Várólista csökkentés 2014 - ez jó mulatság, női munka volt! *

12:08:00 AM

2012-ben ezeket olvastam, 2013-ban is részt vettem, és idén is csináltam szépséges kis listát a 2014-es várólista csökkentésre, amit Lobo, azaz az Olvasonapló bloggerinája talált ki. Még nem késő jelentkezni, tegyétek meg ti is, jó muri a régóta halmozódó könyveket kigyepálni a polcotokról.

Mutatom milyen fejet vágtam a gép mögött ülve, amikor kipipáltam a lista utolsó könyvét:


Tavaly és tavaly előtt még szilveszterkor is olvastam, most csak 27-éig tartott az "őrület", de szerencsére ez a jobbik fajtából való, úgyhogy nem gond :) Most már büszkén leírhatom, idén is teljesítettem a 12 könyves kihívást. De, hogy mik is voltak anno azon a listán? Íme!



Erről a 12-es listáról a Járvány kivételével mindet olvastam (tehát 11 könyvet). Utóbbi azért nem, mert elég vaskos példány és az ünnepek alatt nem gondoltam volna, hogy befejezem. De az alternatív 12-es lista pont azért jó, mert arról is választhattam magamnak, így onnan a Fogadj rám! lett a hirtelen polcról lekapós példány.


És akkor tételesen a lista, és a hozzá kapcsolódó bejegyzések, már ahol vannak.

Joe Hill: Szarvak (5/3 - jobb is lehetett volna, ha kihagyja Hill azt a sok vallási maszlagot)

Scott Sigler: Járvány

Dennis Lehane: Hideg nyomon (5/5 durván beütött, hátborzongató és szörnyű volt, ellenben csodás = tipikus Lehane, imádtam)

Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei (5/2.5 - bosszantottak az ikrek, a szellemek, elfuserált volt a vége. jaj, pedig akartam szeretni, de nem.)

Meg Cabot: Airhead – Ki vagyok? - nagyon jól elszórakoztam rajta, nekem ez volt az első Meg Cabot olvasmányom, majd írok róla talán egy kicsit részletesebben is.

Melissa de la Cruz: Álarcban - a Rettegés második része gyorsan olvasható, de már az elsőben sem tudtam mi történt, így kb már erre sem emlékszem. felejthető.

Cecelia Ahern: Lány a tükörben 5/3 - szerettem Ahern könyveit, és bár tudtam, hogy itt másmilyen olvasmányt kapok, mégsem tetszett annyira. A 2 novellából csak az egyik fogott meg.

Art Spiegelman: A teljes Maus - ez a legfrissebb olvasmány, de eléggé meggyőzött. szomorú, és egyben nagyon érdekes volt képregényben olvasni a holokausztról.

Robert Bloch: Pszicho - 5/4.5 - jó kis olvasmány volt, teljesen hozta a film(ek) hangulatát, nyomasztó volt, és sokat meg tudtam belőle Bates-ről is.

Christopher Moore: Ördögöd van! - nem írtam a könyvről, és azóta már túl is adtam rajta a Rukkolán. nem nőtt a szívemhez Moore ezen műve. biztos van jobb is ezeknél, nálam ez nem talált be és egy darabig nem is próbálkozom több Moore-ral. ez volt az első, de csalódtam. ajánljatok jobban ha van neki :)

Sophie Kinsella: Kétbalkezes istennő - 5/5 - imádtam! annyira jól elszórakoztam rajta. pont ezért szeretek Kinsellát olvasni. könnyed, szórakoztató, de kellőképpen komoly és néha őrültségeket tesznek a főszereplők, mégis nagyon szerethetőek.

Jo Nesbø: Denevérember - úúúúhh az első Harry Hole sztori elég jó volt, végre több mindent értek az előzményről és Hole-ról, ráadásul Ausztráliáról olvasni (szívesen elutaznék oda bármikor) nekem eléggé öröm volt. a gyilkosra sem jöttem rá gyorsan, így a végéig kitartott a lelkesedésem. majd írok róla szerintem később posztot.

Alternatív listáról pedig: 

Jennifer Cruise - Fogadj rám! - szórakoztató volt, gyorsan kiolvastam, igazi csajos könyv a "duci vagyok, fogadjam el magam, úgyis jön a herceg fehér lovon, de mi van ha a férfi egy dög?" témakörből. szimpatikusak voltak a szereplők, és végre egy szerelmes csávó, aki nem kihasználni akarja a csajt és ágyba vinni! majd írok róla talán később rövidebben, mert megérdemelné a posztot.

Ez pedig a Moly-on átvett jelvény, ami járt azért, mert végig csináltam az idei kihívást :)

* nyilván a Vörösmarty idézetben férfi munkáról van szó, de átírtam, így jobban illik rám. A vers egyébként a Gondolatok a könyvtárban utolsó sora.


 

Ezeket is olvasd el

1 komment

  1. Az Ördögöd van! után én sem olvastam Moore könyvet egy darabig, de a Leghülyébb angyal és a Biff evangéliuma nekem nagyon tetszettek. :) Mindkettőben megvan a kifacsart humor és furcsaság, de valahogy jobbak.

    A Denevérembert és a Fogadj rámot én is szerettem, a szarvakat elkezdtem már egyszer, de mindig félreteszem - pedig szeretem Hillt, a szív aakú doboz pedig az egyik kedvencem.)

    ReplyDelete

Subscribe