A Libri Kiadó 2015 őszén jelentette meg Sophie Kinsella legújabb regényét, a Hová lett Audrey?-t. A történet főszereplője a zárkózott tinédzser, Audrey, illetve a családja, akik kicsit sem hétköznapi módon birkóznak meg a problémáikkal. A fiatalos és lendületes történet bővelkedik fanyar humorban, mely az ősz slágere is lehet. A Blogturné Klub négy bloggere pedig segít Nektek eligazodni a történet bonyodalmain, és egy kicsit megismerteti veletek Audrey-t, az elsőre nem túl szimpatikus, ámde annál szerethetőbb karaktert.
Milyen lehet, ha másodszor is először találkozol a lánnyal, aki tetszik? De vajon tényleg ő az? A “Mi lenne, ha” kérdések pedig ott motoszkálnak a fejedben… November 14-e és 22-e között a Blogturné Klub tagjai is végigjárják ezt az utat Callel, rengeteg kérdéssel és rejtéllyel, meg egy sor emlékkel, ami csak még több kérdést szül. Tarts velünk Te is, nem semmi kaland lesz!
A Maxim Könyvkiadó jelenteti meg hamarosan Jennifer E. Smith új regényét Milyen lesz a búcsú után címmel. A Blogturnésok közül heten is kíváncsiak a szerző immár negyedik magyarul megjelenő regényére, amelynek témája természetesen most is a szerelem körül forog.
Brynjulf Jung Tjønn felemelően fájdalmas könyve egy nyár történetét meséli el, egy fiúról, aki megtapasztalja, hogy milyen közel kerülni a egy lányhoz és milyen feldolgozni egy közeli hozzátartó betegségét. Kövesd velünk 5 blogon keresztül Henrik történetét, ami őszinte lenyomata annak a világnak, ahol a szerelem édes és kamaszos pillanatai mellett az elmúlás és a halál is megérinti az olvasók szívét. Tarts velünk A világ legszebb mosolya turnén és ismerd meg a legújabb Magasfesztültség könyvet.
A General Press Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Angela Marsons Elfojtott sikoly című regénye. Ennek apropóján, meghívunk kedves Olvasó, hogy tarts velünk, és ismerjük meg együtt Kim Stone felügyelőnőt és csapatát, fedezzük fel együtt a nyomozói munka rejtelmeit és göngyölítsük fel velük együtt egy rejtélyes és hosszú évekre visszahúzódó ügy szálait.
Az út első napjára 2015. október 31-én kerül sor, majd ezt követően másik három blogger segítségével ismerhetitek meg a Stone csapatát és az ügy részleteit.
Ha a Modern boszorkány esetében a netező boszikról úgy gondoltátok, ez aztán XXI. századi, akkor most újabb meglepetés vár rátok! No nem kell aggódni, nem fogjuk lelőni a poénokat! Mindenesetre a Blogturné Klub újabb kalandra indul a régi ismerős boszorkányokkal, és sok új kedvenc is vár útközben, ha velünk tartasz november 2. és 10. között.
Závada Péter: Mész
Fülszöveg:
Závada Péter újabb költeményei a lélek napfoltjaira engednek rálátást. Az eltemethetetlen múlt, az árnyak között ólálkodó bűn, a be nem keríthető, fondorlatos vágy költeményei újra és újra felkavarják érzékeinket és izgatják szellemünket. Az erőteljes hang nem ereszt, bátorságában ott rezeg a kétely és a szorongás. A testek tájéka lüktet, a tabuk törékenyek, a képek lázasak. A kötet egymást keresztező ösvényeinek végén ott áll az anya, és ott áll a fiú a gyász útjának szélén egy gazdag, életerős költészet növekedésének vagyunk tanúi.
