Nyerj páros mozijegyet a Nap nap után című filmre

10:33:00 PM


Mától játsszák a mozik David Leviathan nagysikerű young adult regényéből készült filmet, én pedig stílusosan a mai napon kezdtem bele a Nap nap után című könyvbe és természetesen filmvásznon is nagyon kíváncsi vagyok majd erre a nem mindennapi történetre. Ha velem tartasz akkor egy villámgyors nyereményjátékban páros mozijegyet nyerhetsz a filmre, amit bármelyik Cinema City moziban megnézhetsz.


Március 22-től játsszák a mozik a Nap nap után című könyvből készült filmet, amit a Fogadom címá romantikus film rendezője Michael Sucsy rendezett. A Maxim Kiadó 2014-ben jelentette meg először a YA történetet, amit én akkor be is szereztem, de aztán valahogy elfeledkeztem róla. Pedig egy nagyon jó történetről van szó, így most, hogy érkezik a mozikba a film, amit én is szeretnék megnézni gyorsan elolvasom és majd írók róla nektek. Az viszont fix, hogy az előzetes, és a könyv fülszövege már elég jó kedvcsináló volt.

A történet szerint "A" sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne avatkozz bele semmibe! Minden megy is a maga útján rendesen, mígnem egy reggel "A" Justin testében ébred, és találkozik a fiú barátnőjével, Rhiannonnal. Attól a pillanattól fogva "A" jól bevált szabályai értelmüket vesztik, mert főhősünk nap nap után a lánnyal akar lenni. David Levithan az írói képzelet új távlatait nyitja meg ezzel a magával ragadó történettel, amiben megismerhetjük "A" életének és szerelmének bonyultságát és az is kiderül, hogy képes lesz-e nap, nap után Rhiannon szeretni a más és más testet felöltő "A"-t.


A nagysikerű könyvbe az alábbi linken tudtok beleolvasni:


Vedd meg most!
Szerezd be a könyvet 30%-os kedvezménnyel a Kiadótól filmes borítóval


A filmben Angourie Rice játssza Rhiannont, Justint pedig Justice Smith. A két fiatal a trailer alapján is nagyon jól működik együtt, kíváncsi leszek, hogy a könyves románcot mennyire tudják majd átadni a vásznon :)



Ha te is szeretnéd megnézni a filmet, akkor menj végig az alábbi nagyon egyszerű Rafflecopter dobozon.


Kérlek nyomj egy lájkot a Facebook oldalamra, ha eddig nem tetted volna (nagyon hálás vagyok, ha követsz, hiszen a jövőben tervezek még jó pár nyereményjátékot 😊) és nyomj egy lájkot a Maxim Kiadónak is, hiszen ők szponzorálják a játékot a mozijeggyel. 


A lájkolás után nincs más dolgod, mint várni a sorsolást. A nyertest vasárnap este 20 óra után fogom kisorsolni és értesíteni, a páros mozijegyet pedig a Maxim Kiadó juttatja el a nyertesnek. A játékban magyarországi címmel rendelkezők játszhatnak.



a Rafflecopter giveaway

Köszönöm, ha megosztod a posztot, hogy más is részt vehessen a játékban. Hajrá mindenkinek!

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe