Negyven éve történt. Az agg milliárdos elveszítette unokahúgát, akit gyermekeként szeretett. S azóta is, évről évre, valaki – mintha az őrületbe akarná kergetni – minden születésnapján emlékezteti az idős urat arra a tragikus napra… Az évek óta tartó nyomozás új lendületet kap, amikor a férfi felfogad egy vesztes sajtóper után állás nélkül maradt, rámenősnek tűnő újságírót, hogy kísérelje meg az igazság kiderítését. Hisz sokan élnek még a rokonságból, akik akkor ott voltak. A gyilkosnak köztük kell lennie… Ugyanakkor egy jó hírű magánnyomozó iroda munkatársnője rááll az újságíróra, s szinte mindent kiderít róla, ahogyan mások sem bízhatnak abban, hogy titkuk rejtve marad a kivételes tehetségű, tetovált lány előtt.

Az én szubjektív véleményem a könyvről:

Az eleje döcögősen indult. Nagyon döcögősen. Majdnem félretettem. Az a sok unalmas pénzügyi és vállalati szöveg untatott. A Vanger családfát is nehéz volt átlátnom, de aztán mégis csak tovább olvastam. Szerencsére. Az utolsó pár száz oldalt (mert vastag könyvről van ám szó!!!) csak úgy faltam.

A főszereplő lányban, Lisbeth Salander-ben nem igazán találtam igazán szeretni valót, de a végére megváltozott a helyzet. A történet másik főszereplője, Mikael a gazdasági újságíróból nyomozóvá avanzsált másik főhős is furcsa volt. Nem tetszett igazán, hogy a jóképűnek mondott újságíró a magazinja kiadójával / társtulajdonosával, Erikával kavar(aki mellesleg házas), aki nyitott kapcsolatban él. De aztán bejöttek a képbe a Vanger família kattant és kevésbé kattant (öreg) rokonai, akikről Mikaelnek ki kell derítenie, hogy ki is okozhatta az eltűnt (meghalt?) Henrietta Vanger halálát.