Nem vagyok irodalmár és nem vagyok vers szakértő nézzétek el. De szeretem az Akkezdet Phiait, nagyjából évente pár koncertjükre elmegyek a srácoknak. Imádom a dalszövegeiket, amiket mind Újonc (Závada Péter) és mind Saiid szerez. A rap, vagy slam sokkal közel áll a költészethez és a versekhez, mint amennyire én bármennyire is próbálok közel kerülni ahhoz, hogy normálisan tudjak majd írni egy verseskötetről. És a Mészről. Mert ez nehéz, mert ez nem olyan dolog, amiről lehet.
Tinikoromban rengeteg verset olvastam. Nagyjából mindent költő versén végigrágtam magam legalább egyszer, amiről tanultunk irodalomórán. Rengeteg kedvenc versem van, (jó az ókoriakat hagyjuk, az nem jött át), de a modern verseket mostanság elhanyagoltam. Anno egy könyvesboltban kiolvastam az Ahol megszakad című Závada kötetet, és még az sem zavart, hogy az egyik eladó szúrós szemmel nézett. Kíváncsi voltam, hogy mit üdvözítenek annyian. Tényleg jó volt, de semmi emlékezetes nem maradt meg belőlem abból a kötetből.
De igazad volt: nem az
a fontos, ki csapta le, hanem hogy máig
ott visszhangzik a teniszpályák fölött
egy meccslabda tompa puffanása.
Most meg itt hever előttem a Mész és újra és újra előjönnek azok a részek, amik fájtak. Závada Péter feldolgozza benne édesanyja elveszítésének érzéseit és ez nagyon nem örömteli téma. Ne áltassuk magunkat, a gyász kibaszott kemény dolog. Erről verseket olvasni sem sokkal jobb, hiszen ott van a hiány minden sorban. A szülő elvesztése, a fájdalom, az űr, azok az érzések, amiket nehéz betömködni, az emlékek, amikre jó és néha fájó visszagondolni.
Bevallom egy kicsit belehaltam a kötet olvasása közben. Mert érzelmileg megterhelő az összes vers, a sorok között megbúvó megszemélyesítések, ahol Závada egy házfelújításba belekeveri a mészbe anyja emlékeit, hogy ezekkel fedje be a falakat, vagy disznóvágásról ír, és súlyos gépekről, behúzott függönyökről, amik nem engedik be a fényt.
[…] Apával úgy döntöttünk, hogy szép gyöngén megfogjuk az elégett csontjaidat,
az elégett véredet, és a mészhabarcs közé keverünk,
noha már abban is te voltál. Aztán amit estig raktunk,
leomlott reggelre.
Valaki elvesztése, legyen az szakítás, halál, vagy egy barátság vége mindig kemény dolog. Annyi jól megfogalmazott mondatot és részletet olvastam a könyvben, akárhol ahol kinyitottam, hogy nem győztem rácsodálkozni. Nem szomorított el annyira (nah jó, néha igen), inkább csak borzongató a tudat, hogy végre jött valaki, aki ki tudta azokat a dolgokat mondani, amiket én nem tudok. Az elvesztés fájdalmát, a hiányt és azt hogy néha annyira nehéz elengedni a másikat.
Értékelés: 5/5
Nem lehet más értékelést adni egy olyan verseskötetre, amit mióta megkaptam azóta legalább két tucatszor elolvastam, amit mindig magamnál hordok és bármikor képes vagyok belelapozni és találni valami olyan részt, amin elgondolkozhatok. Nem mondom, hogy nem leszek tőle szomorú, de ezt a kis kabátkönyvet (a formája tényleg akkora, hogy elfér a kabátom belső zsebében) akkor is cipelem magammal mindenhová.
Viszont mióta olvastam én magam úgy érzem, hogy kicsit kevesebb dolgot cipelek magamban, mert Závada leírta azokat a dolgokat, amiket én nem tudtamkimondani leírni sehogy sem apu halála óta. Nekem megváltás volt ez a kötet, és inkább érzelmileg tekintek rá, mintsem irodalmilag. Nem tudom és nem is akarom elemezgetni a rímeket, a metaforákat, és leszarom, ha néhol túl művies, sznoboskodó, vagy éppen groteszk, netán trágár, vagy bölcsészkedő.
