Csak várok várok és várok

11:59:00 PM

Most éppen arra, hogy véget érjen a vizsgaidőszakom, és legyen időm olvasni végre :)

Halomban állnak a könyvek, de időm az nem sok jutott mostanság, hogy akár egyen is túljussak. Inkább jegyzeteket forgatok és a gép előtt gubbasztok mert felőrül a munka mókuskereke, és a beadandók halmaza. De most talán jut néhány perc postolni is ebben a hajrában. Igaz már csak 1 vizsga de addig úgysem nyugszom meg teljesen amíg be nincs vésve minden jegy az indexbe.

Jövő héten ugye Ünnepi Könyvhét, amiről a pénteki vizsga miatt le is maradok. Igaz tudom, hogy már csütörtöktől hétfőig lesznek programok, de érkezik Ő, aki már 1 hete nem láttam úgyhogy a könyveknek ágyő :) Meg amúgy is megállj kell parancsolni magamnak, mert így nem vagyok költséghatékony ha csak vásárolok és nem olvasok. Pedig annyi jó kis regény miatt ellátogatnák a Könyvhétre. Például ezek miatt:

Baráth Katalin: A fekete zongora

Amadea-nál olvasgattam a regényről, és rávetődtem a regény írónőjének blogjára is és nagyon megtetszett a karakter, és a könyv világa. Egyébként az Agave adja ki a regényt, és a borító is jól sikerült :) Olyan hívogatóan csodaszép! A regény amúgy az 1900-as évek elején játszódik, és egy eladókisasszony életét ismerhetjük meg benne, aki egy véletlen folytán belecsöppen egy igazi bűnténybe, és egy nyomozásba ami ki tudja hová viszi el őt a kis városkából.






Dreff János - Tóth Dezső: Az utolsó magyartanár feljegyzései

Azt hiszem még blogban sosem írtam le de volt 2005-ig egy nagyon nagy álmom. Irodalomtanár szerettem volna lenni, de sajnos nem vettek fel a magyar szakra, így ez egy kicsit szertefoszlott. Lassan 6 éve, hogy nem irodalmat tanulok de azóta sem adtam fel ezt a vágyamat és másoddiplomámnak biztos hogy a magyar szakot célzom meg. Imádtam az irodalom tanáraimat mind általános iskolában mind szakközépben. Felnéztem rájuk mert annyi mindent tudtak a versekről, könyvekről hogy csak ámultam. Ezért is érdekel ez a könyv ami egy magyartanár 24 óráját mutatja be 24 fejezetben. A Kalligram kiadó adja ki a művet.



Kiss Angéla: London, csak oda

London mánia felsőfokon! Szeretem az összes angliai történetet, és magát a várost is így látatlanban is. Sajnos még nem volt alkalmam megnézni a Big Ben-t közelebből így nem tudom milyen lehet London a teljes valójában. Csak képeken, filmekben és könyvekben láthattam. De ha már ennyi könyvben szerepel csak jó lehet :) Ez a regény meg amolyan tipikus lányos szerelmi kaland lehet egy kis külföldi beilleszkedési helyzetképpel. Mint a Párizsi macskajaj csak magyar szerzőtől, és Londonról. Kíváncsi lennék rá :)






Julius J. Coach: Lánynak lenni veszélyes

"A finoman erotikus történetben a lánynak a célja az olimpiai bajnokság megnyerése de a történelem (ahogy szokott) közbelép. A szerző a hazai élet jeles és jól ismert képviselője, álnéven adja közre művét."

Ha igaz történet, ha nem, ha ismert személyről van szó ha nem valamiért érdekelni kezdett a sztori a lánnyal kapcsolatban. Lövésem sincs így névről ki lehet ez a fazon. Akinek ötlete van ne habozzon megírni :)

Amúgy a könyveket a Libriben a szatyromba nyomott Ünnepi Könyvhét kiadványból válogattam ki. Ha meg már Libri akkor egy kis baki tőlük. Amadea-nál olvastam a postot még tavaly október 24-én amiben írta hogy 154 (!!!) forintért 190 helyett meg lehet venni Steinbeck Kedves csirkefogók könyvét (amit Nima vett észre - örök hála innen is nektek ezért) Próbaképpen megrendeltem és most kaptam értesítést, hogy hoppá mehetek átvenni. Már totális elfelejtettem, és azt gondoltam rájöttek hogy elrontották a dolgokat így visszavonták a rendelésemet.

De nem! Szegény eladó srác mondta, hogy amikor kipakolták a könyveket és látták a rendeléseket akkor tanakodtak rajta hogy vajon odaadják-e vagy sem :D Mondta, hogy mivel a cég bakizott így muszáj azon az áron adni amin megrendelésre került. 2990 helyett 154 forint volt csak. Olcsóbb mint egy gombóc fagyi. RÖHEJ :D

Amúgy meg várom a június 3-át, hogy végre kiolvashassam a Breaking Dawn-t, amit nem fogok megrendelni a megjelenés napjánál 1 nappal előbb, csak hogy én legyek az aki már hamarabb olvashatja mint más. Jelenleg erre nincs is időm meg nem vagyok fanatic, és már olvastam a neten (kalózfordítás nem szép dolog tudom én is, de hát muszáj volt megtudnom mi lesz a nagy love story-ból :D ) Amúgy részleteket csepegtetnek a regényből ITT és ITT meg ITT , és jó kis pénzért meglehet előbb kapni mint soronkívüli rendelés . Vajon hány fanatikus él ezzel a lehetőséggel? Kíváncsi lennék!

Ezeket is olvasd el

3 komment

  1. Dreff János - Tóth Dezső: Az utolsó magyartanár feljegyzései. Biztos lehetsz benne hogy ez a könyv nem fog csalódást okozni. Ismerem a szerzőt, és tudom, hogy olyan mű még nem került ki a kezei közül, ami nem tökéletes! :)

    ReplyDelete
  2. Jajj, a magyartanáros könyv... <3 Nekem kell!!! Kíváncsi vagyok már így elöljáróban is, hogy milyen egy magyartanár 24 órája. :) Köszi az ajánlást. :)

    ReplyDelete
  3. Kedves Anett,

    Miss Kiss vagyok, az altalad fent emlitett LONDON CSAK ODA c. konyv iroja. Emlitetted, hogy London imado vagy, ezert ajanlom figyelmedbe Nok Lapja Cafes blogom, ami talan segit eldonteni, hogy kedveled-e a stilusomat, vagy sem:

    http://misskiss.blog.nlcafe.hu/

    Udvzolettel,
    Miss Kiss

    ReplyDelete

Subscribe