John Le Carré: A mi emberünk- Roppant szigorú nézetei voltak jóról és rosszról ennek a Kolakowskinek. És egyre hajlamosabb vagyok igazat adni neki. A rossz az rossz és kész. Nem a társadalmi körülmények okozzák. És nem az, hogy hátrányos helyzetű az ember vagy drogos, vagy ilyesmi. A gonosz, az egy abszolút elkülöníthető hajtóerő az emberben.
Kik az igazi rosszfiúk? Egy gyilkosságra tényleg lehet mentség? Lehet e politikai kibúvó az elkövetett tettekre? Lehet e ráfogni egy szervezetre, hogy könyörtelen tetteire indokul szolgálhatnak a saját törvényeik?
Az orosz maffia különleges és zárt világába kalauzol John Le Carré könyve, akitől bevallom eddig még semmilyen könyvet nem vettem a kezembe (komoly elmaradásban vagyok tudom, tudom). A könyv elolvasása után azt hiszem hiába a sok kérdés csak egy valami találtam választ a végén: senki sem ítélhető el/meg addig még nem tudjuk mi áll a háttérben.
Az orosz maffia pénzmosóját Gyimát és családját ismerhetjük meg a könyvben, egy angol házaspár (Perry és Gail) szemszögéből, akik egy tengerparti nyaraláson találkoznak velük. A véletlen vagy éppen a sors (vagy a titkosszolgálat) akaratából, pont Gyimába és furcsa családjába botlik a nyaraló pár. Egy teniszmeccsel kezdődik minden, ahol Perry legyűri Gyimát a Permből származó orosz medvét. A történet szinte idilli. Napfény, koktélok, nagy séták, homokos tengerpart meg persze szerelem. Hiába ez a sok szépség, mert Perrynek és Gailnek egyre furcsább dolgok tűnnek fel az orosz család körül a kis meghitt szigeten.
Titokzatos dolgokra derül fény, ahogy közelebb kerül egymáshoz a Gail Perry páros és Gyima családja. Az orosz nem tisztességes módon teremtette elő a család milliárdjait. Az általuk nevelt 2 kislány (Irina, és Kátya) nem a sajátjuk, hanem egy "balesetben" meghalt szintén orosz házaspáré, akiket a maffia sikerrel eltüntetett a föld felszínéről.
A család és Gyima megpróbáltatásai és történetei nagyon érdekes szálak a regényben. A másik vonal a politikai és titkosszolgálati ki-kicsoda részek kicsit untattak sajnos. Jó volt persze betekintést nyerni a Szolgálatba, ahol Luke, Hector, Yvonne dolgozik mint ügynök, vagy kém és információszerző.
A feszültség és a figyelem nálam csak azoknál a részeknél maradtak fenn, ahol Gyimával és családjával foglalkozik Le Carré. Lehet, hogy ezt csak annak tudhatom be, hogy nem vagyok nagy gazdasági, politikai és diplomáciai illetve banki érzékkel megáldott lányka. Ezek a dolgok kicsit vontatottak voltak számomra, de ettől eltekintve A mi emberünk élvezhető regény marad.
Abban pedig biztos vagyok, hogy aki gonosz az gonosz lesz bárhová is kerül. És a gonosz emberek mindenhol ott vannak. Nézhetnek ki tisztességes bankároknak, kedves minisztereknek vagy akár átlagos embernek is. A világ tele van velük és bárhol felbukkanhatnak. Úgy hiszem Gyima nem ítélhető el, mindig próbálta a kiutat keresni és a saját tisztességét nem feladni közben. Nem a gonoszság vezérelte, hanem a kényszer. Számomra nem ő a negatív főszereplője a regénynek, sokkal inkább egy szerethető szegény figura, aki rosszkor volt rossz helyen. Beszippantotta az örvény és nem tud belőle kikecmeregni.
***
ÉRTÉKELÉS: 5/3
A könyvet köszönöm az Agave kiadónak és persze Lobo-nak a segítségért!
Kik az igazi rosszfiúk? Egy gyilkosságra tényleg lehet mentség? Lehet e politikai kibúvó az elkövetett tettekre? Lehet e ráfogni egy szervezetre, hogy könyörtelen tetteire indokul szolgálhatnak a saját törvényeik?
Az orosz maffia különleges és zárt világába kalauzol John Le Carré könyve, akitől bevallom eddig még semmilyen könyvet nem vettem a kezembe (komoly elmaradásban vagyok tudom, tudom). A könyv elolvasása után azt hiszem hiába a sok kérdés csak egy valami találtam választ a végén: senki sem ítélhető el/meg addig még nem tudjuk mi áll a háttérben.
Az orosz maffia pénzmosóját Gyimát és családját ismerhetjük meg a könyvben, egy angol házaspár (Perry és Gail) szemszögéből, akik egy tengerparti nyaraláson találkoznak velük. A véletlen vagy éppen a sors (vagy a titkosszolgálat) akaratából, pont Gyimába és furcsa családjába botlik a nyaraló pár. Egy teniszmeccsel kezdődik minden, ahol Perry legyűri Gyimát a Permből származó orosz medvét. A történet szinte idilli. Napfény, koktélok, nagy séták, homokos tengerpart meg persze szerelem. Hiába ez a sok szépség, mert Perrynek és Gailnek egyre furcsább dolgok tűnnek fel az orosz család körül a kis meghitt szigeten.
Titokzatos dolgokra derül fény, ahogy közelebb kerül egymáshoz a Gail Perry páros és Gyima családja. Az orosz nem tisztességes módon teremtette elő a család milliárdjait. Az általuk nevelt 2 kislány (Irina, és Kátya) nem a sajátjuk, hanem egy "balesetben" meghalt szintén orosz házaspáré, akiket a maffia sikerrel eltüntetett a föld felszínéről.
A család és Gyima megpróbáltatásai és történetei nagyon érdekes szálak a regényben. A másik vonal a politikai és titkosszolgálati ki-kicsoda részek kicsit untattak sajnos. Jó volt persze betekintést nyerni a Szolgálatba, ahol Luke, Hector, Yvonne dolgozik mint ügynök, vagy kém és információszerző.
A feszültség és a figyelem nálam csak azoknál a részeknél maradtak fenn, ahol Gyimával és családjával foglalkozik Le Carré. Lehet, hogy ezt csak annak tudhatom be, hogy nem vagyok nagy gazdasági, politikai és diplomáciai illetve banki érzékkel megáldott lányka. Ezek a dolgok kicsit vontatottak voltak számomra, de ettől eltekintve A mi emberünk élvezhető regény marad.
Abban pedig biztos vagyok, hogy aki gonosz az gonosz lesz bárhová is kerül. És a gonosz emberek mindenhol ott vannak. Nézhetnek ki tisztességes bankároknak, kedves minisztereknek vagy akár átlagos embernek is. A világ tele van velük és bárhol felbukkanhatnak. Úgy hiszem Gyima nem ítélhető el, mindig próbálta a kiutat keresni és a saját tisztességét nem feladni közben. Nem a gonoszság vezérelte, hanem a kényszer. Számomra nem ő a negatív főszereplője a regénynek, sokkal inkább egy szerethető szegény figura, aki rosszkor volt rossz helyen. Beszippantotta az örvény és nem tud belőle kikecmeregni.
***
ÉRTÉKELÉS: 5/3
A könyvet köszönöm az Agave kiadónak és persze Lobo-nak a segítségért!
