Candace Bushnell - Carrie naplója

7:22:00 PM


"Eszembe sem jutott volna az az átkozott könyv és az átkozott Mary Gordon Howard, ha nem azzal töltöttem volna az elmúlt órát, hogy azt a különleges ridikülömet keressem, a franciát, amit anyám hagyott rám. Bűntudatot érzett, amiért megvette, mert olyan drága volt. Bár a saját pénzéből fizette, és azt mondta, minden nőnek kell legyen egy igazán elegáns retikülje és egy igazán elegáns pár cipője. A retikül az egyik legféltettebb kincsem. (...) És most a retikül nincs sehol. Illetve nem ott van, ahol lennie kéne. Egy világ omlott össze bennem. "


Amit a könyvről találtam a Gabo Kiadó honlapján:

A Szex és New York előtt Carrie Bradshaw kisvárosi lány volt, aki pontosan tudta, hogy nagyra vágyik, de előbb valahogy túl kellett élnie a gimnázium utolsó évét, sikeresen lavírozva a buktatók közt. Carrie és középiskolai barátai egy bizonyos pontig elválaszthatatlanok voltak. A bizonyos pont Sebastian Kydd megjelenése volt, melynek folyományaként egy barátnő árulása felnyitotta Carrie szemét, aki így kénytelen volt egész addigi életét átértékelni. A Carrie naplója felejthetetlen karaktereket vonultat fel, miközben bepillantást enged egy kamaszlány magáról és a világról való gondolataiba. Megismerjük Carrie családi hátterét, azt, hogy miként találta meg írói hangját, és igen szemléletes képet kapunk arról, milyen benyomást tettek rá korai kapcsolatai és barátságai. Merész és maró humorral megélt kalandokból tudjuk meg, hogyan jutott el Carrie szeretett városába, New Yorkba, ahol végre elkezdődött igazi élete.

Az én véleményem a könyvről:

Carrie Bradshow-t azt hiszem bátran kijelenthetem minden nő ismeri valahonnan. Hatalmas iparággá nőtte ki magát a Sex and the city (SATC) sorozat és a Candance Bushnell által megalkotott karakter. Lányok millióinak példaképévé vált a szingli nőként élő Carrie, aki íróként tengeti mindennapjait New Yorkban és arra vár hogy rátaláljon a Nagy Ő. 3 állandó barátnője (Samantha, Miranda, Charlotte) mindenben Carrie mellett állnak és rengeteg pikáns és könnyfakasztó kalandon esnek át, mire megtanulják, hogy az élet nem csak a divatból és a Cosmopolitan koktélokból áll.

Bevallom a sorozat néhány részét láttam, bár nem vagyok akkora fanatikus mint Doriszka barátnőm, akinek az összes évad ott figyel a polcán a sorozattal kapcsolatos könyvek mellett. A mozifilmekre megvettem a jegyet. A második részt pont Doriszkával néztem meg nyár elején Pécsen. Szóval bírom Carrie-t, de a sorozat és filmbéli sikerese szingli csaj imidzshez nem kapcsolódott a gyerekkori 17 éves énje. De nem is baj!

A Carrie naplójában pont ez volt szerethető, hogy egy átlagos komplexusokkal és bizonytalansággal küzdő céljait kereső lányként jelent meg Carrie. Azért a későbbi divat és cipőmánia már felfedezhető (lást a borítón lévő táskát, amit Carrie sajátkezűleg kreált és fontos jelentősége van a történetben).

Tiniszerelmek és nagy csalódások velejárói a kamaszéveknek, így Carrie és barátaival minden megtörténik, aminek történnie (?) kell. Szakítások, klikkesedés, iskolai kiközösítés, szekálások, nagy bejelentések, veszekedések, féltékenység, randik izgalma, tiltott dolgok kipróbálása és némi lázadás. Utóbbiban főleg Carrie húga, Dorrit jár az élen, akit apja alig győz fegyelmezni. Megismerhetjük az egész Bradshow klánt és a lány visszaemlékezéséből anyukáját is, akit korán elvesztett tüdőbajban.




ÉRTÉKELÉS: 5/4

Egyszóval szerintem ez egy élvezhető tinisztori egy olyan lány szemszögéből, aki még maga is keresi az életcélját. (és mint tudjuk meg is találta, hiszen a 17 éves Carrie végül író befutott író lett és sosem adta fel az álmait, bárki és bármi hátráltatta is ebben. Márpedig volt ilyen bőven, kiderült a Naplóból)

Adatok a könyvről még:

Oldalszám: 356
Kiadó: Gabo Kiadó

Candace Bushnell-nek birtoklom egy másik regényét is 4 szőke címmel és kíváncsian vetem bele magam majd abba a sztoriba is, bár semmi köze a Szex és NY-hoz (ráadásul azt olvastam, hogy gyenge lett). Az írónő másik könyvéből (Lipstick Jungle / Rúzs és New York) szintén készült sorozat, amit naná, hogy néztem :)

Óh és hát a borítókról se feledkezzünk meg! A magyar kiadáshoz készült aranyszínű táska pink felirattal szerintem csodás! Íme a külföldi változat, ami hajaz egy kicsit Louis Vuitton Graffiti Speedy kollekciójára, de gondolom direkt, mert így lesz trendi és divatos. Hahahaha!

Ezeket is olvasd el

3 komment

  1. Én is szeretem a SATC sorozatot, bár én sem fanatikusként, hanem úgy hellyel közzel láttam. Meg az első filmet is, az nagyon tetszett, a másodikig még nem jutottam el.
    Érdekes, nézegettem már sokat Candace Bushnell könyveit a boltokban, de mindig úgy döntöttem, hogy a SATC nekem filmes marad, és inkább képernyőn nézem a csajokat, mint hogy olvassak róluk.

    Carrie naplójának tényleg nagyon szép a borítója! :) És a külföldi is! Ötletes! :)

    ReplyDelete
  2. Hú, én a sorozatból még egy részt sem láttam, de a filmeket szeretem, pont tegnap néztük meg a barátnőimmel a 2-őt:) Nagyon kíváncsi vagyok rá. Régen olvastam, olyan igazi, csajos, modern, tini regényt. Már tudom mit kérjek kereszt anyumtól névnapomra;-) Köszi!

    ReplyDelete
  3. Én a Szex és New Yorkot elkezdtem könyvben, de annyira rossz volt, hogy végig sem bírtam olvasni. Viszont a Rúzs és Nwe York nekem könyvben bejött. :)

    ReplyDelete

Subscribe