Komal Kant - Mire jó a rosszfiú?

8:37:00 PM


A LOL-könyvek sorozat újabb taggal bővül, ugyanis a Móra kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Komal Kant: Mire jó a rosszfiú? c. regénye. Ennek örömére a Blogturné Klub öt bloggere bemutatja Luca és Ashton zűrös párosának fergeteges történetét.

2015. március 1-től, minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!



Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?

Fülszöveg:

Ashton keményen megdolgozott azért, hogy felküzdje magát a gimis tápláléklánc csúcsára. Amikor pozíciója váratlanul veszélybe kerül, bármire hajlandó, hogy mentse a menthetőt, még arra is, hogy segítséget kérjen a szomszédban lakó szexi rosszfiútól.

Luca és Ashton gyerekkorukban elválaszthatatlan barátok voltak, de évek óta szóba sem állnak egymással. A srácból mostanra tetkós, antiszoc rocker lett, aki enyhén szólva nem repes az örömtől, hogy kisegítse az elkényeztetett királykisasszonyt. Pláne nem úgy, hogy a pasiját kell alakítania!
A zűrös páros kezdetben legszívesebben megfojtaná a másikat egy kanál vízben, de az igazi gondok akkor kezdődnek, amikor kiderül, milyen félreértés miatt szakadt meg köztük a kapcsolat hét éve.

Eddig az tűnt lehetetlennek, hogy öt percnél tovább elviseljék egymást, most meg az, hogy öt percnél tovább levegyék a kezüket a másikról…

Oldalszám: 320
Kiadó: Móra
ISBN: 9789631198560
Fordító: Kulcsár Júlia
Beleolvasó

Vágytam már egy igazi tiniregényre, ami visszarepít a gimis időkbe, ahol uralkodnak a klikkek, tombolnak a hormonok és egymást érik a balhék. Komal Kant könyvében ezt bőven megkaptam, sőt még többet is, úgyhogy panaszra semmi okom nem lehet.

A történet főszereplője Ashton, aki megtestesíti mindazon lányok tulajdonságát, akiket rühelltem a gimiben. A törtető pompomlány, aki felszínességével, és elitista gondolkodásmódjával minden nem vele egy azonos szinten élő embert lenéz. Ugye hány ilyen csaj mászkált a gimiben vagy szakközépben anno? Én kapásból csomó ilyet ismertem, ezek a lányok egy valamit iszonyatosan jól tudtak: másokat lenézni, mert nem úgy öltöztek, ahogy ők, nem azt szerették, amit ők és nem lelkesedtek azért amiért ők. A kiközösítés a Mire jó a rosszfiú?-ban is mindennapos, de itt azért érdekes, mert Ashton révén láthatunk bele ebbe, aki az egyik mesélője a történetnek. A 17 éves, szőke lány otthon játssza a jó kislányt, de a suliban igazi kibírhatatlan hárpia. Nyilvánosan alázza meg a bénább, (szerinte lúzer) iskolástársait, de a karma utoléri. Ashton legjobb barátnője Kance, aki szintén a kétszínűségéről elhíresült, jól átvágja a lányt, így Ashtont kiutálják a gimis elit körből. Egyedül marad, és pontosan olyan lesz, mint akiket ő zrikált egykoron.

A történet másik szereplője Luca, aki egy széttetovált szintén gimis srác, és Ashton szomszédja. Sőt! Gyerekként a két fiatal folyton együtt játszott, és elválaszthatatlan barátokként rengeteg kalandot átéltek. Ashtonnak nincs apukája, édesanyja fiatalon szülte a lányt, akivel édesapja nem tartotta a kapcsolatot, így gyerekkorában Luca apukája volt a pótapukája. Amikor a férfi hirtelen meghal ez Ashtonban is nagy törést okoz. De Lucában még nagyobbat, így a 10 éves gyászoló kisfiú elüldözi maga mellől az egyetlen barátját, azaz Ashtont.

Most tíz évvel később, amikor Ashton kiszolgáltatott és nehéz helyzetben lévén Lucától remél segítséget. A fiú 17 éves létére elképesztően helyes, a rocker / emo cuccok alatt szexis testtel rendelkező fiú segíthet a lánynak, hogy újra a gimi méhkirálynője legyen. De csak akkor, ha Luca hajlandó eljátszani a lány pasijának szerepét. Vajon két ember, akik egykor elválaszthatatlanok voltak, és ismerték egymást azok tíz év szünet után, hogy tudnak egymással kijönni? Ashton vajon végleg levedli az idegesítő törtető lány szerepét? Luca valóban rosszfiú?

Ezekre a kérdésekre mind választ ad a könyv, ahol azért a sok felszínes dolog mellett (egymást érik a külső jegyek ecsetelése, a menőségi faktorok bemutatása) azért sok mindent megtudunk mind Ashton, mind Luca érzéseiről. Sajnos Ashton esetében ezeket inkább csak felidegesítettek, mert sokszor zavart, hogy a lány mennyire önző, és ezzel megbántja Lucát. Míg Luca esetében érthetőek a miértek, a gyász, és apja halálának feldolgozása menekülés a zenébe, és a rocker életbe, de azért a lánynak sem könnyű. Ashtont főleg édesanyja elbaltázott lépései miatt ítélik meg (korai terhesség, majd a lány öccsének apjával való megromlott viszonya) a kis városban. Mindkét fiatal hordoz olyan régi fájó dolgokat, amikkel meg kell birkózniuk, és ezt megtetézi az is, hogy mindeközben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ami az elején eljátszott párkapcsolat, az a végére már egész komoly dolgokba torkollik.

Luca cseppet sem rosszfiú a történetben, ellenben Ashton inkább rosszlány, de ettől függetlenül a regény közben jól szórakoztam, még akkor is, amikor a hajam téptem volna a lány felszínes ügyei miatt. Vannak szerencsére érzelmek a könyvben, és melyik tizenéves viselkedett volna másként ebben a fura "eljátszott" szerelem szerepben? Az vesse rájuk az első követ, aki okosabb volt tiniként. A két fiatal elkövet hülye hibákat, nem merik kimondani amit éreznek, de játszik köztük a kémia, ami nagyon feldobja a néha szenvedős részeket.

Imádtam mind a fiú, mind a lány beszólásait, és ráadásul a két tini anyukája is nagy forma volt, így ezek ellensúlyozták Ashton karakterbeli hiányosságait. Vagyis nem hiányosságok voltak, ő ilyen volt és kész. Nem olyan főhős, akivel szimpatizálni tudtam, de azért volt néhány helyzet, ahol megértette vagyis inkább együtt éreztem a nyomorával, de ettől összességében nem nőtt a szívemhez. Nem úgy mint Luca, aki igazi álompasi minden csajnak. Az ő részeit vártam a legjobban a könyvben. Tök jó volt egy fiú gondolatait olvasni arról, hogy mennyire bejön neki a csaj, és mit érez, mikor találkoznak, vagy mit gondol a sulis dolgokról, vagy akár a külsőségekről.

Értékelés: 5/3.5

Nem rossz kis történet a Mire jó a rosszfiú? című könyv, kifejezetten gyorsan olvasható és ha eltekintünk a főhősnő érzelmi kirohanásaitól, nyafogásától, és felszínességétől még élvezhető is. Sajnos Ashton részei kicsit megakasztottak az olvasásban, zavart, hogy a lány szinte az egész regényben csak azzal foglalkozik, hogy menő legyen, és közben nem veszi észre, hogy egy helyes és érzelmes pasi oda van érte, és szuper barátokkal van körülvéve, csak körbe kéne néznie. Luca részeit élveztem a legjobban, őt szívesebben megismertem volna jobban.

A két karakterről azért sok mindent megtudni a könyv során, de kicsivel kevesebb menőzést, több lelkizést elviseltem volna. Nem volt akkora mélysége így a történetnek, de Komal Kant azért kapargatta a felszínt és ez bizakodásra ad okot, hogy legközelebb újabb könyvét vegyem majd a kezembe. Az írónő stílusa szuper, trendi és fiatalos, képben van, hogy milyen az ifjúság, és bár görbe tükröt tart Ashtonnal elénk, mégis el kell fogadni, hogy ilyen lányok is élnek ezen a Föld nevű bolygón.

Ha egy szórakoztató, tiniproblémákkal, klikkekkel és szurkoló lányokkal és a gimi szépfiúival megbolondított történetre vágysz akkor ez a LOL könyv jó választás lesz. Bár lehet, hogy a te hajad is égnek áll majd Ashtontól, de ott lesz Luca, hogy ellensúlyozza ezt. És ezt a fiút nem lehet nem szeretni :)



Szerezd be 25%-os kedvezménnyel 1724 forintért a Móra Kiadótól a könyvet! 





Blogturné extra: funfact (gyk: vicces kis infomorzsák) Komal Kanttól a könyvvel kapcsolatban

- Az inspirációt 90-es évek egyik filméjből a 'Drive Me Crazy'-ből vettem, amiben Melissa Joan Hart és Adrian Grenier szerepelt. Rengetegszer láttam a filmet rengeteg és ez inspirált, hogy írjak egy saját változatát belőle. 


- A könyv eredetileg című "Impossible" volt, de megváltozott arra az alcímre hogy "With Me ". Amikor elküldtem ezt a borító tervezőnek,   még csak az "Impossible" szerepelt rajta, aztán két nappal a kiadás előtt rákerült a  "With Me" is.

-  Azért lett egyébként "With Me" mert  a regény írása közben folyamatosan a Sum 41 "With Me" című dalát hallgattam. 2 hónapig állandóan. 


- A könyv első változatát 4 hétig írtam


- Amíg a könyvön dolgoztam többször szerettem volna megfojtani Ashtont.

- Ha Ashton velem járt volna középiskolába akkor sohasem barátkoztunk volna, ellenben Lucába tuti belezúgtam volna.

- Hadie eredetileg nagyobb szerepet kapott volna a könyvben, de úgy gondoltam, hogy megérdemel egy a saját történetet. 


- Mire befejeztem a könyvet, már megterveztem a következő 4 kötetet a sorozatból.

- A kedvenc karakterem Mr. Rochester, őt nagyon szorosan követi Luca


forrás: GR


Nyereményjáték: 

Luca apja halála után megváltozott. Haját feketére festette, testére tetoválások kerültek, és megalapította saját garázsbandáját. Mi pedig elirigyelve tőle ez utóbbit, úgy döntöttünk, megteremtjük a magunk rockegyüttesét, méghozzá nem is akármilyen tagokkal! A casting során magyar és külföldi kiválóságok közül szelektáltuk ki azt az öt kedvencünket, akikből létrehoztuk a Szkeptikus Spirál btk-s változatát.

Nektek nincs más dolgotok, mint..
1) ...elindítani kedvenc rockzenéteket (természetesen csak a hangulat megalapozása végett javasolt, de nem kötelező).
2) …az állomásokon található információmorzsák alapján kitalálni, melyik híres zenészről van szó, majd beírni a nevét a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe. És ezt megismételni minden állomáson, hisz egy együttes csak akkor az, ha minden tagja megvan. (Kötelező!)
3) …keresni a blogturnés rockbandánknak egy frappáns nevet. (Nem kötelező, de extra pontokat ér.)
4) Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő email-re, különben automatikusan újrasorsolunk.

1986. január 16-án születtem Budapesten. 15-16 éves koromban kezdtem el először zenélni nejlon húros akkusztikus gitáron, majd végül az ossianos Rubics Ricsi tanított meg rendesen gitározni.
2006-ban megalapítottam a Remembering The Steel Panter tribute zenekart, közben pedig megfordultam a Morpheus zenekarban és játszottam a Cadaveresben is.

2010-ben csatlakoztam a világhírű Nevermore együtteshez, amivel egy nagy álmom vált valóra, s ez idő alatt megalapítottuk Köteles Leanderrel jelenlegi bandánkat, és 2012-ben megjelent első lemezünk.
Emellett a Blue Jam suliban vállalok gitároktatást, valamint 2013 őszétől az Éjjel-Nappal Budapestben is szerepelek. Ki vagyok én?




a Rafflecopter giveaway




A turnéban résztvevő bloggerek:

03/01 Media Addict
03/03 Kelly Lupi olvas - Pomponlányok
03/05 CBooks
03/08 Dreamworld - A sorozatról
03/09 Zakkant olvas - Fun factok


Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe