Angyalosy Eszter, Baranyai Ákos - Wonderland

11:50:00 PM


A Bookline könyvek jóvoltából jelenik meg Angyalosy Eszter és Baranyai Ákos könyve, a Wonderland, Ádám és Dogi története barátságról, szerelemről, árulásról és arról, hogy két fiatal hogyan képes valóra váltani a gyerekkori álmait.
2015. június 2 és 6 között a Blogturné Klub 3 bloggere teszi közzé a véleményét a könyvről és érdemes követni a turnét, hiszen ahogyan az már lenni szokott, nyerhettek is!

Angyalosy Eszter -Baranyai Ákos: Wonderland

Fülszöveg:

Ádám már gyerekként arról álmodozott, hogy egyszer híres rocksztár lesz. De ahhoz, hogy ez valóra válhasson, előbb meg kellett ismernie Dogit. Miután egymás mellé keverednek a suli udvarán, a két fiú hamar rájön: nemcsak a zene iránti rajongás közös bennük, de személyiségük is kiegészíti egymást. Ádám érzékeny és kreatív, míg Dogi vérbeli showman, aki épp eléggé gátlástalan ahhoz, hogy elérje, amit akar.
A két barát összehoz egy amatőr zenekart, amely néhány klubkoncert után igazi közönségkedvenccé válik. A sikerrel együtt persze a jóakarók, az irigyek, a mentorjelöltek és a nagy riválisok is feltűnnek az életükben, így miközben Dogiék a budapesti klubokból feljutnak a legnépszerűbb fesztiválok nagyszínpadaira, a barátságuk is komoly szakítópróba elé kerül. Vajon megéri mindent feladni egy álomért? Ádámnak döntenie kell, mi az, ami igazán fontos a számára. De bárhogy is dönt, onnan már nincs visszaút

A Wonderland a 2000-es évek elejének underground zenei világában játszódó történet. Generációs regény szenvedélyről, barátságról, szerelemről és árulásról. Sok zenével.
A Wonderland ugyanakkor több mint egy könyv. A regényben szereplő zenekar slágerét, a What do you really wanna sayt a Petőfi Rádió játssza, a dalhoz készült videoklip pedig már látható a YouTube-on.
Angyalosy Eszter kulturális antropológusként szerzett doktori fokozatot, a populáris irodalom az egyik szakterülete. Szerkesztőként számos hazai sikerkönyv szerzőjének munkáját segítette.
Baranyai Ákos, a.k.a. DJ Future, az Irie Maffia kultzenekar oszlopos tagja, de DJ-ként önállóan is gyakran fellép. Partysorozatot szervez, alapító tagja és menedzsere a Bupino nevű underground rapformációnak.

Oldalszám: 308
Kiadó: Bookline könyvek
ISBN: 9789633106297
Várható megjelenés: 2015.06.01

Comingout: oda vagyok az Irie Maffia együttesért, amikor megláttam Baranyai Ákos nevét rögtön tudtam, hogy kíváncsi leszek a könyvre, mert évi 3-4 koncerten is ott csápolok a zenekar előtt, így érdekelt, hogy mit hoz vissza abból az életérzésből, amit nekem ad a zenekar. Spoiler: átjöttek a dolgok. Nagyon is.

A Wonderland betekintést enged a kulisszák mögé, és kertelés nélkül leírja a zenei élet buktatóit, és egy zenekar nehézségeit az első időktől, a fesztiválos headline-ig jutási mámorig. Sőt! Az utána következő időkről is mesél Eszter és Ákos könyve, amiből van egy gyanúm, hogy Ákos hozta a zenei részt, Eszter pedig segített neki, hogy úgy írja le, hogy mindenkinek érthető legyen. Nem szájbarágós, nem unalmas, hanem fiatalos, és bár a 2000-es években játszódik a Myspace korában ettől nem lett "retro". A dolgok, amik a könyvben történnek bármikor történhetnének (max közösségi oldalakat kell átnevesíteni hozzá).

Adva van a könyv főszereplője Ádám, aki régóta szeretne a zenével foglalkozni. A gimis időkben határozza el, hogy mindent megtesz, hogy egyszer zenész legyen, de ez nem is annyira egyszerű. Mivel nem ért a hangszerekhez, és az énekléshez sem, így marad a billentyűknél és a zenekeverésnél. Persze ez kevés ahhoz, hogy valaki kiálljon egy színpadhoz, ezt Ádám is tudja. A zenélgetés a gimis évek alatt csak hobbi neki, főként azért csinálja, hogy kitűnjön, és több haverja legyen. Sőt! Igazából egy szerelem miatt kezd vonzódni jobban a zenékhez, de ahogy a gyerekszerelmek elmúlnak a fiúban ez nem veszik ki.

Sokat megtudunk a főszereplőnk és mesélőnk Ádám életéről. A budai fiú jómódú családban él, akiknek presztizs a balatoni nyaraló, ahol a középvezető apuka smúzolhat a főnökkel, akinek lánya a fiukkal egyidős. A nyári szerelem csak rövid ideig tart, és ahogy a fiú kamaszodni kezd a balatoni nyaralások is elmaradnak a szülők marakodása miatt. Apja ugyanis elválik Ádám anyjától, és a nyaralóba az új családját viszi. Ádám persze a bulikba és a haverokkal való lógásba menekül, pedig éppen jön az érettségi, de neki semmi kedve továbbtanulni és építészmérnöknek lenni. Apja ultimátumot ad neki, ha leérettségizik kap egy lakást, és elköltözhet a válás miatt kibírhatatlan anyjától. A fiú megcsinálja a papírt, kezében a lakás kulcsa és a szabad élet érzése. Ami nem tart sokáig, mert míg eddig mindennel el volt látva, addig itt magáról kell gondoskodnia. Munkát kell találnia, és a lakást fenntartani, rezsit fizetni, így kiköt egy dvd kölcsönzőben. Dogi már gimiben Ádám mellé csapódik, a fiú dörzsölt, és ravasz, és olyan dumája van, hogy mindenből kidumál mindent és mindenkit le tud szerelni vagy éppen rá tud venni, pusztán szavakkal. Ádám félve mutatja meg Doginak az első szerzeményeit, amire a srác egyből lecsap. Rárappel néhány sort az alapokra, és mire Ádám észbekapna már leszervez egy házibuli koncertet, ahol fellép Ádám kedvenc lemezlovasa Dj Hatter is. A gyorsan verbuválódott zenekar első fellépése nem várt sikert arat, Ádám el sem hiszi, ráadásul még Hatter is elismerően bólint és meghívja a fiút magához (a rádióba, ahol dolgozik). Dogi lelkesedése, Ádám muzikalitása valami olyat eredményez, ami már közelít egy bandához, de ez még nem elég.

Egy jó zenekarhoz több tag is kell, így Dogi szervezésével folyik a tagkeresés, és az együttes menedzselése. Lényegében Dogi csinál mindent, míg Ádám az ötleteit és a zenéjét adja a produkció alá. De vajon ez kifizetődik? Hiszen ahhoz, hogy egy zenekar megéljen fellépések kellenek, összeszokott bandával, és jó dalokkal. Képesek arra a srácok, hogy jó szövegeket írjanak, és sikerre vigyenek egy igazi bandát?

Ádám életének történeteit fejezetenként haladva olvashatjuk, és mindig egy-egy személy az adott fejezetek címének: Dogi, Szandra, Gordita - Ádám életének fontos részei. Haver, barátnő és egy énekesnő, akivel érdekes kalandokba keveredik a zenész.

A legjobban persze a zenekart, és Dogit ismerhetjük meg, de sok szó esik a Szandrával való kapcsolatáról, ami összeköltözéssel és együttéléssel teljesedik ki. Ahogy azonban a zenekar szekere beindul, a kapcsolat úgy lesz egyre zaklatottabb. Megmenthető az (Ádám szerinti) kispolgári élet, amit Szandra szeretne élni, vagy a fesztiválról-fesztiválra és buliról-bulira járás felőröli a szerelmet? Ádám sokat tanul minden helyzetből, és jól átjönnek az érzelmek, vívódások és csalódások, amikkel meg kell birkóznia a fiúnak az életben. De nem csak a negatív dologból jut ki a könyvbe, hanem abból a mámorból is, amit a zenekészítés és egy-egy sikeres buli okoz, amikor a zenekar felmegy a színpadra és játszik, a közönség pedig szereti a dalaikat.

A lelkesedés, ami ott van a lapok között engem is magával ragadott és egy kicsit én is ott éreztem magam abban a budapesti alter kocsmában, aminek a nyitóbuliján először teljes egészében fellépett a Wonderland.

Értékelés: 5/4

A kezdő zenészeknek és a zeneszeretőknek kötelező olvasmányként is fel lehetne írni a Wonderlandet, de azoknak a laikusoknak is rengeteg érdekes backstage momentumot ad, akik még csak kacérkodnak a gondolattal, hogy belevágjanak a klubéletbe. Elég sok tanulságról olvasni a könyvben, amit Ádám ballépései vagy éppen sikerei révén biztos, hogy másoknak is tudnak majd elgondolkoznivalóval szolgálni.

A történet fő momentuma a Dogival való barátság alakulása, de persze sokat figyelmet kap a Szandrával való kapcsolat a zenekar élete és karrierje mellett. Ádám és haverja közötti kapcsolat nagyon érdekes, és most, hogy befejeztem a könyvet és eltelt néhány, nap én is jobban végiggondoltam a befejezést, és már megértem Ádám döntését. 

A főszereplő Ádám egy szimpatikus figura volt, drukkoltam neki végig a történetben, de sajnos a naivsága felett nem tudtam szemet hunyni. Ő magát is sokszor lúzernek tartja, és talán ha nem lenne ennyire önbizalomhiányos akkor minden másképp alakult volna. De pont ezért volt szerethető, mert olyan mint bárki más. Hajtja a lelkesedés, hisz a dolgokban, sokat feszkózik a fellépések előtt, nem szeretne a középpontban lenni, de emellett megbízható és leginkább a háttérben van inkább. Ellenben Dogi, aki nekem sokszor inkább tűnt sokszor idegesítő figurának, akit a simlis ügyeivel együtt legszívesebben én is pofánvágtam volna jó sokszor (ahogy Ádám is megteszi, nem is egyszer. De, hogy miért az maradjon a könyv titka... ;) ).

Ha szeretnél egy nagyon zenei, és nagyon fiatalos könyvet olvasni, ahol van bőven tombolás, eufória, mélypont, siker, elkeseredettség, öröm, buktatók, és nagy pillanatok, akkor vedd meg a Wonderlandet mert ennek a zenekarnak a története jó iskolapéldája a magyar zenei iparról. Nem egyszerű elindulni, nem egyszerű fennmaradni és a hirtelen jött siker sok embert megváltoztat, és nem éppen a jó irányba. Hogy Ádám, és Dogi melyik irányba haladt és jól döntött-e, amikor a siker felé vagy éppen a feledés homályába lépett, azt mindenki döntse el maga az olvasás után.

Engem magával rántott, és sokszor le is húzott a könyv, mert nem csupa vidámság a tartalma. De azt hiszem ez ilyen, hiszen akármilyen pályát választunk, akkor mindegyikben vannak buktatók. A zeneipar is pontosan ilyen. Ráadásul itt könnyebb lecsúszni, hiszen a bulikban folyik a pia, a drog és a könnyű prédák állnak lesben és a kapcsolatok hemzsegnek az álbarátságoktól. A könyv célja szerencsére egyáltalán nem a papolás, nem mondja ki egyik helyzetre sem, hogy ez jó, ezt kell csinálni, vagy éppen nem, inkább szemlélteti, hogy így is lehet, de megmutatja a következményeket és a lapok között ott vannak azok a bizonyos erkölcsi tanulságok. Kinek mi éri meg? Meddig lehet elmenni a sikerért? Átgázolni másokon az még belefér? Feladni a szerelmet egy könnyű kapcsolatért még működhet? A drog tényleg megoldás a kreativitásra? A barátság és a pénzügyek megférnek egymás mellett? A bizonytalan művész élet, vagy biztos, de unalmas állás a jövő? A válaszok ott lesznek a Wonderlandben!

A történet mellé készült egy dal is, és be kell valljam a What do you really wanna say-t elég sokszor meghallgattam miközben olvastam a könyvet. Tökéletes átadja annak (sokszor szürreális, kaotikus vagy éppen felszabadult) hangulatát.



https://www.facebook.com/DreamValogatas/app_137541772984354?hc_location=ufi
Koncertezzetek olvasás közben a Wonderlanddel a könyv segítségével!



Nyereményjáték

A játékunk megfejtéséhez jó megfigyelőképességre lesz szükségetek. A könyvhöz készült egy videóklipp, ezt kellene figyelmesen megnéznetek és válaszolni a blogokon feltett kérdésekre. Mind a három kérdésre helyesen kell válaszolnotok, hogy részt vehessetek a sorsoláson!

Milyen állatok vannak a rúdtáncos mögötti falon lévő alsó képen?


Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.


a Rafflecopter giveaway


A turnéban részt vevő blogok:
06.02. Zakkant olvas
06.04. Media Addict
06.06. Kelly és Lupi olvas

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe