Íme az áprilisi "Gondolatspirál" névre hallgató Book a Sloth Club doboz tartalma

7:47:00 PM


Legutóbb a februári Book a Sloth Club (röviden BASC) dobozból írtam, ami a Mágikus lények névre hallgatott, azóta pedig sok víz lefolyt a Dunán, és egyre jobb irányba fejlődik a BASC csapat. Nekem nagyon tetszett az áprilisi magyar YA doboz, ami a Gondolatspirál névre hallgatott, úgyhogy boldogan prezentálom a hajtás után, hogy mit is tartalmazott a doboz! VIGYÁZAT! SPOILEREK JÖNNEK azok számára, akik még nem kapták meg a dobozt!

A márciusi dobozt csak másoknál láttam, és bevallom eléggé irigykedtem egy-két termék miatt, de úgy gondoltam, hogy eljön még az én időm és olyan téma érkezik, ami megdobogtatja a szívem. Örülök, hogy vártam egy hónapot, mert a Gondolatspirál hívószóhoz passzoló könyvet sejtettem, így ez nem ért meglepetésként, de ez nem is baj. Vágytam erre a YA regényre, a többi termék pedig jól passzolt John Green Teknősök végtelen sora című könyve mellé.

És hogy mi lapult még a dobozban? 


A világoskékes selyempapír mögött egy kártya volt, amin visszaköszönt az a kép, amivel a dobozt hirdették. Szeretem ezeket a kártyákat, mert sokkal, de sokkal igényesebbek, mint az elején készült beharangozók. Annyira látszik, hogy fejlődik a BASC csapat, igényes papírra, és igényesen van rányomva a tartalomjegyzék. Persze ezt csomagoláskor sosem olvasom el, mert inkább legyen minden meglepetés, de végre dizájnban és minőségben ez a tökéletes verzió szerintem arra, hogy ismertesse a dobozban található dolgokat.

A BASC doboz tartalmazott egy plüss teknőst (nyilván a könyv miatt), ami eléggé cuki, úgyhogy megy a polcra a plüss lajhárom mellé. A teknősös témára utalva jött még egy teknősös függő, ami kinyitva egyben óra is, és bár az enyém nem jár (gondolom elem kell bele), de nagyon ötletes kis meglepetés az ékszerrajongóknak. Én nem hiszem, hogy hordani fogom, mert ritkán viselek ékszert, de nem válok meg tőle, mert mutatós és igényes darabról van szó.



A spirál témánál maradva jött egy spirál alakú nyalóka, ami nálam széttörve érkezett, de ez nem gátol meg abban, hogy majd elrágcsáljam. A dobozban volt egy Live Colourfully relax gyertya, aminek nagyon kellemes illata van. Nem vagyok a gyertyákért annyira oda, mert feleslegesnek érzem őket, és félek, hogy felgyullad a lakás, de majd biztos, hogy kipróbálom, hogy mennyire ad illatot használat közben.

A könyv mellé egy könyvzsák is járt, amin zenés motívumok vannak, és egy is üvegcse is, ami mentás-csokikrémet tartalmaz. A dobozhoz volt még egy különleges kávé is, amihez 3 dl forró vizet kell tölteni, és 2 adag kávét kapunk belőle pár perc ázás után. Ezt hamarosan el is fogom fogyasztani, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen ez a különböző kávés farmokról származó kávés keverék.

A papíráru, ami elég mutatós lett. 


A papíráru most egy Lajhírek (imádom ezt a nevet!!!!) névre hallgató magazin volt, amit a Prológus bloggercsapata állított össze, és van benne néhány infó John Greenről, pár promókép a Prológusról, és egy teszt "Melyik John Green könyv illik hozzád?" címmel.

A magazin borítója nagyon cuki, de a beltartalom számomra nem igazán mérvadó, azt hiszem ez a fiatalabb korosztálynak szól. Főleg a teszt :D Az viszont jó benne, hogy leírják az Instás nyereményjáték beharangozóját, erre biztos sokan rákapnak majd. Lapult még a dobozban egy új logós lajháros hűtőmágnes is és bevallom imádom az új doboz mintáját, és jó hogy végre van ilyen hűtőmágnesem is :)

Az új doboz elsőre kicsit fura, mert csak 2 részből áll, egy ami tartalmazza a cuccokat, és ráhúzva pedig a díszített doboz fedőrésze egyfajta doboztetőként. Sajnos ez nem annyira masszív kartonból van, mint a régi doboz verzió, lehet hogy ez miatt is adta meg magát a nyalóka? Mondjuk simán lehet hogy a szállítás közben rázogatták, mert  útközben valahogy sikerült valakinek feltépnie a fehér borítékot is, amibe a doboz volt belerakva. Lehet túl kíváncsi volt valaki? Mondjuk megértem, de nah!



Az április doboz is jól össze lett válogatva, így bátran ajánlom a BASC csapatot hónapról, hónapra, mert tudom, hogy a szívüket-lelküket beleteszik, hogy megfeleljenek a dobozrendelőknek. A visszajelzések szerint félelemre semmi ok, a dobozokat imádják a rendelők és következő hónapból egy új kategória is érkezik, ez pedig nem más mint a felnőtt kategória. 

A magyar YA, és az angol YA mellett ezentúl egy magyar könyvvel lesz egy FELNŐTT doboz kategória, és az a boldogság ért, hogy a BASC csapat által meghirdetett Instagramos repsearch játékon nyertem 3 hónapnyi felnőtt dobozt, így ezekről is beszámolok majd hónapról hónapra.

Ne feledjétek addig is, ha új megrendelők vagytok, és felhasználjátok a ZAKKANT20 kódot, akkor 20%-ot kaphattok a következő doboz árából :) Az elsőnél még nem él a kedvezmény, de a következő körben már jár a 20%.

Ha esetleg új megrendelők vagytok, és lemaradtatok a régi csomagokról, akkor van még egy szuper hír: extraként hozzáadhatjátok a régi doboz néhány termékét az éppen aktuális dobozhoz, így például két könyvvel is rendelhetitek az éppen akutális dobozt, vagy pakolhattok bele lajháros könyvjelzőt, vagy funkót. Itt böngészhetitek az extra termékeket! >>> https://bookaslothclub.shoprenter.hu/extra-termekek-139

Én az áprilisi dobozzal maradéktalanul elégedett vagyok, és várom a felnőtt dobozt, mert abban is bőven van kihívás, és nagyon drukkolok a BASC csapatnak, hogy megugorják ezt!




Ezeket is olvasd el

2 komment

  1. Tényleg egyre jobbak a dobozok, ez is jópofára sikerült és már bánom egy kicsit, hogy nem neveztem be a májusi felnőttre! De majd nálad lecsekkolom milyen lett!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Mindig marad 1-2 doboz, ami visszakerül (nem veszik át, nem fizetik ki végül) szóval lehet hogy lesz még esélyed, hogy vegyél majd egyet, ha nagyon bejön. De én mindenképpen írok majd róla, remélem jó lesz, mert magason van a léc :D

      Delete

Subscribe