A legtöbb versnek ugyanaz a címe és egyfajta ciklusként átfogja a kötetet, de muszáj megemlítem, azokat amiknek tudom a címét és szerettem: Akinek mondanom kéne (ez a nyitó vers). A szinkronúszó magányossága, Vörös, Bűnjel [3], REM és úgy nagyjából sejthetitek, hogy az összes többi is versenyben van még.
Nem tudok többet nyilatkozni a Mészről, ez egy olyan verseskönyv, amit ha elolvasol átjön, vagy nem. Igazából már akkor tudtam, hogy rám hatással lesz, amikor elfelejtettem leszállni a Széna térén miközben olvastam(és persze bőgtem, de ez lényegtelen).
Néhány kedvenc részlet a kötetből alább, ti meg szerezzétek be jól a verseskötet INNEN 15%-al olcsóbban, vagy aki az e-könyvekre gerjedt az INNEN.
Két hete nem láttalak, és amióta másnál alszol,
már csak a forró laptop hagy vörös égésnyomokat a mellkasomon.
Mi lesz, ha a legelején félbeszakad ez a gondolatfonál,
és sehogy se jut eszembe, hogy kéne folytatni?
De azt se lehet, hogy folyton írom, amit gondolok,
az utcán, mondjuk a telefonomba,
biztos elütne egy villamos és akkor már mindegy volna.
----------------------------------Reggelre kihűlt a helyed,
belepte valami nyirkos és hideg,
mint a hó azt a szürke foltot,
amit az autók hagynak. Nem tudom
te hiányzol-e, vagy csak az,
hogy eszembe juss
----------------------------------Most már úgy tűnik, mintha
nem történt volna velünk semmi
figyelemre méltó: mintha az,
hogy fontos voltál, nem lett volna
más, mint egy harminc évig tartó
gellérthegyi séta.
----------------------------------
Próbáltalak hívni, de akkor már
két napja nem vette föl senki,
és amikor szétkapcsolt, mintha egy
ellaposodott EKG sípolása szólt volna
a vonal túlsó végén.
----------------------------------
Hely vagy, amit évek
óta elhagyni készülök: egymásra
íródnak benned egy folyton
ismétlődő változás nyomai.
----------------------------------
A jövő ott van valahol a szerelvény
csuklóján túl, puha, sötét kanyar: beláthatatlan.
De lassan úgyis vége, kivonják a forgalomból
ezeket a rozsdás napokat is, én pedig
egyedül ébredek majd a remízben,
sötétedés után, mert úszásból jövet
elaludtam a leghátsó ülésen, és senki
nem szólt időben, hogy le kéne szállni.
Fülszöveg:
Závada Péter újabb költeményei a lélek napfoltjaira engednek rálátást. Az eltemethetetlen múlt, az árnyak között ólálkodó bűn, a be nem keríthető, fondorlatos vágy költeményei újra és újra felkavarják érzékeinket és izgatják szellemünket. Az erőteljes hang nem ereszt, bátorságában ott rezeg a kétely és a szorongás. A testek tájéka lüktet, a tabuk törékenyek, a képek lázasak. A kötet egymást keresztező ösvényeinek végén ott áll az anya, és ott áll a fiú a gyász útjának szélén egy gazdag, életerős költészet növekedésének vagyunk tanúi.
Nem vagyok irodalmár és nem vagyok vers szakértő nézzétek el. De szeretem az Akkezdet Phiait, nagyjából évente pár koncertjükre elmegyek a srácoknak. Imádom a dalszövegeiket, amiket mind Újonc (Závada Péter) és mind Saiid szerez. A rap, vagy slam sokkal közel áll a költészethez és a versekhez, mint amennyire én bármennyire is próbálok közel kerülni ahhoz, hogy normálisan tudjak majd írni egy verseskötetről. És a Mészről. Mert ez nehéz, mert ez nem olyan dolog, amiről lehet.
Tinikoromban rengeteg verset olvastam. Nagyjából mindent költő versén végigrágtam magam legalább egyszer, amiről tanultunk irodalomórán. Rengeteg kedvenc versem van, (jó az ókoriakat hagyjuk, az nem jött át), de a modern verseket mostanság elhanyagoltam. Anno egy könyvesboltban kiolvastam az Ahol megszakad című Závada kötetet, és még az sem zavart, hogy az egyik eladó szúrós szemmel nézett. Kíváncsi voltam, hogy mit üdvözítenek annyian. Tényleg jó volt, de semmi emlékezetes nem maradt meg belőlem abból a kötetből.
De igazad volt: nem az
a fontos, ki csapta le, hanem hogy máig
ott visszhangzik a teniszpályák fölött
egy meccslabda tompa puffanása.
Most meg itt hever előttem a Mész és újra és újra előjönnek azok a részek, amik fájtak. Závada Péter feldolgozza benne édesanyja elveszítésének érzéseit és ez nagyon nem örömteli téma. Ne áltassuk magunkat, a gyász kibaszott kemény dolog. Erről verseket olvasni sem sokkal jobb, hiszen ott van a hiány minden sorban. A szülő elvesztése, a fájdalom, az űr, azok az érzések, amiket nehéz betömködni, az emlékek, amikre jó és néha fájó visszagondolni.
hogy a névmások már jó ideje nem jelölnek senkit, csak azért kellenek, hogy legyen néhány belátható viszony
Bevallom egy kicsit belehaltam a kötet olvasása közben. Mert érzelmileg megterhelő az összes vers, a sorok között megbúvó megszemélyesítések, ahol Závada egy házfelújításba belekeveri a mészbe anyja emlékeit, hogy ezekkel fedje be a falakat, vagy disznóvágásról ír, és súlyos gépekről, behúzott függönyökről, amik nem engedik be a fényt.
[…] Apával úgy döntöttünk, hogy szép gyöngén megfogjuk az elégett csontjaidat,
az elégett véredet, és a mészhabarcs közé keverünk,
noha már abban is te voltál. Aztán amit estig raktunk,
leomlott reggelre.
Valaki elvesztése, legyen az szakítás, halál, vagy egy barátság vége mindig kemény dolog. Annyi jól megfogalmazott mondatot és részletet olvastam a könyvben, akárhol ahol kinyitottam, hogy nem győztem rácsodálkozni. Nem szomorított el annyira (nah jó, néha igen), inkább csak borzongató a tudat, hogy végre jött valaki, aki ki tudta azokat a dolgokat mondani, amiket én nem tudok. Az elvesztés fájdalmát, a hiányt és azt hogy néha annyira nehéz elengedni a másikat.
Értékelés: 5/5
Nem lehet más értékelést adni egy olyan verseskötetre, amit mióta megkaptam azóta legalább két tucatszor elolvastam, amit mindig magamnál hordok és bármikor képes vagyok belelapozni és találni valami olyan részt, amin elgondolkozhatok. Nem mondom, hogy nem leszek tőle szomorú, de ezt a kis kabátkönyvet (a formája tényleg akkora, hogy elfér a kabátom belső zsebében) akkor is cipelem magammal mindenhová.
Viszont mióta olvastam én magam úgy érzem, hogy kicsit kevesebb dolgot cipelek magamban, mert Závada leírta azokat a dolgokat, amiket én nem tudtam
A legtöbb versnek ugyanaz a címe és egyfajta ciklusként átfogja a kötetet, de muszáj megemlítem, azokat amiknek tudom a címét és szerettem: Akinek mondanom kéne (ez a nyitó vers). A szinkronúszó magányossága, Vörös, Bűnjel [3], REM és úgy nagyjából sejthetitek, hogy az összes többi is versenyben van még.
Nem tudok többet nyilatkozni a Mészről, ez egy olyan verseskönyv, amit ha elolvasol átjön, vagy nem. Igazából már akkor tudtam, hogy rám hatással lesz, amikor elfelejtettem leszállni a Széna térén miközben olvastam
Néhány kedvenc részlet a kötetből alább, ti meg szerezzétek be jól a verseskötet INNEN 15%-al olcsóbban, vagy aki az e-könyvekre gerjedt az INNEN.
Két hete nem láttalak, és amióta másnál alszol,
már csak a forró laptop hagy vörös égésnyomokat a mellkasomon.
Mi lesz, ha a legelején félbeszakad ez a gondolatfonál,
és sehogy se jut eszembe, hogy kéne folytatni?
De azt se lehet, hogy folyton írom, amit gondolok,
az utcán, mondjuk a telefonomba,
biztos elütne egy villamos és akkor már mindegy volna.
----------------------------------Reggelre kihűlt a helyed,
belepte valami nyirkos és hideg,
mint a hó azt a szürke foltot,
amit az autók hagynak. Nem tudom
te hiányzol-e, vagy csak az,
hogy eszembe juss
----------------------------------Most már úgy tűnik, mintha
nem történt volna velünk semmi
figyelemre méltó: mintha az,
hogy fontos voltál, nem lett volna
más, mint egy harminc évig tartó
gellérthegyi séta.
----------------------------------
Próbáltalak hívni, de akkor már
két napja nem vette föl senki,
és amikor szétkapcsolt, mintha egy
ellaposodott EKG sípolása szólt volna
a vonal túlsó végén.
----------------------------------
Hely vagy, amit évek
óta elhagyni készülök: egymásra
íródnak benned egy folyton
ismétlődő változás nyomai.
----------------------------------
A jövő ott van valahol a szerelvény
csuklóján túl, puha, sötét kanyar: beláthatatlan.
De lassan úgyis vége, kivonják a forgalomból
ezeket a rozsdás napokat is, én pedig
egyedül ébredek majd a remízben,
sötétedés után, mert úszásból jövet
elaludtam a leghátsó ülésen, és senki
nem szólt időben, hogy le kéne szállni.
Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei I.)
Budapest, 1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.
„A szereplők olyan elevenek, szinte lelépnek a lapokról. Elég néhány szó, és megtörténik a csoda: máris a múlt század fordulójának lüktető világvárosában találod magad, különös, borzongató kalandok kellős közepén. Szívből ajánlom egyhangú hétköznapokra és pihentető hétvégékre!” – Katona Ildikó, hivatásos könyvrajongó
Pár hónapja, hogy mindenhol belefutottam ebbe a könyvbe, és bevallom a borító alapján nem hittem, hogy magyar szerző művéről van szó. Persze borító alapján nem szabad ítélni, mert vezethet tévedéshez, de Böszörményi Gyula könyve, amilyen szép, annyira érdekes és izgalmas is volt. Ráadásul a századfordulós Budapesten játszódik, amikor még lovaskocsik jártak autók helyett, a kisasszonyok nem mászkálhattak gardedám nélkül és az urak keménykalapot és botot hordtak és a város készült a milleniumi eseményekre.
Ebben a korba kalauzol el minket a Leányrablás Budapesten című könyv, aminek főszereplője két lány, akik testvérek. A történet elején Hangay Emmát ismerjük meg, aki Marosvásárhelyről érkezik Budapestre, hogy itteni rokonainál megszállva egy kicsit megismerkedjen a budapesti élet forgatagával. Kishúgát és édesapját hátrahagyva nagynénjéhez és annak fiához költözik. A lány szeretné megismerni a fővárost, és érdeklik a sokszínű programok, amik Budapest szerte hívogatják a lányt. Emma kuzinjával járja a várost, ám egyszer csak nyoma vész a Városligetben. Senki sem tud róla, senki sem látta, egyszerűen felszívódott. Hová ment? Kivel és miért? Miért nem látta senki sehol?
Értékelés: 5/4.5
A nyomozás és a rejtélyek felderítése bőven tartogatott izgalmakat, amik nekem a regény elejétől a végéig kitartottak, miközben belemerültem a korabeli Budapest és az ott élő emberek életébe. Böszörményi Gyula kiváló hangulatteremtő, és zseniális jó leíró képességgel rendelkezik.
És szerencsére már nem kell sokat a folytatásra sem várni. Ide nekem a következő részt! Úgy érzem, hogy bőven van még ebben a történetben potenciál és helyszín, amit be kell járni és rejtély, amit meg kell oldani. Mindezt két szimpatikus és érdekes főhőssel teli külön élvezet lesz. Ambrózy báró titkaira nagyon kíváncsi vagyok, és Mili kisasszony vérmérséklete is tuti, hogy okoz majd még rengeteg meglepetést.
Böszörményi Gyula Leányrablása nálam a magyar krimikben idén magasan vezet és most már értem azokat, akik oda voltak érte. Egy picit kiszámíthatónak éreztem a dolgokat, de ez nem von le a könyv értékéből csak egy minimális fél pontot. Ambrózy báróba nem habarodtam bele, mert néha idegesített, de nagyon kíváncsi vagyok a történeteire és az életének sötétebb oldalára, amiből csak morzsákat kaptunk. Vásárhelyet kevésbé ismertük meg a kötetből, de úgy érzem, hogy lesz még Erdély ezen vidéke is főszereplő a folytatásban, úgyhogy én bátran állok elébe :)
Szerezd be Böszörményi Gyula kiváló krimijét akciósan innen!
Budapest, 1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.
„A szereplők olyan elevenek, szinte lelépnek a lapokról. Elég néhány szó, és megtörténik a csoda: máris a múlt század fordulójának lüktető világvárosában találod magad, különös, borzongató kalandok kellős közepén. Szívből ajánlom egyhangú hétköznapokra és pihentető hétvégékre!” – Katona Ildikó, hivatásos könyvrajongó
Pár hónapja, hogy mindenhol belefutottam ebbe a könyvbe, és bevallom a borító alapján nem hittem, hogy magyar szerző művéről van szó. Persze borító alapján nem szabad ítélni, mert vezethet tévedéshez, de Böszörményi Gyula könyve, amilyen szép, annyira érdekes és izgalmas is volt. Ráadásul a századfordulós Budapesten játszódik, amikor még lovaskocsik jártak autók helyett, a kisasszonyok nem mászkálhattak gardedám nélkül és az urak keménykalapot és botot hordtak és a város készült a milleniumi eseményekre.
Ebben a korba kalauzol el minket a Leányrablás Budapesten című könyv, aminek főszereplője két lány, akik testvérek. A történet elején Hangay Emmát ismerjük meg, aki Marosvásárhelyről érkezik Budapestre, hogy itteni rokonainál megszállva egy kicsit megismerkedjen a budapesti élet forgatagával. Kishúgát és édesapját hátrahagyva nagynénjéhez és annak fiához költözik. A lány szeretné megismerni a fővárost, és érdeklik a sokszínű programok, amik Budapest szerte hívogatják a lányt. Emma kuzinjával járja a várost, ám egyszer csak nyoma vész a Városligetben. Senki sem tud róla, senki sem látta, egyszerűen felszívódott. Hová ment? Kivel és miért? Miért nem látta senki sehol?
Nem hagyja nyugodni ez a kérdés a lány idős édesapját, aki Vásárhelyen egy könyvesboltot üzemel. Emma kishúga Emília, vagy ahogy mindenki szólítja Mili 4 éve várja, hogy hazatérjen nővére. Egy új nyom miatt ő is Budapestre utazik, oda, ahol Emma elveszett. A fiatal lány tudja, hogy nővére életben van, de hogy hol keresse azt nem sejti. Odaköltözik ő is a pesti rokonokhoz, és az Erzsébet körútról próbálja meg kideríteni nővérének eltűnésének szálait. Mili még csak 16 éves, mondhatnánk, hogy kislány, de ez akkor a korban már eladósorban lévő lányt takart. A lányt nem érdeklik a kérők, őt sokkal jobban foglalkoztatja az, hogy kiderítse, hogy kik és miért rabolták el a nővérét, hogy él-e még egyáltalán.
Mili szemtanúja lesz egy borzasztóan kegyetlen gyilkosságnak, aztán egy hintó elüti, amit Ambrózy báró vezet. Az a báró, aki Magyarország szerte elhíresült arról, hogy profin ért ahhoz, hogy kinyomozzon mindent. Ez a véletlen baleset beindítja a könyv cselekményét, és elkezdődik a nyomozás. Ambrózy báró karaktere különleges és titokzatos volt, nemcsak Milinek, hanem nekem is. Adott egy férfi, akinek múltjában egy sötét titok lappang, és aki olyan sokat tud a világról és a benne lévő dolgokról. A néha idegesítően okos és előrelátó férfi és a néha önfejű és makacs lány ketten nekiiramodnak, hogy kövessék a nyomokat, amiket elvezetnek a budai erdőkben megbúvó elmegyógyintézetbe, és a Pest melletti erdőkbe is.
Szerettem, hogy végre nem egy olyan női karakterről van szó, aki egyből megadja magát a férfi karakter lefegyverző stílusának. Mili a 19. századi feminista vonalat erősíti, és egyedül is nem keveset ér el a nyomozásban, ráadásul bátran és félelmet nem ismerve vállal mindent a jó cél érdekében. A másik karakter, Ambrózy báró, bár jól ismeri a világot, és az azt irányító sötét hatalmakat a női lélekről még nem sokat tud így ez okoz bőven jó kis párbeszédeket a lány és férfi között. Mili amúgy is csípős nyelvvel van megáldva, mindig kimondja, amit gondol, így a kettejük kapcsolatának alakulását öröm végigasszisztálni olvasás közben.
De hogy mit is imádtam annyira ebben a könyvben? Azt az ízes nyelvezetet, amivel Böszörményi Gyula megfűszerezte ezt a krimit. Rengeteg olyan szó röpködött ebben a nagyon sajátos korhű írásban, amiket nem ismertem. A szlengek, a káromkodások, a nemesek szavajárása, a nők/férfiak bókolása és néha mesterkélt társalgása, a cselédek, a vándorcirkuszosok, az orvosok és megannyi érdekes embertömeg elkülönülő nyelvezete. Minden egyes oldal tartogat valami új szót, közmondást esetleg káromkodást. Nem győztem tobzódni benne.
A fentiekre gondolok, és ezekből még egy csomó kijutott. A Leányrablás Budapesten a századforduló korabeli szókincsbővítés mellett szerintem történelmileg is megállja a helyét, igaz nem éltem az 1896-os Budapesten, de sok régi képet láttam a városról (köszi Fortepan), és az író nagyon jól átadta ezeket. Konflisok, a hintók, a ruhák leírása, az akkor épülő és szépülő korabeli épületek. Míg Emma bejárja a millenumi várost olyan, mintha az olvasó is ott lenne. Imádtam!
Ambrózy báró mellett megtanultam, hogy a gyanú sosem elég. Mindig bizonyságot kell szerezni.
Mili szemtanúja lesz egy borzasztóan kegyetlen gyilkosságnak, aztán egy hintó elüti, amit Ambrózy báró vezet. Az a báró, aki Magyarország szerte elhíresült arról, hogy profin ért ahhoz, hogy kinyomozzon mindent. Ez a véletlen baleset beindítja a könyv cselekményét, és elkezdődik a nyomozás. Ambrózy báró karaktere különleges és titokzatos volt, nemcsak Milinek, hanem nekem is. Adott egy férfi, akinek múltjában egy sötét titok lappang, és aki olyan sokat tud a világról és a benne lévő dolgokról. A néha idegesítően okos és előrelátó férfi és a néha önfejű és makacs lány ketten nekiiramodnak, hogy kövessék a nyomokat, amiket elvezetnek a budai erdőkben megbúvó elmegyógyintézetbe, és a Pest melletti erdőkbe is.
Szerettem, hogy végre nem egy olyan női karakterről van szó, aki egyből megadja magát a férfi karakter lefegyverző stílusának. Mili a 19. századi feminista vonalat erősíti, és egyedül is nem keveset ér el a nyomozásban, ráadásul bátran és félelmet nem ismerve vállal mindent a jó cél érdekében. A másik karakter, Ambrózy báró, bár jól ismeri a világot, és az azt irányító sötét hatalmakat a női lélekről még nem sokat tud így ez okoz bőven jó kis párbeszédeket a lány és férfi között. Mili amúgy is csípős nyelvvel van megáldva, mindig kimondja, amit gondol, így a kettejük kapcsolatának alakulását öröm végigasszisztálni olvasás közben.
De hogy mit is imádtam annyira ebben a könyvben? Azt az ízes nyelvezetet, amivel Böszörményi Gyula megfűszerezte ezt a krimit. Rengeteg olyan szó röpködött ebben a nagyon sajátos korhű írásban, amiket nem ismertem. A szlengek, a káromkodások, a nemesek szavajárása, a nők/férfiak bókolása és néha mesterkélt társalgása, a cselédek, a vándorcirkuszosok, az orvosok és megannyi érdekes embertömeg elkülönülő nyelvezete. Minden egyes oldal tartogat valami új szót, közmondást esetleg káromkodást. Nem győztem tobzódni benne.
Azt a roggyantott térgykalácsát neki, be elfáradtam.
– Magával se lettünk többen, csak sűrűbben.
– Nagyzolsz mint mindig – nevetett Gerlice. – Az egész világ még neked is túl nagy falat volna.
– Egy pityre bekapom, megrágom és kiköpöm, csak kérned kell.
A fentiekre gondolok, és ezekből még egy csomó kijutott. A Leányrablás Budapesten a századforduló korabeli szókincsbővítés mellett szerintem történelmileg is megállja a helyét, igaz nem éltem az 1896-os Budapesten, de sok régi képet láttam a városról (köszi Fortepan), és az író nagyon jól átadta ezeket. Konflisok, a hintók, a ruhák leírása, az akkor épülő és szépülő korabeli épületek. Míg Emma bejárja a millenumi várost olyan, mintha az olvasó is ott lenne. Imádtam!
Értékelés: 5/4.5
A nyomozás és a rejtélyek felderítése bőven tartogatott izgalmakat, amik nekem a regény elejétől a végéig kitartottak, miközben belemerültem a korabeli Budapest és az ott élő emberek életébe. Böszörményi Gyula kiváló hangulatteremtő, és zseniális jó leíró képességgel rendelkezik.
És szerencsére már nem kell sokat a folytatásra sem várni. Ide nekem a következő részt! Úgy érzem, hogy bőven van még ebben a történetben potenciál és helyszín, amit be kell járni és rejtély, amit meg kell oldani. Mindezt két szimpatikus és érdekes főhőssel teli külön élvezet lesz. Ambrózy báró titkaira nagyon kíváncsi vagyok, és Mili kisasszony vérmérséklete is tuti, hogy okoz majd még rengeteg meglepetést.
![]() |
| fotok: Fortepan |
Böszörményi Gyula Leányrablása nálam a magyar krimikben idén magasan vezet és most már értem azokat, akik oda voltak érte. Egy picit kiszámíthatónak éreztem a dolgokat, de ez nem von le a könyv értékéből csak egy minimális fél pontot. Ambrózy báróba nem habarodtam bele, mert néha idegesített, de nagyon kíváncsi vagyok a történeteire és az életének sötétebb oldalára, amiből csak morzsákat kaptunk. Vásárhelyet kevésbé ismertük meg a kötetből, de úgy érzem, hogy lesz még Erdély ezen vidéke is főszereplő a folytatásban, úgyhogy én bátran állok elébe :)
Szerezd be Böszörményi Gyula kiváló krimijét akciósan innen!










.jpg)


