálisan megírt krimi regény. Tudjátok az a fajta, amit nehéz letenni, mert pörögnek benne az események, a karakterek izgalmasak, és a köztük lévő "kémia" is meghatározója a regénynek. Nyilván a Hóhér és a sokféle módszeresen kegyetlen bűneset sem kellemes olvasmány, de itt végig figyelemmel tartott a nyomozás, ahol újabb és újabb nyomok bukkannak elő, és kerülünk közelebb magához a gyilkoshoz, és megtudjuk a motivációját is.

forrás: https://twitter.com/daniel_p_cole/status/976464150737182720


Nagyon tetszett, hogy Baxter mellett Curtis és Rouche karaktereit is jól meg lehet ismerni, és a régebbi szereplők (Wolf volt felesége a riporternő, illetve Edmunds) is szerepet kapott ebben a kötetetben. A legkedvesebb számomra Edmunds volt, aki bár már nem a rendőrség kötelékeiben dolgozik, de segít Emilynek, hogy összerakja a bűntényeket. Rouchet ismerhetjük meg a legjobban, de Curtisről is kiderülnek dolgok, és ezek fokozták a kérdéseket olvasás közben. Persze mindig van egy tippem arról, hogy ki mozgatja a szálakat, és volt egy-két félrevezetés Cole részéről, de ez mit sem számított, mert végig fenn tudta tartani a figyelmemet.




Értékelés: 5/4.5


Nagyon izgalmas élmény volt újra elmerülni Daniel Cole kissé beteg világában, ahol olyan gyilkosság történnek, amik kellően emlékezetesek maradnak még így hetek távlatából is. Tetszett, hogy 3 fő karakter mellett azért a mellékszereplők is kaptak egy-egy jó jelenetet, és volt sok torokszorító rész a könyvben. Egy percig sem unatkoztam a történeten, majdnem 100%-osnak éreztem, de mégsem... És hogy miért nem adok akkor maximális pontszámot?

Csak azért nem, mert úgy gondolom (és persze a könyv végén vannak erre utaló jelek), hogy Daniel Cole az utolsó (?) kötetre hagyja a nagy ágyúkat. Valahogy úgy sejtem, hogy van még sok-sok minden a tarsolyában, és nem akarta eldurrogtatni a patronokat ezzel. Én valami nagyobb dolgot érzek még itt a háttérben, és a következő részben majd összeáll ez is, és akkor meglesz a tökéletesség.

Ha szeretnétek egy végtelenül izgalmas krimit olvasni, amiben egy szarkasztikus (és néha szétesett) főhősnő nyomoz egy kontinenseken átívelő végtelenül brutális gyilkosságsorozatban, akkor a Hóhér tetszeni fog. Az első rész ismeret nélkül is olvasható, de van benne utalás a Rongybaba történéseire, fináléjára, így inkább folytatásként ajánlom! De akkor viszont nagyon is!


Vedd meg most!
Szerezd be a könyvet 20%-os kedvezménnyel.


Nyereményjáték


A könyv cselekménye két helyszínen, Londonban és New Yorkban játszódik, így a nyereményjáték is ezzel a két várossal kapcsolatos. Döntsétek el, hogy az állomásokon olvasható állítások igazak vagy hamisak a városra vonatkozóan, és írjátok be a tippeteket a Rafflecopter doboz megfelelő rubrikájába. Ha mindegyik állomást sikeresen teljesítettétek, akkor lehetőségetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott három példány egyikét.

Az én állításom:

London 40 százaléka zöld (173 négyzetkilométernyi terület), ez nagyjából 3-szor akkora, mint Manhattan teljes területe.

Fontos! A kiadó csak magyarországi címre postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy a levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk!

  a Rafflecopter giveaway

A turnéban résztvevő bloggerek


10.01. A Szofisztikált Macska 
10.03. Zakkant olvas
10.05. Kelly és Lupi olvas

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe