Januári szerzemények

9:27:00 PM

Azt hiszem, nekem a január szaladt meg úgy, mint másoknak a december, de ezt a Ló évére fogom, ami bár hivataloson csak tegnap kezdődött, de miért is ne? Más mentségem nincs arra, hogy ebben a hónapban 10 könyvet vásároltam (+1 még kiszállításra vár, de ide számolom). Jah, talán csak annyit, hogy mindet akciósan vettem :)



Akkor jöjjön a lista, hogy miket vásároltam és hol.


Könyvudvarból érkezett velem 4 könyv is, amikor január elején ott jártam. Az Ördögkatlan 590 ft-ért muszáj volt beszereztem, mert a Nevada Barr is nagyon tetszett, így hasonló jókat várok majd ettől is. Spiegelmann Laura Édeskevését 290 ft-ért vesztegették csak a Könyvudvarban így nem hagyhattam ott. Főleg, hogy azóta kiderült ki is rejtőzik Laura név mögött. Ő Kabai Lóránt, követem már jó ideje a twitteren, meg magyar íróktól olvasni többet az idei évi fogadalmam úgyhogy ennek betartása végett jött velem a könyv. Meg mert nagyon tetszett a borító. Kiss Angéla Dominika csak oda című regénye szintén 290-es árkategóriába esett, és mivel anno olvastam a London csak odát (csak lusta voltam róla postot írni) ami bár nem volt akkora nagy szám, Dominika mint úticél valahogy jobban érdekel! Meglátjuk milyen lesz! Rachel Gibson Hokisok sorozatának első részét (Jégbe zárt szívek) nagyon szerettem,  így még akkor sem volt kérdés, hogy megveszem a Jane vékony jégen táncol-t mikor megláttam, hogy ez 990 ft-ba kerül.

A Moszkva téren Széll Kálmán téren reggel a melóhelyre rohanásban pillantottam meg Lisa Jewell A házibarát című könyvét, fél áron árulták és tök jó állapotban volt, úgyhogy megvettem egy ezresért. Mivel nem volt sok időm körülnézni, hazafelé tettem még egy kísérletet, és találtam még egy Lisa Jewell olvasmányt. Jah, igen: ő írta a Vince és Joy című könyvet, amit egyszerűen imádtam és akkor megfogadtam, hogy jobban fogok figyelni az írónőre. A Ralph bulija könyvét még a Rukkoláról szereztem tavaly nyáron (beleolvastam, tök jó sztorija van és tetszeni fog tuti) így nem volt kérdés, hogy a Harmincasok... és utána semmit? is velem jön egy 1000-ést. Amúgy nem is tudom, hogy hol heverhettek ezek a könyvek, mert tök jó állapotban voltak holott már elég régi kiadásúak. Jah és ezzel a kettővel, teljes a Lisa Jewell magyar gyűjteményem!

A Líra könyves bolt Ulpiusos akcióján szereztem be Ugron Zsolna-Meskó Zsolt Szerelemféltők című könyvét (299 ft) és amikor mentem átvenni, akkor megláttam, hogy Anthony E. Zuiker (aki a CSI forgatókönvyírója) krimije a 26 - Sötét kezdetek 499-be kerül, így megvettem ezt is. Bár egyelőre hazavittem ezeket anyuhoz, de remélem ő addig kiolvassa őket és vigyáz rájuk :)



Pár napja megújult a Geopen kiadó oldala/webshopja így 40%-os akció van náluk. Jó, hát több sem kellett, mivel már 1x lemaradtam A kör című könyvről, így most kattintottam párat és megrendeltem. 4 ezer forintot sajnáltam volna rá, de 2300 forintért nem hagyhattam ott, mikor annyi blogger írt róla jót, és olvastam belőle részleteket. A boszorkányos könyveket amúgy is szeretem, ez bazi vastag úgyhogy elleszek vele. Mondjuk még nem kaptam meg, de remélem a jövő héten már el tudok érte menni.

Még január elején olvastam a Facebook-on, hogy új helyre költözik a Red Bus Stop Store. A boltról lövésem sem volt (még előzőleg nem jártam ott), de Pupillának elmentem szétnézni, hátha lesz pár Hornby könyv a 400-as szelekcióban. Végül neki nem találtam semmit sem, de magamnak megvettem a nemrég magyarul megjelent (Ulpius adta ki) My Dear, I wanted to tell you (magyarul Drágám, tudatom veled...) regényt. Ahogy beleolvastam, egész érthető volt, nyilván nem most fogom majd elolvasni, mert az angol tudásom elég gyér még, de gyakorlásnak remélem jó lesz :) Jaj, és amikor kinyitottam a könyvet találtam benne egy repülőjegyet (Bangkokból Mumbai-ba szólt), amivel valaha könyvjelzőztek. Ez tök izgalmas, hogy valaki ott hagyta a könyvében az emlékét. Szóval ezért jó használt könyvet venni, mert ilyen meglepik és érhetik az ember lányát. Amúgy a Red Bus Stop Store weboldala megújult, és újra kinyitottak szombatonként a Gerlóczy kávézóban.



(Egyébként amióta beindult az új Rukkola rendszer, csak ráfázok, nincs elég pontom stoppolgatni így lemaradtam egy csomó könyvről, mert az utolsó pillanatban rám ígértek. Ráadásul a decemberi postban említett Shiver könyvnél átbaszott átvert a rukkoló, így ez végül nem lett az enyém. Azt írta a kedves lányzó, hogy leadta a happontba, az ünnepek előtt, majd nyomta a "passzolást" de a könyv sehol sem volt, pedig ott kerestük a kedves Magnet-es nénivel percekig. Miután kedvesen megdorgáltam levélben a lányt törölte is magát a rendszerből. Vagy még előtte. Passz. Szóval ezt a könyvet buktam. Most feláldozok majd párat, hogy tudjak pontot szerezni. Speciel, olyanokat mint A történetárus, Vérmacska, amiket már olvastam és nem jöttek be.)

Tyű, így hogy összeírtam elég tetemes lett ezzel a 10 könyvvel a havi zárás, de most ez egy ilyen hónap volt. Februárban új lakásba költözünk, nem szeretnék még pluszban könyves polcokat venni (elég lesz elcsomagolni jövő héten ezeket....) és valószínű időm se lesz a boltokba járogatni, a neten meg igyekszem majd jól visszafogni magam, úgyhogy majd böjtölök. Másoknak januárban olyan jól ment ez :)

A többiek, akik jókislányok voltak januárban:
Pupilla 
Amadea
Theodora 

És akik hasonlóan elcsábultak az akciókon, akárcsak én :)
Diamant
Liliane_Evans


Ezeket is olvasd el

4 komment

  1. A Drágám, tudatom veledre kíváncsi leszek majd, hogy fog neked tetszeni. Én az elején tartok, de még nem sikerült magával sodornia.

    ReplyDelete
  2. Ohh köszönöm a linkelést, nagyon jó könyveket szereztél (és igen jó áron) - a Dominikát én is megvettem a könyvudvarból, viszont most felkeltetted a figyelmem az Édeskevésre (olvastam én is nemrég, hogy ki áll S.Laura mögött, igaz nem ismerem ennél jobban Kabai Lóránt műveit). A Drágám, tudatom veledre én is kíváncsi vagyok - és az a repjegy! :)

    ReplyDelete
  3. A repjegyes vásárlásod különösen tetszik. :)
    A Red Busba én is elmentem, sajnos már nem találtam semmi nekem tetszőt, de az új helyen mindenképp szeretném felkeresni őket.

    ReplyDelete
  4. De jó ez a repjegy, úgy szeretek régi jelzőket, papírokat találni a könyvekben :) :)
    Hát nem fogtad vissza magad, az biztos, de sose bánd, ha ilyen olcsón vettél ilyen kis drágaságokat :)

    ReplyDelete

Subscribe